19. fejezet

Az élő próféta követése

Amikor engedelmeskedünk az Úr szavának, ahogy az az élő prófétának ki lett nyilatkoztatva, biztonságra és boldogságra lelünk ebben a világban, az elkövetkezendőben pedig felmagasztosulást nyerünk.

Wilford Woodruff életéből

Wilford Woodruff elder egy délután otthon volt, amikor hírt kapott, hogy Brigham Young elnök látni szeretné az egyháztörténeti irodában. Amikor meghallotta az egyház elnökének e kérését, Woodruff elder „azonnal az irodába [ment]”¹, ahol akkoriban egyházi segéd-történetíróként szolgált. Később ezt jegyezte fel a naplójában:

„Amikor bementem, Young elnök így szólt hozzám: »Van [lovas]fogatod?« Azt feleltem, hogy van egy pár kis pónim. Megkérdezte, nélkülözni tudnám-e őket. Pillanatnyi habozás után azt válaszoltam: »Igen, uram, bármit megteszek, ami megkívántatik.« Akkor aztán így szólt: »Van két jó lovam, amit szeretnék neked adni, míg itt dolgozol.« Meglehetősen meglepődtem. Igazán váratlanul ért. Elfogadtam a lovakat és nagyon hálás voltam, bár talán akkor nem mondtam ki.”²

Amikor Woodruff elder lemondott a pónijairól, egyszerűen azt választotta, hogy követi Young elnök utasításait – nem várt jutalmat tettéért. Tudta azonban, hogy áldásokkal jár, amikor követjük az élő prófétát. Néhány hónappal korábban ezt a kijelentést tette: „Az Úr meg fogja nyitni Brigham testvér elméjét, és sok olyan alapelvre fogja elvezérelni, mely e nép szabadításával kapcsolatos, mi pedig nem zárhatjuk be elménket, mondván, hogy egy bizonyos pontig elmegyünk, de tovább nem. Nem tehetünk így anélkül, hogy veszélybe ne sodornánk Isten előtti megítélésünket.”³

Ez a kijelentés összhangban állt az egyház elnökei iránti megingathatatlan hűségével, amikor a Tizenkét Apostol Kvórumának tagjaként szolgált. Amikor ő maga lett az egyház elnöke, tanúságot tett isteni elhívásáról, és biztosította a szenteket, hogy mindig élő próféta fogja vezetni őket. Ezt mondta:

„Amikor az Úr megadta Isten királyságának kulcsait, a melkisédeki papság és az apostolság kulcsait, majd megpecsételte azokat Joseph Smith fején, úgy tette azt, hogy azok egészen az Ember Fiának eljöveteléig a földön maradjanak. Jól mondta Brigham Young: »Isten királyságának kulcsai itt vannak.« Vele voltak halálának napjáig. Azután egy másik ember fején nyugodtak: John Taylor elnökén. Halálának órájáig viselte azokat a kulcsokat. Akkor aztán azok sorjában, vagyis Isten gondoskodásában, Wilford Woodruffra szálltak.

Azt mondom az utolsó napi szenteknek: Isten királyságának kulcsai itt vannak, és itt is maradnak egészen az Ember Fiának eljöveteléig. Értse ezt meg egész Izráel! Lehetséges, hogy csupán rövid ideig nyugszanak az én fejemen, de akkor egy másik apostol fején fognak nyugodni, utána pedig megint egy másikén, és így tovább egészen addig, míg az Úr Jézus Krisztus el nem jön a mennyek felhőiben.”⁴

Wilford Woodruff tanításai

Ádám napjaitól fogva az Úr prófétákat támasztott, hogy egyházát irányítsák, és figyelmeztessék a föld lakóit

Isten a kezdetektől fogva próféták és sugalmazott férfiak által vezette ezt az egyházat. Egészen addig fogja vezetni, míg a világ véget nem ér.⁵

Istennek soha nem volt olyan egyháza vagy népe a világ egyik korszakában sem, melyet nem kinyilatkoztatás irányított vagy uralt volna. Isten élő szószólói ott voltak közöttük – ők voltak azok, akiknek birtokukban voltak a királyság kulcsai, és kinyilatkoztatást kellett kapniuk, hogy az segítségükre legyen minden munkájukban.⁶

Az Úr soha nem küldött ítéletet egyetlen nemzedékre sem, melyről bármiféle ismeretünk is van, míg nem támasztott prófétákat és sugalmazott férfiakat, hogy figyelmeztessék a föld lakosait. Ilyen módon bánt az Úr minden emberrel Ádám atyánk napjaitól egészen a mai napig.⁷

Az élő próféták által az Úr kinyilatkoztatja akaratát az egyháznak, és az örök élethez vezetõ ösvényen vezet minket

Az Úr azt tanította nekünk, … hogy nem számít, hogy a saját hangján szól-e a mennyből, vagy angyalok szolgálata révén, illetve szolgái által, amikor a Szentlélek megindítja őket, az egyaránt Isten szándéka és akarata [lásd T&Sz 1:38].⁸

Isten törvénye azoknak a szájából szól, akik vezetésünkre ki lettek választva.⁹

Ha előttünk lenne minden kinyilatkoztatás, amit Isten valaha is adott az embernek, ha meglenne Énók könyve, ha előttünk lennének a le nem fordított lemezek angol nyelven, ha meglennének a Jelenések könyvét író János lepecsételt feljegyzései, és minden más kinyilatkoztatás, és azokat feltornyoznánk harminc méter magasra, Isten egyháza és királysága akkor sem növekedhetne a világnak sem ebben, sem egyik más korszakában sem Isten élő szószólói nélkül!¹⁰

Velünk van a kinyilatkoztatás. Igaz, hogy az egyház vezetői nem [adtak ki] sok kinyilatkoztatást Joseph Smith próféta halála óta. Joseph Smith napvilágra hozta a Tanok és szövetségek könyvét, ami hatalmas kinyilatkoztatás-kötet – az egyik legdicsőségesebb feljegyzés, melyet Isten valaha is adott az embernek a földön. Ám szeretném elmondani, hogy Brigham Young testvér sem élt kinyilatkoztatás nélkül. Az mindig vele volt. Nem tudott munkálkodni nélküle; nem tudott prédikálni, vagy Isten akaratát végezni nélküle. Mint ahogy nem képes arra egyetlen férfi sem, aki azt a pozíciót tölti be. Az Úr nem engedné, hogy úgy álljon valaki ennek az egyháznak az élén, hogy nem kinyilatkoztatás vezényli és uralja. Törékeny eszközök vagyunk – a porban csúszó gyenge férgek, ám Isten a világ gyengéit választotta a bölcsek megszégyenítésére és Sionja felépítésére, és kinyilatkoztatást ad nekünk, feltárja előttünk szándékát és akaratát.¹¹

Más ez velünk, mint a világgal: nekünk van egy fő csatornánk, mely által megkapjuk a fényünket, tudásunkat és áldásainkat. (…) Foghatjátok a legtehetségesebb, legtanultabb, legokosabb embereket, beállíthatjátok őket Isten egyházába, ám mégsem fogják soha megelőzni a vezetőjüket. Bölcsességük ostobaság lenne. Miért? Azért, mert nincsenek elhívva a vezetésre. Ha egy ember soha nem sajátította el a könyv betűjét, és Isten elhívja Isten egyházának és királyságának vezetésére, akkor meg is adja neki az ahhoz szükséges hatalmat. Nap mint nap elénk lettek tárva ezek a leckék, egységre szólítva fel minket, arra, hogy szívünk legyen egy ember szíve, imáink és cselekedeteink pedig összpontosítsanak vezetőnk tanácsának végrehajtására.

Az Úr arra fogja vezetni [az egyház elnökét], amerre szeretné, hogy haladjon. Tudjuk, hogy Isten vele van, és egész idő alatt vezette őt. (…) A [próféta] kell ahhoz, hogy megmondja, mi helyes és mi helytelen sok dolog esetében, mivel ez az ő helyzete és elhívása. (…) Tökéletes csatorna van közte és az Úr között, mely által bölcsességre tesz szert, amit aztán különféle módokon terjeszt el az emberek között. Ezt tudjuk. Meg kell tanulnunk a gyakorlatba is átültetni ezt a tudást.¹²

Az Úr sohasem fogja megengedni nekem vagy bárki más, az egyház élén álló elnöknek, hogy tévútra vezessen benneteket. Ez nincs a programban. Ez nem Isten szándéka szerint való. Ha megkísérelném, hogy így cselekedjek, az Úr elmozdítana engem a helyemről.¹³

Remélem, mindannyian követjük az Úr szolgái által elénk tárt utat, mert ha így teszünk, tudom, hogy biztonságban leszünk ezen a világon, és biztosítjuk a boldogságot és felmagasztosulást az eljövendő világban. (…) Ha hithűek vagyunk, akkor az élet ösvényén fognak vezetni minket, és amennyiben van hitünk, hogy higgyünk az útmutatásaikban, a Szent Lélek általuk adott tanításaiban, akkor mindig a biztonságos úton járunk, és bizonyosak lehetünk jutalmunkban.¹⁴

Azáltal támogatjuk az élő prófétát és más egyházi vezetőket, hogy imádkozunk értük és követjük tanácsaikat

Nekem és más férfiaknak, az apostoloknak és mindazoknak, akik elhívattak, hogy az Úr nevében szolgáljanak, szükségünk van az utolsó napi szentek hitére és imáira.¹⁵

Amíg csak élek, szeretnék igaz és hű lenni Istenemhez és a szentekhez. Isten nekem adott egyik legnagyszerűbb áldása az a tény, hogy jómagam és tanácsosaim az utolsó napi szentek szívében élünk, és emiatt úgy érzem, porig kell alázkodnom az Úr előtt. Tudjuk, hogy imádkoztok értünk. Tudjuk, hogy tiszteltek minket. És ez az alapelv éltet minket. (…) Az Úr „a világ bolondjait választotta ki magának …, hogy megszégyenítse a bölcseket; … és a semmiket, hogy a valamiket megsemmisítse” [1 Korinthusbeliek 1:27–28]. Érezzük gyengeségünket. Jómagam is azt kívánom, hogy bárcsak jobb ember lennék, mint aki vagyok. Természetesen mindig megkíséreltem megtenni a legjobbat, ami gyengeségemben tőlem telt. Továbbra is ezt kívánom tenni. Viszont függök az Úrtól és a szentek imáitól, csakúgy, mint testvéreim.¹⁶

Remélem, hogy fivéreim és nőtestvéreim úgy érzik a szívükben, hogy támogatni szeretnék ennek az egyháznak az elnökségét hitükkel, cselekedeteikkel és imáikkal, és nem engedik, hogy ők viseljék az összes terhet, míg mi megbújunk hátul. Ha így teszünk, nem vagyunk érdemesek, nem vagyunk méltók az Izráel eldereiként, Izráel apáiként és anyáiként betöltött pozíciónkra. Viselje mindenki a saját terhét! Ha pedig helyreigazítjuk saját balgaságainkat, rendbe tesszük saját otthonunkat, és megtesszük, ami helyes, akkor jót fogunk tenni, és segíteni fogunk enyhíteni a terhet, ami a vezetőkön nyugszik. (…) Elszomorító [az egyház elnökének], amikor azt látja, hogy az emberek meggondolatlanul haladnak előre a pusztulásba vezető úton, amikor nem hajlandók megfogadni tanácsát és betartani az általa tanított tanokat; amikor azonban azt látja, hogy az emberek készek engedelmeskedni az épületes tanácsnak, és megkísérlik szentesíteni magukat az Úr előtt, akkor megerősítve és támogatva érzi magát.¹⁷

Nem szabad könnyedén vennünk az egyház elnökétől jövő tanácsot!

Amikor az Úr sugalmazást ad az embereknek, és elküldi őket bármely nemzedékhez, akkor felelősnek tartja azt a nemzedéket azért, hogy miként fogadják szolgái bizonyságát.¹⁸

Szükséges, hogy az egyház minden tagja gyakorolja képességét az érvelésre és megfontolásra, és alaposan megértse, miért is jár azon az úton, melyet Isten mutat. Mennyei Atyánk intelligens engedelmességet kíván szentjei részéről. Megadta nekünk akaratunkat, hogy magunk gondolkodjunk és cselekedjünk saját elhatározásunkból, valamint hogy mi magunk bizonyságot kapjunk Tőle azon alapelvek igazságát illetően, melyeket Ő tanít, aztán pedig legyünk szilárdak és megingathatatlanok mindannak megtételében, ami szükséges a szabaduláshoz.¹⁹

Kiváltságunk úgy élni, hogy Isten Lelke bizonyságot tehessen bármely kinyilatkoztatás igazságáról, mely Istentől adatik prófétája szája által, aki népét vezeti. Mindig kulcsfontosságú volt számomra, hogy amikor a próféta, aki vezet, elénk tár egy tant vagy alapelvet, illetve azt mondja: „Így szól az Úr”, akkor ügyelek arra, hogy be is fogadjam azt, még ha hagyományaimmal vagy nézeteimmel ütközik is, azzal a megelégedéssel, hogy az Úr előbb fogja kinyilatkoztatni az igazságot a prófétájának, akit elhívott egyháza vezetésére, mint nekem. Az Úrnak a prófétán keresztül adott igéje pedig a végső Törvényt jelenti számomra.²⁰

Szeretném elmondani fivéreimnek és nőtestvéreimnek, hogy [az egyház elnöke] a mi vezetőnk, a törvényadónk Isten egyházában és királyságában. Elhívást kapott erre a tisztre. Jogában áll megmondani ennek a népnek, mit tegyenek, nekünk pedig kötelességünk engedelmeskedni a tanácsnak, amit napjainkban ad a nőtestvéreknek és a férfitestvéreknek. Nekünk, ennek a népnek, nem szabad könnyedén venni ezt a tanácsot, hiszen azt mondom én nektek az Úr nevében – és én egészen azóta figyelem ezt, amióta ennek az egyháznak a tagja lettem –, hogy nincs olyan ember, aki megkísérelhet ellene tenni e nép jogosan felhatalmazott vezetője tanácsának, úgy, hogy ő maga valaha is boldogulna. Az ilyen ember soha nem fog boldogulni.²¹

Tudjuk, hogy az ősi gyakorlat szerint a [pásztorok] mindig elől jártak, és előkészítették az utat, hogy ne legyen előttük semmi veszély, amiről a pásztor ne tudna idejében ahhoz, hogy megmentse a juhokat. Ha a pásztor engedi, hogy [a juhok] szabadon futkossanak, a farkasok hajlamosabbak elkapni és szétmarcangolni őket. Abban a pillanatban, hogy e királyság férfijai megpróbálnak előre szaladni, vagy keresztezni vezetőik útját – nem számít, mi okból –, abban a pillanatban, hogy így tesznek, kiteszik magukat annak a veszélynek, hogy a farkasok szétmarcangolják őket.

Olyan téma ez, amiről igen sokat gondolkodtam, és amiről némi hasznos ismeretet szereztem a tapasztalatom során azáltal, hogy elnéztem az emberek viselkedését, és ez a tudás soha nem vallott kudarcot – ez pedig nem más, mint hogy amikor az emberek ellene tesznek vezetőik tanácsának, … akkor mindig bonyodalmakba keverednek, és valamiféle veszteség éri őket ezáltal.

Nos, bármire is tettem szert tanulás formájában az emberek művészetét és tudományát kutatva és tanulmányozva, bármilyen alapelveket szívtam magamba tudományos kutatásaim során, ha Isten prófétája azt mondaná, hogy egy bizonyos alapelv vagy elmélet, amit tanultam, nem igaz, akkor nem érdekel, mik voltak az elképzeléseim, vezetőm javaslatára kötelességemnek tartanám, hogy elvessem azt az alapelvet vagy elméletet. (…)

Láttam embereket Joseph napjaiban, akik előhozakodtak bizonyos alapelvekkel, és olyan elméleteket pártoltak, olvastak és tanítottak, melyekről a próféta azt mondta, hogy nem helyesek, mert nem igazak. Ezek az emberek mégis vitába szálltak, kitartottak álláspontjuk mellett, és írásban védelmükbe vették elméleteiket, amikor a próféta pedig elítélte azokat, mire ők így feleltek: „Nem hiszünk a te elméletedben, sem az általad képviselt rendszerben!”

Abban a pillanatban, hogy az ember így cselekszik, keresztezi Isten szolgájának útját, aki pedig azért állíttatott, hogy az élet és szabadulás ösvényén vezessen. Olyan dolog ez, amit az eldereknek gondosan kerülniük kell. Tény, hogy sok dolgot tanítanak e királyság építése során, ami furcsának tűnhet számunkra, ami ellenkezik hagyományainkkal, és aminek az a célja, hogy próbára tegye az embert. Joseph testvér sokféleképpen tette próbára az emberek feddhetetlenségét, és sok olyan dolgot tanított, ami a hagyomány következtében imát, hitet és az Úrtól jövő bizonyságot kívánt, mielőtt sok szent hinni tudott benne. (…)

Azt illetően pedig, hogy bárki olyan ember útját keresztezzük, aki vezetésünkre kijelöltetett, azt mondom, hogy soha nem szabad megtennünk, és nem érdekel, kinek milyen érzése vagy nézete van a témáról hagyományainkat és műveltségünket illetően.

Ha Istennek bármi kinyilatkoztatnivalója van, azt annak az embernek fogja kinyilatkoztatni, aki az élen áll. (…) Nincs más terv, nincs más rendszer, mely által vezetni és irányítani lehetne az embereket e királyságban, csak az, amit Isten kinyilatkoztatásai állítottak fel egyháza és királysága rendjét illetően, az pedig nem más, mint hogy a vezető vezessen, adjon tanácsot és irányítson minden sáfárságban, melyben Isten akarata kinyilatkoztatásra kerül az emberek között.²²

Javaslatok a tanulmányozáshoz és a tanításhoz

Vedd fontolóra ezeket az ötleteket, miközben a fejezetet tanulmányozod, illetve miközben felkészülsz a tanításra! További segítségért lásd az v–ix. oldalt.

Milyen alapelveket tanulhatunk a 199. oldalon található történetből?
Mik a próféták felelősségei? (Lásd 201–203. oldal.) Hogyan tesz eleget az egyház jelenlegi elnöke ezeknek a feladatoknak?
Tekintsd át a 202. oldalon álló harmadik teljes bekezdést! Miért fontosabb az élő próféta általi vezetés, mint az ősi próféták feljegyzései?
Tekintsd át a 203. oldalon álló második teljes bekezdést! Hogyan segít neked ez a bizonyosság?
Mit tehetünk, hogy támogassuk az egyház elnökét? (Lásd 203–205. oldal.) Gondolkodj el azon, hogy személy szerint te mit teszel az élő próféta támogatásáért!
Milyen tanácsot kaptunk az egyház jelenlegi elnökétől? Mit tettél, hogy kövesd ezt a tanácsot? Milyen áldásokban volt részed az engedelmességed eredményeként?
Milyen figyelmeztetést adott Woodruff elnök azoknak, akik elvetik vagy figyelmen kívül hagyják az élő próféta szavait? (Lásd 205–207. oldal.)
Olvasd el a 204. oldalon álló utolsó bekezdést! Mit tanulsz az „intelligens engedelmesség” kifejezésből?
Hogyan taníthatjuk meg gyermekeinket az egyház elnökének támogatására?

Kapcsolódó szentírások: Ámós 3:7; Máté 10:41; 1 Thessalonikabeliek 5:25; Móziás 2:7–9; T&Sz 21:4–7; 28:6–7; 43:1–3; 107:22