2016
Vajon eleget tanultam?
január 2016


Vajon eleget tanultam?

Angie Nicholas, USA, Texas

Tizenéves korom óta hűségesen olvastam a Mormon könyvét mindennap. Még azokon az estéken is, amikor kimerülten zuhantam ágyba és rájöttem, hogy aznap még nem olvastam, fogtam és elolvastam legalább néhány verset.

Két évvel ezelőtt felkértek, hogy az Ószövetséget tanítsam a kora reggeli ifjúsági hitoktatáson. Sokkal kevésbé voltam otthon az Ószövetségben, mint bármely másik szentírásbeli könyvben, ezért voltak olyan napok, amikor három-négy órát is készültem egy-egy tanításra. Mivel ilyen sok időt töltöttem a Biblia és az utolsó napi kinyilatkoztatások tanulmányozásával, abbahagytam a napi Mormon könyve olvasást. Esténként megvolt a családi olvasás és időnként a leckékhez is használtam belőle keresztutalást, ezért úgy éreztem, hogy megvan az elégséges napi evangélium-tanulmányozás.

A tanév közepe felé, januárban, a cövekelnökünk azt a kihívást intézte a cövekhez, hogy mindennap olvassunk el egy fejezetet a Mormon könyvéből. Habár még nem tudtam, hogyan fogok erre időt találni a zsúfolt ifjúsági hitoktatási feladataim mellett, de úgy döntöttem, hogy elfogadom a kihívást. Nemcsak ahhoz kellett ez nekem, hogy magamat megerősítsem, hanem ahhoz is, hogy példát mutathassak a gyermekeimnek és a tanulóimnak.

Attól kezdve naponta elolvastam egy fejezetet a Mormon könyvéből mielőtt elkezdtem a hitoktatási óráimra készülni, vagy mielőtt lefeküdtem. Az életembe olyan lelkiség és erő költözött vissza, amelyről nem is tudtam, hogy eltávozott. Az ifjúsági hitoktatási óráim, amelyek addig is jól mentek, még jobbak lettek. Az Ószövetség egyes nehezebben érthető részei világosabbá váltak. Arra is rájöttem, hogy a próféták szavainak és Mózes törvényének sűrű tanulmányozásából adódóan jobban értem a Mormon könyvét is.

A Mormon könyve bevezetőjében Joseph Smith próféta e szavai is szerepelnek: „Megmondtam a testvéreknek, hogy a Mormon könyve a leginkább hibátlan könyv a földön, és vallásunk záróköve, és aki annak előírásai szerint él, közelebb kerül Istenhez, mint bármely más könyv által.”

A Mormon könyve az evangélium összes részét egybefűzi, valamint erőteljes bizonyságot tartalmaz Jézus Krisztusról és a szabadítás tervéről. Segít abban, hogy minden más is értelmet nyerjen az életemben. Hálás vagyok, hogy a Mormon könyve része a mindennapi életemnek.

Nyomtatás