3. Lépés

Istenbe vetett bizalom

Kulcstantétel: Határozd el, hogy akaratodat és életedet Isten, az Örökkévaló Atya és az Ő Fia, Jézus Krisztus gondviselésére bízod!

A3. lépés az elhatározás lépése. Az első két lépésben ráébredtünk arra, hogy mi az, amit magunkért nem tudunk megtenni, és mi az, amire szükségünk van, hogy Isten megtegye értünk. Ezek után a 3. lépésben bemutatták nekünk az egyetlen olyan dolgot, amelyet mi tehetünk meg Istennek. Elhatározhattuk, hogy feltárjuk Előtte magunkat, és átadjuk Neki az egész életünket – a múltunkat, a jelenünket és a jövőnket – és az életünkre vonatkozó akaratunkat. A 3. lépés az önrendelkezés lépése volt. Ez volt a valaha meghozott legfontosabb döntésünk.

Neal A. Maxwell elder, a Tizenkét Apostol Kvórumából, a következő kijelentést tette ezzel a fontos döntéssel kapcsolatban: „Az akaratunk alárendelése valójában az egyetlen egyedülállóan személyes dolog, amelyet Isten oltárára kell helyeznünk. Ez egy nagyon nehéz, ugyanakkor igaz tan. A többi rengeteg dolog, amit Istennek adunk, legyen az akármennyire szép is tőlünk, igazából mind olyasmi, melyeket Ő adott, Ő kölcsönzött nekünk. Amikor azonban elkezdjük átadni magunkat, vagyis hagyjuk, hogy a saját akaratunk beolvadjon Isten akaratába, akkor valóban adunk Neki valamit” (“Insights from My Life,” Ensign, Aug. 2000, 9).

Boyd K. Packer elnök, a Tizenkét Apostol Kvórumából, így írta le azt a döntését, hogy átengedi az akaratát Istennek, és azt a szabadságot, amelyet ez az elhatározás hozott neki: „Életem talán legnagyszerűbb felfedezését, kétségtelenül a legnagyszerűbb elkötelezettségét akkor szereztem, amikor végre elég bizalmat helyeztem Istenbe ahhoz, hogy átengedjem, vagy odaadjam Neki az önrendelkezésemet. Ezt mindenféle kényszer, nyomás vagy erőszak nélkül tettem, teljesen egyedül, magamtól, bármiféle színlelés és elvárás nélkül – kivéve az ebből fakadó kiváltságot. Ezt átvitt értelemben úgy is mondhatnám, hogyha vesszük az önrendelkezésünket, azt a becses ajándékot, amelyről a szentírások világosan azt mondják, hogy nélkülözhetetlen magához az élethez, és azt mondjuk, hogy azt fogom tenni, amire utasítasz, akkor utólag rájövünk, hogy ezáltal sokkal nagyobb önrendelkezésre teszünk szert” (Obedience, Brigham Young University Speeches of the Year [Dec. 7, 1971], 4).

Amikor megtettük a 3. lépést, szembesültünk azzal az igazsággal, hogy a felépülés sokkal inkább az Úr erőfeszítéseinek volt köszönhető, mint a sajátunkénak. Ő tette a csodát, amikor meghívtuk Őt az életünkbe. A 3. lépés egy elhatározás volt: hagytuk, hogy Isten talpra állítson és megváltson bennünket. Ezen döntésünkkel megengedtük Neki, hogy vezesse az életünket, miközben természetesen nem feledkeztünk meg arról, hogy Ő mindig tiszteletben tartja az önrendelkezésünket. Ennélfogva elhatároztuk, hogy életünket az Ő kezébe helyezzük, azáltal, hogy tovább folytatjuk a felépülés e lelkileg összpontosító programját.

Amikor először vettünk részt a felépülési gyűléseken, esetleg úgy érezhettük, hogy mások nyomása vagy éppen kényszerítése miatt voltunk ott, a 3. lépés megtételéhez azonban a saját elhatározásunkra volt szükség. Rájöttünk, hogy életünk ilyen mértékű megváltoztatása kizárólag a saját döntésünk alapján történhet. Ez már nem arról szólt, hogy mit tettek a szüleink, mit csinálnak most, illetve mit akartak. Ehhez már nem volt köze annak sem, hogy mit gondoltak, éreztek, tettek vagy nem tettek a házastársaink, a családtagjaink vagy a barátaink. Felismertük, hogy hajlandónak kell lennünk – önmagunktól, mások véleményétől vagy döntéseitől függetlenül – tisztának és józannak maradnunk. A hajlandóságunk volt az a szilárd alap, amelyen a felépülésünk nyugodott. A Mormon könyve olvasása közben felfedeztük, hogy az Alma 5:13 hatásosan alátámasztja a 3. lépést: „…megalázkodtak, és az igaz, élő Istenbe vetették bizodalmukat.”

Amikor megtettük ezt a lépést, rettenetesen féltünk az ismeretlentől. Mi történik akkor, ha megalázzuk magunkat, életünket és akaratunkat teljes egészében Isten gondjaira bízva? Sokunknak nagyon nehéz gyermekkora volt, ezért nagyon féltünk attól, hogy újra olyan sebezhetővé váljunk, mint egy kisgyermek. A múltban szerzett tapasztalatok miatt meg voltunk győződve arról, hogy szinte lehetetlen egy ennyire konkrét kötelezettséget vállalnunk egy ilyen őrült világban, mely körülvesz bennünket. Túl sok megszegett elkötelezettséget láttunk már eddig. Túl sokat szegtünk már meg saját magunk is. Néhányunktól csak annyi telt, hogy igyekeztünk megfogadni, amit a felépülő félben lévő barátaink tanácsoltak nekünk: „Ne élj vele! Járj gyűlésekre! Kérj segítséget!” Azok, akik már előttünk megtették a felépülés lépéseit, arra buzdítottak, hogy próbáljuk ki ezt az új életmódot. Türelmesen megvárták, amíg hajlandóvá váltunk az ajtót résnyire kinyitni Isten előtt.

Az Úr ugyanezt a meghívást adja nekünk: „Az ajtó előtt állok és zörgetek; ha valaki meghallja az én szómat és megnyitja az ajtót, bemegyek ahhoz és vele vacsorálok, és ő én velem” (Jelenések 3:20).

Erőfeszítéseink eleinte bátortalanok és nehézkesek voltak. Bizalmunkat újra és újra az Úrba helyeztük, majd elfordultunk Tőle. Aggódtunk, hogy megharagszik ránk a következetlenségünk miatt, és megvonja tőlünk a támogatását és a szeretetét. De Ő nem így tett.

Egyre inkább engedtük, hogy az Úr megmutassa gyógyító erejét, és az Ő útjának követéséből származó biztonságot. Végül mindannyian rájöttünk, hogy nekünk nemcsak a függőségünket kell feladnunk, hanem a teljes akaratunkat és életünket is át kell adnunk Istennek. Amikor így tettünk, Ő türelmes és elfogadó volt azon botladozó erőfeszítéseinkkel szemben, hogy megpróbáljunk minden dolgot alárendelni Neki.

A kísértéseknek való ellenállásunk képessége most már azon alapszik, hogy folyamatosan alávetjük magunkat az Úr akaratának. Kifejezésre juttatjuk, hogy szükségünk van arra az erőre, hatalomra, amely a Szabadító engesztelésén keresztül érhető el a számunkra, és érezni kezdjük, ahogy ez az erő munkálkodik bennünk, megerősítve minket a soron következő kísértéssel szemben. Megtanultuk az Úr által szabott feltételek szerint élni az életet.

Maxwell elder megfigyelése szerint ez a fajta alárendelés kőkemény tan. Ehhez újra, minden egyes nap, néha minden óra, sőt mi több, percről percre akarata oltalmába kell ajánlanunk magunkat. Ha ezt hajlandóak vagyunk megtenni, kegyelmet találunk, vagyis olyan erőre teszünk szert, mely képessé tesz bennünket, hogy megtegyük, amit egyébként önerőnkből nem tudnánk.

Ha folyamatosan alávetjük magunkat Isten akaratának, akkor kevesebbet kell küzdenünk, életünk pedig mélyebb értelmet nyer. Az olyan jelentéktelen dolgok, mint például a forgalmi dugók, többé nem fognak bosszantani bennünket. Többé nem fogunk rettegni a hitelezőinktől. Elfogadjuk, hogy felelősséggel tartozunk a tetteinkért. Úgy fogadunk el másokat és úgy bánunk velük, ahogyan mi szeretnénk, hogy bánjanak velünk: ahogyan a Szabadító bánik mindannyiunkkal. A szemünk, az elménk, a szívünk végre nyitva áll majd azon igazság előtt, hogy a halandóság teli van kihívásokkal, és mindig magában rejti azt a lehetőséget, hogy éppúgy hozzon bánatot és csalódást, ahogy boldogságot.

Minden egyes napon újra alávetjük magunkat az Úrnak és az Ő akaratának. A legtöbben erre gondolunk, amikor azt mondjuk, „naponként”. Elhatároztuk, hogy feladjuk a konokságot és önzőséget, amelyek a függőségünk alapját képezték, és újabb 24 órán keresztül élvezni fogjuk azt a nyugalmat és erőt, amely az Istenbe, az Ő jóságába, hatalmába és szeretetébe vetett bizalomból származik.

Gyakorlati lépések

Járj el az úrvacsorai gyűlésre; nézd át és újítsd meg a keresztelési szövetségeidet!

A 3. lépés megtétele és az Istenbe vetett bizalom olyan, mintha új szemüveget vennénk fel, és mindent új szemmel látnánk. Azzal az elhatározásoddal, hogy az akaratodat átadod Istennek, érezni kezded majd azt a nyugalmat és örömet, amely Mennyei Atyánk akaratának kereséséből és megtételéből származik.

A keresztelés és az úrvacsora jelképezi a Jézus Krisztus iránti szeretetedet, és azt, hogy aláveted magad Neki. Szövetségben fogadod, hogy magadra veszed az Ő nevét, hogy mindig emlékezni fogsz Rá, hogy követed Őt és mindig betartod a parancsolatait „hogy Lelke mindig [veled] legyen” (Moróni 4:3; lásd még Moróni 5:2; T&Sz 20:77, 79).

Beszélj a püspököddel vagy a gyülekezeti elnököddel a függőségedről és arról az elhatározásodról, hogy követni fogod Isten akaratát. Minden tőled telhetőt tegyél meg azért, hogy minden héten el tudj menni az úrvacsorai gyűlésre. Az istentiszteleten figyelmesen hallgasd az úrvacsorai imákat, és gondolj azokra az ajándékokra, amelyeket Mennyei Atyánk ajánl neked. Ezt követően – ha a püspököd vagy a gyülekezeti elnököd engedélyt ad erre –, az úrvacsora vételével újítsd meg azon elkötelezettségedet, hogy elfogadod és követed az életedre vonatkozó akaratát.

Ahogy haladsz előre a felépülésedben, észre fogod venni, hogy egyre szívesebben vagy olyanok társaságában, akik tisztelik a Szabadító áldozatát. Elkezded megtapasztalni a valóságát annak, hogy „az Istennél semmi sem lehetetlen” (Lukács 1:37).

Határozd el, hogy bízni fogsz Istenben, és engedelmeskedni fogsz Neki; változtasd meg, amit meg tudsz változtatni; fogadd el, amit nem tudsz megváltoztatni!

A következő szavak – melyeket Reinhold Niebuhr „A nyugalom imája” című költeményéből vettünk át – segítségedre lehetnek, amikor elhatározod, hogy bízni fogsz Istenben és engedelmeskedni fogsz Neki: „Istenem, adj nekem nyugalmat, hogy elfogadjam, amit nem tudok megváltoztatni, bátorságot, hogy megváltoztassam, amit tudok, és bölcsességet, hogy e kettőt meg tudjam különböztetni.”

Ha bízol Isten azon képességében, hogy segíteni tud neked, nyugodtan fogadhatod el az állapotod jelenlegi valóságát. Nyugodtan fogadhatod el, hogy noha mások választásait és cselekedeteit te nem tudod irányítani, te magad határozhatsz arról, hogy miként cselekszel azokban a helyzetekben, amelyekkel szembesülnöd kell.

Bátran határozhatsz úgy, hogy bízni fogsz Mennyei Atyánkban, és hogy az Ő akarata szerint fogsz cselekedni. Akaratodat és életedet az Ő gondoskodására bízhatod. Elhatározhatod, hogy mindent megteszel, amit kér, és hogy betartod a parancsolatait.

Lesz néhány dolog az életedben, amit esetleg nem tudsz megváltoztatni, de az arra vonatkozó hajlandóságodat megváltoztathatod, hogy bízz Istenben és engedelmeskedj Neki. Miközben megtanulsz bízni Benne, látni fogod, hogy a terve, melyet Alma „a boldogság nagyszerű terv[ének]” (Alma 42:8) nevezett, neked szól, hogy azt kövesd. Meg fogod tanulni, hogy még a megpróbáltatások és nehézségek idején is azoknak, akik Istent szeretik és betartják a parancsolatait „minden javokra van” (Rómabeliek 8:28; lásd még T&Sz 90:24; 98:3; 100:15; 105:40).

Tanulás és megértés

A következő szentírások segíthetnek a 3. lépés megtételében. Használd a szentírásokat és a kérdéseket az elmélkedéshez, a tanulmányozáshoz és az íráshoz! Ne felejtsd el, hogy amikor írsz, légy őszinte és konkrét!

Isten akaratával összhangban

„[B]éküljetek meg Isten akaratával, és ne az ördög és a test akaratával; és emlékezzetek rá, miután Istennel megbékéltetek, hogy csak Isten kegyelmében és azáltal van, hogy megszabadítanak benneteket” (2 Nefi 10:24).

• Gondolkozz el azon, mit jelent az, hogy életedet összhangban éled Isten akaratával! Fontold meg, hogy miként léphet az életedbe az Ő képessé tevő ereje, ha Hozzá fordulsz! Milyen érzés engedned, hogy Isten irányítsa az életedet?

• Mi vethet gátat annak, hogy megengedd, hogy Ő irányítsa az életedet?

Alárendelni magunkat Isten akaratának

„[A] terhek, melyeket Almára és testvéreire helyeztek, könnyűvé tétettek; igen, az Úr megerősítette őket, hogy könnyen el tudják viselni a terheiket, és ők vidáman és türelmesen vetették alá magukat az Úr minden akaratának” (Móziás 24:15).

• Az Úr megszabadíthatta volna Almát és népét a terheitől, de inkább megerősítette őket, hogy „könnyen el tudják viselni a terheiket”. Vedd észre, hogy azok az emberek nem panaszkodtak, hanem szívesen és türelmesen alávetették magukat az Úr akaratának. írj arról, hogy mekkora alázatra van szükségünk ahhoz, amikor – bár azonnali enyhülést szeretnénk –, mégis hajlandóak vagyunk elviselni, hogy a terheinken csak fokozatosan könnyítsenek.

• Mit jelent az, hogy alávetjük magunkat Istennek? Te hogyan veted magad alá Istennek?

• Milyen érzés készségesen és türelmesen alávetni magad a változás Úr által megszabott időrendjének?

• Miből meríthetsz elég bátorságot ahhoz, hogy ne add fel, amíg meg nem szabadulsz a terheidtől?

Böjtölés és ima

„[E]zek gyakran böjtöltek és imádkoztak, és alázatosságukban egyre erősebbekké és erősebbekké váltak, és egyre szilárdabbakká és szilárdabbakká Krisztus hitében, mígnem örömmel és vigasztalással telt meg a lelkűk, igen, és megtisztult és megszentelődött a szívük, mely megszentelődés abból ered, hogy átengedték a szívüket Istennek” (Hélamán 3:35).

• Ez a vers olyan emberekről szól, akik átengedték szívüket Istennek. Hogyan tudja a böjtölés megerősíteni azon képességedet, hogy átengedd a szíved Istennek, és tartózkodni tudj a függőségtől?

• Gondolkozz el azon, hogy mennyire fontos imádkozni a kísértés idején, és írd le, hogyan tudja az ima növelni az alázatodat és erősíteni a Krisztusba vetett hitedet!

• Mennyire erős azon szándékod, hogy inkább átengedd a szíved Istennek, ahelyett, hogy a függőségednek engednél a kísértés pillanatában?

Alázkodj meg Isten előtt!

„[K]iszabadította őket, mert megalázkodtak előtte; és mert buzgón fohászkodtak hozzá, kiszabadította őket a rabságból; és minden esetben ekképpen dolgozik hatalmával az Úr az emberek gyermekei között, az irgalom karját nyújtva ki azok felé, akik belé helyezik a bizalmukat” (Móziás 29:20).

• Mi akadályoz meg abban, hogy „buzgón fohászkodj” Istenhez, hogy az Ő akarata szerint szabadítson meg téged?

• Mi gátolt a múltban, hogy ilyenfajta szabadulásra törekedj?

• Milyen módokon tanulhatsz meg bízni Istenben?

• A megalázkodás egy olyan döntés, melyet neked kell meghozni. Sátán megpróbálja elhitetni veled, hogy bár Isten másoknak segített, neked nem fog, mert tehetetlen és reménytelen vagy. Fel kell ismerned, hogy ez hazugság! Igazából te Isten gyermeke vagy Hogyan segíthet ez a tudás abban, hogy alázatra késztesd magad?

Elhatározás a felépülés megkezdéséhez

„[Sz]eretném, ha alázatosak lennétek, engedékenyek és gyengédek; könnyen kérlelhetőek; tele türelemmel és hosszútűréssel; minden dologban mértékletesek; mindig szorgalmasak Isten parancsolatainak a betartásában; kérvén amilyen dolgokra csak szükségetek van, lelkire és fizikaira; mindig hálát adván vissza Istennek mindazon dolgokért, amiket kaptok” (Alma 7:23).

• A 3. lépés egy választás. A felépülés Isten erejével történik, de csak azt követően, hogy úgy döntöttél, kérni fogod a segítségét. A döntésed megnyitja azokat a csatornákat, melyeken az életedbe áramlik az Ő ereje. Gondolkozz el azon, hogy az alázat, a türelem, a gyengédség és így tovább, milyen értelemben számít egy döntésnek! A szentírásban felsorolt utolsó jellemvonás a hála. Hogyan segít a hála abban, hogy alázatos légy?

• Milyen más tulajdonságokat sorolt fel Alma ezen a listán?

• Mely tulajdonságokkal nem rendelkezel még ezek közül?

• Melyeken tudsz már ma munkálkodni? Kezdésképpen mi az, amit már most meg tudsz tenni?

Olyanná válni, mint egy kisgyermek

„[A] természetes ember ellensége Istennek; az volt Ádám bukása óta, és az is lesz örökkön-örökké, hacsak nem enged a Szent Lélek hívásainak, és nem vetkőzi le a természetes embert és válik szentté az Úr, Krisztus engesztelése által, és lesz olyan, mint egy gyermek, engedékeny, szelíd, alázatos, türelmes, telve szeretettel, aki mindazon dolgoknak hajlandó alávetni magát, melyet az Úr jónak lát kiszabni rá, éppen úgy, ahogy egy gyermek veti alá magát az atyjának” (Móziás 3:19).

• Sokan szeretet nélküli bánásmódban részesültünk szülőktől vagy gondviselőktől, ezért „olyanná válni, mint egy gyermek” kihívást jelenthet, sőt egyenesen ijesztőnek tűnhet számunkra. Ha vannak megoldatlan problémáid az egyik szülőddel, mit tehetsz azért, hogy elkülönítsd a szülő iránt érzett érzéseidet az Isten iránt érzett érzéseidtől?

• Annak ellenére is bízhatsz Mennyei Atyánkban és a Szabadítóban, mint tökéletes apákban, hogy esetleg megoldásra váró problémáid vannak a földi szüleiddel. Miért bízhatsz Mennyei Atyánkban és a Szabadítóban, miközben életedet alárendeled Nekik?

Beszélgetés Istennel

„[Jézus] térdre esvén, imádkozék, Mondván: Atyám, ha akarod, távoztasd el tőlem e pohárt; mindazáltal ne az én akaratom, hanem a tiéd legyen!” (Lukács 22:41–42).

• Ebben az imában a Szabadító kimutatta azon szándékát, hogy alávesse magát az Atyának. Elmondta, hogy mire vágyik, de ezt követően alázatosan megtette az Atyja akaratát. Gondolkozz el azon, hogy milyen áldásokkal jár az, ha képes vagy elmondani érzéseidet Istennek! Az a tudat, hogy Ő érti a vonakodásodat, a fájdalmadat és minden más érzésedet, hogyan segít abban, hogy kimondd: „ne az én akaratom, hanem a tiéd legyen”?