17. fejezet

Templomi munka: Szívünket családunk és az Úr felé fordítsuk

Amikor arra érdemesen belépünk az Úr házába, olyan szertartásokban részesülünk, melyek segítenek felkészíteni minket, őseinket és utódainkat, hogy mindörökre Isten színe előtt éljünk.

Wilford Woodruff életéből

Amikor 1836. március 27-én felszentelték a Kirtland templomot, Wilford Woodruff épp teljes idejű misszióban volt az Egyesült Államok déli részén. Három héttel később hallott a felszentelés eseményeiről, és azt írta naplójába, hogy a hír „a legnagyobb mértékben dicsőséges”¹. Miután teljesítette küldetését, visszatért Kirtlandbe, ahova „gyalog [érkezett] egy hatalmas hóvihar közepette”. Ezt jegyezte fel: „Az Úr templomának látványa a szemünk elé tárult, mielőtt elértünk volna a faluba, és hatalmas örömet éreztem e látvány láttán, mivel ez volt az első alkalom, hogy szemem valaha is megpillantotta az Úr házát, mely parancsolat és kinyilatkoztatás eredményeként épült.”²

Wilford Woodruff szeretete a templomi munka iránt soha nem halványult el. Részt vett a munka minden szakaszában – az építéstől a felszentelésig, és a családtörténeti munkától a halottakért végzett szertartásokig. Örömét lelte azokban a templomi szertartásokban is, melyekben ő és családtagjai saját magukért részesültek.

Woodruff elnök gyakorta beszélt arról az alkalomról, amikor részesült a felruházásban. Amikor Joseph Smith próféta érezte, hogy földi szolgálata hamarosan a végéhez ér, levezette a felruházás szertartását a Tizenkét Apostol Kvóruma számára Nauvooban, még mielőtt a templom építése befejeződött volna. Woodruff elnök tanúságát tette: „Joseph Smith először is feltárta előttem azokat a szertartásokat, melyeket átadunk az utolsó napi szenteknek saját felruházásuk során. Én Joseph Smith irányítása alatt részesültem a saját felruházásomban.”³

A Tizenkét Apostol Kvórumának tagjaként, később pedig az egyház elnökeként, Wilford Woodruff részt vállalt a templomok építésére tett folyamatos erőfeszítésekben. Segédkezett az Illinois állambeli Nauvooban épülő templom munkálataiban, valamint négy utahi város templomainál: Loganben, St. George-ban, Mantiban és Salt Lake Cityben. Ő mondta a Mantiban és Salt Lake Cityben álló templomok felszentelési imáját.

A Salt Lake templom – amit a szentek 40 évnyi odaadó munkája után fejeztek be – különös jelentőséggel bírt Woodruff elnök számára. Először egy részletes látomásban látta a templomot, mielőtt a szentek elértek a Sóstó-völgybe.⁴ Négy nappal a völgybe érkezés után ő is ott volt, amikor Brigham Young elnök sugalmazás által kiválasztotta a templomtelek helyét.⁵ Évekkel a templom befejezése előtt álmot látott, melyben megkapta a templom kulcsát, és azt az utasítást kapta Young elnöktől, hogy „engedjen mindenkit a templomba, akik a szabadításra törekszenek”.⁶ Fáradhatatlanul támogatta a templom befejezését, még a megpróbáltatások és üldöztetések idején is. És amikor az építkezést 1893 áprilisában végre befejezték, követte Young elnök álmában adott utasítását – három hetes felszentelési üléssorozatot szervezett, hogy minden szentnek lehetősége legyen a részvételre.

A Salt Lake templom felszentelését követően Woodruff elnök kihangsúlyozta, milyen fontosak a családok a templomi munkában. Ezt mondta: „Azt akarjuk, hogy ettől a naptól kezdve az utolsó napi szentek kövessék nyomon leszármazási rendjüket, amilyen messze csak tudják, és legyenek hozzápecsételve atyáikhoz és anyáikhoz. A gyermekek legyenek szüleikhez pecsételve, és ez a lánc érjen addig, ameddig csak el lehet jutni!”⁷ (Az e tanítás mögötti történelmi háttér megismeréséhez lásd e könyv bevezetésének xxxiii–xxxv. oldalát.)

1894-ben Woodruff elnök felügyelte a Utahi Genealógiai Társaság megalapítását, ami elvezetett az egyház jelenlegi világméretű erőfeszítéséhez, mely során segítséget nyújtanak az embereknek őseik felkutatásában. Száz évvel később Russell M. Nelson elder, a Tizenkét Apostol Kvórumának tagja, a következő megfigyelést tette: „Annak a történelmi évnek az eseményei egyetlen munkaként alapozták meg a családtörténeti kutatást és a templomi szolgálatot az egyházban.”⁸ Ezek az események részét képezték azon jövendölés folyamatos valóra válásának, miszerint „a gyermekek szíve atyáikhoz fordul” (T&Sz 2:2; lásd még Malakiás 4:5–6).

Mivel Woodruff elnök sok jelentős tanítást adott a templomi munkára vonatkozóan, e könyv két fejezetet tartalmaz ebben a témában, melyek közül ez az első. Ez a fejezet a templomlátogatás áldásaira és a család örökkévaló természetére összpontosít, míg a 18. fejezet inkább a halottakért végzett munkával foglalkozik.

Wilford Woodruff tanításai

Mennyei örömmel veszünk részt a templomi munkában, tudva azt, hogy az segít felkészíteni minket, utódainkat és őseinket, hogy Isten színe előtt éljünk

Nincs más munka, mely iránt az utolsó napi szentek mélyebb érdeklődést mutatnának, mint a templomok építése és befejezése.⁹

Amikor eltűnődöm azon a hatalmon, mellyel templomokat emelünk a Magasságos Isten nevének, … és azon a kiváltságon, hogy beléphetünk azokba a templomokba, elvégezve a saját szabadításunkhoz és a halottaink megváltásához szükséges munkát egyaránt, igen örvendezek, és úgy érzem, nagyon áldottak vagyunk.¹⁰

Előttetek van e templomok története. Tudjátok, hogy a prófétákat [Joseph Smitht és fivérét, Hyrumot] megölték, és az Úr megkívánta a szentektől a [Nauvoo] templom felépítését, mielőtt még kiűzettek a vadonba. Adatott egy bizonyos kinyilatkoztatás, mely nagymértékben inspirálta Isten egyházának eldereit e munka elvégzésére [lásd T&Sz 124:25–41]. Minden tőlük telhető erővel munkálkodtak, és el is végezték a munkát. Elmentek abba a templomba, ahol megkapták a szertartásokat és felruházásokat, mielőtt útnak indultak a vadonban. Ezek a templomok azért épültek …, hogy az utolsó napi szentek hite és munkája emlékműveként álljanak Isten, angyalok és emberek előtt.¹¹

Nyilvánvaló, hogy az utolsó napi szentek nagyra becsülik az e templomi munka révén elnyerhető áldásokat. (…) Szívünket boldogság tölti el, és nem tudjuk visszatartani magunkat attól, hogy dicsérjük Istenünket és az Ő jóságát, amiért lehetővé tette mindezt a számunkra, mindazon ellenkezés és sok nehézség ellenére, amivel meg kellett küzdenünk, hogy felállítsuk ezeket az építményeket és felszenteljük azokat, annak a mintának az alapján, melyet Ő adott ezek szent használatára.

Egyetlen helyes érzületű utolsó napi szent sem gondolhat e témára anélkül, hogy mennyei örömtől ne borzongana mindazért, amit Isten érettünk tett e nemzedékben, megadva nekünk minden eszközt, amivel felkészít minket, utódainkat és őseinket arra az örök világra, mely e jelenlegi élet után következik. Az utolsó napi szentek igazán nagyon kegyelt nép, és minden szívből és földünk minden otthonából dicséret szálljon Istenhez az irántunk tanúsított hatalmas irgalomért és jóságért! A legbecsesebb ígéreteket tette nekünk, amiket e pillanatig valóra is váltott. A valaha is élt leghálátlanabb, legérdemtelenebb nép lennénk, ha jósága ily csodálatos megnyilvánulásait elnyerve lankadna szorgalmunk, vagy kudarcot vallanánk az iránta és az ő nagyszerű ügye iránti engedelmességünkben és odaadásunkban.¹²

Szeretnénk folytatni a munkát e templomokban. Szeretnénk, hogy az utolsó napi szentek birtokba vegyék azokat. Szeretnénk, ha fivéreink és nőtestvéreink továbbra is eljárnának oda, hogy megváltsák a halottakat és megáldják az élőket.¹³

A Salt Lake templom felszentelési imájából: Ó, Urunk, fokozott és leírhatatlan érzésekkel tekintünk e szent ház befejeztére. Kérjük, fogadd el ezt a negyedik templomot, melynek felállításában megsegítetted szövetséges gyermekeidet e hegyek között! A letűnt korokban Szent Lelkeddel sugalmaztad szolgáidat, a prófétákat, hogy egy olyan időről szóljanak az utolsó napokban, amikor az Úr házának hegye ott fog állni a hegyek fölött, és magasabb lészen a halmoknál [lásd Ésaiás 2:2; Mikeás 4:2]. Köszönetet mondunk Néked a dicsőséges lehetőségért, hogy hozzájárulhattunk ősi látnokaid e látomásainak beteljesüléséhez, és hogy Te kegyesen megengedted, hogy részt vegyünk a nagyszerű munkában.¹⁴

A családtörténeti munka és a templomi szertartások révén családunkhoz lehetünk pecsételve, összekötő láncszemet alkotva a nemzedékek között

Jézus Krisztus evangéliuma alapelveinek erejük és érvényük van a halál után is; együvé fogják hozni a férfiakat feleségükkel és gyermekeikkel a családi szervezetben, egyesítve őket a vég nélküli világokban. (…) Az utolsó napi szenteknek ki lettek nyilatkoztatva a pecsételő szertartások, és ezek érvényben lesznek a halál után is; és ahogy már mondtam, újra fogják egyesíteni a férfiakat és a nőket a családi szervezetben mindörökre. Ebben rejlik az, hogy miért képezik részét vallásunknak ezek az alapelvek, melyek által férjek és feleségek, szülők és gyermekek újra fognak egyesülni, míg a láncszemek újra össze nem kapcsolódnak Ádám atyáig. E pecsételő szertartás nélkül nem nyerhetnénk el a celesztiális dicsőség teljességét.¹⁵

Testvérek, az adja az egész dolog szépségét, hogy amikor átlépünk a fátyol túloldalára, velünk lesz családunk – édesapánk, édesanyánk, fivéreink és nőtestvéreink, feleségünk és gyermekeink – a feltámadás hajnalán, a celesztiális világ családi szervezetében, hogy örökkön-örökké így éljünk! Ez megér minden áldozatot, amit ti és én meghozhatunk abban a néhány évben, amit itt a testben töltünk.¹⁶

Minden ember [köttessen] a saját atyjához, és akkor pontosan azt fogjuk tenni, amit Isten mondott, amikor kijelentette, hogy elküldi Illés prófétát az utolsó napokban [lásd Malakiás 4:5–6]. Illés próféta megjelent Joseph Smithnek, és elmondta neki, hogy elérkezett a nap, amikor ennek az alapelvnek valóra kell válnia [lásd T&Sz 110:13–16]. Joseph Smith nem érte meg, hogy további felvilágosítást adjon e dolgokkal kapcsolatban. Lelke szoros kapcsolatban állt ezzel a munkával mielőtt mártírhalált halt Isten igéjéért és Jézus Krisztusról való bizonyságáért. Elmondta nekünk, hogy nemzedékről nemzedékre lennie kell egy erős kapocsnak minden sáfárság és Isten munkája között [lásd T&Sz 128:18]. Ez többet foglalkoztatta elméjét, mint a neki adott legtöbb egyéb téma.

Imáimban az Úr kinyilatkoztatta nekem, hogy kötelességem felhívni egész Izráelt ennek az alapelvnek a véghezvitelére, e kinyilatkoztatás beteljesítéseként tehát e nép elé tárom. (…) Azt akarjuk, hogy ettől a naptól kezdve az utolsó napi szentek kövessék nyomon leszármazási rendjüket, amilyen messze csak tudják, és legyenek hozzápecsételve atyáikhoz és anyáikhoz. A gyermekek legyenek szüleikhez pecsételve, és ez a lánc érjen addig, ameddig csak el lehet jutni!¹⁷

A Salt Lake templom felszentelési imájából: Mennyei Atyánk, Néked ajánljuk az oltárokat, melyek azért készültek, hogy szolgáid és szolgálóleányaid elnyerjék pecsételési áldásaikat. Néked szenteljük azokat az Úr Jézus Krisztus nevében, a Te legszentebb nevednek, és arra kérünk, szenteld meg ezeket az oltárokat, hogy mindazok, akik elébük járulnak, érezzék, hogy megpihen rajtuk a Szentlélek ereje, és felismerjék, milyen szentek a szövetségek, melyeket magukra vesznek. Imádkozunk azért, hogy szövetségeinket és szerződéseinket, melyeket Veled és egymással kötünk, a Te Szent Lelked irányítsa, azokat mi tartsuk szentnek és tartsuk be, Te pedig fogadd el őket, és add, hogy az igazak feltámadásának hajnalán az összes ígért áldás valóra válhasson minden szent életében, aki ezekhez az oltárokhoz járul! (…)

Ó Te, atyáink Istene, Ábrahám, Izsák és Jákób Istene, akiknek az Istenének szereted, ha neveznek, köszönetet mondunk Néked a túláradó hála teljes buzgalmával, amiért kinyilatkoztattad az erőket, melyek által a gyermekek szíve az atyákhoz fordul, az atyák szíve pedig a gyermekekhez, hogy az emberek fiai minden nemzedékben részesei lehessenek a menny királysága dicsőségeinek és örömeinek. Imádkozunk Hozzád, hogy erősítsd meg rajtunk Illés szellemét, hogy így megválthassuk halottainkat, és összeköthessük magunkat atyáinkkal, akik már átléptek a fátyol túloldalára, továbbá hogy megpecsételhessük halottainkat, hogy előlépjenek az első feltámadáskor, hogy mindazok, akik a földön élnek, hozzá legyenek kötve azokhoz, akik a mennyekben lakoznak. Köszönetet mondunk Néked az ő nevükben, akik már bevégezték munkájukat a halandóságban, és a saját nevünkben is, amiért megnyíltak a börtön kapui, majd pedig szabadulás hirdettetett a raboknak, és a megkötözöttekről leoldoztattak a kötelek. Dicsérünk Téged, amiért atyáink, az utolsótól az elsőig, mostantól egészen vissza a kezdetekig, a szent papságod által kovácsolt felbonthatatlan láncban egyesülhetnek velünk, és előtted állhatunk egyetlen nagy családként, egyesülve Benned és összekötve a Te hatalmad által, továbbá Fiad engesztelő vérének ereje által megmenekülhetünk minden gonosztól, megváltást kaphatunk, és megszenteltethetünk, felmagasztosulhatunk és megdicsőülhetünk.¹⁸

Lelkileg fel kell készülnünk a templomi szolgálat áldásainak elnyerésére

Mielőtt elmentek a templomba, … vonuljatok félre titkos imában! Ajánljátok fel imáitokat az Úrnak, és imádkozzatok azért, hogy bűneitek ne csak megbocsáttassanak, hanem hogy mindnyájatokkal veletek is lehessen Isten Lelke és az Úr Jézus Krisztus bizonysága, valamint hogy Isten Lelke azokkal lehessen, akik összegyűlnek a templomban! (…)

Azt kívánom, hogy a szentek tegyék meg ezt, mivel az a vágyam, hogy azok, akik a templomba mennek, tiszta szívvel lépjenek be oda, hogy Isten Lelke velük lehessen, ott jól érezzék magukat, és mindannyian érezhessék annak az erőnek a befolyását.¹⁹

Az egyház egyetlen tagja sem lehet tudatlan az evangélium alapelveit illetően, akit érdemesnek ítélnek arra, hogy belépjen abba a szentséges házba! Nem túlzó a feltételezés, miszerint mindenki tudja, mi a kötelessége Isten és embertársai iránt. Senki sem olyan feledékeny, hogy szem elől tévesztené az intést, miszerint telve kell lennünk szeretettel és jószívűséggel testvéreink iránt. Ebből adódóan senki sem kételkedhet egy pillanatig sem, mily végtelenül is fontos, hogy a gyülekezet minden egyes tagja békességben legyen minden fivérével vagy nővérével, valamint Istennel. Máskülönben hogyan is remélhetnénk elnyerni az általa ígért áldásokat, ha nem teszünk eleget azoknak a követelményeknek, melyek jutalmát az ígért áldások jelentik!

Elvárhatják-e azok a férfiak és nők, akik megszegik Isten törvényét, vagy akik elmulasztanak engedelmességet tanúsítani parancsolatai iránt, hogy pusztán ha belépnek az Ő szent házába, … az érdemessé tegye őket áldásainak elnyerésére, és el is nyerjék azokat?

Azt gondolják tán, hogy a bűnbánat és a bűntől való elfordulás oly könnyedén mellőzhető?

Mindezzel akár csak gondolatban is igazságtalansággal és részrehajlással merészelik vádolni Atyánkat, és gondatlanságot tulajdonítanak neki saját szavai beteljesítésében?

Bizonyos, hogy senki sem lehet bűnös ilyesmiben, aki az Ő népéhez tartozónak vallja magát!

Akkor hát azok, akik érdemtelenek, hagyjanak fel azzal, hogy áldást várnak templomlátogatásukból, míg a meg nem bánt bűn még mindig bűzét árasztja körülöttük, és míg keserűség vagy meg nem bocsátó hűvösség lakozik szívükben testvéreik iránt!

Ez utóbbi témáról úgy érezzük, sokat tudnánk mondani. Miközben oly nagyon törekszünk összhangba kerülni a törvény látszólag súlyosabb kérdéseivel, lehetséges, hogy alábecsüljük, milyen fontos is a szeretet, kedvesség és jószívűség e szellemisége…

(…) Mielőtt belépünk a templomba, hogy az Úr elé járuljunk …, meg kell válnunk minden egymás iránti nyers és barátságtalan érzésünktől. Úgy tegyük ezt, hogy ne csupán apró vitáink szűnjenek meg, hanem azoknak az oka is, és eloszoljon minden nézet, mely előidézte és fenntartotta azokat! Valljuk meg bűneinket egymásnak, és kérjük egymás bocsánatát! Könyörögjünk az Úrhoz az áhítat lelkéért, és miután megkapjuk, kövessük annak sugalmazásait! Amikor megalázkodunk az Úr előtt, és egymás bocsánatát kérjük, akkor azt a jószívűséget és nagylelkűséget nyújtjuk a bocsánatunkra áhítóknak, amit mi is kérünk és várunk a mennyből.

Így jöjjünk hát arra a szent helyre: szívünk legyen mentes minden csalárdságtól, lelkünk pedig legyen felkészült az ígért okításra! Akkor könyörgéseink – melyeket nem zavar meg a viszálykodás gondolata – egységesen felszállnak Jehova füléhez, és lehívják a menny Istenének válogatott áldásait! (…)

(…) Felhívjuk [az egyház egyes tagjait], hogy törekedjenek fivéreik és nővéreik barátságára, teljes bizalmára és szeretetére – mindenek felett pedig törekedjenek a Szentlélek társaságára és a vele való egységre! Keressék és ápolják ezt a Lelket éppoly szorgalmasan a legszűkebb, legszerényebb családi körben, mint a legnagyobb szervezetek és kvórumok tagságában! Járja át a háztartásban lévő fivérek és nőtestvérek, szülők és gyermekek szívét éppúgy, mint az Első Elnökség és a tizenkettek szívét! Csitítson és simítson el minden különbözőséget a cövekelnökségek és főtanácsok tagjai közt éppúgy, mint az egyazon egyházközségben élő szomszédok közt! Egyesítsen fiatalt és időset, férfit és nőt, nyájat és pásztort, népet és papságot a hála, megbocsátás és szeretet kötelékeiben, hogy érezhessük az Úr jóváhagyását, és mindannyian úgy járulhassunk elébe, hogy lelkiismeretünk mentes minden sérelemtől az emberek előtt! Akkor nem lesz csalódás az azoknak ígért áldásokat illetően, akik őszintén imádják Őt. A Szent Lélek édes suttogásai megadatnak nekik, és a menny kincsei, az angyalok társasága időről időre kísérni fogják őket, hiszen az Úr ígérete elhangzott, és nem válhat semmissé!²⁰

A Salt Lake templom felszentelési imájából: Mennyei Atyánk, Te, aki a mennyet és a földet teremtetted, és mindazt, ami azokban van; Te, aki igen dicsőséges, tökéletesen irgalmas, szeretetteljes és igaz vagy, gyermekeidként ma elébed járulunk e napon, ebben a házban, melyet a Te szent nevednek emeltünk, és alázattal könyörgünk Hozzád, hogy Egyszülött Fiad engesztelő vére által soha többé ne emlékezz bűneinkre, hanem add, hogy imáink felszálljanak Hozzád és szabadon eljussanak trónusodhoz, hogy meghallgatásra leljünk szent lakodban! Kegyes tetszésed szerint hallgasd meg kéréseinket, és válaszold meg azokat végtelen bölcsességed és szereteted szerint! Kérünk, add, hogy az áldások, melyekre törekszünk, kiáradjanak reánk, százszorosan is, amennyiben tiszta szívvel és igaz szándékkal igyekszünk megtenni akaratodat és dicsőíteni nevedet! (…)

Örömmel és hálaadással, ujjongó lélekkel és dicsérettel telt szívvel járulunk elébed, amiért megengedted, hogy meglássuk ezt a napot, melyért negyven esztendeig reménykedtünk, munkálkodtunk és imádkoztunk, amikor is Néked szentelhetjük e házat, amit a Te dicsőséges nevednek emeltünk. Egy évvel ezelőtt felállítottuk a csúcskövet az Istenhez és a Bárányhoz szóló hozsánnakiáltás közepette. Ma pedig Néked szenteljük az egész építményt, minden hozzá tartozó dologgal együtt, hogy szent lehessen a Te szemedben; hogy az imádság háza, a dicsőítés és imádat háza legyen; hogy a te dicsőséged nyugodjék rajta; hogy a te szent jelenléted legyen benne folyton; hogy hőn szeretett Fiad, a mi Szabadítónk lakhelye legyen; hogy a színed előtt álló angyalok szent hírnökeid lehessenek, akik meglátogatják ezt a házat, átadván nekünk kívánságaidat és akaratodat; és hogy ez az építmény minden részében szent és Néked szentelt lehessen, ó Izráel Istene, az emberiség mindenható Uralkodója! Imádkozunk hozzád, hogy minden ember, aki átlépi e házad küszöbét, érezze a Te hatalmadat, és kénytelen legyen elismerni, hogy Te megszentelted azt, hogy ez a Te házad, a Te szentséged helye!²¹

Javaslatok a tanulmányozáshoz és a tanításhoz

Vedd fontolóra ezeket az ötleteket, miközben a fejezetet tanulmányozod, illetve miközben felkészülsz a tanításra! További segítségért lásd az v–ix. oldalt.

Hogy reagált Wilford Woodruff elder, amikor hallott a Kirtland templom felszenteléséről, és amikor első alkalommal megpillantotta a templomot? (Lásd 177. oldal.) Neked volt hasonló élményed, amit helyénvaló lehetne megosztani?
Mi módon mutatták ki a korai utolsó napi szentek, hogy érdeklődéssel fordulnak a templomok felé? (Lásd 179–180. oldal.) Miért kell „mély érdeklődéssel” fordulnunk a templomi munka felé?
Tekintsd át az utolsó bekezdést a 178. oldalon! Miként látod a templomi szolgálatot és a családtörténeti kutatást „egyetlen munkaként”? (Lásd 180–182. oldal.) Miként segített ez a munka neked abban, hogy szívedet őseid és utódaid felé fordítsd?
Miért van szükségünk a pecsételő szertartásra „a celesztiális dicsőség teljességé[nek]” elnyeréséhez? (Lásd 180–181. oldal; lásd még T&Sz 131:1–4.)
Fusd át a fejezet egészét, és keress a családi kapcsolatokra vonatkozó megállapításokat! Mit tanulhatunk ezekből a tanításokból? Miként befolyásolhatja az Úr házáról szerzett tudásunk a saját otthonunk iránti érzéseinket?
Miként áldott meg téged és családodat a templom látogatása? Hogyan taníthatják meg a szülők gyermekeiket arra, hogy tiszteljék a templomot, és készüljenek fel a templomi szertartások elnyerésére?
A 183–185. oldalon Woodruff elnök néhány tanácsa áll, mellyel segített a szenteknek felkészülni a Salt Lake templom felszentelésére. Miként segíthetnek ezek a tanácsok nekünk minden egyes alkalommal, amikor belépünk a templomba?
Milyen alapelveket tanít a Salt Lake templom felszentelési imája? (Lásd 180., 182–183., 185–186. oldal.) Gondold át vagy beszéljétek meg, hogy az imában álló szavak miként segíthetnek a templomi és családtörténeti munka végzése során tett erőfeszítéseinkben!

Kapcsolódó szentírások: Zsoltárok 24:3–5; Máté 16:18–19; T&Sz 27:9; 97:10–17; 109; 110; 138:46–48