Válaszokkal teli könyv
Miközben egy dokumentumfilmet néztem az Amazonas őserdőről, megtudtam, hogy a különböző vallások misszionáriusai Jézus Krisztusról tanították az ősi amerikaiakat. Elkezdtem gondolkodni őseik millióinak szabadulásáról, akik soha nem hallottak Jézusról, az evangéliumról vagy az olyan szabadító szertartásokról, mint a keresztség. Ha a Szabadító azért jött, hogy minden embert megszabadítson, akkor miért zártak ki oly sok embert az Ő dicsőséges üzenetéből a történelem folyamán?
A Bibliában kerestem válaszokat, ám még csak utalásokat sem találtam arra vonatkozóan, hogy az Óvilágban tudtak volna az amerikai földrészen lévő civilizációról. Egyetlen lelkész, pap vagy bibliakutató sem tudott választ adni a kérdéseimre.
Egy nap hallottam egy himnuszt, amely nagyon megindított. A saját nyelvemen, portugálul tanultam meg az éneket, és miközben azzal küzdöttem, hogy lefordítsam angolra, eszembe jutott, hogy az utolsó napi szent szomszédom, Jesuina, gyakran fogad amerikai misszionáriusokat az otthonában. Megkérdeztem tőle, hogy a misszionáriusok vajon lefordítanák-e nekem. Másnap otthagyták nekem a fordítást egy rövid üzenettel, mely így szólt: „Örülünk, hogy segíthettünk. Egy nap szeretnénk találkozni önnel.”
Amikor egy héttel később találkoztam a misszionáriusokkal, meghívtak, hogy látogassak el az egyházukba. Én azonban nem szerettem a mormonokat. A családom tagjai, illetve más egyházaknak a vezetői, ahová eljártam, kritizálták és veszélyes szektának hívták őket. Rengeteg képtelen kritikát mondtak róluk, melyeket én is elhittem. Nem sokkal később azonban, egy esős vasárnapon azzal az óriási vággyal ébredtem, hogy látogassak el az egyházukba – hogy viszonozzam a kedvességüket, és kíváncsiságból is. Az első gyűlés alatt az emberek kimentek a pulpitushoz, és bizonyságot tettek arról, hogy tudják, hogy az egyház és a Mormon könyve igaz, és hogy Joseph Smith Isten prófétája volt. Egy kissé zavartan hagytam el a gyűlést, majd mentem tovább Vasárnapi Iskolára.
Amikor a tanító a Bibliából említett szentírásokat vagy történeteket, lelkesen vettem részt én is. Amikor azonban a Mormon könyvéről beszélt, csendben maradtam, és eltöprengtem. Miért van szükség még egy könyvre, ha már van egy Bibliánk? Mielőtt elhagytam a termet, a tanító megköszönte a részvételemet, majd meglepetésemre nekem adta a saját Mormon könyvét.
Amikor hazaértem, bementem a szobámba, letérdeltem a földre, és őszinte beszélgetésbe fogtam Mennyei Atyámmal. Elmondtam neki, hogy valami különlegeset érzek a mormon egyházzal kapcsolatban, de nem akarom, hogy az ellenség félrevezessen. Azért imádkoztam, hogy segítsen megoldani a zavarodottságomat, és mutassa meg, melyik egyház igaz.
Ezután hatalmas vágyat éreztem arra, hogy olvassak a Mormon könyvéből. Ismét erőért és útmutatásért imádkoztam. Az ima alatt erős és jó érzés, egy belső melegség kerített hatalmába. Tudtam, hogy nem vagyok egyedül abban a pillanatban. Hirtelen a következő gondolat merült fel bennem: „Olvasd a könyvet!”
Kinyitottam, és elkezdtem olvasni. Mielőtt befejeztem volna a bevezetést, könnyek kezdtek végiggördülni az arcomon, amint az Úr kinyilatkoztatta nekem az ősi amerikaiak rejtélyét. Úgy tűnt, a Mormon könyve pont azért készült el, hogy az én aggodalmaimra adjon választ. Óriási öröm töltött el, hogy választ kaptam a kérdéseimre. Olyan volt, mintha az ősi amerikaiak szóltak volna hozzám a sírból, hogy elmeséljék nekem az életüket, és hogy bizonyságot tegyenek nekem arról, hogy ők is ismerték Jézust, és tudták, hogy Ő értük is szenvedett.
Elámulva a felfedezésemen, megkerestem a misszionáriusokat, és meghallgattam a tanításaikat. Húsvét vasárnapon, 1991. március 31-én lemerültem a keresztelővíz alá – ez volt a legjobb döntés, melyet valaha is hoztam.
Végtelenül hálás voltam Mennyei Atyámnak az Ő irgalmáért és hatalmas bölcsességéért. Tudom, hogy Ő igazságos, hogy nem feledkezik meg egyetlen gyermekéről sem, és hogy türelmetlenül várja, hogy kinyilatkoztathassa tervét az egész emberiség számára. Tudom, hogy a Mormon könyve egy szent könyv, és igaz.