A papság hatalma
A papságnak nincs meg a kellő ereje, és nem is lesz meg, míg a papság hatalma szilárdan be nem épül a családokba.
Az édesapákhoz szólok és az egyházban lévő családokhoz. Évekkel ezelőtt Harold B. Lee elnök irányítása alatt elkezdtünk egyeztetni. Akkoriban mondta ezt Thomas S. Monson elnök: „Napjainkban a bűn, az erkölcstelenség és gonoszság valaha is látott legnagyobb serege ellen kell tábort ütnünk. A haditerv, mellyel az emberek lelkének megmentéséért harcolunk, nem tőlünk ered. Az Úr sugalmazása és kinyilatkoztatása által érkezett.”1
Az egyeztetés ezen éveiben az egyház teljes működési felépítése megváltozott. A teljes tananyag átszerkesztésre került. A szervezetek egymás közötti céljait és kapcsolatait újrafogalmazták. A kulcsszó pedig, mely az egyeztetés és átszervezés ezen éveit jellemezte, a papság volt.
Monson elnök beszélt az Ószövetség egyik hőséről, Gedeonról is. Ő lett kiválasztva, hogy vezesse Izráel seregeit, több ezer erős férfit. De Gedeon végül csupán 300 férfit választott ki közülük.
Érdekes módon válogatta ki a katonáit. Seregét elvezette egy folyóhoz, ahol a legtöbben „térdeikre es[tek], hogy igyanak”. Ezeket félreállította. Néhányan a kezükkel merítettek a vízből, és úgy ittak. Így tökéletesen éberek maradtak. Ők voltak a kiválasztottak.2
Mi egy „háborúkról, és háborúk híreiről és földrengésekről”3 ismert időket élünk. A prófécia szerint „az egész föld mozgásban”4 van, és „Sátán szerte jár a földön”5. Arra törekszik, hogy elpusztítsa a jókat és az igazakat.6 Ő Lucifer, akit kiűztek Isten színe elől.7 Mindennek ellenére nagyon pozitív érzéseink vannak mindarról, ami előttünk áll.
Gedeon kis csapata azért járt sikerrel, mert a feljegyzés szerint minden férfi „ott állott a maga helyén”8.
„Az idők teljességének [ezen] adományozási korszaka”9 azzal nyílt meg, hogy az Atya és a Fiú megjelentek az ifjú Joseph Smithnek.10 Ezután Moróni angyal megmutatta Josephnek, hol vannak elrejtve a Mormon könyvét tartalmazó lemezek.11 Majd Joseph hatalmat kapott, hogy azokat lefordítsa.12
A fordítás folyamata során Joseph és Oliver Cowdery olvasott a keresztelésről. Imádkoztak, hogy megtudják, mit tegyenek.13 Akkor és ott megjelent nekik egy angyali hírnök, Keresztelő János, aki rájuk ruházta az ároni papságot, „amely rendelkezik az angyalok szolgálattételének, és a bűnbánat evangéliumának, és a bűnök bocsánatára alámerítéssel történő keresztelésnek a kulcsaival”14.
Ezután megjelent Péter, Jakab és János apostol, akik a legközelebb voltak szolgálata idején az Úrhoz, hogy Josephre és Oliverre ruházzák a magasabb15, vagyis az „Isten Fiának rendje szerinti szent papság[ot]”16. A szentírás kimondja, hogy a papságot egy nagyszerű főpap, Melkisédek után nevezték el, akinek Ábrahám tizedet fizetett.17
Ezután övék lett ez a felhatalmazás. A papság kulcsai által a mennyek minden hatalmához hozzáfértek. Megparancsolták nekik, hogy vigyék el az evangéliumot minden nemzethez.18
Soha nem volt könnyű Jézus Krisztus evangéliuma szerint élni – sem az Ő korában, sem pedig az egyház korai napjaiban. A korai szenteknek kimondhatatlan szenvedésben és üldöztetésben volt részük.
Több mint 180 év telt el azóta, hogy visssza lett állítva a papság. Mostanra közel 14 millió tagot számlálunk. De ez még mindig csak a töredéke annak a sok milliárd embernek, akik a földön élnek. De vagyunk, akik vagyunk, és tudjuk, amit tudunk, és mennünk kell, hogy prédikáljuk az evangéliumot.
A Mormon könyve világossá teszi, hogy soha nem leszünk számbeli fölényben, viszont velünk lesz a papság hatalma.19
Nefi próféta ezt írta: „És lőn, hogy láttam Isten Bárányának az egyházát, és kevés tagja volt, …mindazonáltal láttam, hogy a Bárány egyháza, akik Isten szentjei voltak, szintén ott voltak az egész föld színén; de birodalmaik a föld színén kicsik voltak, annak a hatalmas paráznának a gonoszsága miatt, akit láttam.”20
Joseph Fielding Smith elnök ezt mondta: „Bár megmondták, hogy csupán maroknyian leszünk a világhoz képest, de hasonlítunk majd a kovászhoz, melyről a Szabadító beszélt, amely végül megkeleszti [vagyis felemeli] az egész világot.”21
Hatással lehetünk, és a megfelelő időben minden bizonnyal hatással is leszünk az egész emberiségre. Tudni fogják, kik vagyunk, és miért vagyunk. Lehet, hogy most reménytelennek tűnik, és borzasztóan nehéznek, de nemcsak lehet, hanem biztosan meg is nyerjük a Sátán elleni harcot.
Néhány évvel ezelőtt mondtam egy beszédet, melynek címe ez volt: „Amit minden eldernek tudnia kell: a papsági kormányzás alaptantételei.” Később, mikor nyomtatásba került, megváltoztattam a címét: „Amit minden eldernek tudnia kell – és minden nőtestvérnek is”22
Azért foglaltam bele a nőtestvéreket is, mert elengedhetetlen, hogy mindenki megértse, mit várnak el a fivérektől. Nem fejlődhetünk, ha nem hívjuk fel erre azoknak az édesanyáknak, leányoknak és lánytestvéreknek a figyelmét, akik hatással lehetnek a férjükre, édesapjukra, fiaikra és fivéreikre. A papság elveszti hatalmas erejét, ha elhanyagolják a nőtestvéreket.
A papság az a felhatalmazás és erő, melyet Isten adott a férfiaknak itt a földön, hogy az Ő nevében cselekedjenek.23 Amikor a papsági felhatalmazást megfelelően gyakorolják, a papságviselők azt teszik, amit Ő tenne, ha jelen lenne.
Nagyon jó eredményeket értünk el a papsági felhatalmazás szétosztásában. Majdnem mindenütt ott van a papsági felhatalmazás. A világ minden táján vannak elderek kvórumai és főpapok. De azt hiszem, a papsági felhatalmazás szétosztása jóval megelőzte a papsági hatalom szétosztását. A papságnak nincs meg a kellő ereje, és nem is lesz meg, míg a papság hatalma szilárdan be nem épül a családokba, ahogyan kell.
Harold B. Lee elnök kijelentette: „Világosan látszik számomra, hogy az egyháznak nincs más választása – nem is volt soha –, mint még többet tennie azért, hogy segítsen a családoknak betölteni isteni küldetésüket, nemcsak mert ez a menny rendje, hanem azért is, mert ez a legpraktikusabb módja, hogy segítsünk a fiataljainknak, és hogy javíthassunk az utolsó napi szentek otthonában tapasztalt életminőségen. Bármennyire is fontosak az egyéb programjaink és szervezeti erőfeszítéseink, ezek nem szoríthatják háttérbe az otthont, hanem inkább támogatniuk kell.”24
Joseph F. Smith elnök a következőt mondta az otthonokban meglévő papságról: „Otthon mindig az apa az elnöklő felhatalmazott, és egyetlen otthoni és családi ügyben sincs olyan felhatalmazás, mely az övét felülmúlná. Ennek szemléltetésére talán elegendő egyetlen eset. Néha megtörténik, hogy az eldereket elhívják, hogy szolgáljanak egy család tagjainak. Az elderek között ott lehet a cövekelnök, egy apostol vagy akár az egyház első elnökségének egyik tagja is, de még ekkor sem helyénvaló, ha az apa visszahúzódik, és azt várja, hogy az elderek irányítsák e fontos szertartás elvégzését. Ott van az apa. Az ő joga és kötelessége, hogy elnököljön. Neki kell kiválasztania, hogy ki végezze a megkenést, és ki mondja az imát, és nem kell úgy éreznie, hogy csak azért, mert jelen vannak az egyház elnöklő felhatalmazottjai, ő meg van fosztva azon jogaitól, hogy irányítsa otthonában az evangélium áldásainak a végrehajtását. (Ha az apa nincs jelen, az édesanya kérje meg a jelen lévő elnöklő felhatalmazottat, hogy vegye át az irányítást.) Az apa elnököl az asztalnál, az imánál, és általános irányítást ad a családja életével kapcsolatban, bárki is van jelen.”25
A vietnami háború alatt egy sor különleges gyűlést tartottunk olyan egyháztagoknak, akiket besoroztak katonai szolgálatra. A Chicagóban megtartott egyik ilyen gyűlés után épp Harold B. Lee elnök mellett álltam, amikor egy jóravaló, fiatal utolsó napi szent elmondta Lee elnöknek, hogy eltávozáson van, így hazamehet meglátogatni a családját, aztán pedig elküldik Vietnamba. Megkérte Lee elnököt, hogy adjon neki egy áldást.
Nagy meglepetésemre Lee elnök így szólt: „Az édesapádnak kellene áldást adnia.”
A fiú csalódottan azt felelte: „Az apám nem tudja, hogyan kell áldást adni.”
Lee elnök erre így válaszolt: „Menj haza, fiam, és mondd meg az édesapádnak, hogy háborúba indulsz, és előtte szeretnél tőle kérni egy atyai áldást. Ha nem tudja, hogyan kell, mondd neki, hogy te majd leülsz egy székre, ő pedig álljon mögéd, és helyezze a kezeit a fejedre, és mondjon bármit, ami az eszébe jut.”
A fiatal katona szomorúan továbbállt.
Körülbelül két évvel később újra találkoztam vele, már nem is emlékszem hol. Eszembe juttatta a történteket, majd így szólt: „Azt tettem, amit mondtak nekem. Elmagyaráztam édesapámnak, hogy én leülök a székre, ő pedig tegye a kezeit a fejemre. A papság hatalma mindkettőnket eltöltött. Ez pedig erőt és védelmet nyújtott nekem a hónapokon át tartó veszedelmes harcban.”
Egy másik alkalommal egy távoli városban voltam. A konferencia után vezetőket rendeltünk és választottunk el. Miután befejeztük, a cövekelnök megkérdezte: „Elrendelhetnénk-e elderré egy fiatal férfit, aki épp misszióba készül?” A válasz természetesen igen volt.
Amint a fiatal férfi előrejött, intett három férfitestvérnek, hogy kövessék, és álljanak fel az elrendeléséhez.
A hátsó sorban észrevettem egy férfit, aki felettébb hasonlított rá, így hát megkérdeztem tőle: „Ő az édesapád?”
„Igen” – felelte.
Mire én: „Az édesapád fog elrendelni.”
Erre tiltakozni kezdett: „De már megkértem egy másik testvért, hogy rendeljen el.”
„Fiatalember, – mondtam neki – az édesapád fog elrendelni, te pedig életed végéig hálás leszel az Úrnak ezért a napért.”
Ezután előrejött az édesapa.
Szerencsére elder volt. Ha nem lett volna az, akkor igen hamar azzá vált volna! A katonaságnál ezt harctéri előléptetésnek hívnák. Néha teszünk ilyesmit az egyházban.
Az apa nem tudta, hogyan rendelje el a fiát. Átkaroltam a vállát, és irányítottam a szertartás során. Amikor befejezte, a fiatalember elder lett. Ekkor valami csodás dolog történt. Teljesen megváltozva, az apa és a fiú összeölelkezett. Nyilvánvaló volt, hogy erre még soha nem volt példa.
Az apa könnyes szemmel így szólt: „A többi fiamat nem volt alkalmam elrendelni.”
Gondoljatok bele, mennyivel lett volna jobb, ha valaki más rendeli el a fiút, még ha az egy apostol is!
Miközben a papság ma már az egész világon megtalálható, minden eldert, főpapot és minden papságviselőt felszólítunk, hogy Gedeon kicsiny, de erős, 300 fős seregéhez hasonlóan álljanak a saját helyükön. Fel kell élesztenünk minden elderben és főpapban, minden kvórumban és csoportban, és minden egyes családapában a Mindenható papságának hatalmát.
Az Úr azt mondta, hogy „a világ erőtlenjei előállnak és ledöntik a hatalmasokat és erőseket”26.
Nefi próféta beszámolt „Isten Bárányának hatalmá[ról is], hogy leereszkedett a Bárány egyházának szentjeire és az Úr szövetséges népére, akik az egész föld színén szét voltak szóródva; és igazlelkűséggel és Isten hatalmával voltak felfegyverezve, nagy dicsőségben”27.
Mindenkire szükség van. Mindazokat, akik elfáradtak, kimerültek vagy lusták, sőt még azokat is, akiket vétkeik megkötöznek, vissza kell állítani a helyükre a bűnbánat és megbocsátás által. Papsági testvéreink közül túl sokan nem élnek a kiváltságaikkal, és nem teljesítik az Úr elvárásait.
Előre kell mennünk, bízva a papság égi hatalmában. Erőt és bátorságot ad, ha tudjuk, kik vagyunk, mivel rendelkezünk, és mit kell tennünk a Mindenható munkájában.
Az Úr így szólt: „Én, az Úr, meg vagyok kötve, amikor megteszitek, amit mondok; de amikor nem teszitek meg, amit mondok, akkor nincs ígéret számotokra.”28
Az olyan otthonokban, melyekben nincs ott a papság, a papság kvórumainak kell felügyelniük és szolgálniuk. Így az egyházban egyetlen családból sem hiányoznak majd az áldások.
Évekkel ezelőtt egy idős, apró dán hölgy ágyánál összegyűlt a családja. Köztük volt középkorú, eltévelyedett fia is. Az elmúlt néhány évben a fia otthon lakott.
Könnyek közt könyörgött: „Mama, élned kell! Mama, nem halhatsz meg!” „Mama, nem mehetsz el – mondta –, mert én nem engedlek elmenni!”
A törékeny édesanya felnézett fiára, és jellegzetes dán kiejtéssel azt kérdezte: „De hol van a hatalmad?”
Pál azt mondta:
„[Fölépíttettünk] az apostoloknak és prófétáknak alapkövén, lévén a szegletkő maga Jézus Krisztus.
A kiben az egész épület szép renddel rakattatván, nevekedik szent templommá az Úrban;
A kiben ti is együtt építtettek Isten hajlékává a Lélek által.”29
Az nem kérdés, hogy az Úr munkája győzedelmeskedni fog. Azt is tudjuk, hogy össze kell gyűjtenünk minden erőnket, és egyesülnünk kell.
Velünk van a papság felhatalmazása. Mindazok után, hogy egyeztettünk, és megszerveztük, most már a mi felelősségünk, hogy működésbe hozzuk a papság hatalmát az egyházban. A papság felhatalmazása az elrendeléssel érkezik; a papság hatalma azonban a hithű és engedelmes élet által jön, a szövetségek tiszteletben tartásával. A papság annak igazlelkű gyakorlása és használata által gyarapszik.
Édesapák, most szeretnélek emlékeztetni benneteket elhívásotok szent természetére. A papság hatalmát közvetlenül az Úrtól kaptátok, hogy megvédjétek családotokat. Lesznek olyan időszakok, amikor a családotok és az ellenség gonoszsága között csupán ez a hatalom áll majd védőpajzsként. A Szentlélek ajándékán keresztül útmutatást kaptok majd az Úrtól.
Az ellenség nem zavarja meg érdemben az egyházi gyűléseinket, talán csak időnként. Mindent összevetve, ha akarunk, szabadon gyülekezhetünk, lényegében megszakítás nélkül. De ő és a követői kitartóan támadják az otthonokat és a családokat.
Az egyházban minden tevékenység végső célkitűzése az, hogy egy férfi a feleségével és a gyermekeivel boldog legyen az otthonában, és az örökkévaló papság szövetségeiben biztonságban összepecsételve védelmet élvezzen az evangélium tantételei és törvényei által.
Minden törvény, tantétel és hatalom, minden hitelv, minden szertartás és elrendelés, minden szövetség, minden beszéd, minden úrvacsora, minden tanács és intés, minden összepecsételés, elhívás, felmentés és szolgálat végső célja az, hogy tökéletesítsék az embereket és a családokat, mert az Úr azt mondta: „…ez munkám és dicsőségem – hogy véghezvigyem az ember halhatatlanságát és örök életét”30.
Tanúbizonyságomat teszem a papság hatalmáról, melyet az egyház azért kapott, hogy megvédjen és vezessen bennünket. És mivel rendelkezünk vele, nem kell félnünk a jövőtől. A félelem a hit ellentéte. Azzal a biztos tudattal haladunk tovább, hogy az Úr figyel ránk, különösen a családjainkban. Őróla teszek bizonyságot Jézus Krisztus nevében, ámen.