Isten szeretete: a legörömtelibb a lélek számára
Isten szeretete nem az életünk körülményeiben rejlik, hanem az Ő jelenlétében az életünkben.
Fivérek és nővérek! Tudjátok, mennyire maradéktalanul szeret benneteket Isten, a mi Mennyei Atyánk? Éreztétek már a lelketek mélyén az Ő szeretetét?
Ha tudjátok és értitek, milyen maradéktalan szeretet irányul felétek Isten gyermekeként, az mindent megváltoztat. Megváltoztatja azt, hogyan éreztek magatok iránt, amikor hibákat követtek el. Megváltoztatja, hogyan érzitek magatokat, amikor nehéz dolgok történnek. Megváltoztatja, hogyan tekintetek Isten parancsolataira. Megváltoztatja, hogyan tekintetek másokra, és mennyire vagytok képesek arra, hogy valami jelentőségteljeset tegyetek.
Jeffrey R. Holland elder ezt tanította: „Az egész örökkévalóság első nagy parancsolata az, hogy szeressük Istent a mi teljes szívünkkel, lelkünkkel, elménkkel és erőnkkel – ez az első nagy parancsolat. Ám az egész örökkévalóság első nagy igazsága az, hogy Isten szeret bennünket az Ő teljes szívével, lelkével, elméjével és erejével.”1
Miképpen tudhatjuk mindannyian a lelkünk mélyén az örökkévalóság e nagyszerű igazságát?
Látomásban Nefi próféta elé tárult Isten szeretetének a legerőteljesebb bizonyítéka. Az élet fáját látva Nefi azt kérte, hogy tudhassa a jelentését. Válaszként az angyal egy várost, egy anyát és egy csecsemőt mutatott Nefinek. Amikor Nefi Názáret városára, valamint Máriára, a csecsemő Jézust karjában tartó igazlelkű anyára tekintett, az angyal így szólt: „Lásd Isten Bárányát, igen, méghozzá az Örökkévaló Atya Fiát!”2
Ebben a szent pillanatban Nefi megértette, hogy a Szabadító születésével Isten megmutatja az Ő tiszta és maradéktalan szeretetét. Nefi bizonyságot tett arról, hogy Isten szeretete „áthatja az emberek gyermekeinek szívét”.3
Magunk elé képzelhetjük Isten szeretetét mint az élet fájától eredő világosságot, amely az egész földön áthatja az emberek gyermekeinek a szívét. Isten világossága és szeretete áthatja az Ő minden alkotását.4
Időnként tévesen úgy gondoljuk, hogy csak azután érezhetjük Isten szeretetét, ha követtük a vasrudat és vettünk a gyümölcsből. Isten szeretetében azonban nem csupán azok részesülnek, akik már odajöttek a fához, hanem pontosan ez az erő az, amely arra késztet minket, hogy keressük a fát.
„Tehát ez minden dolognál kívánatosabb” – tanította Nefi. Az angyal pedig így kiáltott fel: „Igen, és a legörömtelibb a lélek számára.”5
Húsz évvel ezelőtt egy szeretett családtag eltávolodott az egyháztól. Sok megválaszolatlan kérdése volt. A felesége, aki megtért volt, hű maradt a hitéhez. Keményen dolgoztak a házasságuk megőrzésén a felmerülő nézetkülönbségek közepette.
Tavaly leírta három olyan kérdését az egyházzal kapcsolatban, amelyekkel nehezen tudott megbékélni, és elküldte ezeket két olyan házaspárnak, akik évek óta a barátai voltak. Megkérte őket, hogy gondolkozzanak el ezeken a kérdéseken, és jöjjenek át vacsorára, hogy megosszák a gondolataikat.
A barátai látogatása után a szobájába ment, ahol dolgozni kezdett. Elsősorban az aznap esti beszélgetés és a barátai által tanúsított szeretet járt az eszében. Később leírta, hogy késztetést érzett a munkája félbeszakítására. Azt mondta: „Ragyogó világosság töltötte be a lelkemet. […] Ismertem a megvilágosodás e mély érzését, de ez esetben minden korábbinál jobban felerősödött, és több percen keresztül tartott. Csendben ültem ezzel az érzéssel, amelyről megértettem, hogy Isten irántam való szeretetének a megnyilvánulása. […] A kapott lelki benyomás azt mondta nekem, hogy visszatérhetek az egyházba, és kifejezhetem Isten eme szeretetét abban, amit ott teszek.”
Aztán elgondolkozott a kérdésein. Azt az érzést kapta, hogy Isten tiszteletben tartja a kérdéseit, azonban az egyértelmű válaszok hiánya ne fogja vissza őt a továbblépésben.6 Ossza meg Isten szeretetét mindenkivel, miközben folytatja az elmélkedést. E benyomás szerint cselekedett, és közel érezte magát Joseph Smithhez, aki azt mondta az első látomása után: „Lelkem eltelt szeretettel, és sok napon át örvendeztem nagy örömmel.”7
Figyelemre méltó módon, mindössze néhány hónappal később ez a családtag ugyanazt az elhívást kapta, amelyben 20 évvel azelőtt szolgált. Az első alkalommal az egyház kötelességtudó tagjaként végezte el az elhívásához kapcsolódó feladatokat. Most azonban nem azt kérdezte magától, hogy „miként tehetek eleget ennek az elhívásnak”, hanem azt, hogy „miként mutathatom meg Isten szeretetét a szolgálatomon keresztül”. Ezzel az új megközelítéssel elhívása minden vonatkozásában örömöt, jelentőséget és céltudatot érzett.
Fivérek és nővérek! Hogyan fogadhatjuk be Isten szeretetének az átalakító erejét? Moróni próféta felhívása szerint imádkozzunk szívünk minden erejével az Atyához, hogy eltöltsön bennünket „ez a szeretet, melyet mindenkinek megadott, aki igaz követője Fiának, Jézus Krisztusnak”.8 Mormon nem csupán az azért való imádkozásra kér minket, hogy eltelhessünk az Ő mások iránti szeretetével, hanem azért is, hogy tudhassunk Isten irántunk táplált tiszta szeretetéről.9
Az Ő szeretetét befogadva nagyobb örömre lelünk, amikor igyekszünk úgy szeretni és szolgálni másokat, ahogy azt Ő tette, és az Ő Fia, Jézus Krisztus igaz követőivé válunk.10
Isten szeretete nem az életünk körülményeiben rejlik, hanem az Ő jelenlétében az életünkben. Tudunk az Ő szeretetéről, amikor a sajátunkat meghaladó erőt kapunk, és amikor az Ő Lelke békességet, vigaszt és útmutatást hoz. Időnként esetleg nehéz érezni az Ő szeretetét. Imádkozhatunk, hogy a szemünk felnyíljon, hogy lássuk az Ő kezét az életünkben és lássuk az Ő szeretetét az alkotásai gyönyörű voltában.
A Szabadító életén és végtelen áldozatán elmélkedve elkezdjük megérteni az irántunk táplált szeretetét. Eliza R. Snow szavaival áhítatosan énekeljük, hogy „Önként adta drága vérét, Bűntelen életét”.11 Lelkünkre lecsapódik Jézus akkor tanúsított alázatossága, amikor értünk szenvedett, megnyitva a szívünket, hogy bűnbocsánatért forduljunk Őhozzá, és eltöltve minket annak a vágyával, hogy úgy éljünk, ahogyan Ő élt.12
Russell M. Nelson elnök ezt írta: „Minél inkább elkötelezzük magunkat amellett, hogy az Ő életének a mintája szerint alakítsuk az életünket, annál tisztábbá és istenibbé válik a szeretetünk.”13
A fiunk ezt mesélte: „11 éves koromban a barátaimmal úgy döntöttünk, hogy elbújunk a tanítónk elől és kihagyjuk az elemis óránk első részét. Amikor végre megérkeztünk, meglepetésünkre a tanítónk szívélyesen fogadott minket. Aztán szívből jövő imát mondott, amelyben őszinte háláját fejezte ki az Úrnak azért, hogy saját szabad akaratunkból úgy döntöttünk, eljövünk aznap az órára. Nem emlékszem, miről szólt a lecke, sőt, a tanítónk nevére sem, de még most, úgy 30 évvel később is megérint az a tiszta szeretet, amelyet aznap irántam tanúsított.”
Öt évvel ezelőtt megfigyeltem az isteni szeretet egy példáját, miközben az Elemiben voltam Oroszországban. Láttam, amint egy hithű nővér két gyermek előtt térdel és bizonyságot tesz nekik arról, hogy ha csak ők élnének ezen a földön, Jézus akkor is, kizárólag értük is szenvedett és meghalt volna.
Bizonyságot teszek arról, hogy Urunk és Szabadítónk valóban meghalt értünk, mindannyiunkért. Irántunk és az Atyja iránti végtelen szeretetének a megnyilvánulása volt ez.
„Tudom, hogy jó Megváltóm él, Ő a vigaszadó remény. […] Ő él, szeretettel megáld.14
Nyissuk meg a szívünket, hogy befogadjuk Isten irántunk táplált tiszta szeretetét, majd árasszuk az Ő szeretetét mindazzal, amit teszünk és amik vagyunk. Jézus Krisztus szent nevében, ámen.