Hisszük, hogy pozitívnak kell lennünk

A szentírásokban gyakran olvassuk azt a tanácsot, hogy „örvendezzünk” és „bízzunk”. Az Úr azt mondja nekünk a 2 Nefi 2:25-ben, hogy „az emberek azért vannak, hogy örömük lehessen”. Ezen élet célja az, hogy elvezessen bennünket ahhoz a végső örömhöz, amelyet az Úr megígért.

A jó reménység és bizakodás nem jelenti az élet nehézségeinek figyelmen kívül hagyását vagy naiv megközelítését. Neal A. Maxwell elder (1926–2004) a Tizenkét Apostol Kvórumából úgy írta le a jó reménységet, mint amely „az Isten kibontakozó céljaiba vetett mély bizalom – nem csupán az egész emberiségre, hanem egyénenként mindannyiunkra vonatkozóan.”¹ A nehézségek bizonyosan jönni fognak, mivel azok a halandóság természetes részét képezik, de nem kell, hogy lehúzzon bennünket a szomorúság és csüggedés terhe. Az Úrba vethetjük bizalmunkat, és pozitívak lehetünk.

Jézus Krisztus azt ígérte, hogy lesznek gyötrelmeink ezen a világon, ugyanakkor buzdított is: „[B]ízzatok: én [le]győztem a világot” (lásd János 16:33). Ezra Taft Benson elnök (1899–1994) azt tanította, hogy mivel rendelkezünk az evangéliummal, „nekünk, utolsó napi szenteknek kell a legoptimistábbnak és a legkevésbé pesszimistának lennünk”².

Mindannyian érzünk időről időre bánatot és csüggedést, mégis lehet jó reménységünk. Richard G. Scott (1928–2015) elder a Tizenkét Apostol Kvórumából ezt mondta: „Tanúságomat teszem, hogy a Szabadítóba vetett hit és a tanításai iránti engedelmesség esetén a boldogságnak soha nem szakad vége, míg a szomorúságnak igen.”³ Örömben élhetünk, tudva azt, hogy a „sanyargattatás[ok] csak egy rövid pillanatnyiak” (T&Sz 121:7).

Amikor Isten számunkra készített tervébe vetjük bizalmunkat, és azt választjuk, hogy pozitív hozzáállással élünk, megerősödik majd az a képességünk, hogy megbirkózzunk az élet kihívásaival. Aggodalmaink és félelmeink kevésbé befolyásolnak majd bennünket, és megtapasztaljuk azt az örömöt, amelyet Ő nekünk szán.