7. Lépés

Alázat

Kulcstantétel: Kérd alázatosan Mennyei Atyánkat fogyatékosságaid felszámolására!

Az összes lépéshez szükség van alázatra, de a 7. lépéshez mindennél nyilvánvalóbban: „Kérd alázatosan Mennyei Atyánkat fogyatékosságaid felszámolására!” A 6. lépésben kifejlesztett alázatos szív a 7. lépésben arra késztetett, hogy térdre ereszkedjünk és megkérjük az Urat, hogy számolja fel a fogyatékosságainkat. Amikor elértünk erre a pontra, készen álltunk úgy imádkozni, hogy semmi más nem motivált bennünket, csak az a vágy, hogy szívünk és elménk eggyé váljon Mennyei Atyánkkal és az Úr Jézus Krisztussal. Többé már nem elégedtünk meg a szokásaink vagy akár csak az életmódunk megváltoztatásával. Készen álltunk arra, hogy Isten magát a természetünket változtassa meg.

A 7. lépés oly mértékben fejezte ki a Szabadító iránti teljes odaadásunkat, hogy a legtöbbünk Almához hasonlóan így kiáltott fel a szívében: „Ó Jézus, isten Fia, irgalmazz nekem” (Alma 36:18). Valódi lelkiismeret-furdalás töltötte el a szívünket, de nemcsak a szenvedés miatt vagy azért, mert másoknak szenvedést okoztunk, hanem mert fájlaltuk, hogy még a felépülés közben sem tudtuk felszámolni fogyatékosságainkat.

Mivel részben már érezhettük Isten szeretetét, arra vágytunk, hogy felhagyjunk minden bűnünkkel, sőt még a bűnre való hajlamosságunkkal is, hogy jobban megismerhessük Őt. Végül, önszántunkból, teljes szívvel teljes lényünket Istennek ajánlottuk, majd megkértük Őt, hogy bocsásson meg nekünk és formáljon át bennünket az Ő képmására. Végre megértettük, hogy nincs más név, út vagy mód, amely által teljes megbocsátást nyerhetnénk. Semmit nem leplezve arra kértük az Atyát, hogy az Ő végtelen irgalmával bocsássa meg nekünk a kevélységünket, a bűneinket és a fogyatékosságainkat. Könyörögtünk Neki, hogy részesítsen kegyelemben bennünket, hogy Rajta keresztül fenntarthassuk ezt az új életmódot.

Az Úr addig nem látott neki forradalmian megváltoztatni az egész jellemünket, amíg mi meg nem engedtük Neki, hogy megtegye. A 7. lépés a mi döntésünk volt. Tudatosan alázatra kellett kényszeríteni önmagunkat. Fel kellett adnunk az öntelt büszkeségünk, kevélységünk minden egyes apró elemét, és be kellett ismernünk, hogy elégtelennek bizonyultak a szabadulásunkért tett saját erőfeszítéseink. Meg kellett éreznünk és élnünk a Benjámin király által tanított igazságot, miszerint mindannyian koldusok vagyunk Isten előtt, és saját erőfeszítéseink által nem lehetne reményünk a szabadulásra, csak Jézus Krisztus irgalma és kegyelme által (lásd Móziás 2:21; 4:19–20).

A 7. lépés jelentette mindannyiunk számára azt a pillanatot, amikor végül mindenféle fenntartás nélkül engedtünk annak az örökkévaló igazságnak, amelyet a Móziás 16:4 tanít: „így az egész emberiség el lenne veszve; és íme, elveszett lett volna a végtelenségig, ha Isten nem váltaná meg népét annak elveszett és elbukott állapotából.” Tapasztalatból tudjuk, hogy a 7. lépés elvégzése nem mentett fel bennünket a munka ránk eső részének elvégzése alól. Továbbra is türelmesnek kellett lennünk és „Krisztusba vetett állhatatossággal kell[ett] tehát törekedn[ünk] előre” (2 Nefi 31:20).

Még nem teljesen szabadultunk meg a bűn iránti vágyunktól. Meg kellett tanulnunk elfogadni az Isten szerinti életet, és ki kellett várnunk a céljait és az időzítését, még a fogyatékosságaink felhagyásában is. A 7. lépés elvégzésével megtanultunk ugyanolyan alázattal és türelemmel lenni Isten iránt, mint amilyennel Alma és a testvérei voltak, amikor a terheik nem tűntek el, de könnyebbek lettek: „Ők vidáman és türelmesen vetették alá magukat az Úr minden akaratának” (Móziás 24:15). Végre felhagytunk azzal a gondolattal, hogy saját magunk erejéből tökéletessé válhatunk, és elfogadtuk az igazságot, hogy Isten azt szeretné, hogy azzal győzzük le a gyengeségeinket ebben az életben, hogy Krisztushoz térünk és tökéletessé válunk Benne. Úgy találtuk, hogy a kegyelme által képessé tett bennünket, hogy meg tudjunk magunktól tagadni minden istentelenséget, és megértsük, hogy a szabadulás nem a saját, hanem az Ő hatalma által jön el (lásd Moróni 10:32).

Minden lépéshez tartozik egy figyelmeztetés, és ez alól a 7. lépés sem kivétel. Nekünk, akik magunkévá tettük ezeket a tantételeket, figyelmeztetnünk kell téged, hogy ezt a lépést nem tudod megtenni áldozathozatal nélkül, és ez így helyes. A Tan és a szövetségek 59:8-ban az Úr megparancsolja: „Igazlelkűségben ajánlj fel áldozatot az Úrnak, Istenednek, méghozzá a megtört szív és a töredelmes lélek áldozatát.” Akkor sem felejtheted el, amikor az újjászületésed fájdalmait érzed, hogy az Ő szenvedése, és nem a tiéd biztosítja a bűntől való megszabadulást. Az általad hozott áldozat szerény emlékeztetője csupán az Ő „nagy és utolsó áldozat[ának]”, melyet érted hozott (Alma 34:14).

Amikor mindent Isten tenyerébe helyezel, akkor végre megtettél minden tőled telhetőt annak érdekében, hogy elnyerd az Ő tiszta és világos tanúságát, hogy a bűneidre bocsánatot nyertél, és a múltad most már tényleg elmúlt. A Mormon könyvében megtért emberekhez hasonlóan te is bizonyságot tehetsz arról, hogy „Isten hatalma és Lelke látogat[ott] meg…, mely Jézus Krisztusban van” (3 Nefi 7:21). Almával együtt kijelentheted: „Nem voltam képes visszaemlékezni a fájdalmaimra; igen, nem szaggatott fel többé bűneim emléke. És Ó, mily örömet éreztem, és mily csodálatos fényt láttam; igen, lelkemet olyan rendkívüli öröm töltötte el, amilyen a fájdalmam volt” (Alma 36:19–20).

Gyakorlati lépések

Az úrvacsorai imákon való elmélkedés által törekedj a Szabadító engeszteléséból származó hatalomra, hogy hatékony lehessen a személyes életed!

Az elmélkedés egyik leghatékonyabb módja, hogy egy szentírásverset vagy egy kifejezést észben tartva azért imádkozol, hogy megértsd a jelentését és azt, hogy miként alkalmazható az az életedben. Mivel mindannyiunknak meg kell kötnünk az úrvacsorai imákban elismételt szövetséget, gondolhatsz például azokra.

A próféták kérését követve, miszerint alkalmaznod kell a szentírásokat a saját életedben, olvasd el a Moróni 4:3-at és 5:2-t, majd miközben felolvasod, alázatosan fontold meg ezeket a szent szavakat: „Ó Istenünk, örökkévaló Atyánk, Fiad, Jézus Krisztus nevében kér[lek], hogy áldd meg és szenteld meg ezt a kenyeret [a lelkem] számára, [most, hogy veszek belőle]…, és kész [vagyok] parancsolatai[t] betartani, melyeket [nekem] adott, hogy Lelke mindig [velem] legyen.”

Imádkozz alázatosan Istenhez, hogy tegye meg érted azt, amit te saját magad nem tudsz megtenni!

Az olyan egyszerű imával a szívedben mint például az „Uram, mit akarsz, hogy cselekedjem?” vagy a „Legyen meg a te akaratod”, folyamatosan emlékeztetve leszel, hogy teljes mértékben az Úrtól függsz. Isten szeretete – az iránta érzett szereteted és az Ő szeretete irántad – segíteni fog olyan kapcsolatot kialakítanod, amelynek mindenféle fenntartás nélkül átadhatod magad. Ezt a szeretetet kerested a függőség csapdájában eltöltött hosszú évek során. A 7. lépésben miközben belépsz az „Úr nyugalmába”, módot találsz arra, hogy megleld a békességet (Moróni 7:3; lásd még Alma 58:11; Ezra Taft Benson, “Jesus Christ—Gifts and Expectations,” Ensign, Dec. 1988, 2).

Tanulás és megértés

Ezek a szentírások és egyházi vezetőktől származó kijelentések segíthetnek a 7. lépés megtételében. Használd a szentírásokat és a kérdéseket az elmélkedéshez, a tanulmányozáshoz és az íráshoz! Légy őszinte és konkrét, amikor írsz!

Válaszd az alázatosságot!

„[A]mint azt megmondtam nektek, mivel alázatosságra kényszerültetek, áldottak lettetek, nem gondoljátok-e, hogy még áldottabbak azok, akik az ige miatt igazán megalázkodnak?” (Alma 32:14).

• A legtöbben kétségbeesetten, a függőségeink következményeitől vezérelve jöttünk a felépülési gyűlésekre. Rá voltunk kényszerítve, hogy alázatosak legyünk. A 7. lépésben leírt alázatnak azonban más indoka van. Ez az alázat önként vállalt. Ez annak a döntésednek az eredménye, hogy alázatra készteted magad. Hogyan változtak meg az alázattal kapcsolatos érzéseid, mióta elkezdődött a felépülésed?

Öröm töltötte el

„[S]aját testi mivoltukban látták magukat, méghozzá úgy, mint akik kevesebbek a föld poránál. És mindannyian mint egyetlen hang kiáltották, mondván: Ó, légy irgalommal, és élj Krisztus engesztelő vérével, hogy bocsánatot nyerhessünk a bűneinkre, és szívünk megtisztulhasson; mert hiszünk Jézus Krisztusban, Isten Fiában, aki a mennyet és a földet, és minden dolgot teremtett; aki le fog jönni az emberek gyermekeihez.

És lön, hogy miután ezen szavakat elmondták, megszállta őket az Úr Lelke, és öröm töltötte el öket, és bocsánatot nyertek bűneikre, és béke volt a lelkiismeretükben, azon rendkívüli hit miatt, melyet Jézus Krisztusba vetettek, aki el fog jönni” (Móziás 4:2–3).

• Benjámin király népe fohászkodott úgy, ahogyan mi fohászkodunk a 7. lépés során. Békességet és örömöt éreztek, amikor az Úr Lelke megszállta őket és megbocsátotta a bűneiket. Gondolj vissza azokra az élményeidre, amikor neked voltak ilyen érzéseid. írd le, hogy milyen lenne, ha ezek az érzések mostantól az életed részévé válnának!

Higgyetek Istenben!

„Higgyetek Istenben; higgyétek el, hogy ö van, és hogy ö teremtett minden dolgot, a mennyben is és a földön is; higgyétek el, hogy minden bölcsesség és minden hatalom birtokában van, a mennyben és a földön is; higgyétek el, hogy az ember nem fogja fel mindazon dolgokat, melyeket az Úr felfogni képes.

Továbbá higgyétek el, hogy meg kell bánnotok a bűneiteket, és el kell hagynotok azokat, és meg kell alázkodnotok Isten előtt; és őszinte szívvel kérni, hogy bocsásson meg nektek; és most, ha mindezen dolgokat elhiszitek, akkor figyeljetek rá, hogy megtegyétek öket.

Továbbá azt mondom nektek, ahogy azt már ezelött megmondtam, hogy ha eljutottatok Isten dicsöségének a megismeréséhez, vagyis ha megismertétek a jóságát és megízleltétek szeretetét, és bocsánatot nyertetek a bűneitekre, amely oly rendkívül nagy örömet idéz elö a lelketekben, akkor éppen úgy szeretném, ha emlékeznétek és mindig emlékezetben tartanátok Isten nagyságát és saját jelentéktelenségeteket, és az ö jóságát és hosszútűrését irántatok, érdemtelen teremtmények iránt, és megalázkodnátok, méghozzá az alázatosság mélységeiig, naponta szólítván az Úr nevét, és állhatatosan állván meg az eljövendökbe vetett hitben, melyekröl az angyal szája szólott.

[…] [H]a ezt teszitek, akkor mindig örvendezni fogtok, és telve lesztek Isten szeretetével, és mindig megtartjátok bűneitek bocsánatát; és növekedni fogtok azon személy dicsöségének ismeretében, aki megteremtett benneteket, vagyis annak ismeretében, ami helyes és igaz” (Móziás 4:9–12).

• Imádságos lélekkel írd le, mit mondott Benjámin király, mit kell megtennünk! Hogyan vonatkoznak ezek a dolgok a 7. lépés elvégzésére?

• Milyen ígéretek származnak abból, ha eleget teszünk Benjámin király utasításainak? (Lásd az utolsó verset.)

• Ha megkapnád ezeket az ígéreteket, mi változna meg az életedben?

Engedelmeskedni a törvénynek és a parancsolatoknak

„Mert evégre adatott a törvény; a törvény tehát halottá vált számunkra, és minket megelevenítenek Krisztusban, hitünk miatt; mégis betartjuk a törvényt, a parancsolatok miatt” (2 Nefi 25:25).

• Minket „megelevenítenek Krisztusban, [a Belé vetett] hitünk miatt”. Mit jelent az, hogy a törvény halottá vált számunkra? Miért kell továbbra is betartani a törvényt, illetve engedelmeskedni a parancsolatoknak?

• Milyen érzéseid vannak azzal kapcsolatban, hogy be kell tartani a törvényt?

• Miként számít a parancsolatok betartása az Isten iránt érzett szereteted kifejezésének?

Isten szeretete

„Amikor Istent tesszük az első helyre, minden egyéb dolog a megfelelő helyére kerül, vagy pedig kihullik az életünkből. Az Úr iránti szeretetünk uralja majd minden tulajdonságunkat, ez szabja meg, mire fordítjuk időnket, ez határozza meg elfoglaltságainkat és dolgaink fontossági sorrendjét” (Ezra Taft Benson, in Conference Report, Apr. 1988, 3; vagy Ensign, May 1988, 4).

• Isten irgalmának és jóságának megismerése eddig a pontig elősegíthette azt, hogy érezni kezdd Isten szeretetét, vagyis az Iránta és a Tőle származó szeretetet. Gondolj vissza és írd le, hogyan nőtt a szereteted, miközben ezeken a lépéseken munkálkodtál!

• Miért mondhatjuk, hogy a 7. lépés volt eddig a szereteted legnagyszerűbb cselekedete?

Magadra venni Krisztus nevét

„[A]ki ezt teszi, az Istennek jobb keze felől találja majd magát, mert ismerni fogja a nevet, melyen szólítják; mert Krisztus nevén fogják szólítani” (Móziás 5:9).

• Krisztus nevének magunkra vétele alatt a legtöbben a keresztelést és az úrvacsorát értjük, és ez így is van. Gondolkozz el azon egy pillanatra, hogy mit jelentene, ha Krisztus nevén szólítanának, és olyan lenne a hírneved, mint amilyen az Övé.

• Mit kell tenned azért, hogy Isten jobbján találd magad? Mit fogadsz meg szövetségben, amikor megkeresztelkedsz, és amikor veszel az úrvacsorából?

• Írd le mit érzel, amikor arra gondolsz, hogy Ő hajlandó neked adni a nevét, illetve jó hírnevét az összes fogyatékosságodért cserébe.

Feladni a gyengeségeidet

„Annak a vallásnak, amely nem követeli meg mindennek feláldozását, soha nem lesz elegendő hatalma az élethez és a szabaduláshoz szükséges hit megteremtéséhez” (Joseph Smith, comp., Lectures on Faith [1985], 69).

• Néhányan, amikor ezeket a szavakat olvassák, azt gondolják, hogy a „minden” a személyes tulajdonainkra vonatkozik. Hogyan segített jobban megértened, mit is jelent valójában mindent feláldozni, az, hogy minden gyengeséged feladod az Úrnak?