26. fejezet

Az áldozat

Az áldozat törvénye

Az áldozat azt jelenti, hogy bármennyit kér tőlünk az Úr időnkből, erőnkből vagy földi javainkból, azt megadjuk Neki, hogy ezáltal elősegíthessük munkáját. Az Úr megparancsolta, hogy „keressétek először Istennek országát, és az ő igazságát” (Máté 6:33). Isten iránti odaadásunkat mutatja meg az, hogy mennyire vagyunk hajlandók áldozatot hozni. Az embereket mindig is próbára tették, hogy kiderüljön, vajon hajlandók-e Isten dolgait első helyre tenni az életükben.

Tanároknak: Nem szükséges mindent megtanítani az egyes fejezetekből. Miközben imádságos lelkülettel felkészülsz a tanításra, keresd a Lélek útmutatását, hogy megtudd, mely részeit kell tanítanod a fejezetnek, és milyen kérdéseket tegyél fel.

• Miért fontos az Úr kérése szerint áldozatot hozni, vagyis úgy, hogy cserébe nem várunk semmit?

Az áldozat törvényét már az ősi időkben is gyakorolták

• Milyen jelentőséggel bírtak azok az áldozatok, amelyeket az ősi időkben az Úr szövetséges népe mutatott be?

Ádám és Éva idejétől kezdve egészen Jézus Krisztusig az Úr népe megtartotta az áldozat törvényét. Azt a parancsolatot kapták, hogy áldozatként ajánlják fel nyájaik zsengéjét. Ezeknek az állatoknak tökéletesnek és hibátlanoknak kellett lenniük. A nép arra való emlékeztetőül kapta ezt a szertartást, hogy Jézus Krisztus, az Atya Elsőszülöttje, el fog jönni a világra. Ő minden szempontból tökéletes lesz, és áldozatként felajánlja magát bűneinkért. (Lásd Mózes 5:5–8.)

Jézus eljött, és feláldozta életét, mint ahogy azt a népnek tanították. Áldozatának köszönhetően a feltámadás által mindenki megmenekül a fizikai haláltól, és megszabadulhat bűneitől a Jézus Krisztusba vetett hit által (lásd e könyv 12. fejezetét).

Krisztus engesztelő áldozata véget vetett a véres áldozatoknak. Ezeket a külsőséges áldozatokat felváltotta az úrvacsora szertartása. Az úrvacsora szertartása azért adatott, hogy emlékeztessen minket a Szabadító hatalmas áldozatára. Gyakran kell vennünk az úrvacsorából. A kenyér és a víz jelképe a Szabadító megsebzett testére, valamint értünk kiontott vérére emlékeztet minket (lásd e könyv 23. fejezetét).

• Miért tartjuk az engesztelést a nagy és végső áldozatnak?

Továbbra is kell kell áldozatokat hoznunk

• Hogyan tartjuk be az áldozat törvényét napjainkban?

Jóllehet a véres áldozatnak vége szakadt, az Úr továbbra is kér tőlünk áldozatot. Ezek azonban már egészen másféle áldozatok. Így szólt: „És vérontást ne ajánljatok fel nekem többé; …hagyjatok fel… égő felajánlásaitokkal. […] És áldozatul ajánljatok fel nekem megtört szívet és töredelmes lelket” (3 Nefi 9:19–20). A „megtört szív és töredelmes lélek” azt jelenti, hogy mély szomorúságot érzünk bűneink miatt, miközben alázatosan megbánjuk azokat.

Mindenünket fel kell tudnunk áldozni az Úrnak

• Miért hajlandók az emberek áldozatokat hozni?

Pál apostol azt írta, hogy szánjuk oda magunkat „élő, szent és Istennek kedves áldozatul” (Rómabeliek 12:1).

Ha élő áldozatok akarunk lenni, akkor hajlandónak kell lennünk arra, hogy mindenünket odaadjuk Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyházáért, hogy felépíthessük a földön Isten királyságát, és munkálkodjunk Sion felállításán (lásd 1 Nefi 13:37).

Egy gazdag ifjú azt kérdezte a Szabadítótól: „…mit cselekedjem, hogy az örökéletet elnyerhessem?” Jézus így felelt: „A parancsolatokat tudod: Ne paráználkodjál; ne ölj; ne lopj; hamis tanubizonyságot ne tégy; tiszteld atyádat és anyádat.” A gazdag ifjú erre azt mondta: „Mindezeket ifjúságomtól fogva megtartottam.” Amikor Jézus ezt meghallotta, így válaszolt: „Még egy fogyatkozás van benned: Add el mindenedet, a mid van, és oszd el a szegényeknek, és kincsed lesz mennyországban; és jer, kövess engem.” Ezt hallva az ifjú elszomorodott. Igen vagyonos volt, és szíve a gazdagságán csüggött. (Lásd Lukács 18:18–23; lásd még az ebben a fejezetben található képet.)

A nemes ifjú jó ember volt. Amikor azonban próbára tették, nem volt hajlandó feláldozni világi javait. Ezzel szemben az Úr tanítványai, Péter és András, készek voltak mindenüket feláldozni Isten királyságáért. Amikor Jézus azt mondta nekik: „Kövessetek engem, …azonnal otthagyván a hálókat, követték őt” (Máté 4:19–20).

A tanítványokhoz hasonlóan mindennapi tevékenységeinket is felajánlhatjuk áldozatként az Úrnak. Mondhatjuk ezt: „Legyen meg a te akaratod.” Ábrahám is így tett. Ábrahám Krisztus előtt élt a földön, azokban az időkben, amikor még áldozatokat és égő fel-ajánlásokat kellett tenni. Hogy próbára tegye Ábrahám hitét, az Úr megparancsolta neki, ajánlja fel áldozatként fiát, Izsákot. Izsák volt Ábrahám és Sára egyetlen fia. A parancs, hogy áldozatként felajánlja fiát, rendkívül fájdalmas volt Ábrahám számára.

Ennek ellenére ő és Izsák megtették a Mórija földjére vezető hosszú utat, ahol majd az áldozatot be kellett mutatni. Három napig vándoroltak. Képzeljük csak el Ábrahám gondolatait, és hogy mily fájdalmas terhet hordozhatott szívében. A fiát kellett feláldoznia az Úrnak. Amikor elérkeztek Mórija hegyére, Izsák vitte a fát, Ábrahám pedig a tüzet és a kést arra a helyre, ahol oltárt kellett építeniük. Izsák megkérdezte: „Atyám! …Ímhol van a tűz és a fa; de hol van az égő áldozatra való bárány?” Ábrahám így válaszolt: „Az Isten majd gondoskodik az égő áldozatra való bárányról, fiam”. Ezután Ábrahám épített egy oltárt, ráhelyezte a fát, majd megkötözte Izsákot, és ráfektette a farakásra. Ezt követően fogta a kést, hogy megölje Izsákot. Abban a pillanatban az Úr angyala megállította, ezt mondván: „Ábrahám! …Ne nyujtsd ki a te kezedet a gyermekre, és ne bántsd őt: mert most már tudom, hogy istenfélő vagy, és nem kedvezél a te fiadnak, a te egyetlenegyednek én érettem” (lásd 1 Mózes 22:1–14).

Mily hatalmas örömet érezhetett Ábrahám, amikor többé már nem kívánták meg tőle, hogy feláldozza a fiát! Ő azonban annyira szerette az Urat, hogy bármit hajlandó lett volna megtenni, amit az Úr kér tőle.

• Milyen példákat figyeltél meg az áldozatra ismerőseid életében? Milyen példákról hallottál már az áldozattal kapcsolatban őseid életében? Milyen példákat ismersz a korai egyháztagok, illetve a szentírásokban szereplő emberek életéből? Mit tanultál ezekből a tapasztalatokból?

Az áldozat segít felkészülnünk az Isten jelenlétében való életre

Csakis áldozatok révén válhatunk érdemessé arra, hogy Isten jelenlétében éljünk. Áldozatokat kell hoznunk, hogy majd élvezhessük az örök életet. Sokan azok közül, akik előttünk éltek, mindenüket feláldozták, és nekünk is ugyanezt kell tennünk, ha szeretnénk mi is elnyerni azt a gazdag jutalmat, melyet most ők élveznek.

Lehet, hogy nem kérik tőlünk, hogy áldozzuk fel mindenünket. Ábrahámhoz hasonlóan azonban hajlandónak kell lennünk mindenünket feláldozni, hogy érdemessé váljunk arra, hogy az Úr jelenlétében élhessünk.

Az Úr népe – sokféle módon – mindig is hatalmas áldozatokat hozott. Néhányan megpróbáltatásokat szenvedtek el és kigúnyolták őket az evangéliumért. Több megtértet, aki csatlakozott az egyházhoz, megtagadott a családjuk. A legjobb barátaik elfordultak tőlük. Néhány egyháztag elvesztette a munkáját, volt, aki az életét is. Az Úr azonban észreveszi az áldozatainkat, és megígérte, hogy „a ki elhagyta házait, vagy fitestvéreit, vagy nőtestvéreit, vagy atyját, vagy anyját, vagy feleségét, vagy gyermekeit, vagy szántóföldjeit az én nevemért, mindaz száz annyit vészen, és örökség szerint nyer örök életet” (Máté 19:29).

Ahogyan növekszik az evangéliumról szerzett bizonyságunk, úgy egyre nagyobb áldozatokat leszünk képesek meghozni az Úrért. Figyeljük meg, milyen áldozatokat hoztak a következő igaz történetek szereplői:

Egy németországi egyháztag éveken át félretette a tizedét, amíg egy papsági felhatalmazott el tudott menni hozzá, hogy átvegye azt.

A Segítőegylet egyik látogatótanítója 30 éven keresztül szolgált anélkül, hogy egyetlen látogatást is elmulasztott volna.

Dél-Afrikában a szentek egy csoportja három napig állva utazott, hogy hallhassák és láthassák az Úr prófétáját.

Egy Mexikóban rendezett területi konferencián az egyháztagok folyamatosan böjtöltek, és éjszakánként a földön aludtak. Mindenüket arra költötték, hogy eljussanak a konferenciára, így semmi pénzük nem maradt ételre vagy szállásra.

Egy család eladta autóját, hogy az így kapott pénzt felajánlják a templomépítési alapba.

Egy másik család eladta otthonát, hogy eljuthassanak a templomba.

Rengeteg hithű utolsó napi szent nagy szegénységben él, mégis fizetik a tizedüket és a felajánlásaikat.

Egy férfitestvér feláldozta munkáját, mert nem volt hajlandó vasárnap dolgozni.

Az egyik gyülekezetben a fiatalok önként felajánlották idejüket, hogy vigyáznak a kisgyermekekre, amíg szüleik segítettek felépíteni a gyülekezeti házat.

Fiatal férfiak és nők kecsegtető állásajánlatokat, továbbtanulási lehetőségeket vagy sportkarriert adnak fel, illetve halasztanak el azért, hogy misszionáriusként szolgálhassanak.

Nagyon sok példát lehetne még felsorolni, hogy az emberek milyen áldozatokat hoztak az Úrért. Mindenképpen megéri feláldozni időnket, tehetségünket, energiánkat, pénzünket és életünket azért, hogy helyünk legyen Mennyei Atyánk királyságában. Az áldozat által elnyerhetjük annak tudását, hogy az Úr elfogad bennünket (lásd T&Sz 97:8).

• Szerinted miért van kapcsolat az áldozatra való hajlandóságunk és a között, hogy mennyire készültünk fel az Isten jelenlétében való életre?

További szentírások

• Lukács 12:16–34 (ahol a kincsünk, ott van a szívünk is)

• Lukács 9:57–62 (az áldozat, mely érdemessé tesz a királyságra)

• T&Sz 64:23; 97:12 (ma kell áldozatot hoznunk)

• T&Sz 98:13–15 (akik elvesztik az Úrért az életüket, megtalálják azt)

• Alma 24 (Ammon népe inkább feláldozta életét, mintsem megszegje az Úrnak tett esküjét)