A saját emmauszi utunk. Liahóna, 2023. júl.
Jöjj, kövess engem!
A saját emmauszi utunk
Öt egyszerű tevékenység segíthet rájönnünk, hogy a Szabadító mindig közel van.
On the Road to Emmaus [Az Emmauszba vezető úton]. Készítette: Wendy B. Keller. A Havenlight jóvoltából
Édesapám rákban halt meg, amikor 4 éves voltam. Gyermekkoromban folyton azon töprengtem, vajon miért kellett meghalnia. Megkérdőjeleztem Istent, és azt kérdezgettem, hogy miért olyan igazságtalan az élet. Tíz évvel később, amikor 14 éves voltam, találkoztam a misszionáriusokkal. Miközben tanítottak minket, édesanyám úgy érezte, hogy az igazságot tanítják, és hogy oda kell figyelnünk rájuk. Az egyházhoz csatlakozva Jézus Krisztus evangéliuma és a szabadítás tervének a megértése pont akkor érkezett el az életembe, amikor igazán szükségem volt rá.
Később, amikor a szüleimhez pecsételtek a templomban, édesanyám azt súgta nekem: „Érzem, hogy itt van édesapád.” Amikor a pecsételéssel járó áldásokra gondoltam, tudtam, hogy az Úr ismeri a családunkat, és hogy Ő gyakran volt velünk, még akkor is, amikor ezzel nem voltunk tisztában.
Eltűnődtél már valaha azon, hogy a Szabadító vajon ismer-e téged? Hogy tud-e a küzdelmeidről és az aggodalmaidról? Mit mondana neked, ha Ővele sétálhatnál és beszélgethetnél?
Velük együtt ment
Három nappal Jézus Krisztus halála után két tanítványa az országúton gyalogolt egy Emmausz nevű falu felé, amely mintegy 12 kilométerre van Jeruzsálemtől. El voltak merülve a saját gondolataikban és aggodalmaikban, amikor egy idegen csatlakozott hozzájuk.
Ezt kérdezte tőlük: „Micsoda szavak ezek, a melyeket egymással váltotok jártotokban? és miért vagytok szomorú ábrázattal?”
A tanítványok elbeszélték a közelmúlt eseményeit a názáreti Jézust illetően. Úgy hitték, Jézus azért jött, hogy megváltsa Izráelt, de igazságtalanul elítélték és keresztre feszítették. Azt is mondták, hogy azok szerint, akik a legközelebbről ismerték Krisztust, Ő feltámadt a halálból.
Az ismeretlen férfi azt mondta nekik, hogy „balgatagok és rest szívűek mindazoknak elhivésére, a miket a próféták szóltak”. Áttekintette velük, hogy mit tanítanak a szentírások, és hogyan teljesítette be Krisztus a próféciát. Ez örömmel töltötte el a tanítványokat.
Amikor megérkeztek Emmauszba, ezek a tanítványok arra kérték az idegent, hogy maradjon velük. A vacsora alkalmával Ő megáldotta a kenyeret, és megtörte azt. A tanítványok ekkor hirtelen felismerték, hogy az idegen egyáltalán nem idegen, hanem maga a Szabadító! (Lásd Lukács 24:13–32.)
Ő velünk marad
Talán elgondolkodtatónak találjuk, miért nem jött rá a két tanítvány, hogy a Szabadító megy mellettük. Ugyanakkor mi magunk is milyen gyakran mulasztjuk el annak a felismerését, hogy Ő ott megy mellettünk! Sokszor annyira a mindennapi életünk kihívásaira – sőt, akár az örömeire is – összpontosítunk, hogy nem látjuk meg a Szabadítót magunk mellett.
Talán nem látjuk, hogyan marad velünk, hogyan törekszik velünk, hogyan munkálkodik velünk és hogyan zokog velünk. Még a legszomorúbb pillanatainkban is, ha figyelünk, érezhetjük, hogy Ő velünk van, és hallhatjuk a szavait: „[L]egyetek nyugodtak, és tudjátok, hogy én Isten vagyok” (Tan és szövetségek 101:16, kiemelés hozzáadva; lásd még Zsoltárok 46:11).
A személyes országutunk
Mindegyikünknek van úti célja ebben az életben. Utunk során időnként előfordulhat, hogy betegség sújt, vagy a saját gyengeségeinkkel küszködünk. Lehetnek pénzügyi gondjaink, vagy éppen a sikerből, vagyonból és kevélységből fakadó kihívásaink.
Az Emmauszba vezető személyes országutunkon soha nem kell egyedül járnunk. Megkérhetjük a Szabadítót, hogy legyen velünk. Íme öt egyszerű tevékenység, amely segíteni fog közelebb kerülnünk Őhozzá.
Illusztrálta: Lovetta Reyes-Cairo
1. Mindennap imádkozz!
Az imának kell elsőnek lennie a mindennapi életünkben. Segíthet nekünk részesülni Mennyei Atyánk társaságából és útmutatásából. Kérhetünk erőt az Ő Fia követéséhez, és kérhetjük a Lélek hatalmát, különösen azokban a pillanatokban, amikor a gondolataink bűnbe vezethetnek bennünket.
Az ellenség megpróbálta megállítani az ifjú Joseph Smitht, miközben imában Istenhez fohászkodott válaszért (lásd Joseph Smith története 1:16). Josephhez hasonlóan nekünk is ki kell tartanunk az imában, és bíznunk kell abban, miszerint Mennyei Atya soha nem fárad bele, hogy odafigyeljen ránk. Ő segíteni fog nekünk, hogy megértsük az időzítését és a válaszait.
2. Lakmározz a szentírásokon!
A Szabadító a szentírások tanulmányozása által mutatott számunkra példát ebben. Gyakran idézett belőlük, miközben tanított. A rendszeres szentírás-tanulmányozás segít, hogy az elménk világos és nyitott legyen, a szívünk fogékony, kincsként őrizve Isten szavát, a kezeink pedig szolgálatra készek.
A szentírások tanulmányozása során a Szent Lélek eltölthet bennünket a jó megtételére irányuló vággyal. A tanulmányozásuk megélesíti a látásunkat, hogy észrevegyük azt, ami a természetes szem előtt rejtve marad. Segít meghallani a szükséget szenvedők kiáltásait. Abban az áldásban lesz részünk, hogy a Szabadító példáját követve megvigasztalhatjuk azokat, akik vigasztalásra szorulnak (lásd Móziás 18:8–9). Amikor pedig ezt követően szembenézünk az adott nap feladataival, soha nem fogunk egyedül járni. A Szabadító lépésről lépésre velünk jár majd.
3. Kövesd az élő prófétákat!
Követnünk kell drága prófétánk, Russell M. Nelson elnök, valamint a többi próféta, látnok és kinyilatkoztató tanácsát. Akkor azt fogjuk észrevenni, hogy a mi emmauszi utunk biztonságos és jól belátható. Biztonságban fognak vezetni bennünket, és segíteni fognak, hogy tudjuk: a Szabadító velünk van.
4. Kérd, hogy maradjon veled!
Amikor tanulunk Jézus Krisztusról és engedelmeskedünk a parancsolatainak, azzal meghívjuk a Szabadítót, hogy legyen velünk. Megtanuljuk felismerni az Ő hatását az életünkben.
Az emmauszi országúton gyalogló két tanítvány a Szabadítóval járt, beszéltek Vele, és úgy érezték, hogy lángol a szívük (lásd Lukács 24:32). Ahogy ők kérlelték, hogy maradjon velük (lásd Lukács 24:29), nekünk is úgy kellene kérlelnünk Őt.
Amikor a tanítványok felismerték a Szabadítót, Ő hirtelen eltűnt a szemük elől. A tanítványok azonnal visszatértek Jeruzsálembe, és tanúsították az apostoloknak, hogy a Szabadító feltámadt. Miközben bizonyságot tettek erről, az Úr ismét „megálla… ő közöttök” (Lukács 24:36). Mi is érezhetjük Őt, amikor közöttünk van.
5. Rendszeresen újítsd meg a szövetségeket!
Jézus Krisztus evangéliumának a szertartásai és szövetségei meg tudják változtatni a természetünket. Dallin H. Oaks elnök, első tanácsos az Első Elnökségben, ezt mondta: „Hódolatunk, valamint az örökkévaló tantételek alkalmazása közelebb juttat bennünket Istenhez, illetve megnöveli a szeretetre való képességünket.”1 A keresztelkedés például lehetővé teszi az Úr számára, hogy megtisztítson minket. És ha hithűek és engedelmesek vagyunk, akkor a templomi szövetségek és szertartások felkészítenek minket arra, hogy egy napon az Atyával és a Fiúval éljünk.
Az úrvacsora segít emlékeznünk, és lehetővé teszi számunkra, hogy megújítsuk a szövetségeinket, bűnbánatot tartsunk és újra próbálkozzunk. Amikor veszünk az úrvacsorából, azzal azt jelezzük, hogy készek vagyunk magunkra venni Jézus Krisztus nevét, és újra elkötelezzük magunkat az Őrá való emlékezés és a parancsolatai betartása mellett. Viszonzásképpen azt az ígéretet kapjuk, hogy az Ő Lelke mindig velünk lesz. (Lásd Tan és szövetségek 20:77, 79.) Mindig emlékeznünk kell a szertartásokra és a megkötött szövetségeinkre.
A Szabadító közel lesz
Miközben az Emmauszba vezető saját országutunkon haladunk, a Szabadító szeretetteljesen hív minket, hogy jöjjünk Őhozzá és örvendezzünk Őbenne. Amikor mindennap imádkozunk, lakmárkozunk a szentírásokon, követjük az élő prófétákat, arra kérjük Őt, hogy maradjon velünk, valamint megújítjuk és tiszteletben tartjuk a szövetségeinket, akkor Ő ott lesz a közelünkben. Ekkor tudni fogjuk, ahogy tanítványok is megtudták az Emmauszba vezető úton, hogy Jézus Krisztus feltámadt, és hogy Ő valóban él és szeret minket.
Tanúságomat teszem, hogy Jézus Krisztus a Szabadítónk és a Megváltónk. Már alig várja, hogy velünk legyen és biztonságban vezessen bennünket az utunkon.