Őt hallgasd!

Ez a Szentek: Jézus Krisztus egyházának története az utolsó napokban című új, négykötetes egyháztörténeti elbeszélés második fejezete. A könyv 14 nyelven lesz elérhető nyomtatásban, továbbá az Evangéliumi könyvtár alkalmazás Egyháztörténet rovatában, valamint a szentek.lds.org oldalon is. további néhány fejezet a következő lapszámokban lesz közzétéve, majd pedig a könyv első kötete az idei évben később fog megjelenni. Ezen fejezetek 47 nyelven lesznek elérhetőek az Evangéliumi könyvtár alkalmazásban és a szentek.lds.org oldalon.

Joseph korán kelt 1820 tavaszának azon a reggelén, és elindult az otthona közelében lévő kis erdőbe. Tiszta, gyönyörűséges nap volt; a fiú feje felett napsugár szűrődött át az ágak közt. Egyedül akart lenni az imája közben, és emlékezett az erdőben egy csendes helyre, ahol nem sokkal korábban fát vágott. Még a fejszéje is ott volt, ahol hagyta, beleállítva egy tönkbe.¹

Amint eljutott arra a helyre, Joseph körülnézett és meggyőződött róla, hogy egymaga van. Izgatottan készült arra, hogy hangosan imádkozzon, és nem szerette volna, ha megzavarják.

Amikor biztos volt benne, hogy egyedül van, Joseph letérdelt a hűs talajra, és elkezdte megosztani szívének vágyait Istennel. Irgalomért és megbocsátásért fohászkodott, valamint bölcsességért, hogy választ találjon a kérdéseire. „Ó, Uram! – imádkozott Joseph. – Melyik egyházhoz csatlakozzak?”²

Miközben imádkozott, úgy tűnt, hogy a nyelve duzzadni kezd, míg végül már megszólalni sem tudott. Lépéseket hallott a háta mögül, de amikor megfordult, nem volt ott senki. Ismét megpróbált imádkozni, de ekkor a lépések zaja hangosabbá vált, mintha éppen érte jönne valaki. Talpra ugrott és megperdült – de továbbra sem látott senkit.³

Hirtelen egy láthatatlan erő kerítette hatalmába. Ismét szólni próbált, ám a nyelve továbbra is meg volt kötve. Sűrű sötétség zárta magába, míg végül a napfényt is eltakarta szemei elől. Kétségek és borzasztó képek villantak át elméjén, amelyek összezavarták őt, és elvonták a figyelmét. Úgy érezte, mintha egy nagyon is valóságos, rendkívül hatalmas szörnyű lény akarná elpusztítani.⁴

Minden erejét összeszedve Joseph még egyszer Istent szólította: megoldódott a nyelve, és a saját megszabadításáért fohászkodott. Ennek ellenére azt tapasztalta, hogy kétségbeesésbe süllyed, hogy maga alá temeti az elviselhetetlen sötétség, és készen áll átadni magát a pusztulásnak.⁵

Abban a pillanatban fényoszlop jelent meg a feje fölött, amely lassan aláereszkedett, és közben mintha lángra lobbantotta volna az erdőt. Amikor a fény megpihent Josephen, a fiú érezte, amint a láthatatlan erő enged a szorításából. Isten Lelke vette át a helyét, békességgel és kimondhatatlan örömmel töltve el őt.

A fényt szemügyre véve Joseph meglátta az Atyaistent, aki ott állt fölötte a levegőben. Arca fényesebb és dicsőségesebb volt, mint bármi, amit Joseph valaha is látott. Isten a nevén szólította, és a mellette megjelent másik lényre mutatott. „Ez az én Szeretett Fiam – mondta. – Őt hallgasd!”⁶

Joseph Jézus Krisztus arcába tekintett, amely olyan fényes és dicsőséges volt, mint az Atyáé.

„Joseph! – szólt a Szabadító. – Bűneid megbocsáttattak.”⁷

E teher immár levétetvén róla, Joseph elismételte a kérdését: „Melyik egyházhoz csatlakozzak?”⁸

„Egyikhez se csatlakozz – mondta neki a Szabadító. – …az emberek parancsolatait… tanokként tanítják, kiknél megvan az isteniség látszata, ám annak hatalmát megtagadják.”

Az Úr közölte Josephfel, hogy a világ átitatódott bűnnel. „Senki nem tesz jót – magyarázta. – Eltértek az evangéliumtól, és nem tartják meg parancsolataimat.” Szent igazságok vesztek el vagy torzultak el, de Ő megígérte, hogy idővel kinyilatkoztatja majd az Ő evangéliumának teljességét Josephnek.⁹

Miközben a Szabadító beszélt, Joseph angyalok seregét pillantotta meg, akik körül a déli napnál is ragyogóbban tündökölt a fény. „Íme, lásd, hamar eljövök – jelentette ki az Úr –, felruházva az én Atyám dicsőségével.”¹⁰

Joseph arra számított, hogy az erdőt el fogja nyelni a ragyogás, ám a fák úgy égtek, mint Mózes bokra, és nem emésztette el őket a tűz.¹¹

Amikor a fény elhalványult, Joseph arra eszmélt, hogy a hátán fekszik és a mennybolt felé tekint. A fényoszlop már eltávozott, valamint eltűnt a bűntudata és a zavarodottsága is. Az isteni szeretet érzései töltötték el a szívét.¹² Az Atyaisten és Jézus Krisztus beszélt hozzá, ő pedig megtanult önállóan igazságra és megbocsátásra lelni.

Joseph a látomástól legyengülve nem tudott megmozdulni, így addig feküdt a fák között, amíg valamennyire visszatért az ereje. Azután hazaküszködte magát, és megtámaszkodott a kandallón. Édesanyja látta ezt, és rákérdezett, hogy mi a baj.

„Minden rendben – nyugtatta meg. – Elég jól vagyok.”¹³

Néhány nappal később, amint az egyik prédikátorral beszélgetett, Joseph elmondta neki azt, aminek az erdőben tanúja volt. A prédikátor tevékeny részese volt az akkoriban lezajlott vallási megújulási megmozdulásoknak, Joseph pedig arra számított, hogy a férfi komolyan fogja venni a látomását.

A prédikátor először nem tulajdonított nagy jelentőséget a szavainak. Időről időre akadtak olyanok, akik azt állították, hogy mennyei látomásban volt részük.¹⁴ Később azonban mérges és elutasító lett, és azt mondta Josephnek, hogy a története az ördögtől való. Közölte, hogy a látomások és kinyilatkoztatások napjainak régen vége szakadt, és soha nem is fognak visszatérni.¹⁵

Joseph meglepődött, és hamarosan rá kellett jönnie, hogy senki nem hajlandó hinni a látomásának.¹⁶ Miért is hittek volna? Mindössze tizennégy éves volt, és gyakorlatilag iskolázatlan. Szegény családból származott, és várhatóan egész hátralevő életében a földet műveli majd, valamint alkalmi munkákból tartja el magát szerény körülmények között.

És mégis: ahhoz eléggé bosszantott egyeseket a bizonysága, hogy kigúnyolják. Joseph igen furcsállta magában, hogy egy egyszerű, a világ számára jelentéktelen fiú ennyi keserűséget és megvetést váltson ki. Szerette volna megkérdezni: „Miért üldöznek engem az igazság elmondása miatt? Miért akarja a világ, hogy megtagadjam azt, amit valóban láttam?”

Joseph élete végéig tűnődött ezeken a kérdéseken. Később így mesélte ezt: „[Valóban] fényt láttam, és annak a fénynek a közepében láttam két Személyt, és ők valóságosan beszéltek hozzám; és bár utáltak és üldöztek engem azért, mert azt mondtam, hogy látomást láttam, az mégis igaz volt”.

„[T]udtam ezt, és tudtam, hogy Isten is tudja – tette bizonyságát Joseph –, és nem tudtam… megtagadni”¹⁷.

Miután rájött, hogy csak maga ellen fordítja az embereket, ha a látomásáról beszél nekik, onnantól leginkább magában tartotta azt, megelégedve a tudással, melyet Isten adott neki.¹⁸ Később, miután elköltözött New York államból, megpróbálta papírra vetni az erdőben átélt szent élményét. Leírta a megbocsátás iránti vágyakozását, és a Szabadító azon figyelmeztetését, melyet a bűnbánatra megérett világhoz intézett. Mindezt a saját szavaival írta le, akadozó nyelvezettel, őszintén arra törekedve, hogy megragadja a pillanat fenséges voltát.

A későbbi években már nagyobb nyilvánosság előtt idézte fel a látomását, olyan írnokokra támaszkodva, akik jobban segítségére tudtak lenni annak kifejezésében, ami ugyanakkor mégis leírhatatlan volt. Beszélt arról a vágyáról, hogy ráleljen az igaz egyházra, és azt is részletezte, hogy először az Atyaisten jelent meg, hogy aztán bemutassa a Fiút. Kevesebbet írt saját bűnbocsánat-kereséséről, viszont annál többet a Szabadító egyetemes igazságüzenetéről és az evangélium visszaállításának szükségességéről.¹⁹

Joseph az élmény megörökítésére irányuló minden egyes kísérlet alkalmával bizonyságát tette arról, hogy az Úr meghallotta és megválaszolta az imáját. Már fiatal férfiként tudomására jutott, hogy a Szabadító egyháza nincs többé jelen a földön, de az Úr megígérte, hogy a kellő időben többet is ki fog majd nyilatkoztatni az Ő evangéliumáról. Így hát Joseph eltökélte, hogy bízni fog Istenben, hű marad az erdőben kapott parancsolathoz, és türelmesen várja a további útmutatást.²⁰