Meglátni a Szabadító csodáit az életünkben. Liahóna, 2023. júl.
Jézus csodái
Meglátni a Szabadító csodáit az életünkben
Négy tanulság abból, amikor a Szabadító vakokat gyógyított meg.
Részlet Walter Rane He Anointed the Eyes [Rákené a szemeire] című festményéből
Vannak időszakok az életünkben, amikor csodákban reménykedünk és ezekért imádkozunk. Lehet ez akár egy szerettünkért vagy a saját javunkra is. Ilyenkor azt reméljük, hogy az esdeklésünk válaszra lel, helyrejön az elromlott helyzet, meglágyul a keserű lélek, és a csodák Ura az általunk vágyott megoldással fog szolgálni. Amikor az eredmény nem az lesz, amire számítottunk, vagy nem akkor, amikor azt vártuk, olyankor általában eltűnődünk a miérteken.
Moróni ezt tanítja: „És arra buzdítanálak benneteket, szeretett testvéreim, hogy emlékezzetek rá: ő ugyanaz tegnap, ma és mindörökké; és az általam elmondott ajándékok, melyek lelkiek, soha nem szűnnek meg, amíg a világ fennáll, hacsak nem az emberek gyermekeinek hitetlensége folytán” (Moróni 10:19).
Vajon ezek az ajándékok és csodák, amelyeket feljegyeztek a szentírásokban, napjainkban is elérhetőek még? Miként válhatunk jogosulttá ezekre az áldásokra? Tudja-e a Szabadító, hogy mi zajlik az életünkben, és hajlandó-e megmenteni minket a kihívásainktól?
Szeretnék oly módon válaszolni ezekre a kérdésekre, hogy a Szabadító azon csodáira építek, melyek során vakokat gyógyított meg. (Lásd például Máté 9:27–31; 12:22–23; Márk 8:22–26; 10:46–52; János 9:1–11.)
Mit tanulhatunk a Szabadító küldetéséről a csodáiból?
Ahhoz, hogy megértsük, milyen hatással van ránk és az életünkre egy-egy csoda, kezdjük azzal, hogy meghatározzuk, mi is az a csoda. A csodák „célja annak a bizonyítása volt a zsidók számára, hogy Jézus a Krisztus. […] Sok közülük jelképes is volt, …isteni igazságokat tanítva. […] A csodák hitre adott válaszok és a hit legjobb bátorítói voltak és maradtak. Soha nem mentek végbe ima, a szükség érzete és hit nélkül.”1
Ronald A. Rasband elder a Tizenkét Apostol Kvórumából egyszerűen és gyönyörűen fogalmazott:
„A csodák isteni cselekedetek, Isten korlátlan hatalmának megnyilatkozásai és megnyilvánulásai, illetve annak a megerősítése, hogy Ő »ugyanaz tegnap, ma és mindörökké« [Moróni 10:19]. […]
A csodák Isten örökkévaló tervének kiterjesztései; a csodák a mennyet a földdel összekötő mentőkötél.”2
Ebből következően a Szabadító csodái tanulmányozásának az az egyik hasznos és tanulságos módja, amikor emlékezünk arra, hogy mindegyik csoda valami önmagánál nagyobb dolog felé mutat, és ilyenkor konkrét igazságokat keresünk Istenről és az Ő munkájáról.
Tekintsünk át néhány igazságot, melyet a Szabadító azon csodáiból ismerhetünk meg, amikor visszaadta a vakok látását. Ezeket négy tanulságra bontom az alábbiak szerint:
1. A látás visszaállítása a Messiás jele volt
Az ősi próféták, akik bizonyságot tettek a Messiás eljöveteléről, beszéltek azokról a csodákról, amelyeket Ő véghez visz majd, beleértve azt is, hogy látóvá teszi a vakokat.
Benjámin királynak egy szent angyal azt mondta, hogy a Szabadító „elmegy az emberek közé, hatalmas csodákat művelve, mint a betegek meggyógyítása, a halottak feltámasztása, és annak előidézése, hogy a bénák járjanak, a vakok elnyerjék látásukat” (Móziás 3:5; lásd még Ésaiás 35:4–5).3
A vakok látásának a visszaadásai tehát olyan csodák, amelyek megerősítik ezeket a jövendöléseket a Szabadító eljöveteléről és Isten gyermekeinek nyújtott szolgálattételéről.
2. Jézus a Világ Világossága
Ez az igazság világosan ki lett jelentve akkor, amikor Jézus egy születésétől fogva vak emberrel találkozott (lásd János 9:1–11). Amikor a tanítványok azt kérdezték, hogy a férfi bűn miatt született-e vakon, Jézus nemet mondott. Ehelyett azzal indokolta, „hogy nyilvánvalókká legyenek benne az Isten dolgai” (3. vers). Majd mielőtt visszaadta a férfi látását, a Szabadító kijelentette: „Míg e világon vagyok, e világ világossága vagyok” (5. vers).
Bruce R. McConkie elder (1915–1985) a Tizenkét Apostol Kvórumából így magyarázta ezt: „Mielőtt fizikailag felnyitotta volna a vak ember szemeit, Jézus erre a korábbi kijelentésére emlékeztette azokat, akik hallgatták: »Én vagyok a világ világossága«; mintegy ezt tanítva: Amikor csak eszetekbe jut, hogy fizikailag felnyitottam a vak szemeket, emlékezzetek arra is, miszerint azért jöttem, hogy lelkileg világosságot hozzak a szemeknek.”4
Emlékeznünk kell arra, milyen gyakran tekintenek a szentírások a bűnre erkölcsi vakságként, a bűntől való megszabadításra pedig e vakság eltávolításaként. Ő, aki „a világ világossága”, ezt az alkalmat azon magasabb rendű munka jelképeként használta, amelynek az elvégzéséért Ő eljött a világra.
3. A hit megelőzi a csodákat
Miközben Jézus Kapernaum utcáin ment, két vak férfi követte Őt, és így kiáltottak fel: „Könyörülj rajtunk, Dávidnak fia!” Ő ekkor ezt kérdezte tőlük: „Hiszitek-é, hogy én azt megcselekedhetem?” Ők pedig így feleltek: „Igen, Uram.”
Az abba vetett hitük bizonyítéka, miszerint az Úr képes segíteni nekik, abban nyilvánult meg, hogy kitartottak az Ő követésében, valamint abban, hogy kérdésre haladéktalanul és nyíltan beismerték ezt a hitet. A Szabadító ekkor megérintette a szemüket, és ezt mondta: „Legyen néktek a ti hitetek szerint.” A hatás azonnali volt: „megnyilatkozának azoknak szemei” (Máté 9:27–30).
McConkie elder a következőket jegyezte meg: „A vakok szemeinek a felnyitásakor Jézus itt is, mint oly sokszor, valamilyen fizikai cselekedethez kapcsolta a kimondott parancsát. Ekkor és más alkalmakkor is megérintette a világtalan szemeket.”
Miért tette ezt a Szabadító? „Ezen szokatlan… cselekedetek közül egyik sem nélkülözhetetlen a gyógyító hatalom gyakorlásához” – magyarázta McConkie elder. Kifejtette, hogy tisztában vagyunk vele, miszerint a hit megelőzi a csodákat, ezért „a Mester feltehető célja a vak vagy süket ember hitének a megerősítése volt”5.
4. A csodák néha sorról sorra érkeznek
Bétszaidában az emberek egy vak embert hoztak Jézushoz. Miután Jézus kivezette a férfit a településről, „a szemeibe köp[ött] és kezeit reá [tette]”. A férfi látása ekkor csak részben állt vissza, így hát a Szabadító „kezeit ismét rávet[ette] annak szemeire”, maradéktalanul visszaállítva a látását. (Lásd Márk 8:22–26.)
McConkie elder rámutatott azokra az igazságokra, amelyeket ebből az eseményből tanulhatunk:
„Úgy tűnik, hogy az egymást követő fizikai kapcsolat Jézussal további reményt, bizonyosságot és hitet adott a világtalannak. […]
[A]z embereknek minden erejükkel és hitükkel az Úr gyógyító kegyelmére kell törekedniük, bár ezek csak részleges gyógyuláshoz elegendők…, [de] azután elnyerhetik a további bizonyosságot és hitet ahhoz, hogy teljesen egésszé és éppé tétethessenek. Az emberek gyakran lelki betegségeikből is fokozatosan, lépésről lépésre épülnek fel, amint életüket összhangba hozzák az Istenség terveivel és céljaival.”6
Azzal, hogy az Úr két, egymástól elkülönülő lépésben cselekedte meg ezt a csodát, segített a vak férfinak felkészülni a teljes áldás elnyerésére. Látjuk-e ezt a mintát a csodák utáni saját kutatásunkban is? Látunk-e valamit, amit meg kell tennünk vagy el kell hagynunk, mielőtt készen állnánk egy magasabb szintű beavatkozásra?
A meg nem gyógyuláshoz szükséges hit
Habár látjuk, mennyire fontos a hit a csodák véghez vitelében, fontos azt is észrevennünk, hogy néha még a leghithűbb szentek sem kapnak választ a kívánságaikra és az esdekléseikre.
David A. Bednar elder a Tizenkét Apostol Kvórumából ezt tanította:
„Az igazlelkűség és a hit valóban olyan eszközök, melyekkel hegyeket lehet elmozdítani – ha a hegy elmozdítása Isten céljait tölti be és összhangban van az Ő akaratával. Az igazlelkűség és a hit bizony közreműködnek a betegek, a süketek és bénák gyógyulásában – ha ez a gyógyulás Isten céljait tölti be és összhangban van az Ő akaratával. Azonban – még ha erős is a hitünk – lesz sok hegy, amely nem mozdul el. És nem minden beteg és gyengélkedő lesz meggyógyítva. Ha minden próbatétel elvétetne, ha minden betegség eltűnne, akkor az Atya tervének a legfőbb céljai meghiúsulnának.
Sok olyan leckét kell megtanulnunk a halandóságban, melyeket csak a tapasztalataink és néha a szenvedésünk által kaphatunk meg. Isten pedig elvárja tőlünk és bízik bennünk, hogy az Ő segítségével szembenézzünk az időleges halandó megpróbáltatásokkal, hogy megtanulhassuk, amit meg kell tanulnunk, és végül azzá váljunk, akivé válnunk kell az örökkévalóságban.”7
Szeretném hozzátenni a saját bizonyságomat az ősi és a mai próféták bizonyságához. Továbbra is történnek csodák közöttünk. A Szabadító Jézus Krisztus minden hatalom, világosság és enyhülés forrása. Tanúsítom, hogy az Őbelé vetett hitünk által meggyógyulhatunk, és ha nem gyógyulunk meg, akkor is békességre lelhetünk a Békesség Hercege, a Világ Világossága, valamint a Gyógyítók Gyógyítója által.