22. fejezet

Fizikai és lelki munka: „kéz a kézben”

Családaink megerősítésére és Isten királyságának a földön történő felépítésére törekedve fizikailag és lelkileg egyaránt munkálkodnunk kell.

Wilford Woodruff életéből

Az egyház korai napjaiban a próféták és apostolok gyakorta intették a népet, hogy vegyék ki részüket Isten királyságának építéséből. Ez az erőfeszítés lelki és fizikai munkát egyaránt követelt. Az olyan szokások mellett, mint amilyen az imádkozás, a szentírások tanulmányozása és az evangélium megosztása, a szentek otthonokat és városokat építettek, köziskolákat alapítottak, megművelték és öntözték a kemény talajt, valamint gránitot vontattak a hegyekből, hogy felépítsék a Salt Lake templomot. 1857-ben, tíz évvel azután, hogy az első utolsó napi szent pionírok a Sóstó-völgybe érkeztek, Wilford Woodruff elder így szólt: „Ha munkába fogunk és önmagunk helyett Isten királyságát építjük, mindegy, hogy milyen formában tesszük azt, hogy csatornát építünk-e vagy egy templomot, az evangéliumot hirdetjük, a földet műveljük vagy valami más módon. (…) Meg fogjuk látni, hogy az Úr segít és támogat bennünket, és megerősít minket hatalmával; segédkezni fog nekünk mindenben, amit tennünk kell.”¹

Akik ismerték Woodruff elnököt, tudták, hogy nem csak beszél a kemény munka értékéről – ő maga is alkalmazta ezt az alapelvet az életében. Papsági elhívásának felmagasztalása mellett szorgalmas volt fizikai teendőiben is, még öregkorában is. Andrew Jenson, egy utolsó napi szent történész feljegyezte: „Szorgalma oly nyilvánvaló része volt lényének, hogy amikor kilencvenéves korában az egyik fiúunokája felülmúlta őt egy kicsit a kertben a zöldségek kapálásában, valódi alázattal ezt mondta: „Bizony, ez az első alkalom életemben, hogy valamelyik gyermekem túltett rajtam kapálásban.”²

Woodruff elnök egyik kortársa megfigyelte: „Szerette a munkát, nem csak önmagáért, hanem mert isteni parancshoz kapcsolódott. És nem is csak a világban való boldogulás eszköze volt számára, a kényelem és komfort megszerzése saját életében és eltartottjaiéban. Számára ez egy áldás volt, egy kiváltság, egy lehetőség, amit mindig a saját hasznára tudott fordítani, amikor csak az elhívása engedte. (…) Az izzadás ugyanolyan isteni parancs volt, mint az imádkozás; ő az életével a legmesszebbmenőkig példát mutatott az egyszerű keresztényi életről, amely az ember fizikai, mentális és erkölcsi jólétét szolgálja. Őszintén hitt a kétkezi munkálkodás erkölcsi felsőbbrendűségében. Szerette és élvezte is.”³

Wilford Woodruff tanításai

Isten királyságának építése közben fizikai kötelességeknek is eleget kell tennünk

Elnökünk [Brigham Young] gyakorta mondta nekünk, hogy a fizikai nem választható el a lelkitől, hanem kéz a kézben kell járniuk; ez így is van, és ekképpen kell eljárnunk Isten királyságának és egyházának felépítésében.⁴

Egyesekben az az elképzelés él, hogy az egyház Első Elnöksége és a tizenkét apostol ne foglalkozzon semmilyen fizikai ügyekkel. Nos, igen nehéz helyzetbe kerülnénk, ha nem foglalkoznánk fizikai dolgokkal.⁵

Isten szószerinti értelemben vett királyságát építjük a földön, és vannak fizikai kötelességeink. Fizikai testben lakozunk, fizikai ételt eszünk, fizikai házakat építünk, fizikai marhát tenyésztünk és fizikai gabonát termesztünk; fizikai gyomokkal küzdünk, fizikai ellenségekkel a talajunkon, és ezen dolgoknak köszönhetően természetesen felmerül annak szüksége, hogy sok fizikai és fáradságos teendőt elvégezzünk, amelyek – természetesen – részét képezik a vallásunknak.⁶

Nem építhetjük fel Siont egy deszkán ülve, és magunkat az örök boldogságba énekelve; művelnünk kell a földet, ki kell vennünk a köveket és az alkotóelemeket a hegyekből, templomokat emelve a Magasságos Istennek. Ezt a fizikai munkát a menny Istene kívánja meg tőlünk, ugyanúgy, ahogy Krisztustól megkívánta, hogy meghaljon, megváltva a világot, vagy mint ahogy a Szabadító megkívánta Pétertől, Jakabtól és Jánostól, hogy menjenek, és hirdessék az evangéliumot a föld nemzeteinek. Ez az a nagyszerű sáfárság, amelyben Isten Sionjának fel kell épülnie, és nekünk, utolsó napi szenteknek kell azt felépítenünk.⁷

A fizikai dolgokban szívesen kell fogadnunk az Úr és az Ő szolgáinak tanácsait

E munka kezdeteitől fogva napjainkig a munkálkodás nehezebb volt az Úr azon szolgái számára, akik felkészítették az emberek szívét arra, hogy az Úr kormányozza és irányítsa őket fizikai munkálkodásukban és dolgaikban, mint azoknak, akik az örök szabadításukra vonatkozó dolgokra készítették fel őket…

Van ebben valami furcsaság, de szerintem ez talán a helyzetünkből adódik. Egy fátyol van az ember és az örök dolgok között; ha ezt a fátylat elvennék és úgy láthatnánk az örök dolgokat, ahogyan az Úr előtt vannak, akkor senkit nem tenne próbára az arany, ezüst vagy más földi javak, és senki sem vonakodna attól, hogy az Úr irányítsa őt. Itt azonban szabad akaratunk van, és próbatételen veszünk részt; egy fátyol van köztünk és az örök dolgok között, köztünk és Mennyei Atyánk, valamint a lélekvilág között. Ez pedig Urunk Istenünk bölcs és helyénvaló szándéka szerint van így, hogy próbára tegyen, vajon az emberek fiai megmaradnak-e törvényeiben vagy sem az itteni körülményeik közepette. Ti, utolsó napi szentek, gondolkozzatok el ezeken! Szívünk minden érzésével készek voltunk arra, hogy Joseph Smith, Young elnök és az emberek vezetői irányítsanak és vezessenek minket örökkévaló érdekünkben; a felhatalmazásuk által rajtunk megpecsételt áldások átnyúlnak a fátyolon túlra és érvényben maradnak a halál után, hatással vannak sorsunkra az örökkévalóság végtelen korszakain át.

Ábrahám, Izsák és Jákób, valamint Jézus és az apostolok idejében az emberekre áldások pecsételtettek: királyságok, trónusok, fejedelemségek és hatalmak, az új és örökkévaló szövetség minden áldásával együtt. Feltehetjük a kérdést: Van jelentősége számunkra ezeknek az örök áldásoknak? Bizony van, vagy kellene, hogy legyen. Vajon megérik ezek az áldások földi vagyonunkat, legyen az kevés vagy sok? A szabadítás, az örök élet megér egy ekényi marhát, egy házat, száz hold földet, vagy bármit, amit itt a testben birtokolunk? Ha igen, akkor nekünk is bizonnyal olyan késznek kell lennünk az Úrnak megengedni, hogy kormányozzon és irányítson bennünket minden fizikai munkánkban, mint amennyire a lelki munkáinkban.

Ismétlem, amikor egy ember meghal, nem viheti magával marháit, lovait, házait vagy földjeit; a sírba ereszkedik alá, mely minden test nyugvóhelye. Senki nem kerülheti el, a halál törvénye mindenkire vonatkozik. Ádámban mindenki meghal, míg Krisztusban mind megeleveníttetik [lásd 1 Korinthusbeliek 15:22]. Mindannyian értjük, hogy a halál mindenkit utolér, de … egyikünk sem tudja, mikor kerül ránk a sor, bár tudjuk, hogy nem telik el sok idő addig, amikor szólítanak minket, hogy kövessük az előttünk járt nemzedékeket. Amikor e dolgokról gondolkozunk, szerintem mindünknek hagynia kell, hogy az Úr vezessen minket a fizikai dolgokban.⁸

Az evangéliumi élet magában foglalja a becsületes munkával összekapcsolt lelki és fizikai oktatást

Van egy közmondás vagy szólás, amit sokszor hallottam az életemben, amely szerintem nagy jelentőséggel bír, és így hangzik: „az igazság hatalmas és uralkodni fog”. Azt hiszem, ez megnyilvánult minden tekintetben, amiben az igazságot használták akár fizikai, akár lelki értelemben; akár nemzetekre, családokra vagy egyénekre alkalmazták; akár a világra vagy Isten királyságára alkalmazták.⁹

Sionnak ezekben az utolsó napokban történő felépítéséhez tartozik – tán mondhatom ezt egy igazságról – mindenfajta üzletág, fizikai és lelki egyaránt, amivel csak foglalkozunk. Nem érinthetünk olyan Isten és az ember szemében törvényes témát, amely ne lenne része a vallásunknak. Jézus Krisztus evangéliuma, melyet befogadtunk és amelyet hirdetünk, magában foglalja az összes igazságot, valamint az ember minden törvényes hivatását és foglalkozását.¹⁰

Nem hanyagolhatjuk el gyermekeinket; megfelelő oktatást kell kapniuk a fizikai és a lelki dolgokról egyaránt. Ez a legjobb örökség, amit a szülők gyermekeikre hagyhatnak.¹¹

Miközben a könyvekből való tanulás étvágya megnő, a kétkezi munkát sem szabad elhanyagolni. Az elme és a test képzésének kéz a kézben kell járnia. Az ügyes elméhez ügyes kezeknek kell párosulni. A kézimunkát tisztelnünk kell, és mindig tiszteletnek kell öveznie. Napjainkban túl gyakori az a tendencia, hogy a fiatalemberek szereznek némi felszínes képzettséget, majd magukat többre tartják a kézi- vagy fáradságos munkánál, és ezt nem szabad hagynunk, hogy elharapózzon köztünk. (…) Mindenkinek önérzet kérdésévé kell tennie azt, hogy termelő is legyen, ne csak fogyasztó. Gyermekeinknek meg kell tanítani, hogy ellássák magukat saját szorgalmuk és jártasságuk segítségével, és nem csak ezt, hanem azt is, hogy segítsenek mások támogatásában, és ennek a becsületes munka általi megtétele az egyik legtiszteletreméltóbb eszköz, amit Isten a gyermekei rendelkezésére bocsátott itt a földön. Sion ifjúságának megfelelő oktatása az egyik legfontosabb téma.¹²

Pénzügyi törekvéseink során gondoskodnunk kell a családunkról, engedelmeskednünk kell a tized törvényének, bőkezűen kell bánnunk a javainkkal, és kerülnünk kell az adósságot

Ami a fizikai dolgainkat illeti, neki kell látnunk a munkának, és gondoskodnunk kell magunkról.¹³

Ami a gazdagságot és a vagyont illeti, én nem kérek belőlük, ha a kárhozatomra szolgálnak. Szeretném, hogy elegendő legyen a ruházkodásra, cipőre és családom táplálására, hogy kényelemük meglegyen, ha az Úr előtt ezt becsületesen meg tudom szerezni; de inkább élnék velük szegénységben, mintsem vagyonosan és elpusztuljak. A gazdagság veszélyes, kivéve, ha úgy tudunk élni velük, hogy ne pusztítsanak el. Ha nem tudjuk azokat Isten dicsőségére és királyságának felépítésére használni, akkor jobb nekünk nélkülük.¹⁴

Egyesek úgy tekintettek a tized törvényére, mint egyfajta adóra és rájuk rakott teherre; de kiért van? A tizedünk, a munkánk és minden, amit Isten királyságában teszünk – kiért van? (…) A tizedünk, a munkánk és a tetteink nem a Mindenható felmagasztosulásáért vannak, hanem miértünk. (…) Értsük meg ezt úgy, ahogy van, és jó dolgunk lesz. A tized fizetése, a felmagasztosulásunkra és javunkra adott törvényeknek való engedelmesség által mindez a mi és gyermekeink javára válik, nem pedig az Úr bármilyen hasznára, csak amennyiben ő kedvét leli gyermeki hithűségében, és az a vágya, hogy lássa őket azon az úton járni, amely a szabadításhoz és az örök élethez vezet.¹⁵

Csak körbe kell néznünk, hogy megnyugtassuk magunkat, … hogy azok, akik bőkezűen hozzájárulnak Isten munkájához, azokat kedveli az Úr. Ez volt a helyzet az ősi Izráellel, és ez a helyzet velünk is. Az önkéntes adományokkal kapcsolatban azonban túl sok a gondatlanság, az azokkal kapcsolatos értékes ígéretek ellenére. Emlékeztetni kell a szenteket arra a kötelességükre, mely rajtuk nyugszik. Gyermekeinknek is meg kell tanítani ezt a feladatot, hogy kialakult szokássá váljon számukra e dolgok szabatos teljesítése. Akik pontosan eleget tettek e követelményeknek, nagy élvezetről és sok jutalomról tehetnek bizonyságot annak köszönhetően.

A nagylelkűség eme törvénye tűnik az egyik olyan biztosítéknak, amelyet az Úr annak érdekében alkalmazott, hogy elhárítsa ettől a néptől a gonosz következményeket, amelyek a vagyon birtoklásával járnak. Azt mondta nekünk, hogy a föld kincseit Ő adja; azonban figyelmeztetett is minket, hogy óvakodjunk a kevélységtől, nehogy a régi nefitákhoz hasonlókká váljunk [lásd T&Sz 38:39]. Tudjuk, milyen pusztulást hozott rájuk, és nem szabad fukarkodnunk az óvatossággal, nehogy a vagyon katasztrofális hatással legyen ránk. Sokan elviselik a szegénységet és alázatosak maradnak, közel élnek az Úrhoz, [de] a gazdagsággal nem tudnak mit kezdeni. Felfuvalkodnak a kevélységükben és mohókká válnak; elfelejtik Istenüket. Azok azonban, akik folyamatosan emlékeznek az Úr tanítására a földről és lakosairól, és akik adnak mindabból, amit az Úr azért ad nekik, hogy segítsenek a szegényeken és segítsenek az Úr munkájának előrelendítésében, önmagukat fékezik, és kevesebb hatalmat adnak a Sátánnak, hogy félrevezesse őket.¹⁶

Úgy érezzük, figyelmeztetnünk kell az utolsó napi szenteket annak a rossz szokásnak a kialakítására, hogy adósságot zúdítanak és tartozást rónak magukra, ami gyakran nehezebb teher, mint amit el tudnak viselni, és az otthonuk és egyéb vagyonuk elvesztéséhez vezet. Tudjuk, hogy korunk divatja a hitel végletekig történő felhasználása. (…) Nagyon gonosz dolog ez, olyan, amit nekünk népként és egyénekként gondosan kerülnünk kell. Ügyeinknek véget kell annál az alapelvnél érniük – ha lehetséges –, hogy fizetünk mindazért, amit megveszünk, igényeinket pedig forrásaink korlátai közé kell szorítanunk. A spekulációra és a mindenfajta kockázatos vállalkozásokra való hajlamot el kell fojtanunk. (…) Legyünk elégedettek a mértéktartó nyereséggel, és ne hagyjuk, hogy a vagyonszerzés csalóka reménye félrevezessen bennünket. Emlékezzünk a bölcs ember mondására: „de a ki hirtelen akar gazdagulni, büntetlen nem marad.” [Lásd Példabeszédek 28:20.] Tanítsuk meg gyermekeinknek is a takarékosság szokását, nem pedig azt, hogy olyan ízlést alakítsanak ki, amelyet csak az adósság vállalásával tudnak kielégíteni.¹⁷

Először Isten királyságát kell keresnünk minden tevékenységünkben

Van egy nagyon általános vágy, amit ez a nép a gazdagodás és az Isten királysága helyett az önmagáért végzett munka iránt kifejez. De vajon milyen hasznomra vagy hasznotokra válik, ha feladjuk az imádkozást, és elmegyünk meggazdagodni? Mi haszna lesz az embernek abból, ha az egész világot megnyeri, de a saját lelkét elveszti? Nem sok. Mit ad majd az ember a lelkéért cserébe, amikor a fátyol túloldalára érkezik? [Lásd Márk 8:36–37.]

Nagyon csodálkozom azon, hogy a föld lakosai mily kevés érdeklődést mutatnak a jövőbeli állapotuk iránt. Csak olyanok vannak ma itt, akik a fátyol túloldalán addig fognak élni, amíg Teremtőjük is él – az örökkévalóság végtelen korszakain át; és minden egyén örök sorsa attól függ, hogy miként tölti el azt a pár rövidke évet itt a testben. Az Úr nevében azt kérdezem, mit jelent nekem vagy nektek a népszerűség? Mit jelent az arany vagy ezüst, avagy eme világ javai bármelyünk számára, azon túlmenően, hogy megszerezzük azt, amit ennünk, innunk vagy viselnünk kell, és felépítsük Isten királyságát? Az pedig, hogy abbahagyjuk az imádkozást, és megőrülünk a világ kincseiért, a bolondság és ostobaság teteje.

Azt látva, ahogy az emberek cselekszenek, feltételezhetitek, hogy örökké itt fognak élni, és örök sorsuk attól függ, hogy mennyi bankójuk van. Néha megkérdem az utolsó napi szentektől, hogy mivel rendelkeztünk, amikor ideérkeztünk? Mennyit hoztunk magunkkal, és az honnan van? (…) Nem hinném, hogy bármelyikünk lóháton vagy fogatban született, vagy hogy vasúti részvényeket, marhákat és házakat hoztunk volna magunkkal, hanem mind oly meztelenül születtünk, mint Jób, és úgy hiszem, hogy olyan meztelenül is távozunk majd, mint ő [lásd Jób 1:20–21]. Ami pedig e világ javait illeti, mit számítanak nekünk, hogy miattuk el kellene veszítenünk a szabadításunkat? Inkább legyek szegény egész életemben; ha a gazdagság elkárhoztat és megfoszt a dicsőségtől, amelyet kilátásba helyeztek, amennyiben betartom Isten parancsolatait – akkor azért imádkozom Istenhez, hogy soha ne bírjak velük.

Isten a kezében tartja e világ kincseit: az arany és ezüst, a marhák és a föld az övéi, és ő annak adja, akinek akarja. Amikor Krisztus fent volt a hegyen, Lucifer, az ördög, megmutatta neki a világ minden dicsőségét, és felajánlotta neki, ha eléborul és őt imádja [lásd Máté 4:8–9]. De vajon tudjátok-e, hogy az a szegény ördög egy talpalatnyi földet sem bír az egész világon, és hogy még teste, vagyis hajléka sincsen? A föld az Úr zsámolya, és ha abból valamennyi a mienk lesz, azt az Úr fogja nekünk adni. Vallásunkhoz pedig akkor is ugyanolyan hűségesnek kell lennünk, ha tízmilliárd dollárunk van, mintha semennyi sem lenne. Nekünk az örök életre kell törekednünk, és a körülményeinktől és helyzetünktől függetlenül ennek kell az elsődleges célnak lennie. (…)

Már beszéltem a meggazdagodásról. Nem találok kivetnivalót a gazdagságban. Az arany és az ezüst az Úré. Házakat akarunk [építeni], és muszáj művelnünk a földet. Ez rendben is van. Nem találok kivetnivalót abban, ha valaki meggazdagszik. Azzal van gondom, ha eladjuk Isten királyságát, születési előjogunkat, eladjuk az evangéliumot, és megfosztjuk magunkat az örök élettől a test vágyainak teljesítése érdekében és az élet kevélysége, a világ divatjai miatt, szívünk pedig csak ezeken csüng.¹⁸

Jézus Krisztus szavaira utalok, aki ezt mondta követőinek: „Hanem keressétek először Istennek országát, és az ő igazságát; és ezek mind megadatnak néktek.” [Lásd Máté 6:33.] Megmondom nektek testvérek: egész életünkben próbálkozhatunk, kipróbálhatunk minden utat és minden alapelvet e világon, de mi, szentek, semmi más módon nem boldogulhatunk, csak ha először a menny királyságát és annak igazlelkűségét keressük. Ha ezt tesszük, nincs olyan áldás, nincs olyan jó, nincs felmagasztosulás, ajándék, kegyelem, vágy vagy bármi, amit egy jó ember csak kívánhat a maga javára, és ami jó az időre és az örökkévalóságra, amit meg ne kapnánk.

Sokan próbálták a boldogságot a menny királyságának keresése nélkül meglelni, … de mindig fárasztó dolognak találták, és mi is annak fogjuk találni, ha megpróbáljuk.¹⁹

A célunk magas. Isten celesztiális királyságában törekszünk helyet kapni, elnyerni az örök életet, amely Isten legnagyobb ajándéka, amit az embernek adott. E világ minden tiszteletének, dicsőségének és vagyonának jelentéktelenségbe kell süllyedni az elménkben ahhoz az örökséghez hasonlítva, hogy Isten és a Bárány színe előtt élhetünk, az összes prófétával, apostollal és szenttel együtt, saját atyánk házát is beleértve. Míg az egyik mulandó és gyorsan semmivé lesz, addig a másik örökké tart.²⁰

Javaslatok a tanulmányozáshoz és a tanításhoz

Vedd fontolóra ezeket az ötleteket, miközben a fejezetet tanulmányozod, illetve miközben felkészülsz a tanításra! További segítségért lásd az v–ix. oldalt.

Mit tett Woodruff elnök annak érdekében, hogy az ebben a fejezetben bemutatott alapelveket kövesse? (Lásd 229., 231. oldal.)
Vajon miért nem tudjuk különválasztani a fizikait a lelkitől? (Lásd 231–232. o.; lásd még T&Sz 29:34–35.) Miként alkalmazhatjuk ezt az igazságot a mindennapos életben? Az egyházi szolgálatunkban?
Woodruff elnök megfigyelte, hogy sokan nem követik az Úr tanácsát a fizikai dolgokban. Szerinted ez miért van így? (Lásd 232–233. oldal.) Milyen tanácsokat adott az egyház jelenlegi elnöke a fizikai dolgokról?
Tekintsd át a 234. oldalon álló első bekezdést! Milyen haszonnal jár a kétkezi munka? Szerinted mit jelent termelőnek is lenni, nem csak fogyasztónak?
Mire figyelmeztetett Woodruff elnök a pénzzel kapcsolatban? (Lásd 234–239. oldal.) Milyen tanácsot adott az adóssággal és hitellel kapcsolatban? Mit tehetünk annak érdekében, hogy jól lássuk a dolgokat?
A tizedek és a felajánlások miként válnak a személyes javunkra és a gyermekeink javára? (Lásd 234–235. oldal.)
Mit jelent számodra a Szabadító tanítása Máté 6:33-ban? (Lásd még 237–239. oldal.)
Fusd át a fejezetet, olyan alapelvek után kutatva, amiket a szülőknek meg kell tanítaniuk a gyermekeiknek! Milyen konkrét dolgok megtétele által tudják a szülők megtanítani a gyermekeiknek ezeket az alapelveket? Milyen tapasztalataid voltak eme alapelvek tanulásával és tanításával kapcsolatban?

Kapcsolódó szentírások: Malakiás 3:8–11; Máté 6:19–21; Jakab 2:14–26; Jákób 2:12–19; T&Sz 42:42; 58:26–28