Engedd, hogy Isten legyen az építészed
Az életed jobbá válhat, mint azt valaha is képzelted.
Illusztrációk: Bryan Beach
Sok mindent megtehetsz az életben úgy, hogy menet közben jössz rá a dolgokra. Legyen szó akár arról, hogy nem törődsz egy milliónyi darabból álló bútor összeszerelési útmutatójával, vagy arról, hogy addig nyüstölsz egy hangszert, ameddig magadtól megtanulsz rajta játszani, gyakorlatilag végtelen a képességed a próba szerencse alapú tanulásra.
Csakhogy ez általában nem túl könnyű.
Képzelj el valami igazán összetettet. Mi lenne, ha a saját házad felépítése lenne a feladat, és az összes építőanyag ott feküdne előtted? Magad elé tudod képzelni ezt az óriási rakást? Téglák, gerendák, csövek, vezetékek, szerszámok és minden más, ami ahhoz kell, hogy egy fantasztikus házat építs magadnak és a családodnak.
Továbbra is szívesen jönnél rá menet közben a dolgokra? Vagy inkább valaki olyannak a segítségét kérnéd, aki ért is ahhoz, hogyan hozza ki a legtöbbet az építőanyagokból?
Életünk ösvénye ugyanilyen. Mindannyiunknak segítségre van szüksége életünk felépítéséhez. Istennél jobb építészt pedig nem találunk.
Ahogyan azt A fiatalság erősségéért füzet elmagyarázza, „az Úr többet hoz majd ki életetekből, mint amit ti magatok ki tudnátok hozni abból. Megnöveli lehetőségeitek számát, kiszélesíti látókörötöket, és megerősít benneteket. Megadja nektek az ahhoz szükséges segítséget, hogy szembenézzetek megpróbáltatásaitokkal és kihívásaitokkal. Igazi örömre leltek, amikor megismeritek Mennyei Atyátokat és az Ő Fiát, Jézus Krisztust, valamint amikor érzitek irántatok érzett szeretetüket” ([2011],43.).
Amikor engedelmeskedünk Isten parancsolatainak és bevonjuk Őt a terveinkbe, azzá válunk, akivé válnunk szükséges – nem pedig azzá, akivé úgy véltük, hogy válni akarunk.
Íme néhány olyan ember, akik Isten segítségével jobb ösvényre leltek, mint amilyet eredetileg kiszemeltek maguknak.
Feladni az erőszakot
A mormonchannel.org egyik sorozatában van egy film egy Bubba nevű fiatalemberről, aki elmeséli, miként haladt az élete a tragikus végkifejlet felé.1 Erőszakos családban nőtt fel; édesapját megölték, amikor ő még csak hároméves volt.
Felnőve ugyanazt az életet választotta, amelyet mindig is látott. Csatlakozott egy bandához és verekedésbe keveredett bárkivel, akivel nézeteltérése volt. A középiskolai évei alatt belátta, ha így folytatja, hamarosan börtönben végzi. De nem törődött vele.
Isten közbeavatkozott. Életének ezen veszélyes útelágazásánál Bubba találkozott egy utolsó napi szent családdal, akik szeretetteljes kedvességgel és jósággal viszonyultak hozzá. Soha nem találkozott még ilyen emberekkel – olyanokkal, akik együttérzést és szeretetet tanúsítottak. Elkezdte a lehető legtöbb időt tölteni velük. Amikor megkérdezte a családtól, hogy mitől lettek ilyenek, azt válaszolták, hogy a Jézus Krisztusba vetett hitük miatt.
Bubba is tudni akarta azt, amit ők. Elkezdett imádkozni és tanulmányozni a szentírásokat. És hamarosan valami olyat érzett, amit korábban soha. „Biztos, hogy van Isten, és szeret engem!” – mondja Bubba. Isten segítségével elkezdte újból felépíteni az életét, Jézus Krisztust téve alappá, maga mögött hagyva a régi életét.
„Megváltozott a természetem. Az az emberi lény, aki most vagyok, más, mint aki voltam. Most már van célom. Van rendeltetésem – meséli. – Megvan, hogy hova tartok.”
Bubba mostanra ragyogóan, hittel és reménnyel tekint a jövőjére. „Tudom, hogy csak Jézus Krisztus, az Őbelé vetett hitem segít eljutnom oda, ahova akarok” – foglalja össze Bubba.2
Irányváltás
Hugh B. Brown elnök (1883–1975), a Tizenkét Apostol Kvóruma és az Első Elnökség tagja elmesélte az egyik olyan élményét, amikor Isten többet hozott ki az életéből, mint amire saját maga képes lett volna.
Hugh a kanadai seregben szolgált, és esedékessé vált a tábornoki előléptetése. Akkor már 10 éve ezért az előléptetésért dolgozott, reménykedett és imádkozott.
Amikor azonban megnyílt a beosztás, mellőzték őt, csupán mert az egyház tagja volt. Szó szerint ez volt az egyetlen ok, és ezt meg is mondták neki.
Hugh dühös volt. Ezt mondta: „Felszálltam a vonatra, és megtört szívvel, lelkemben pedig keserűséggel indultam el visszafelé… Amikor a sátramhoz értem, …sapkámat az ágyamra dobtam, ökölbe szorított kezemet pedig az ég felé rázva ezt mondtam: »Istenem, hogy tehetted ezt velem? Mindent megtettem, hogy megfeleljek. Nincs semmi, amit még megtehettem volna, vagy meg kellett volna tennem, de mégsem tettem meg. Hogy tehetted ezt velem?« Keserű voltam, mint az epe.”3
Azután eszébe jutott egy évekkel korábbi élménye. Hugh vett egyszer egy elhanyagolt tanyát, ahol volt egy elburjánzott ribizlibokor is. Ha nem nyesi vissza a bokrot, az soha nem fog gyümölcsöt teremni, mert nem akart semmi mást, csak növekedni.
Így hát Hugh erőteljesen megnyeste. Ezután észrevette, hogy mindegyik csonk végén egy-egy csepp nedv jelent meg, amelyek könycseppekhez hasonlítottak. „[É]n vagyok itt a kertész” – mondta Hugh a ribizlibokornak. Tudta, hogy mit akar kihozni a bokorból, és a cél nem egy árnyas fa volt.
Ez az élmény jutott eszébe, miközben az előléptetés elmaradása miatti haragjával küszködött. „Ekkor egy hangot hallottam, mely már nagyon ismerős volt. Saját hangom volt, és ezt mondta: »Én vagyok itt a kertész. Tudom, mit várok el tőled.« A keserűség elhagyta lelkemet, térdre borultam az ágyam mellett, és bocsánatért esedeztem a hálátlanságom miatt. […]
Most pedig, 50 évvel később, [Istenre] emelve tekintetem ezt mondom: »Köszönöm, Kertészem, hogy megmetszettél, hogy szerettél annyira, hogy fájdalmat okozz nekem.«”4
Hugh soha nem lett tábornok. Az Úrnak más tervei voltak Brown elnökkel. Az Úr volt az építésze, és Brown elnök élete mesteri építménnyé alakult.
Az alapokról felépítve
Ha Isten egyik prófétája úgy nevez téged, hogy a „pokol gyermeke”, az valószínűleg nem arra utal, hogy az életed jó irányba halad. Mégis pontosan ez történt Zézrommal, a Mormon könyvében említett egyik törvénytudóval. (Lásd Alma 11:23.)
Alma és Amulek azon a földön prédikáltak, ahol Zézrom úgy próbált pénzt keresni, hogy törvénytudóként Alma és Amulek ellen bujtogatta a népet. Zézrom megpróbálta a kérdéseivel csőbe húzni Almát és Amuleket, de ők megválaszolták azokat, és megfeddték őt. A Lélek kinyilatkoztatta nekik Zézrom gondolatait. (Lásd Alma 11–12.)
Ahogy folytatódott a beszélgetés, Zézrom megdöbbenve elhallgatott. Elkezdte felismerni a hibáit, illetve erős bűntudatot érzett a bűnei miatt és mindazért, amit az emberek tévútra vezetése érdekében tett. Hamarosan már azon volt, hogy legalább részben helyrehozza az általa okozott kárt, és ezt mondta „Íme, bűnös vagyok, és ezek az emberek szeplőtlenek Isten előtt” (Alma 14:7).
De mindez mit sem ért. Az emberek kiűzték Zézromot a városukból. A tettei miatti bűntudata és elkeseredettsége (többek között attól is tartott – tévesen –, hogy az Alma és Amulek elleni prédikálása kettejük halálát okozta) oda vezetett, hogy Zézrom lázas beteg lett és „égető hőség kezdte perzselni” (Alma 15:3).
Életének általa emelt építménye az alapokig összeomlott. Zézrom története azonban nem itt ér véget.
Amint megtudta, hogy Alma és Amulek még életben van, Zézrom összeszedte a bátorságát, és magához hívta őket. Amikor megérkeztek, azt kérte, hogy gyógyítsák meg. A hite által Zézrom teljes gyógyulásban részesült. Megkeresztelték, ő pedig attól fogva elkezdett prédikálni (lásd Alma 15:11–12).
Ezzel elkezdődött Zézrom új élete, melynek ezúttal már Isten volt az építésze.
Nemcsak kalapáccsal és szöggel
A jó hír az, hogy soha nem volt olyan terv, hogy egyedül keljünk át az életen. Az Úr segíteni akar nekünk minden lépésben. Amikor pedig engedjük, hogy segítsen, akkor nincs határa annak, hogy kivé válhatunk.