A halandóság kinyilatkoztatott valóságai
Írta: Paul B. Pieper elder
a Hetvenektől
Elhangzott a The Realities of Mortality című áhítati beszéd részeként, 2013. február 19-én a BYU–Idahón. A teljes angol nyelvű szöveg megtalálható a web.byui.edu/devotionalsandspeeches oldalon.
Kerüljük el az emberi előírások délibábjait, és összpontosítsunk az Isten által adott, kinyilatkoztatott valóságokra, hogy a halandóságon át vezető utunk gazdag, teljes és valós legyen.
Minden ember egyedi körülmények közé helyeztetik a földre. Az Úr azonban olyan igazságokat is kinyilatkoztatott a halandó élet céljait illetően, amelyek egyediségünk dacára mindannyiunkra vonatkoznak. Ezeket az igazságokat már első szüleinknek, Ádámnak és Évának megtanította, napjainkban pedig megerősítette.
Én úgy hívom ezeket az igazságokat, hogy „a halandóság valóságai”. Ahhoz, hogy elnyerhessük a halandó tapasztalásból fakadó legteljesebb áldásokat és előnyöket, meg kell értenünk és be kell fogadnunk ezeket a kinyilatkoztatott valóságokat. Ha nem sikerül ezeket megértenünk, vagy – ami még rosszabb – tudatosan hagyjuk őket figyelmen kívül, annak az lesz az eredménye, hogy az időnk itt a földön nem lesz jól eltöltve, elégtelenül lesz kihasználva, vagy akár teljességgel el lesz pazarolva.
Nem elég csupán annyi, hogy a földre érkezünk, halandó testet kapunk, és leélünk itt egy életet. Ahhoz, hogy az itt töltött időnek értelme legyen, a halandóság Isten által megszabott céljainak megfelelően kell élnünk és meg kell azokat tapasztalnunk – egészében, maradéktalanul, teljes szívből –, ahelyett hogy elvonnák figyelmünket az érdekes, kényelmes és kézenfekvő dolgok.
Amikor Ádám és Éva kiűzettek az Éden kertjéből, egy halandó világba léptek be. Az Úr úgy készítette fel őket a halandó tapasztalataikra, hogy tanította őket azokról a valóságokról, amelyeket megtapasztalnak majd. Szeretnék most áttekinteni hármat e valóságok közül.
Kezdetnek idézzétek fel, hogy sok halandóság előtti lélek nem kapott halandó testet, mert nem tartották meg az első állapotukat.1 Az a szándékuk, hogy megakadályozzanak bennünket a halandóság teljességének megtapasztalásában. Arra törekednek, hogy távol tartsanak bennünket azoktól a tapasztalatoktól, amelyek az örök boldogságunk felé visznek.
1. valóság: A munka segít kifejlesztenünk az örök élethez elengedhetetlen jellemvonásokat és tulajdonságokat.
Isten így szólt Ádámhoz: „Arcod verejtékével fogsz kenyeret enni, míg vissza nem térsz a földbe” (Mózes 4:25; lásd még 1 Mózes 3:19). Egyesek átokként jellemzik az Úr ezen szavait, amelyeket Ádámra és utódaira mondott volna, mert Ádám vett a tiltott gyümölcsből. Én azonban egy szerető Atya szavait hallom, aki elmagyarázza fiatal és tapasztalatlan fiának, hogy milyen állapotok várnak rá abban a bukott, halandó világban, melyben ez a fiú hamarosan élni fog.
Ahogyan egy földi apa is felkészíti az otthona elhagyása előtt álló fiút, az Atya is segített az első férfinak felkészülni az otthonától távoli, önálló életre. Elmagyarázta, hogy a munka egy új valóság – a halandóság valósága.
A Mennyei Atya tudta, hogy Ádámnak és Évának hamarosan meg kell küzdeniük az elemekkel és magával a földdel is. Ellentétben az Éden kertjében tapasztaltakkal (ahol mindent megkaptak), a halandó élet testi és szellemi erőfeszítést, verejtéket, türelmet és kitartást fog követelni tőlük a túléléshez.
A munka elsajátítása – elménk, testünk és lelkünk képzése és fegyelmezése, erőfeszítés, alkotás, teljesítés és fejlődés céljából – minden halandó élet alapvető valósága. Ez az egyik módja annak, ahogyan olyanná válunk, mint Isten, és megvalósítjuk az Őáltala szabott célokat a földön. Mennyei Atyánk, Jézus Krisztus és a Szentlélek mind munkálkodnak. Munkájuk és dicsőségük az, hogy véghezvigyék az ember halhatatlanságát és örök életét (lásd Mózes 1:39). A valóság az, hogy nem lehet dicsőség munka nélkül.
Az egyik fő ok, amiért a férfiaknak dolgozniuk kell, hogy a családjukról gondoskodjanak. A család: Kiáltvány a világhoz a szükségletekről való gondoskodást a három, kifejezetten a férfiaknak adott szerep között sorolja fel.2 Annak a férfinak, aki tud dolgozni és képes gondoskodni önmagáról, megvan az az önbizalma is, hogy megházasodva képes lesz gondoskodni a felesége és a gyermekei szükségleteiről.
H. David Burton püspök, az egyház korábbi elnöklő püspöke ezt mondta: „A tisztességes és termékeny munka elégedettséget és önbecsülést eredményez. Miután mindent tőlünk telhetőt megtettünk, hogy gondoskodjunk a saját és a családunk szükségleteiről, bizalommal fordulhatunk az Úrhoz, ha valami fogyatkozás lenne még bennünk.”3
Sátán mindig résen van, hogy elpusztítsa Isten céljait, és aláássa halandóságunk megtapasztalását. Közömbösítendő azt a hangsúlyt, melyet az Atya a munkára helyez, az ellenség sokakat meggyőzött napjainkban, hogy az élet fő célja a munka elkerülése. A mai társadalmakban sokan azon vannak, hogy jól fizető, de kevés munkát igénylő állást, illetve erőfeszítés nélkül magas hozamot fizető befektetéseket vagy megoldásokat találjanak, valamint olyan támogatásokat, amelyek anélkül állják az összes kívánságukat, hogy az nekik bármibe is kerülne. Egyesek azon vannak, hogy kölcsönzött – visszafizetni soha nem szándékozott – pénzből élve kerüljék el a munkát. Nem hajlandóak dolgozni, költségvetést készíteni és takarékoskodni mielőtt költenének. Az egyházi vezetők azt tanácsolják, hogy dolgozzunk mindazért, amit megszerzünk, és „[k]erüljük az adósságot[, kivéve] ha valamilyen alapvető szükségletről van szó”4.
Az ellenség által alkalmazott másik alattomos mesterkedés az, hogy virtuális vakvágányra tereli a férfiak munka és teljesítmény iránti természetes törekvését. Isten azzal a szándékkal helyezte a verseny és a teljesítmény iránti vágyat a fiatal férfiakba, hogy e törekvés révén hűségesen gondját viselhessék családjuknak. Fiatalon ezt a törekvést tanulmányi, sportolói vagy egyéb olyan elfoglaltságok felé lehet terelni, amelyek segítenek elsajátítani a kitartást, a fegyelmet és a munkát. Sátán azonban alig észrevehetően eltéríti ezt a törekvést, és a videojátékoknak egy olyan virtuális világába irányítja azt, amely felemészti az időt és a törekvéseket, és függőséghez vezet.
Bármilyen keményen játszotok is egy videojátékot, a virtuális munka soha nem adhatja meg nektek a valódi munkát kísérő elégedettséget. A valódi munka olyan erőfeszítés, kitartás, türelem és fegyelem, amely érdemleges tudás megszerzésére, egy szükséges munka elvégzésére, vagy egy kihívást jelentő célkitűzés megvalósítására irányul.
Ha a halandóság során nem tanulunk meg dolgozni, elmulasztjuk megvalósítani az összes lehetőségünket és az ebben az életben elérhető boldogságunkat, illetve nem fejlesztjük ki az örök élethez elengedhetetlen jellemvonásokat és tulajdonságokat.
2. valóság: Az örökkévaló házasság által tehetünk szert mindazokra az áldásokra, amelyeket Mennyei Atyánk nekünk kíván adni.
Az Úr a papság esküjében és szövetségében ezt ígéri:
„[A]kik hűségesek e két papság elnyerésére, amelyekről szóltam, …Ábrahám magjává válnak, Isten egyházává, királyságává és kiválasztottaivá.
És emellett mindazok, akik befogadják ezt a papságot, engem fogadnak be, mondja az Úr;
…aki engem befogad, Atyámat fogadja be;
És aki befogadja Atyámat, befogadja Atyám királyságát; tehát megadatik neki mindaz, amivel Atyám rendelkezik.
És ez azon eskü és szövetség szerint van, amely a papsághoz tartozik” (T&Sz 84:33–35, 37–39).
Szerető Atyánk azt akarja, hogy minden egyes gyermeke részesedjen mindenből: a teljességből, az Ő teljességéből. Ahhoz, hogy ezt a teljességet elnyerje, „az embernek be kell lépnie a papság e rendjébe [értve ezalatt a házasság új és örök szövetségét]” (T&Sz 131:2).
Az örökkévaló házasság, illetve mindaz, aminek az elsajátítását és megtapasztalását elősegíteni hivatott, jelenti a kulcsot mindazon áldások elnyeréséhez, amelyeket Mennyei Atyánk a gyermekeinek kíván adni. Csak egy család (egy egymáshoz pecsételt férfi és nő, akik érdemesen élnek arra, hogy belépjenek az Úr házába) válhat erre jogosulttá. A papság áldásainak teljességében együtt, férjként és feleségként részesülnek – vagy sehogy.
Érdekes, hogy a papság esküjében és szövetségében az Úr olyan igéket használ, mint az elnyerni és a befogadni. Nem használja az elrendelni igét. A férfiak és a nők (együtt) a templomban nyerik el és fogadják be úgy az ároni mint a melkisédeki papság áldásait és hatalmát. Miután egy házaspár befogadta ezeket az áldásokat az Úr házában, elsődlegesen az otthonuk az a hely, ahol isteni jellemvonásokat és tulajdonságokat fejleszthetnek ki: az egymás iránti áldozathozatalt, egymás szolgálatát, egymás teljes hűséggel való szeretetét, valamint hogy egységesek legyenek egymás és Isten iránti szeretetükben.
Teljesség, papság, család – e három kapcsolódó szót mind ötvözi magában az örökkévaló házasság valósága. Ha mindent megteszünk, ami az erőnkből futja, hogy az örökkévaló házasságot a halandó életünk valóságává tegyük, az biztosítani fogja, hogy nem pazaroljuk el a földön töltött időnket.
Sátán, az örök megtévesztő, mindenfelé ott van napjainkban, kifordítva és eltorzítva a halandóság valóságait. Állandóan túlórázik, hogy a házasságnak még a jelentését és a fontosságát is lerombolja a férfiak és nők elméjében. Egyeseknek azt a hazugságot adja el, hogy a házasság szükségtelen, és a szerelem is elég. Mások felé a házasság új jogi meghatározásaival kísérli meg az erkölcstelen kapcsolatok igazolását. Azok számára, akik hisznek a házasság Isten által adott meghatározásában, csökkenti a házasság fontosságát a tanulmányokhoz és az anyagi biztonsághoz képest. Félelmet ébreszt a házassággal járó áldozatokat és nehézségeket illetően. Sokan a félelemtől ledermedve, mintegy mozdulatlan tárgyként várják, hogy velük cselekedjenek, ahelyett, hogy mennének és hittel cselekednének.
Egyeseket, akik úgy érzik, hogy az igazi kapcsolatok építése túl sokat követel tőlük, de mégis vágyat éreznek egy bensőséges, társas kapcsolatra, a hamis remény a virtuális világba csábítja. Kísérleteik a virtuális intimitásra nem eredményezhetnek semmi mást, mint még nagyobb űrt, vágyódást és szégyent. Sokakat szippant be az egyre újabb és újabb hiú keresgélés, amíg végül ez a szokás olyan függőséggé válik, melyet soha nem lehet kielégíteni.5 Rabul ejti őket egy olyan körforgás, amely fokozatosan elpusztítja az ellenálláshoz szükséges akaraterőt. Továbbra is megvan az önrendelkezésük, de nem reménykednek eléggé abban, hogy képesek lesznek ellenállni. E hálóba ragadva azt kockáztatják, hogy elszalasztják a halandóság egyik legfőbb valóságából, az örökkévaló házasságból fakadó öröm teljességét.
Ha beleragadtatok ebbe a hálóba, kérjetek segítséget. Ne várjatok. Ha mégis így tesztek, azzal késleltetitek a növekedéseteket és fejlődéseteket a halandóságban.
Vizsgáljátok meg az életeteket. Ügyeljetek, hogy az elméteket ne homályosítsák el a házassággal kapcsolatos hamis elképzelések. Emlékezzetek, hogy a sikeres házasságok alapja „a hit, az ima, a bűnbánat, a megbocsátás, a tisztelet, a szeretet, az együttérzés, a munka és a tartalmas szabadidős tevékenységek”6.
Már ma kezdjétek el felépíteni ezeket a tulajdonságokat a saját életetekben. Amikor így tesztek, az Úr megnyitja számotokra a lehetőséget, hogy elnyerjétek mindazon áldások teljességét, melyeket Ő a gyermekei részére készített – a házasság új és örök szövetségét. Ne engedjétek a halandóságotokat „teljesen elpusztuln[i]” (Joseph Smith története 1:39).
3. valóság: A gyermekvállalás és -nevelés segít kifejlesztenünk azon képességünket, hogy olyanokká váljunk, mint Isten.
Amikor Isten „megáldá”, vagyis egybepecsételte Ádámot és Évát, hogy létrehozza a földön az első családot7, parancsolatot adott nekik, hogy legyenek termékenyek, sokasodjanak, és töltsék be a földet (lásd 1 Mózes 1:28; Mózes 2:28). A házasság és a gyermekek összetartoznak. Azok a nemzőerők, melyek lehetővé teszik a halandó születést, csak olyan férfi és nő között használhatók, akik törvényes házasságot kötöttek.8
Ádám és Éva értette, hogy a gyermekvállalás a halandóság egyik fontos valósága. Engedelmeskedtek Isten parancsolatának „[é]s Ádám megismerte feleségét, és ő fiakat és leányokat szült neki, és elkezdtek sokasodni és betölteni a földet” (Mózes 5:2). Napjaink prófétái kijelentették, „hogy Isten gyermekeinek adott azon parancsolata, mely szerint sokasodjanak és töltsék be a földet, még mindig érvényben van”9.
A mai világban azonban sokan már nem hiszik, hogy „[a]z Úrnak öröksége, a fiak” (Zsoltárok 127:3).
Évekkel ezelőtt eljött hozzám egy házasság küszöbén álló pár. Tanácsot kértek a gyermekeket illetően. Emlékeztettem őket arra a parancsolatra, melyet a pecsételéskor kapnak majd, és azt tanácsoltam nekik, hogy az Úrral tanácskozva tartsák be ezt a parancsolatot. Emlékeztettem őket, hogy ez is egy olyan parancsolat, mint a tizedfizetés, a sabbat megtartása és egyéb parancsolatok. Ha egy szövetség megköttetetik, a kérdés már nem úgy merül fel, hogy betartsák-e, hanem hogy miként tartsák azt be az Úrnak kedves és Őáltala jóváhagyott módon.
Figyelemmel kísértem őket a házasságuk kezdetétől. A férjnek egy éve volt még a diplomáig, a feleségnek pedig még egy éve volt hátra a mesterképzésből. Arra éreztek irányítást, hogy azonnal alapítsanak családot, a tanulmányaik és a jövőbeni munkájuk feletti bizonytalanság ellenére is. Nem volt könnyű vagy kényelmes ilyen hamar gyermeket vállalni. A férjnek állást kellett keresnie, költözniük kellett, a feleségének le kellett diplomáznia. Kijutott nekik az idegességből és az áldozatokból. A férjnek mindennap haza kellett rohannia és vigyáznia kellett a babára, hogy a felesége befejezhesse a disszertációját és a gyakorlatát. A feleség pedig két szoptatás és pelenka csere között tanult és írt.
Az Úr megáldotta és gyarapította őket. Míg sokan mások elvesztették az állásukat a 2008-as gazdasági lejtmenetben, a férj megtarthatta az állását, és elő is léptették. Mivel takarékosan éltek, a jelzálog kivételével már visszafizették az adósságaikat, és azóta már egy mesterképzést is ki tudtak fizetni hitelfelvétel nélkül. Mindeközben egyre több olyan értékes leckét tanultak, amelyeket csak szülőként lehet elsajátítani. Gyermeket vállalni sem nem könnyű, sem nem kényelmes, viszont egy olyan parancsolat, amely segít nekünk valóra váltani a halandóság valódi áldásait.
Egy nagyszerű ajándék
A halandóság az egyik legnagyobb ajándék, melyet az Atyánk adott nekünk. Szeret minket és azt akarja, hogy teljesen és maradéktalanul használjuk ki ezt az ajándékot. Csak akkor tudjuk betölteni azokat a célokat, amelyekért a földre jöttünk, ha befogadjuk az Isten által kinyilatkoztatott valóságokat, és azokra összpontosítunk. Sátán tudja, hogy nem akadályozhatja meg, hogy testet kapjunk. Ezért azzal próbálkozik, hogy eltérítsen minket azoktól a céloktól, amelyekre e testek meg lettek alkotva – úgymint a munka, a házasság és a gyermekvállalás.
Ne éljünk céltalanul és tervek nélkül, hogy azután a végén jöjjünk rá: földi életünket a halandóság azon kinyilatkoztatott valóságaitól elkülönülve éltük le, melyek elengedhetetlenek itteni céljaink beteljesítéséhez. Kerüljük el az emberi előírások délibábjait, és összpontosítsunk az Isten által adott, kinyilatkoztatott valóságokra, hogy a halandóságon át vezető utunk gazdag, teljes és valóságos legyen.