16. fejezet

Házasság és szülői lét: Családunk felkészítése az örök életre

Az igazlelkű és szeretetteljes szülők vezetésével a családok egyesülve segíthetnek Isten királyságának felépítésében, és részesülhetnek a menny minden áldásában.

Wilford Woodruff életéből

Wilford Woodruff és Phoebe Whittemore Carter 1837. április 13-án kötött házasságot az Ohio állambeli Kirtlandben. Együtt töltött életük során sok megpróbáltatáson mentek keresztül, és ennek köszönhetően sokat fejlődtek az egymás, a gyermekeik és az Isten királysága iránti odaadásukban. Az egyik ilyen élményre 1838 telén került sor, körülbelül 5 hónappal Wilford Woodruff apostoli elhívása előtt. Amikor Woodruff testvér egy csoportnyi szentet vezetett, hogy az egyház további tagjaival egybegyűljenek, felesége nagyon beteg lett. Később így idézte ezt fel:

„November 23-án feleségemet, Phoebe-t, súlyos fejfájás kezdte gyötörni, ami aztán agyhártyagyulladásba torkollt. Ahogy tovább folytattuk utunkat, egyre levertebb lett. Szörnyű megpróbáltatás volt egy asszonynak olyan göröngyös utakon utaznia, olyan kínok közt. Ugyanakkor gyermekünk is nagyon beteg volt.”

A következő napokban Woodruff nőtestvér állapota rosszabbra fordult, bár több alkalommal meg tudtak állni útjuk során, és meg tudtak pihenni. Woodruff testvér így emlékezett vissza: „December 3-a igen erőtlenül találta feleségemet. A napot ápolásával töltöttem, másnap pedig visszatértem Eatonba [egy közeli kisvárosba], hogy hozzak neki néhány dolgot. Fokozatosan egyre zuhanni látszott, estére pedig lelke nyilvánvalóan elhagyta testét; feleségem halott volt.

A nőtestvérek odagyűltek a test köré és zokogtak, míg én bánattal telve tekintettem le rá. Isten Lelke és ereje megpihent rajtam, és betegsége ideje óta első alkalommal töltötte el a lelkemet, habár halottként feküdt előttem.”

Hitében megerősödve Wilford Woodruff papsági áldást adott feleségének. „Kezemet a fejére helyeztem – mondta –, és Jézus Krisztus nevében megfeddtem a halál erejét és a pusztítót, megparancsolván neki, hogy távozzon feleségemtől, az élet lelkének pedig azt, hogy szálljon a testébe.

Lelke visszatért a testébe, és attól az órától fogva egészséges volt; mindannyian elteltünk a vággyal, hogy Isten nevét dicsőítsük, valamint hogy bízzunk benne és tartsuk be a parancsolatait.

Míg ebben az élményben volt részem (ahogy feleségem később elmesélte), lelke kiszállt a testéből, és látta, amint teste ott fekszik az ágyon, és a nőtestvérek sírnak. Rájuk tekintett, aztán rám és a csecsemőre, és miközben ezt a képet bámulta, két személy lépett a szobába. (…) E hírnökök egyike közölte vele, hogy választhat: elmehet és békében megpihenhet a lélekvilágban, vagy egy feltétellel megadathat neki a kiváltság, hogy visszatérjen porhüvelyébe, és folytassa munkálkodását a földön. A feltétel ez volt: úgy érzi-e, hogy férje mellett tud állni, és vele együtt elviselni mindazt a gondot, megpróbáltatást, szenvedést és csapást az életben, melynek elviselésére ő [a férje] el lesz hívva az evangéliumért élete végéig. Amikor férje és gyermeke állapotára tekintett, Phoebe így szólt: »Igen, meg fogom tenni!«

Abban a pillanatban, hogy meghozta döntését, megpihent rajtam a hit ereje, és amikor megáldottam őt, lelke visszatért porhüvelyébe…

December 6-a reggelén a Szentlélek így szólt hozzám: »Kelj fel és folytasd az utadat!« És Isten kegyelme által feleségemnek megadatott, hogy fel tudjon kelni, felöltözzön és kimenjen a szekérhez; örvendezve mentünk utunkra.”¹

Ígéretéhez híven Woodruff nőtestvér férje mellett állt, még akkor is, amikor apostoli kötelességei azt kívánták tőle, hogy hosszú időszakokra búcsúzzon el családjától. 1840. május 4-én, amikor Woodruff elder missziót szolgált Angliában, felesége egy levelet küldött neki, melyben ez állt: „Tudom, hogy Isten akarata, hogy az Ő szőlőskertjében munkálkodj, ezért tehát megbékélek akaratával e dolog kapcsán. Amióta elmentél, nem zúgolódtam vagy panaszkodtam, ám nagyon várom a napot, amikor ismét hazatérsz családod keblére, miután Isten szeretetében és félelmében eleget tettél küldetésednek. Mindig velem vagy, amikor a kegyelem trónusa elé járulok, és amikor védelmet és áldásokat kérek magam és a gyermekeink számára, ugyanazért esedezem drága társam számára is, aki oly távolra ment tőlem, egy idegen nemzetbe, hogy prédikálja Jézus Krisztus evangéliumának teljességét.”²

Az ilyen elválások során Woodruff elnök szintén hangot adott családja utáni vágyódásának, azzal az eltökéltséggel együtt, hogy megteszi az Úr akaratát. 1847. április 3-án felkészült arra, hogy az első pionír társasággal a Sóstó-völgybe induljon. Ezt írta naplójába: „Soha nem éreztem még, hogy elmémre nagyobb súly nehezedne, amiért családomat hátra kell hagynom egy küldetés miatt, mint most! Imádkozom Istenhez, hogy tartson fenn engem és családomat, hogy újra találkozhassunk a földön, ahogy azt már a sok más misszió során tette, melyet a földön, az Úr szőlőskertjében végeztem.”³ Négy nappal később családja figyelte, ahogy elhagyja a szentek települését, a nebraskai Winter Quarters-t. A település közelében álló hegygerincen megállva időt fordított arra, hogy visszatekintsen családjára távcsövén keresztül.⁴

Wilford Woodruffot igen nagy örömmel töltötte el az a tudat, hogy családja örök lehet. Ez az igazság adott neki erőt az élet nehézségeinek elviseléséhez. Azt mondta: „Sokszor gondoltam azt, hogy ha addig munkálkodom, míg annyi idős leszek, mint Matuzsálem, és ezzel elérhetem, hogy családom velem éljen dicsőségben az örök világokban, akkor az megfizet minden fájdalomért és szenvedésért, amit csak el tudok viselni ezen a világon.”⁵ Az örökkévaló család ígérete hatással volt családtagjai iránti cselekedeteire is. Lányának, Blanche-nak írott egyik levelében ezt a megfigyelést tette: „Mindannyian arra számítunk, hogy halálunk után mindörökre együtt élünk majd. Azt hiszem, nekünk, szülőknek és gyerekeknek meg kell tennünk minden tőlünk telhetőt, hogy boldoggá tegyük egymást, amíg csak élünk, hogy ne legyen semmi megbánni valónk.”⁶

Wilford Woodruff tanításai

A házasság és a szülői mivolt áldásai sokkal értékesebbek, mint a világi kincsek

Az Úr feltárta előttünk, hogy a házasságot Isten rendelte el az embernek [lásd T&Sz 49:15]. A házasság intézménye – néhány közösségben, melyről olvasunk – már-már elveszti az emberek megbecsülését. Állítólag köztünk is egyre inkább elharapózik ez. Ennek oka kétségtelenül oda vezethető vissza, hogy egyre nagyobb gazdagságban élünk, és a fiatal férfiak idegenkednek magukra venni a feleséggel és családdal járó terheket. Amint egyre eltávolodunk a korai idők egyszerűségétől, természetesen számíthatunk arra, hogy ez a hajlam növekedni fog, ahogy a fiatal férfiak esetleg korlátozva lesznek abban, hogy házassági ajánlatot tegyenek az ifjú hölgyeknek, hacsak nem tudnak biztosítani nekik egy olyan kényelmes otthont, mint amit szüleik fedele alatt élvezhetnek. A lányok részéről a neveltetésük során kialakított mértéktelen vagy fényűző szokások szintén hatással lesznek, és vissza fogják tartani a fiatal férfiakat a házasságtól… Mindkét nem fiataljainak meg kell tanítani, hogy a házasság boldogságához nem szükséges gazdagság birtokában lenni.⁷

Amikor Sion lányait a fiatal férfiak arra kérik, csatlakozzanak hozzájuk a házasságban, nem azt a kérdést kellene feltenniük: „Van-e szép téglaháza, szép lovas fogata és csinos hintója?”, hanem inkább ezt: „Ez a férfi Isten férfiúja-e? Vele van-e Isten Lelke? Utolsó napi szent-e? Imádkozik-e? Megpihen-e rajta a Lélek, hogy alkalmassá tegye a királyság felépítésére?” Ha ezek megvannak benne, sose bánjátok a hintót és a téglaházat, hanem mondjatok igent, és keljetek egybe Isten törvénye szerint!⁸

Kötelessége e fiatal férfiaknak Sionban, hogy Sion lányait feleségül vegyék, és porhüvelyt [fizikai testet] alkossanak az emberek lelke számára, akik Mennyei Atyánk gyermekei. Porhüvelyre várnak; el lettek rendelve, hogy ide jöjjenek, és inkább Sion földjén kell megszületniük, semmint Babilonban!⁹

Ezt a felhívást intézem a szülőkhöz szerte Sionban: tegyetek meg minden tőletek telhetőt azért, hogy fiaitokat és lányaitokat rábírjátok arra, hogy az igazlelkűség és igazság ösvényein járjanak, valamint hogy kihasználják az előttük álló lehetőségeket! Ne engedjétek, hogy szívetek teljesen a világ hívságain és ügyein csüngjön, hanem tanuljátok meg megbecsülni a tényt, hogy a hithű gyermekek a legkivételesebb, legnagyszerűbb áldások közé számláltatnak!¹⁰

Az áldást, melyet Isten kinyilatkoztatott nekünk a házasság pátriárkai rendjében – az időre és örökkévalóságra való összepecsételést –, nem tartjuk olyan nagy becsben, mint kellene!¹¹

Becsben kell tartanunk családunkat és az egymással való kapcsolatainkat, emlékezetben tartva azt, hogy ha hithűek vagyunk, dicsőséget, halhatatlanságot és örök életet fogunk örökölni, mely a legnagyobb áldás, amit Isten megad az embernek [lásd T&Sz 14:7].¹²

A szülők tanításain és példáján keresztül a gyermekek felkészülhetnek arra, hogy szolgáljanak az egyházban, és hűek maradjanak a hithez

Soha nem volt bennem a legcsekélyebb kétely sem e munka igazságával és végső diadalával kapcsolatban. Ma sincs. Semmi kétségem afelől, hogy Sion mindazzá válik majd, aminek a próféták látták, a maga dicsőségében, hatalmában, uralmában és erejében, amint Isten hatalma megnyugszik rajta.

Mindezen dolgok tekintetében a kérdés, amely elmémben támadt, és amely igen sok gondolkodásra késztetett, a következő: ki fogja felvenni e királyságot, és diadalra vinni? Kire tekint majd az Úr, hogy felvegye e királyságot végső diadalában, és felkészítse a maga tökéletességében és dicsőségében az Ember Fiának eljövetelére? Fiainkra és lányainkra. (…) Az ő vállukon kell nyugodnia ennek a királyságnak, amikor atyáik és véneik áthaladnak a fátyol túlsó oldalára. Ez éppoly világos számomra, mint az ég boltozatán ragyogó nap fénye. És amikor ezen tűnődöm, felteszem magamnak a kérdést: milyen állapotban vannak fiatal férfiaink és nőink? Vajon szülőkként megtesszük-e irántuk való kötelességünket? Megpróbálják-e alkalmassá tenni és felkészíteni magukat az előttük álló hatalmas küldetésre és munkára?¹³

Egyikünk sem tudja, milyen irányban fognak gyermekeink haladni. Jó példát mutatunk és igyekszünk igaz alapelveket tanítani nekik, ám amikor elérik a felelősségre vonhatóság korát, akkor megvan az önrendelkezésük, és saját maguk fognak cselekedni.¹⁴

Abban a buzgalmunkban, hogy az evangéliumot minden nemzetnek prédikáljuk, ne feledkezzünk meg a rajtunk nyugvó kötelességekről saját gyermekeink megfelelő felnevelése kapcsán, még fiatal korukban beléjük csepegtetve az igazság és erény szeretetét, a szent dolgok tiszteletét, és lehetővé téve számukra, hogy tudást szerezzenek az evangélium alapelveiről!¹⁵

Neveljük gyermekeinket az Úr tanítása és intése szerint! [Lásd Efézusbeliek 6:4.] Állítsunk jó példát elébük, és tanítsunk nekik helyes alapelveket, amíg még fiatalok! Mennyei Atyánk adta őket nekünk; ők a mi királyságunk, ők felmagasztosulásunk és dicsőségünk alapjai; nevezetes szálfák ők [lásd T&Sz 124:61], és törekednünk kell az Úr előtt felnevelni őket, megtanítva őket imádkozni és hinni az Úrban, amennyire csak képesek vagyunk, hogy amikor mi magunk eltávozunk, és ők lépnek nyomdokainkba a lét e szintjén, magukra vehessék a nagyszerű utolsó napi munkát, és Isten királyságát a földön!¹⁶

Azoknak, akik az úgynevezett civilizált szabályok szerint élnek, megtanítják az erkölcsi törvényt – a tízparancsolatot –, vagyis megtanulják, hogy ne hazudjanak, ne káromkodjanak, ne lopjanak, vagyis ne tegyenek olyasmit, ami istentelen, szentségtelen és hamislelkű a társadalomban. Amikor a szülők már kora ifjúságukban megtanítják gyermekeiknek ezeket az alapelveket, hatással vannak az elméjükre, és mihelyt a gyerekek elérik a felelősségre vonhatóság korát, a korai benyomások hatással lesznek tetteikre, egész életük hátralévő idejére. Az ily módon befolyásolt és nevelt gyermekeket azután mindig megdöbbenti, amikor azt hallják, hogy társaik káromkodnak, Isten nevét hiába veszik a szájukra, és ha valaha is megtanulnak hasonlóképp káromkodni, először igen nagy erőfeszítést kell tenniük a korai benyomások leküzdése érdekében.¹⁷

Nagyszerű áldás a gyermekeknek, ha olyan szüleik vannak, akik imádkoznak, akik helyes alapelveket tanítanak gyermekeiknek, és akik jó példát mutatnak nekik. A szülők nem róhatják meg jogosan gyermekeiket olyasvalamiért, amit maguk is megtesznek.¹⁸

Ha jó példát állítunk gyermekeink elé, és megpróbáljuk tanítani őket gyermekkoruktól felnőtté válásukig, ha megtanítjuk őket imádkozni és tisztelni a Mindenhatót, ha megtanítjuk nekik azokat az alapelveket, melyek fenntartják majd őket minden megpróbáltatás közepette, hogy az Úr Lelke megpihenhessen rajtuk, … akkor nem lesz könnyű félrevezetni őket. A jó benyomások elkísérik őket egész életükön át, és bármilyen alapelveket tárnak is eléjük, ezek a jó benyomások soha nem fogják elhagyni őket.¹⁹

A bölcs szülők nem engedik, hogy a külső gondok elsőbbséget élvezzenek családjukkal szemben

Már régóta úgy vélem, hogy az ördög hatalmas erővel munkálkodik azon, hogy éket verjen a szülők és a gyermekek közé, megpróbálva sugalmazni és becsepegtetni a szentek fiainak és lányainak elméjébe azokat a romboló nézeteket, melyek meggátolják őket abban, hogy atyáik és anyáik lábnyomában járjanak. (…)

(…) Milyen fontos is, hogy bölcs édesapák és édesanyák legyünk, és bölcsen cselekedve csepegtessük ifjú elméjükbe mindazokat az alapelveket, melyek a helyesre, az igazlelkűség és igazság alapelveinek életükben való gyakorlására vezérlik őket! (…)

(…) Nagyszerű dolog tudni azt, hogyan cselekedjünk, hogy kiérdemeljük családunk jóérzését és szeretetét, ami azon az ösvényen vezeti majd őket, mely által megváltást kaphatnak! Olyan tudomány és munka ez, melyet a szülők nem dobhatnak félre! (…) Sokszor oly sürgősnek tartunk egy üzleti ügyet, hogy az mindezeket kiűzi az elménkből, de ennek nem lenne szabad így lennie! Akinek nyitott az elméje, és aki várakozással tekint az előtte álló munkára, látni és érezni fogja, hogy igen nagy az a felelősség, ami rajta nyugszik a saját családjával, különösen pedig gyermekei nevelésével kapcsolatosan!

Meg akarjuk szabadítani a gyermekeinket, és szeretnénk, ha részesülnének minden áldásban, amely körülöleli azokat, akik megszentelődtek, és befogadnák szüleik áldásait, akik hűek maradtak az evangélium teljességéhez.²⁰

Tekintsünk mindannyian otthonunkra, és mindannyian próbáljuk meg irányítani saját családunkat, és rendbe szedni saját házunkat!²¹

Mindegyik apa kedvesen és igazlelkűen elnököljön családjában!

Amikor kisfiú voltam, és iskolába jártam, a tanító egy köteg, körülbelül két-két és fél méteres bottal jött be a tanításra, és az egyik első dolog, amire számíthattunk, egy kiadós ütlegelés volt. Mindenért, ami nem tetszett neki, szörnyen elnáspángolt minket. Az ütlegelés, amit akkor kaptam, mit sem használt nekem. (…) A kedvesség, gyengédség és irgalom minden tekintetben jobb. Szeretném elültetni ezt az alapelvet fiatal férfiaink elméjében, hogy ez vezérelje életük minden cselekedetét. A zsarnokság soha nem helyes, akár királyok, akár elnökök, akár Isten szolgái gyakorolják is. A kedves szavak sokkal jobbak, mint a durvák. Ha – amikor nehézségeink adódnak egymással – kedvesek és szeretetteljesek lennénk egymás iránt, igen sok gondtól megkímélnénk magunkat.

(…) Ha beléptek egy otthonba, ahol a férfi kedvesen bánik feleségével és gyermekeivel, azt fogjátok látni, hogy ők is ugyanígy bánnak vele. Panaszok érnek el hozzám arról, hogy a férfiak miként bánnak feleségükkel. Nem gondoskodnak róluk. Nem bánnak velük kedvesen. Ez nagy fájdalommal tölt el. Ennek nem lenne szabad így lennie! (…) Legyünk kedvesek egymással, cselekedjünk jót egymással, és munkálkodjunk egymás jólétének, érdekének és boldogságának előidézésén, különösen pedig saját otthonunkban!

A férfi áll a család élén. Ő háznépének pátriárkája. (…) Nincs gyönyörűbb látvány az egész földkerekségen, mint látni, ahogy egy férfi családja élén áll, igaz alapelveket tanítva és helyes tanácsot adva nekik! Ezek a gyermekek tisztelik atyjukat, és vigaszt és örömöt találnak abban, hogy igazlelkű ember az édesapjuk.²²

Az anya tanításai és példája hatással lehet családjára mind az időn, mind az örökkévalóságon át

Rendszerint úgy tekintünk az anyára, mint aki a gyermek jellemét formálja. Én úgy tartom, hogy az édesanyának nagyobb hatása van utódaira, mint bárki másnak lehet. Néha felmerül a kérdés: „Mikor kezdődik ez az oktatás?” Prófétáink azt mondták: „Amikor az Istentől jövő lélek élet beköltözik a porhüvelybe.” Az, hogy az anya milyen állapotban van akkor, hatással lesz méhe gyümölcsére; a gyermek születésétől kezdve egész életén át nagymértékben az anya tanításai és példája uralják és irányítják azt a gyermeket, és édesanyja hatását érzi mind az időn, mind az örökkévalóságon át.²³

Édesanyák, nagymértékben a ti vállatokon nyugszik annak felelőssége, hogy helyesen kialakuljon a felnövekvő nemzedék mentális és erkölcsi ereje, legyenek most akár kisded-, gyermek-, vagy már érettebb korban. (…) Egyetlen édesanya sem lehet Izráelben, aki hagy úgy eltelni egy napot, hogy ne tanítaná gyermekeit imádkozni! Magatoknak is imádkoznotok kell, és meg kell tanítanotok gyermekeiteket is ugyanerre; ily módon kell felnevelnetek őket, hogy amikor ti eltávoztok, és ők állnak a helyetekre Isten nagy munkájának továbbvitelében, akkor olyan alapelvek éljenek az elméjükben, melyek fenntartják őket majd az időben és az örökkévalóságon át. Gyakorta mondom, hogy az édesanya az, aki formálja a gyermek elméjét. (…)

(…) Mutassatok egy édesanyát, aki imádkozik, aki az ima segítségével átvészelte az élet megpróbáltatásait, aki a megpróbáltatások és nehézségek közepette bízott Izráel Urában és Istenében – és akkor gyermekei ugyanezen az ösvényen fognak járni! Ezek a dolgok nem fogják cserbenhagyni őket, amikor rájuk kerül a sor, hogy Isten királyságában munkálkodjanak.²⁴

Nőtestvéreinknek … vannak bizonyos kötelességeik a férjük irányába. Figyelembe kell venniük helyzetét és körülményeit. (…) Minden feleség legyen kedves a férjéhez! Nyújtson vigaszt neki, és tegyen meg érte mindent, amit csak tud, az élet minden körülménye közepette! Amikor az egész család együtt van, mennyei lelkületet élveznek itt, a földön. Ennek így is kell lennie, hiszen amikor egy férfi ebben az egyházban feleséget vesz magához, arra számít, hogy vele lehet majd az egész időn és örökkévalóságon keresztül. Arra számít, hogy az első feltámadás hajnalán vele lesz felesége és gyermekei a családi kötelékben, és mindörökkön-örökké abban az állapotban is maradnak. Mily dicsőséges gondolat is ez!²⁵

Javaslatok a tanulmányozáshoz és a tanításhoz

Vedd fontolóra ezeket az ötleteket, miközben a fejezetet tanulmányozod, illetve miközben felkészülsz a tanításra! További segítségért lásd az v–ix. oldalt.

Mi kelt benned mély benyomást Wilford Woodruff és felesége, Phoebe Woodruff kapcsolatában? (Lásd 163–166. oldal.)
Tekintsd át Woodruff elnöknek a lányához, Blanche-hoz intézett tanácsát (166–167. oldal)! Gondolkodj el vagy beszéljétek meg, milyen konkrét dolgokat tudsz tenni azért, hogy segíts családtagjaidnak boldognak lenni!
Mi van nagy hatással rád, amikor Woodruff elnöknek a fiatalokhoz szóló tanácsát olvasod a házassággal és szülői mivolttal kapcsolatban? (Lásd 167–168. oldal.) Miként alkalmazható ez a tanács minden egyháztag életében?
Olvasd el a tanítások első részében álló utolsó három bekezdést (168. oldal)! Mi módon vonhatnak el minket „a világ hívságai és ügyei” a családi örömöktől? Hogyan tudunk szembeszállni ezekkel a hatásokkal? Miként mutathatjuk ki családtagjainknak, hogy nagyra becsüljük a velük való kapcsolatunkat?
Olvasd el a 169. oldalon álló utolsó bekezdést! Szerinted mit jelent „gyermekeinket az Úr tanítása és intése szerint” nevelni? Te mit tettél ennek érdekében?
Tekintsd át a 168. oldalon álló utolsó, és a 169. oldalon található első bekezdést! Hogyan segíthetnek a szülők gyermekeiknek, hogy vágyjanak az egyházi szolgálatra?
Miközben Woodruff elnök tanácsait olvasod a gyermekek tanításával kapcsolatban, milyen konkrét alapelveket látsz? (Lásd 168–170. oldal.)
Tekintsd át a 170. oldalon kezdődő részt! Mit tehetnek a szülők azért, hogy a családi kapcsolatokat elsődleges fontosságúvá tegyék?
Milyen alapelveket tanulhatnak a szülők az ifjú Wilford Woodruff iskolai tanítójával kapcsolatos élményeiből? (Lásd 171. oldal.)
Mit mondott Woodruff elnök a férjek és apák befolyásáról? (Lásd 171–172. oldal.) Mit mondott a feleségek és anyák befolyásáról? (Lásd 172–173. oldal.) Miként segíthetik egymást a férjek és feleségek a feladataikban?
Az e fejezetben álló tanítások miként vonatkoznak a nagyszülőkre? Milyen tapasztalatok mutatják, hogy a nagyszülők igazlelkű hatással lehetnek unokáikra?
Milyen példákat láttál arra, hogy a szülők és nagyszülők eleget tesznek családjuk iránti kötelességeiknek?

Kapcsolódó szentírások: Enosz 1:1; Móziás 4:14–15; Alma 56:45–48; T&Sz 68:25–31; 93:38–40