Otthonaink, családjaink
Legbiztosabb védelmünk a pornográfiával szemben
A szerző az Egyesült Államokban, Washington államban él.
Az egyik szentírásversben ráleltem annak a nyitjára, miként kerülheti el a családom azokat a félreérthetetlen képeket, melyek látszólag mindenhová beférkőztek.
Éppen iskolai ruhákat vásároltam a kilencéves fiammal, amikor a könnyed csevegésünk egy kérdés nyomán komolyabb irányba fordult. „Anya, miért kell mindenhol a kirakatba tenni azokat?”
Azokra a kihívó képekre utalt, amelyeket szinte minden bolt kirakatába kitettek, melyek mellett elhaladtunk. Bár ezeken a helyeken mindig is voltak ilyen képek, korábban soha nem szenteltem különösebb figyelmet nekik. De az a tény, hogy a legidősebb fiam elkezdett felfigyelni rájuk, új tudatosságra ébresztett engem. A rákövetkező hetekben már én is elkezdtem mindenhol észrevenni az ilyen képeket: a tévében, a kisboltban, az éttermekben, a postaládába dobott reklámokon. El sem tudtam kerülni őket. Egyes képek annyira félreérthetetlenek voltak, hogy összezavarodtam, és riadalom támadt a szívemben. Hogyan kellene megvédenem a családomat a pornográfia csapdáitól?
Minden általános konferencián hallunk beszédeket a pusztító hatásairól, és megismerhettük az áldozatait is. Otthon minden óvintézkedést megtettünk a számítógépünket és a hozzáférhető médiákat illetően, de egyértelművé vált, hogy legfeljebb azzal kerülhetnénk el teljes mértékben az esetleg további kíváncsiságot ébresztő nemkívánatos képek látványát, ha vesztegzár alá helyeznénk a gyermekeinket. Lehetséges lenne, hogy a fiam ártatlan pillantása a boltban, a pornográfiával való, egész életen át tartó küszködéshez vezessen? E kérdés miatti aggodalmam nőttön-nőtt, és a gyermekeim megóvását illető kilátástalanság és sebezhetőség érzése kezdett erőt venni rajtam.
Részlet Uota Kazuto Életfa című festményéből
Egy nap azután, amikor éppen a Mormon könyvét olvastam, váratlan megnyugvásra találtam az 1 Nefi 15-ben. Ebben Nefi éppen Lehi életfa látomását magyarázza Lámánnak és Lemuelnek, amikor ez utóbbiak rákérdeznek a vízzel telt folyó jelentésére. Nefi a 27. versben válaszol: „És azt mondtam nekik, hogy a víz, amit atyánk látott, szennyesség volt; és elméje annyira el volt merülve más dolgokban, hogy nem látta a víz szennyességét” (kiemelés hozzáadva). Lehi elméje az élet fájára összpontosított, és arra, hogy a családja is vegyen annak gyümölcséből! Ebben az állapotában még csak nem is látta a szennyességet.
Ez volt a válasz! Kezdésnek jó volt, hogy távol tartottuk az otthonunktól a nem helyénvaló tartalmakat, de végső soron egy arra irányuló közvetlenebb és tudatosabb erőfeszítés, hogy megtanítsuk gyermekeinknek az evangéliumot – az lesz a legjobb védelmük mindennel szemben, ami félrevihetné őket.
E szentírásélménynek köszönhetően a férjemmel úgy döntöttünk, megkétszerezzük a gyermekeink tanítására irányuló erőfeszítésünket, a világ szennyessége helyett Isten szeretetén tartva ezáltal a szemünket. Arra éreztünk késztetést, hogy három különböző területre* összpontosítsunk:
1. A saját személyes szentírás-tanulmányozásunkra fordított idő növelése, és a minket körülvevő „zaj” csökkentése. Lehihez hasonlóan a mi elménket is pozitív dolgokkal kell megtöltenünk, hogy meghalljuk a Lélek késztetéseit, és továbbra is összpontosítani tudjunk arra, hogy családunkat az evangéliumhoz horgonyozzuk. A férjemmel megpróbálunk rendszeresen időt szakítani arra, hogy elbeszélgessünk családunk minden tagjával a lelki szükségleteikről, valamint hogy miként segíthetünk azok kielégítésében, és miként teremthetünk egy olyan otthont, ahol kibontakozhat a Lélek.
2. A családi szentírás-tanulmányozás jelentőségteljesebbé tétele. Habár sok erőfeszítés kell már ahhoz is, hogy egybegyűjtsük a családot a napi szentírásolvasáshoz, megpróbálunk többet beszélgetni az olvasottakról. Gyermekeink életkora széles skálán mozog, ezért a kisebbekkel valamikor a nap folyamán olvassuk a szentírásokat, a nagyobbakkal pedig korán reggel, amikor a kicsik még alszanak. Így kevesebb a zavaró tényező, és több lehetőség van beszélgetni. Rájöttünk, hogy szinte naponta kerülnek szóba olyan aktuális események, amelyek kapcsolódnak az olvasott szentírásokhoz.
A legtöbb reggelünk távolról sem háborítatlan, de rájöttünk, hogy ha kitartóak vagyunk, a gyerekek valóban odafigyelnek és részt vesznek, még ha néha sok erőfeszítésbe kerül is mindenkit egybegyűjteni.
3. Missziós munka végzése. Amikor megosztjuk a bizonyságunkat, a Lélek tanúságot tesz, hogy amit mondunk, az igaz, a bizonyságunk pedig erősödik. Igyekszünk családi üggyé tenni a missziós munkát. Beszélgetünk az evangélium megosztásáról, és rendszeresen hívjuk meg a barátainkat magunkhoz. Ezen túlmenően minden alkalmat megragadunk, hogy eljöjjenek hozzánk a misszionáriusok és az érdeklődők egy evangéliumi beszélgetésre. Csodálatos élményeink voltak, amikor új egyháztagok és érdeklődők jártak nálunk; mindez a gyermekeinkre is nagy benyomást tesz, miközben átgondolják a saját bizonyságaikat, és meghallgatják a misszionáriusokét.
Annyira hálás vagyok a Mormon könyvéért és azért a csodálatos módért, ahogy egyetlen szentírásvers számomra megnyugvást hozott, a családom számára pedig világos iránymutatást nyújtott. A szentírások igazán képesek arra, hogy a félelmet és tehetetlenséget erővel és békességgel váltsák fel.