Hogy gyermekeink megláthassák a Szabadító arcát
A gyermekek e felnövekvő nemzedékének szüleiként és vezetőiként a mi szent felelősségünk, hogy a Szabadítóhoz vigyük őket.
Néhány évvel ezelőtt egy csoport bölcsődei vezetőt tanítottam arra, hogyan tarthatnak rövid evangéliumi leckéket az egészen kicsi gyermekeknek. Az egyik vezetőnek az ölében ült a kisfia. Egy kép volt a kezemben a Szabadítóról, és bemutatva, hogyan forduljunk a kisgyermekekhez, elkezdtem Jézusról beszélni. A kicsi fiú lecsúszott édesanyja öléből, odatipegett hozzám, gondosan tanulmányozta a képet, majd megérintette az arcot. A beszélgetésnek ezen a pontján megkérdeztem: „Ki ez?” Mosollyal az arcán a gyermek így válaszolt: „Jézus.”
Ez a gyermek még ahhoz sem volt elég idős, hogy a saját nevét kimondja, de felismerte a képet, és tudta a Szabadító nevét. Ahogy figyeltem édes reakcióját, a Szabadító szavai jutottak eszembe. Ezt mondta: „…keressétek az Úr arcát, hogy türelemben bírhassátok a lelketeket; és örök életetek lesz” (T&Sz 101:38).
Mit jelent a Szabadító arcát keresni? Biztosan nem csak annyit, hogy felismerjük a képét. Mikor Krisztus arra ösztönöz bennünket, hogy keressük Őt, akkor lényegében arra buzdít bennünket, hogy ismerjük meg, ki is Ő, mit tett értünk, és mire kért bennünket. Az, hogy Krisztushoz jövünk, és keressük az Ő arcát, akkor következik be, amikor hitünk és tetteink által közelebb kerülünk Hozzá. Ez egy élethosszig tartó erőfeszítés eredménye. Tehát hogyan keressük Őt ebben az életben úgy, hogy a következőben megláthassuk az Ő arcát?
A harmadik Nefiben található egy feljegyzés egy népről, amely még az itteni életben meglátta a Szabadító arcát. És bár mi talán most nem látjuk Őt, de tanulhatunk az ő élményeikből. A Szabadító halála után megjelent ezeknek az embereknek, tanította és megáldotta őket. És azután „lőn, hogy megparancsolta nekik, hogy hozzák oda a kisgyermekeiket” (3 Nefi 17:11).
A gyermekek e felnövekvő nemzedékének szüleiként és vezetőiként a mi szent felelősségünk, hogy a Szabadítóhoz vigyük őket, hogy lássák az Ő és Mennyei Atyánk arcát. Miközben ezt tesszük, magunkat is eléjük vezetjük.
Újra felteszem a kérdést: hogyan tegyük ezt meg, különösen egy ilyen világban, ahol folyton eltereli valami a figyelmüket? A harmadik Nefiben a szülők szerették az Urat. Hívők voltak. Hittek a csodákban, melyeket Jézus vitt véghez. Szerették a gyermekeiket. Összegyűjtötték őket, hogy hallják az Úr szavait, és engedelmeskedtek azon parancsolatának is, hogy engedjék Hozzá a gyermekeket.
Miután odavitték a kicsinyeiket, Krisztus arra kérte a szülőket, hogy térdeljenek le. Azután pedig tett értük valamit, amit mindannyiunkért megtett. Imádkozott értük az Atyához, melyről azt mondták, hogy az „olyan nagyszerű és bámulatos” dolog volt, amit szavakkal ki sem lehet fejezni (3 Nefi 17:16). Azáltal, hogy a Szabadítóhoz jöttek, és elfogadták az Ő engesztelését, e szülők erőt nyertek, hogy megtegyék mindazt, ami ahhoz kellett, hogy Hozzá vigyék a gyermekeiket.
Egy másik dolog, amit Krisztus ezektől a szülőktől kért, a 3 Nefi 22:13-ban található: „…minden gyermekedet az Úr tanítja majd; és nagy lesz gyermekeid békessége.”
És így, a Szabadítóval való saját tapasztalatuk után ezek a nefita szülők tanítottak Róla a gyermekeiknek is. Megtanították nekik, hogy szeressék az Urat. Az Ő evangéliumára tanították őket. Megtanították nekik, hogyan éljenek a szerint. Olyan jól tanították őket, hogy kétszáz éven át igazlelkűség és béke honolt az országban (lásd 4 Nefi 1:1–22).
Most arra kérlek benneteket, nézzetek körül: nézzetek a szeretteitekre! Ez az, ami a leginkább számít: a családjaink. Biztos vagyok benne, hogy mindennél jobban szeretnétek, hogy ez a család örökre a tiétek maradjon. A 3. Nefiben található feljegyzés segíthet a gyermekeinket Hozzá vinni, hiszen megadja nekünk a követendő mintát. Először is, szeretnünk kell az Urat teljes szívünkből, és szeretnünk kell a gyermekeinket. Másodszor, érdemes példává kell válnunk előttük azáltal, hogy folyamatosan keressük az Urat, és törekszünk arra, hogy az evangélium szerint éljünk. Harmadszor, meg kell tanítanunk gyermekeinknek az evangéliumot, és azt, hogy miként éljenek annak tanításai szerint.
Ennek a mintának a követése – hogy a gyermekeinket a Szabadítóhoz vezessük – egy folyamat. Nézzük csak meg újra ezt a mintát! Meg kell tanulnunk, hogyan szeressük az Urat és a családunkat. Ehhez időre, tapasztalatra, hitre és önzetlen szolgálatra van szükség. Eltelve az Úr szeretetével, mi is képesek vagyunk szeretni. Lehet, hogy könnyezik amiatt, amit teszünk, de szeret bennünket, és mindig ott van, hogy segítsen nekünk. Meg kell tanulnunk így szeretni a gyermekeinket.
Másodszor, érdemes példává kell válnunk. Ez szintén egy folyamat. Ha azt akarjuk, hogy a gyermekeink Krisztushoz jöjjenek, hogy láthassák az Ő arcát, fontos, hogy mi is törekedjünk erre. Ahhoz, hogy meg tudjuk mutatni nekik az utat, azt magunknak is ismernünk kell. Előbb rendbe kell tennünk a saját életünket, hogy gyermekeink ránk tekintve követhessenek bennünket. Feltehetjük a kérdést: „Mit látnak a gyermekeim, amikor az arcomra tekintenek?” „Abból, ahogyan az életemet élem, látják-e a Szabadító képmását az ábrázatomon?”
Most pedig emlékezzetek rá, egyikünk sem lesz tökéletes példakép a számukra, de mindannyiunkból lehet érdemes szülő és vezető. Az érdemességre való törekvésünk már önmagában példaértékű. Időnként úgy érezhetjük, hogy kudarcot vallottunk, de tovább próbálkozhatunk. Az Úr oldalán és az Ő segítségével erőssé válhatunk, hogy azzá legyünk, akivé válnunk kell. Így meg tudjuk tenni, amit kell.
Harmadszor pedig, ismerjük a folyamatot, mely által gyermekeinket a Szabadítóhoz vezethetjük: a szentírásokból és a próféták szavaiból megtanítjuk nekik az evangélium igazságait, és segítünk érezniük és felismerniük a Lelket. Még a legkisebb gyermekek is képesek megérteni és elfogadni az örökkévaló természetű dolgokat. Szeretik a szentírásokat, és szeretik a prófétát. Ösztönösen arra törekednek, hogy jók legyenek. Rajtunk áll, hogy segítsünk nyitva tartaniuk ezt a kapcsolatot a mennyekkel. Rajtunk áll, hogy megvédjük őket azoktól a hatásoktól, melyek eltávolítanak a Lélektől. Segítséget és útmutatást kaphatunk a szentírásokból, majd megtaníthatjuk a gyermekeinknek is, hogyan találják meg bennük a választ a saját kérdéseikre. Megtaníthatjuk gyermekeinknek a helyes tantételeket, majd segíthetünk alkalmazniuk azokat az életükben. A Lélek felé irányíthatjuk őket, hogy saját maguk is bizonyságot kapjanak a tanult igazságokról. Segíthetünk rátalálniuk az evangélium szerinti élet örömére. Ez majd felépíti életükben a hit és engedelmesség szilárd alapját, mely erőt fog biztosítani nekik.
Mindez persze nem jön könnyen. A nefita feljegyzés szerint azok a családok kétszáz évig békében éltek. De ez biztosan hatalmas erőfeszítésükbe került. Ehhez rengeteg kemény munkára, türelemre és hitre van szükség, de nincs ennél fontosabb vagy hasznosabb dolog. És az Úr segíteni fog nekünk, mert Ő még nálunk is jobban szereti ezeket a gyermekeket. Szereti és megáldja őket.
Emlékezzetek rá, hogy Ő egyenként megáldotta a nefita gyermekeket is, és imádkozott értük (lásd 3 Nefi 17:14–17, 21). Majd pedig „a sokasághoz szólt, és azt mondta nekik: Nézzétek kicsinyeiteket!
És amint azok odanéztek, hogy lássák őket, az égre vetették a szemüket, és megnyílni látták az egeket, és angyalokat láttak a mennyből alászállni, mintha tűz közepén lettek volna; és lejöttek és körülvették ezeket a kicsinyeket, és tűz vette őket körül; és angyalok szolgáltak nekik” (3 Nefi 17:23–24).
Napjainkban hogyan lehet a mi gyermekeinknek is része ilyen áldásokban? M. Russell Ballard elder ezt mondta: „Világos, hogy azok, akikre közülünk értékes gyermeket bíztak, egy szent és nemes sáfárságot kaptak, mert mi vagyunk azok, akiket Isten kijelölt, hogy körülvegyük napjaink gyermekeit szeretettel és a hit tüzével, és megértessük velük, hogy kik ők” (“Behold Your Little Ones,” Tambuli, Oct. 1994, 40).
Kedves testvéreim, mi vagyunk azok az angyalok, akiket Mennyei Atyánk napjainkban elküldött, hogy megáldjuk a gyermekeket! És ha az evangélium tantételeit tanítjuk, és megtöltjük otthonunkat az a szerinti élet örömével, akkor segíthetünk nekik, hogy egy napon meglássák a Szabadító arcát. Együtt megismerhetjük Őt. Érezhetjük a szeretetét és az áldásait. És Ő általa visszatérhetünk az Atya jelenlétébe. És vissza is fogunk térni, ha hajlandók vagyunk engedelmesen, hithűen és szorgalmasan követni az Ő tanításait.
„Bizony, így szól az Úr: Lészen, hogy minden lélek, aki elhagyja bűneit és énhozzám jön, és nevemet szólítja, és hangomnak engedelmeskedik, és betartja parancsolataimat, látni fogja az arcomat és tudni fogja, hogy vagyok” (T&Sz 93:1).
Testvérek, tudom, hogy Isten él; hogy Jézus Krisztus az Ő Fia, a mi Szabadítónk és Megváltónk. Hív bennünket, hogy jöjjünk Hozzá, és megparancsolta, hogy hozzuk a gyermekeinket is, hogy együtt láthassuk meg az Ő arcát, és örökre Vele és Mennyei Atyánkkal éljünk. Imádkozom, hogy megdolgozva ezért a hatalmas áldásért végül elnyerjük azt. Jézus Krisztus nevében, ámen.