A szavak számítanak
A szavak megadnak egy alaphangot. Megfogalmazzák a gondolatainkat, az érzéseinket és a tapasztalatainkat – hol jó, hol rossz hatást gyakorolva.
Fivérek, nővérek és barátok szerte a világon! Megtiszteltetés számomra, hogy szólhatok ehhez a hatalmas hallgatósághoz, akik közül sokan az egyházunk tagjai, sokan pedig a barátaink, illetve most először hallgatnak ilyen konferenciai közvetítést. Üdvözöllek benneteket!
Az erről a szószékről elhangzó üzeneteket szavak közvetítik. Angolul hangzanak el, és majdnem 100 különböző nyelvre fordítják le. Az alapjuk azonban ugyanaz. Szavak. És a szavak nagyon is számítanak. Hadd mondjam el ezt újra. A szavak számítanak!
Ezekre alapozva lépünk kapcsolatba egymással, ezek jelenítik meg a hitelveinket, az erkölcseinket és a szempontjainkat. Időnként szóljuk a szavakat, máskor hallgatjuk. A szavak megadnak egy alaphangot. Megfogalmazzák a gondolatainkat, az érzéseinket és a tapasztalatainkat – hol jó, hol rossz hatást gyakorolva.
A szavak sajnos lehetnek meggondolatlanok, elhamarkodottak, illetve bántóak. A kimondásuk után nem vonhatók vissza. Képesek megsebezni, büntetni, lesújtani, és még akár pusztító tettekhez is vezethetnek. Hathatnak ránk nyomasztóan.
Másrészt viszont a szavak ünnepelhetnek győzelmet, lehetnek reményteljesek és biztatóak is. Rávehetnek minket az átgondolásra, az újraindításra és a pályamódosításra. A szavak ki tudják tárni az elménket az igazság előtt.
Ezért van az, hogy először is az Úr szavai számítanak.
A Mormon könyvében Alma próféta és népe végeláthatatlan háborúval nézett szembe az ősi Amerikában azokkal, akik figyelmen kívül hagyták Isten szavát, megkeményítették a szívüket és megrontották a kultúrájukat. A hithűek harcolhattak volna, ám Alma ezt a tanácsot adta nekik: „És most, mivel az ige prédikálása nagy valószínűséggel igazságos dolgok megtételére vitte rá az embereket – igen, erősebb hatása volt az emberek elméjére, mint a kardnak vagy bármi másnak, ami velük történt –, ezért Alma úgy gondolta, ajánlatos kipróbálniuk Isten szavának a hatását.”
Isten szava minden más megnyilvánulást felülmúl. Ez már a föld teremtése óta így van, amikor is így szólt az Úr: „Legyen világosság: és lőn világosság.”
A Szabadító erről biztosított minket az Újszövetségben: „Az ég és a föld elmúlnak, de az én beszédeim semmiképen el nem múlnak.”
Valamint erről: „Ha valaki szeret engem, megtartja az én beszédemet: és az én Atyám szereti azt, és ahhoz megyünk, és annál lakozunk.”
Mária pedig, Jézus édesanyja ezt az alázatos bizonyságot tette: „Imhol az Úrnak szolgálója; legyen nékem a te beszéded szerint.”
Ha elhisszük és megszívleljük Isten szavát, az közelebb visz minket Őhozzá. Russell M. Nelson elnök azt ígérte: „Ha tanulmányozzátok a szavait, még inkább képesek lesztek rá, hogy olyanok legyetek, amilyen Ő.”
Vajon a himnusz szavait idézve nem arra vágyunk-e mindannyian, „hogy olyan lehessek, mint Te vagy, Uram”?
Magam elé képzelem, amint az ifjú Joseph Smith térden állva meghallja Mennyei Atyja szavait: „[Joseph!] Ez az én Szeretett Fiam. Őt hallgasd!”
Őt hallgatjuk a szentírások szavaiban, de vajon hagyjuk, hogy e szavak csupán elücsörögjenek a lapon, vagy felismerjük azt, hogy Ő hozzánk szól? Megváltozunk?
Őt hallgatjuk a személyes kinyilatkoztatásban és a Szentlélektől érkező késztetésekben, az imára érkező válaszokban, és azokban a pillanatokban, amikor engesztelésének a hatalma által kizárólag Jézus Krisztus képes felemelni a terheinket, megbocsátást és békességet biztosítani nekünk, illetve „szeretetének karjai[val] örökkévalóan átöleln[i minket]”.
Másodszor, számítanak a próféták szavai.
A próféták bizonyságot tesznek Jézus Krisztus isteni voltáról. Tanítják az evangéliumát és kimutatják az Ő mindenki iránt táplált szeretetét. Tanúságomat teszem arról, hogy az élő prófétánk, Russell M. Nelson elnök, az Úr szavait hallja és mondja.
Nelson elnök jól bánik a szavakkal. Azt mondta, hogy „maradjatok meg a szövetség ösvényén”, gyűjtsétek egybe Izráelt, „enged[jétek], hogy Isten uralkodjon”, „építsétek a megértés hídjait”, „mondjatok köszönetet”, „gyarapítsátok a Jézus Krisztusba vetett [hitet]”, „vegyétek kézbe a bizonyságotokat”, és váljatok béketeremtőkké.
Nemrég pedig arra kért minket, hogy gondolkodjunk celesztiálisan. „Amikor válaszúton találjátok magatokat – mondta –, gondolkodjatok celesztiálisan! Amikor kísértés tesz próbára benneteket, gondolkodjatok celesztiálisan! Amikor az élet vagy a szeretteitek cserben hagynak, gondolkodjatok celesztiálisan! Amikor valaki idő előtt halálozik el, gondolkodjatok celesztiálisan! […]Amikor az élet hullámai összecsapnak a fejetek felett, gondolkodjatok celesztiálisan! […] Celesztiálisan gondolkodva a szívetek fokozatosan változni fog. …új fényben látjátok majd a megpróbáltatásokat és az ellenállást… [és] fokozódni fog a hitetek.”
Celesztiálisan gondolkodva úgy látjuk a dolgokat, ahogy azok valójában vannak és valójában lesznek. Ebben a zavarodottsággal és viszálykodással terhelt világban mindannyiunknak szükségünk van erre a látásmódra.
George Albert Smith elder – jóval azelőtt, hogy az egyház elnöke lett volna – beszélt a próféta támogatásáról és a szavai megszívleléséről. Ezt mondta: „A kötelezettség, melyet… kezünk felemelésével vállalunk, a legszentebbek egyike. …azt [jelenti], hogy mögötte fogunk állni, imádkozni fogunk érte, …és igyekszünk követni az utasításait, ahogyan az Úr irányításával átadja nekünk azokat”. Másként fogalmazva: szorgalmasan tettekre váltjuk a prófétánk szavait.
A világméretű egyházunk által tegnap támogatott 15 próféta, látnok és kinyilatkoztató egyikeként szeretném megosztani veletek a próféta támogatására és a szavai befogadására vonatkozó egyik élményemet. Nagyon is úgy éltem ezt meg, mint Jákób próféta, aki e szavakkal emlékezett vissza: „[A]z Úr hangját is hallottam, amint szó szerint hozzám beszélt”.
Tavaly októberben a feleségemmel, Melanie-val Thaiföldre, Bangkokba látogattunk, ahol az egyház 185. templomának a felszentelésére készültem. Számomra ez a megbízatás egyszerre volt valószerűtlen és alázatra késztető. Ez volt a délkelet-ázsiai félsziget első temploma. Tervezése mestermunka volt: a hatemeletes, kilenctornyú épület „szép renddel rakattatván” az Úr házának készült. Hónapokon át tervezgettem a felszentelést. Az csapódott le a lelkemben és az elmémben, hogy próféták és apostolok karja ringatta ezt az országot és ezt a templomot. A templomot Thomas S. Monson elnök jelentette be, a felszentelését pedig Nelson elnök.
Hónapokkal korábban megírtam a felszentelési imát. A szent szavakat már 12 nyelvre lefordították. Készen álltunk. Vagy legalábbis én így gondoltam.
A felszentelés előtti éjszakán a felszentelési imára vonatkozó nyugtalan, sürgető érzés keltett fel álmomból. Próbáltam mellőzni a késztetést, azt gondolva, hogy az ima már készen van. Azonban a Lélek nem hagyott nyugodni. Éreztem, hogy bizonyos szavak még hiányoznak belőle, és ezek isteni terv szerint megadattak nekem kinyilatkoztatásban. Az ima vége felé beillesztettem ezeket a szavakat: „Gondolkodjunk celesztiálisan, hagyva, hogy a Lélek uralkodjon az életünkben, és igyekezzünk mindig béketeremtők lenni.” Az Úr az élő prófétánk szavainak a megszívlelésére emlékeztetett engem: gondolkodjatok celesztiálisan, engedjétek, hogy a Lélek uralkodjon, igyekezzetek béketeremtők lenni. A próféták szavai az Úrnak és nekünk is számítanak.
Harmadszor pedig, a saját szavaink is nagyon fontosak. Higgyétek el nekem, hogy az emodzsikkal teli világunkban számítanak a szavaink.
A szavaink lehetnek támogatóak vagy dühösek, örömteliek vagy rosszindulatúak, könyörületesek vagy félredobottak. A pillanat hevében a szavak fullánkja fájdalmasan mélyre tud hatolni a lélekbe – és ott is marad. A szavaink az interneten, a szöveges üzenetekben, a közösségi médiában vagy a twitteren saját életre kelhetnek. Úgyhogy vigyázzatok rá, mit mondotok és hogyan mondjátok. A családunkban, különösen ami a férjünket, a feleségünket és a gyermekeinket illeti, a szavaink össze is hozhatnak minket, de éket is verhetnek közénk.
Hadd javasoljak három egyszerű kijelentést, amelyekkel kihúzhatjuk a nehézségeink és a nézeteltéréseink fullánkját, felemelhetjük és megnyugtathatjuk egymást.
Köszönöm!
Sajnálom!
És: Szeretlek!
Ne tartogassátok ezeket az alázatos kijelentéseket valamilyen különleges eseményre vagy vészhelyzetre. Használjátok őket gyakran és őszintén, mert mások iránti tiszteletet tanúsítanak. Egyre súlytalanabbá válik a beszéd – ne kövessétek ezt a mintát!
Köszönetet mondhatunk a liftben, a parkolóban, a piacon, az irodában, a sorban, vagy a szomszédainknak, illetve a barátainknak. Mondhatjuk, hogy sajnáljuk, amikor hibázunk, lemaradunk egy gyűlésről, elfelejtünk egy születésnapot, vagy azt látjuk, hogy valaki fájdalmakkal küszködik. Mondhatjuk, hogy „szeretlek”, és ez a szó közvetítheti azt, hogy gondolok rád, törődöm veled, itt vagyok melletted, illetve te vagy a mindenem.
Hadd hozzak erre egy személyes példát. Férjek, figyeljetek! Nővérek, ez nektek is segíteni fog. Mielőtt teljes idejű megbízást kaptam volna az egyházban, sok üzleti útra mentem. Elég sok időt töltöttem a világ távoli részein. Bárhol voltam is, a nap végén mindig hazatelefonáltam. Amikor a feleségem, Melanie vette fel a telefont, és beszámoltam neki, a beszélgetésünk mindig oda vezetett, hogy kifejezésre juttattuk az egymás iránti szeretetünket. Ezek a szavak napról napra a lelkem és a viselkedésem horgonyaként szolgáltak, védelmet nyújtva számomra a gonosz mesterkedései ellen. A „szeretlek, Melanie” szavak a köztünk lévő értékes bizalomról árulkodtak.
Thomas S. Monson elnök gyakran mondogatta, hogy „lábakat kell erősíteni, kezeket kell megragadni, elméket kell bátorítani, szíveket kell ösztönözni, és lelkeket kell menteni”. A köszönöm, a sajnálom és a szeretlek pontosan ezt teszi.
Fivérek és nővérek! A szavak számítanak.
Megígérem nektek, hogy ha lakmározunk Krisztus szabadításhoz vezető szavain, a prófétánk minket útbaigazító és buzdító szavain, valamint a kilétünkről és az általunk becsben tartott dolgokról szóló saját szavainkon, akkor ki fognak áradni ránk a menny hatalmai. „Krisztus szavai minden olyan dolgot meg fognak mondani nektek, amelyet meg kell tennetek.” Mi Mennyei Atyánk gyermekei vagyunk, Ő pedig a mi Istenünk, és elvárja tőlünk, hogy „az angyalok nyelvén” szóljunk, a Szentlélek hatalma által.
Szeretem az Úr Jézus Krisztust. Az Ószövetség-beli Ésaiás szavait idézve: „hívják [Őt] csodálatosnak, tanácsosnak, erős Istennek, örökkévalóság atyjának, békesség fejedelmének”. János apostol pedig világosan megfogalmazta azt, hogy maga Jézus Krisztus az Ige.
Erről teszek bizonyságot az Úr isteni szolgálatára – az Ő szavának a kijelentésére – elhívott apostolként, aki arra kapott elhívást, hogy az Ő különleges tanújaként álljon. Az Úr Jézus Krisztus nevében, ámen.