Az Úr szétszórta Izráel házát, mert megkeményítették szívüket Őellene; megígérte azonban, hogy az utolsó napokban sor kerül majd az összegyűjtésükre. A Mormon könyvebeli próféciákból világos, hogy már megkezdődött ez a régen megígért összegyűjtés. Az egyház tagjainak felelőssége, hogy Jézus Krisztus evangéliumának megosztása által megáldják a föld családjait.
Kérj fel a tanulók közül egy megtértet vagy egy olyan tanulót, aki segített valaki másnak az egyházhoz csatlakozni, hogy meséljen az élményéről. Biztasd a tanulókat, hogy gondoljanak egy olyan ismerősükre, aki nyitott lehet az evangélium üzenetének meghallgatására. Kérd őket, hogy a mai lecke során keressenek olyan evangéliumi igazságokat, amelyek bátoríthatják és segíthetik őket, miközben igyekeznek megosztani másokkal az evangéliumot.
Kérd meg a tanulókat, hogy olvassák el az 1 Nefi 22:3–5-öt, és keressék ki, mit jövendölt Nefi Izráel házát illetően.
Mit jelent az, hogy Izráel háza szétszóratott?
Magyarázd el, hogy Izráel házának szétszóratása fontos témát jelentett Nefi számára, mivel a saját családját is érintette ez a szétszóratás. Ők a Júda földjén élő nép gonoszsága miatt lettek szétszórva Jeruzsálemből az amerikai földrészre.
Mondd el a tanulóknak, hogy számos Mormon könyvebeli prófécia tartalmazza azt a megnyugtató bizonyosságot, hogy az utolsó napokban Izráel háza ismét össze lesz gyűjtve. Írd fel a táblára az alábbi utalásokat, és add feladatul minden tanulónak egy-egy utalás elolvasását. Ügyelj rá, hogy mindegyik szakasz ki legyen adva valakinek. Kérd meg a tanulókat, hogy keressék meg, mit kell megtanulniuk és megtenniük az embereknek ahhoz, hogy összegyűjtessenek Izráel házával.
Milyen dolgokat kell megtanulniuk és megtenniük az embereknek ahhoz, hogy összegyűjtessenek Izráel házával? (A tanulók több igazságot is megfogalmazhatnak, például a következőt: Az Úr akkor gyűjti össze Izráel házának tagjait, amikor hisznek Őbenne, bűnbánatot tartanak és Őhozzá jönnek.)
Hogy segíts a tanulóknak jobban megérteni ezt az igazságot, felolvashatod a következő idézetet Bruce R. McConkie eldertől (1915–1985) a Tizenkét Apostol Kvórumából:
Kép
Elder Bruce R. McConkie
„Miért került sor Izráel szétszóratására? A válasz világos, egyszerű, nincs felőle kétség. Azért került sor izráelita elődeink szétszóratására, mert elutasították az evangéliumot, meggyalázták a papságot, elhagyták az egyházat és hátat fordítottak a királyságnak. […]
Milyen tényezők játszanak tehát szerepet Izráel összegyűjtésében? Izráel összegyűjtése abból áll, hogy az emberek elhiszik, elfogadják és összhangban élnek mindazzal, amit az Úr egykor felajánlott ősi választott népének. […] Abból, hogy hisznek az evangéliumban, csatlakoznak az egyházhoz és a királyságba jönnek. […] Állhat ezen kívül abból, hogy összegyűlnek a hódolat valamely kijelölt helyén vagy földjén” (A New Witness for the Articles of Faith [1985], 515).
Mit kell tennie az embereknek McConkie elder szerint ahhoz, hogy összegyűjtessenek Izráel házával?
Kérd meg a tanulókat, gondolkozzanak el azon, hogy ők maguk miként gyűjtettek Izráel házába, amikor hittek a Szabadítóban, bűnbánatot tartottak és Őhozzá jöttek.
Az utolsó napokban az egyház tagjai fogják elvinni az evangéliumot a föld családjainak
Emlékeztesd a tanulókat, hogy Lehi az olajfa összetett hasonlatán keresztül tanította családját Izráel szétszóratásáról és összegyűjtéséről (lásd 1 Nefi 10:12–14). Lámán és Lemuel azt mondták Nefinek, hogy nem értik, mit jelentenek apjuk tanításai (lásd 1 Nefi 15:7).
Kérj meg néhány tanulót, hogy egymást váltva olvassák fel az 1 Nefi 15:12–16-ot, az osztály pedig figyelje meg, mit tanulhatunk Nefi magyarázatából Izráel házát illetően.
Hogyan segít nekünk az olajfa hasonlata megérteni Izráel szétszóratását és összegyűjtését?
Ki fogja elvinni Lehi magja maradékának az evangélium teljességét a 13. vers szerint? (Olyan nemzsidók, akik részesültek az evangélium teljességében.)
Mondd el a tanulóknak, hogy a Mormon könyvében a nemzsidó szó általában azokra utal, akik nem Júda törzséből vagy földjéről származnak. A Mormon könyve olyan próféciákat tartalmaz, melyek szerint az utolsó napokban e nemzsidók némelyike megkapja az evangélium teljességét (lásd 1 Nefi 15:13) és Krisztus egyházának tagjává válik. A Mormon könyvebeli próféták tanítása szerint e nemzsidók feladata lesz elvinni az evangéliumot az egész földnek.
Hogy segíts a tanulóknak megérteni a nemzsidók szó meghatározását, tedd ki és olvasd fel a következő magyarázatot Bruce R. McConkie eldertől:
Kép
Elder Bruce R. McConkie
„A korábbiakban meghatároztuk, hogy a zsidók Júda királyságának [lakosai], valamint az ő egyenes ági leszármazottaik… Azt is elmondtuk, hogy amikor így használjuk e kifejezéseket, akkor mindenki más nemzsidó, beleértve ebbe Izráel királyságának elveszett és szétszóratott maradékait is… Az Efraim törzsebeli… Joseph Smith volt az a nemzsidó, kinek keze által napvilágra került a Mormon könyve, és Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyházának tagjai… azok a nemzsidók, akik szabadítást visznek a lámánitáknak és a zsidóknak” (The Millennial Messiah [1982], 233).
Kérj meg néhány tanulót, hogy egymást váltva olvassák fel az 1 Nefi 22:8–12-t, miközben az osztály megfogalmazza, hogy kik azok, akiket majd megáldanak és táplálnak a nemzsidók (az egyház tagjai) az utolsó napokban. Miközben a tanulók olvasnak, segítségükre lehet, ha elmagyarázod, hogy a 10–11. versekben szereplő „[felfedi] karját minden nemzet szeme előtt” kifejezés arra utal, hogy az Úr szerte a világon megmutatja az Ő hatalmát.
Kik azok, akiket majd megáldanak és táplálnak a nemzsidók az utolsó napokban? (Lehi utódai, Izráel házának összessége, valamint „a föld minden nemzetsége”.)
Hogyan fogja az Úr megáldani a föld „nemzetségeit” (családjait) az utolsó napokban a 9–11. versek szerint? (Segíts a tanulóknak megfogalmazni a következő igazságot: Az utolsó napokban az Úr az Ő egyházának tagjain keresztül fog munkálkodni, hogy megáldja a föld családjait az Ő evangéliumával és szövetségeivel.)
Tedd ki a következő idézetet Russell M. Nelson elnöktől a Tizenkét Apostol Kvórumából, és kérj meg egy tanulót, hogy olvassa fel:
Kép
President Russell M. Nelson
„A mi feladatunk az, hogy segítsünk beteljesíteni az ábrahámi szövetséget. Miénk az a mag, mely előre el lett rendelve és fel lett készítve arra, hogy világszerte minden embert megáldjon. […] Mintegy négyezer évnyi várakozás és felkészülés után ez az a kijelölt nap, amikor az evangéliumot el kell vinni a föld nemzetségeihez. Ez Izráel megígért összegyűjtésének a kora. És mi részt vehetünk benne! Hát nem izgalmas? Az Úr számít ránk és a fiainkra – és rendkívül hálás a leányainkért is –, akik mind arra érdemesen szolgálnak misszionáriusokként Izráel összegyűjtésének e nagyszerű időszakában” (vö. SzövetségekLiahóna, 2011. nov. 88.).
Mit gondoltok, az összegyűjtöttek (megtértek) hogyan éreznek azok iránt, akik összegyűjtötték őket (akik megosztották velük az evangéliumot)?
Miként tudunk mi is részt venni Isten munkájában azáltal, hogy megosztjuk az evangéliumot a föld családjaival?
Kérd meg a tanulókat, hogy olvassák el magukban a 3 Nefi 21:1–7-et, és keressék ki azt a jelet, amely Izráel utolsó napokban történő összegyűjtésének kezdetét jelzi.
A Szabadító „általam [nektek] kijelentett …dolgok[ról]” (2. vers) beszél. Hol lesznek feljegyezve a nefitákhoz intézett szavai? (A Mormon könyvében.)
Mi az a jel, amely Izráel utolsó napokban történő összegyűjtésének kezdetét jelzi? (A tanulók fogalmazzák meg a következő igazságot: A Mormon könyvének napvilágra kerülése annak a jele, hogy Isten beteljesíti szövetségét, melyet Izráel utolsó napokban történő összegyűjtésére kötött.)
Kérj meg egy tanulót, hogy olvassa fel a 3 Nefi 16:4–5-öt, az osztály pedig figyelje meg a Mormon könyvének és az evangélium üzenetének hatását az utolsó napokban.
Hogyan segít a Mormon könyve megvalósítani Isten népének összegyűjtését az utolsó napokban? (A tanulók megfogalmazhatják többek között a következő igazságot: A Mormon könyve segít elvezetni másokat a Megváltó ismeretéhez, hogy ezáltal ők is Őhozzá gyűlhessenek.)
Kérj meg egy tanulót, hogy olvassa fel a következő idézetet Russell M. Nelson elnöktől, a többiek pedig figyeljék meg, milyen szerepet tölt be a Mormon könyve Izráel összegyűjtésében.
Kép
President Russell M. Nelson
„A Mormon könyve [napvilágra ] jövetele az egész világ számára egy jel arra, hogy az Úr megkezdte Izráel összegyűjtését, valamint az Ábrahámnak, Izsáknak és Jákóbnak adott szövetségek betöltését. Mi nem csupán tanítjuk ezt a tant, hanem részt is veszünk benne. Ezt úgy tesszük meg, hogy a fátyol mindkét oldalán segítünk összegyűjteni az Úr választottjait.
A Mormon könyve központi szerepet játszik e munkában. Kijelenti az összegyűjtés tanát. Arra indítja az embereket, hogy tanuljanak Jézus Krisztusról, higgyenek az Ő evangéliumában, és csatlakozzanak az Ő egyházához. Sőt, ha nem lenne a Mormon könyve, nem történne meg Izráel megígért összegyűjtése” (Russell M. Nelson: A szétszórt Izráel összegyűjtése.Liahóna, 2006. nov. 80.).
Kérd meg a tanulókat, hogy osszanak meg olyan élményeket, amikor tanúi voltak, hogy miként segített másoknak a Mormon könyve Jézus Krisztusról tanulni, és az Ő egyházába összegyűlni.
Kérd fel a tanulókat, hogy segítsék Izráel összegyűjtésének folyamatát azáltal, hogy megosztják a Mormon könyvét valakivel, aki nem a mi hitünkön van.