Területi vezetőségi üzenet
A feltámadás csodája
Hétévesen átéltem, ahogy a családunk tragikus módon elveszíti az öcsémet, aki akkor még csak hatéves volt. Nagyon nehéz időszak volt ez a szüleim számára – egy ilyen fiatal fiú halála mérhetetlen fájdalommal járt és igazságtalannak tűnt. Ahelyett, hogy valakit vagy valamit okoltak volna, láttam, ahogy szüleim az evangéliumban és a Szabadítóban kerestek vigasztalást. Ez segített nekik fejleszteni és növelni a Krisztusba vetett hitüket és a reményüket abban, hogy egy nap újra láthatják majd a szeretett fiukat. A hit és a remény, amelyet az évek során kifejlesztettek, segített nekik bátran viselni a gyermekük elvesztését. A templom volt az egyik kulcs ahhoz, hogy elég megértésre és erőre tegyenek szert, amely által megbirkózhattak ezzel a nehéz fizikai elválással. Mivel sok évvel korábban már részesültek a templom szent szertartásaiban, a szövetségek reményt nyújtottak a számukra, hogy egy nap szülőkként és gyermekekként támadnak majd fel.
Ez a reménység, amelyre mindannyian törekszünk, amikor elveszítjük egy szerettünket, a Szabadító, Jézus Krisztus feltámadásán keresztül adatik. Ennek az ajándéknak köszönhetően reményünk lehet arra, hogy egy nap majd újra láthatjuk azokat, akik már nincsenek velünk.
A feltámadás az egyik legnagyobb ajándék, amelyet Mennyei Atyánktól kaptunk. Tisztában vagyunk ezzel a nagyszerű ajándékkal? Valóban hisszük azt, hogy meg fog történni?
Joseph Smith próféta kijelentette:
„Vallásunk alapvető tantételei az apostolok és a próféták bizonysága Jézus Krisztusról; az, hogy Ő meghalt, eltemették, és harmadnap feltámadt, és felemelkedett a mennybe; és a vallásunkra vonatkozó minden más dolog ennek csupán függeléke.”1
Ha nem lenne a Szabadító feltámadása, a megváltás tervét nem lehetett volna végrehajtani, az engesztelés nem teljesíthette volna be a rendeltetését, és az egész emberiség elveszett és reménytelen állapotban lenne. Pál apostol ezt tanította a korinthosziaknak: „Ha pedig Krisztus fel nem támadott, akkor hiábavaló a mi prédikálásunk, de hiábavaló a ti hitetek is.”2 A feltámadás az egyik kulcsfontosságú tana a vallásunknak és a kereszténységnek. Elengedhetetlen az örök élet elnyeréséhez. Amikor elmélyítjük a hitünket Krisztusban, akkor a bizonyságunk és az ismereteink is elmélyülnek a feltámadásról, nagyobb lesz a reményünk, és még inkább képesek leszünk arra, hogy szembenézzünk a nehézségekkel és az élet kihívásaival, valamint kiálljuk a próbatételeket, amelyeknek ki vagyunk téve.
A feltámadásnak köszönhetően reményünk van arra, hogy újra élünk és találkozunk majd mindazon fizikai tökéletlenségek ellenére, amelyekkel ebben az életben rendelkeztünk. A feltámadás egy ingyenes ajándék; feltétel nélküli és mindenkire vonatkozik, aki valaha élt, él vagy élni fog.
A Szabadító azt tanította, hogy bizonyosság van az ezt követő életet illetően. Ezt mondta: „Én vagyok a feltámadás és az élet: a ki hisz én bennem, ha meghal is, él.”3
Egy olyan zavarodott és bizonytalan világban, mint amilyenben ma élünk, reményre lelhetünk, miszerint minden jobb lesz. Biztos vagyok benne, hogy a jobb idők el fognak jönni, és a feltámadás az a tan, amely megadja nekünk ezt a reményt. Ha a Szabadítóra összpontosítva éljük az életünket, minden értelmet nyer, még ha egy ideig nem is úgy tűnik. Ez az egyik legnagyobb áldás, amelyet Mennyei Atyánk adott nekünk: a Fia meghalt értünk, hogy újra élhessünk.
Tudom, hogy egy nap a családom és én feltámadva újra találkozunk majd az öcsémmel. Tudom, hogy ha hithűek vagyunk, akkor majd együtt lehetünk örökkévaló családokként. Tudom, hogy Krisztus feltámadt és él. A Szent Lélek által tudom, hogy ez igaz. A feltámadás ajándéka nem csupán egy nagyszerű ajándék, hanem kifejeződik benne Isten irántunk érzett szeretete is.