Kötelességünk ösvénye

Írta: Keith B. McMullin püspök

második tanácsos az Elnöklő Püspökségben

A kötelesség nem követel tökéletességet, annál inkább szorgalmat. Nemcsak arról van szó, hogy mi törvényes, hanem arról is, hogy mi erényes.

Zűrzavaros világban élünk. A viszályok és csapások mindenütt ott vannak. Időnként úgy érezzük, mintha maga az emberiség forogna kockán.

Napjainkat előrevetítve azt mondta az Úr: „…megrázkódnak az egek, valamint a föld; és nagy gyötrelmek lesznek az emberek gyermekei között, az én népemet azonban meg fogom őrizni”.¹ Hatalmas vigaszt meríthetünk ebből az ígéretből!

Bár a csapások „életünk legnyugalmasabb részét”² is teljesen megzavarhatják, nem kell örök romokat hagyniuk maguk után. Felserkenthetnek minket „a kötelességü[n]kre történő emlékezésben”³, tudatára ébreszthetnek bennünket „Isten iránti kötelesség[ünk]nek”⁴, és „a kötelesség… útján”⁵tarthatnak minket.

A második világháború alatt Hollandiában a Casper ten Boom család rejtekhelyet biztosított otthonában a nácik által üldözött embereknek. Ily módon élték meg keresztény hitüket. A bujtatásért végül négyen is életüket vesztették a családból. Corrie ten Boom és testvére, Betsie, borzalmas hónapokat töltött a hírhedt ravensbrücki koncentrációs táborban. Betsie ott is halt meg – Corrie túlélte.

Ravensbrückben Corrie és Betsie megtanulta, hogy Isten segít nekünk megbocsátani. A háború után Corrie eltökélte, hogy megosztja ezt az üzenetet. Egy alkalommal a háború pusztító hatásaitól szenvedő emberek csoportjához szólt Németországban. Üzenetében arról beszélt, hogy „Isten megbocsát”. Ezt követően került sor arra, hogy Corrie ten Boom hűsége meghozza gyümölcsét.

Odalépett hozzá egy férfi, akiben hirtelen felismerte a tábor egyik legkegyetlenebb őrét. „Beszédében utalt Ravensbrückre – szólalt meg a férfi. – Őr voltam ott. […] Azóta viszont kereszténnyé lettem.” Elmondta, hogy Istentől megbocsátást kért az általa elkövetett kegyetlen dolgokért. Majd kezét kinyújtva azt kérdezte: „Ön megbocsát nekem?”

Corrie ten Boom így folytatja a beszámolóját:

„Talán csak pár másodpercig tartott, hogy kezét felém nyújtva ott magasodott előttem, de nekem óráknak tűnt. Letaglózva álltam életem eddigi legnehezebb feladata előtt. […]

Az üzenetnek, mely szerint Isten megbocsát, van egy feltétele: meg kell bocsátanunk azoknak, akik minket bántottak. […]

Csendben így imádkoztam: »Segíts! Én felemelem a kezem. Ennyit meg tudok tenni. De kérlek, Te add meg hozzá az érzést!«

[…] Lélektelenül, gépiesen a felém nyújtott kézbe tettem a kezem. Ekkor hihetetlen dolog történt. Az áramlás a vállamnál kezdődött, végigfutott a karomon, és beleszaladt a kézszorításunkba. Aztán egész lényemet gyógyító melegség töltötte el, miközben könnyek szöktek a szemembe.

»Megbocsátok neked, testvérem – kiáltottam –, teljes szívemből!«

Hosszú percig szorítottuk egymás kezét, az egykori őr és az egykori rab. Azelőtt soha nem éreztem ilyen áthatóan Isten szeretetét.”⁶

Akik tartózkodnak a gonosztól és jó életet élnek, akik ragyogóbb napra törekednek és betartják Isten parancsolatait, azok számára még a tragédiák árnyékában is jobbra fordulnak a dolgok. A Szabadító megmutatta nekünk az utat. Győzedelmesen jött elő a Gecsemánéból, a keresztről, majd pedig a sírból, ezáltal életet és reményt hozva mindannyiunknak. Így hív minket: „Jer, kövess engem!”⁷

Thomas S. Monson elnök ezt a tanácsot adta: „Ha felemelt fejjel akarunk járni, akkor hozzá kell tennünk a mi részünket az élet dolgaihoz. Ha be akarjuk tölteni a rendeltetésünket, és visszatérve Hozzá, Mennyei Atyánkkal akarunk élni, akkor be kell tartanunk az Ő parancsolatait, és a Szabadítóról kell mintáznunk az életünket. E szerint cselekedve nemcsak az örök élet célját érjük el, de gazdagabb és jobb világot hagyunk magunk mögött annál, mint amilyen akkor lett volna, ha nem éltünk volna benne, és nem végeztük volna el a kötelességeinket.”⁸

A Szent Bibliában találhatók a következő sugalmazott szavak: „A dolognak summája, mindezeket hallván, ez: az Istent féljed, és az ő parancsolatit megtartsad; mert ez az embernek fődolga!”⁹

Mi az, amit ez a vers úgy nevez: fődolog?

A fődolog, avagy kötelesség, melyről beszélek, a velünk szemben támasztott elvárásokat jelenti, vagyis hogy mit kell tennünk, és mivé kell válnunk. Erkölcsi parancs, amely azt hívja elő az emberekből és közösségekből, ami helyénvaló, igaz és tiszteletre méltó. A kötelesség nem követel tökéletességet, annál inkább szorgalmat. Nemcsak arról van szó, hogy mi törvényes, hanem arról is, hogy mi erényes. Nem a hatalmasok vagy előkelők számára van fenntartva, inkább a személyes felelősségvállalás, a feddhetetlenség és a bátorság alapkövén nyugszik. Kötelességünk elvégzésével nyilváníthatjuk ki a hitünket.

Monson elnök azt mondta erről: „Szeretem és becsben tartom a kötelesség szót.”¹⁰ Jézus Krisztus egyházának tagjai számára a kötelesség ösvénye egyet jelent szövetségeik betartásával a mindennapok során.

Ki felé és mivel kapcsolatban vannak kötelességeink?

Kötelességünk ösvénye elsősorban Istenhez, a mi örökkévaló Atyánkhoz vezet. Ő a szabadulás tervének szerzője, a menny és a föld alkotója, Ádám és Éva megteremtője.¹¹ Ő az igazság forrása¹², a szeretet megtestesítője¹³. Ő az oka annak, hogy Krisztus által van megváltás¹⁴.

Joseph F. Smith elnök azt mondta: „Mindenünk [Istentől] ered. […] Önmagunkban csak élettelen agyagrög, földi porhüvely vagyunk. Az élet, az intelligencia, a bölcsesség, az ítélőképesség, az érvelés hatalma, mind-mind Isten ajándéka az emberek gyermekeinek. Tőle kapjuk a testi erőnket és szellemi képességeinket. […] Az intelligenciánkkal, az erőnkkel, a felfogásunkkal és a bölcsességünkkel, valamint minden bennünk lévő képességgel Istennek kell tiszteletet adnunk. Azon kell lennünk, hogy jót tegyünk a világban. Ez a kötelességünk.”¹⁵

Nem róhatjuk le kötelességünket az Atyaistennek, csak ha ezt hasonlóképpen megtesszük Isten Fiával, az Úr Jézus Krisztussal szemben is. Egyikük tiszteletéhez szükség van a másikuk tiszteletére is, hiszen az Atya azt mondta, hogy csakis Krisztus nevében és az Ő neve által tehetünk teljes mértékben eleget ezen kötelesség teljes megbízásnak.¹⁶Ő a mi Példaképünk, Megváltónk és Királyunk.

Ha a férfiak és nők, fiúk és leányok teljesítik Isten iránti kötelességüket, akkor egymás iránti, családjuk, egyházuk és nemzetük iránti, valamint minden rájuk bízott dolog iránti kötelességük teljesítésére is késztetést éreznek. Kötelességüknek érzik tehetségeik kiteljesítését és azt, hogy törvénytisztelő, jóravaló emberek legyenek. Alázatosak és engedékenyek lesznek, könnyen kérlelhetők. A mértékletesség legyőzi az önkényeztetést, szorgalmukat engedelmesség irányítja. Békesség száll rájuk. Az állampolgárok hűek lesznek, a közösségek jóakaratúak, a szomszédok pedig barátok. A menny Istene örvendezik, a földön béke honol, és a világ jobb hellyé válik.¹⁷

A válság idején hogyan találunk rá kötelességünk ösvényére?

Imádkozzunk! Mindenki számára ez jelenti a tudás biztos módját, mert ez a szál mindannyiunkat összeköt a mennyel. Ahogyan Péter apostol mondta: „…az Úr szemei az igazakon vannak, és az ő fülei azoknak könyörgésein”.¹⁸

Az alázatos, őszinte, sugalmazott ima rendelkezésünkre bocsátja az isteni útmutatást, melyre oly nagy szükségünk van. Brigham Young azt tanácsolta: „…az ember időnként össze van zavarodva, sok gondja és [baja van], …ítélőképességünk mégis arra tanít minket, hogy kötelességünk imádkozni.”¹⁹

Jézus így tanított:

„…mindig legyetek éberek és imádkozzatok, hogy ne kerüljetek kísértésbe;

[…] Mindig imádkozzatok tehát az Atyához az én nevemben; […]

Imádkozzatok családotokban az Atyához, mindig az én nevemben, hogy asszonyaitok és gyermekeitek áldottak lehessenek.”²⁰

Ahhoz, hogy imáink hatékonyak legyenek, összhangban kell lenniük a menny tervével. A hit imája akkor terem gyümölcsöt, ha fennáll ez az összhang, ez pedig akkor van meg, ha az imákat a Szentlélek sugalmazza. A Lélek kinyilvánítja, hogy mit kérjünk.²¹ E sugalmazott útmutatás hiányában előfordulhat, hogy „nem jól kér[ünk]”²², és csak saját akaratunkat keressük, nem az Ő akaratát²³. Éppen annyira fontos ima közben a Szentlélek útmutatása, mint az, hogy elnyerjük ugyanezen Lélek megvilágosítását, amikor választ kapunk az imánkra. Az ilyen ima a menny áldásaihoz vezet, mert Atyánk „tudja, …mire van szükség[ünk], mielőtt kér[nénk] tőle”²⁴, és Ő minden őszinte imát megválaszol. Végül is az Atya és a Fiú az, akik megígérik: „…kérjetek és adatik néktek; keressetek és találtok; zörgessetek és megnyittatik néktek.”²⁵

Tanúbizonyságomat teszem arról, hogy a kötelesség ösvényét egyértelműen jelzi az Istenbe, az Örökkévaló Atyába, valamint az Ő Fiába, Jézus Krisztusba vetett osztatlan hit és az ima hatalma. Ezen az ösvényen kell járnia Isten minden olyan gyermekének, aki szereti Őt és parancsolatainak betartására vágyik. A fiataloknál személyes eredményekhez és felkészültséghez vezet, a felnőtteknél megújult hithez és eltökéltséghez; az idősebb nemzedék számára pedig perspektívát és állhatatosságot ad az igazlelkűségben való mindvégig kitartáshoz. Minden hű vándort felruház az Úr erejével, megvédi őket az adódó gonoszságoktól, és megadja nekik annak tudását, hogy „a dolognak summája, mindezeket hallván, ez: az Istent féljed, és az ő parancsolatit megtartsad; mert ez az embernek fődolga”²⁶. Jézus Krisztus nevében, ámen.