A két nagy parancsolatot összekötő híd

Gary E. Stevenson elder

a Tizenkét Apostol Kvórumából

A Jézus Krisztus követésére való képességünk azon múlik, hogy mennyi erőnk és hatalmunk van egyensúlyban és ugyanolyan odaadással élni az első és a második parancsolat szerint.

Bevezetés

Amikor feleségemmel, Lesával megbízásokat teljesítünk szerte a világban, rendkívül élvezzük annak a kiváltságát, hogy találkozhatunk veletek kisebb-nagyobb egyházközösségekben. Az Úr munkája iránti odaadásotok bátorít bennünket és bizonyságot tesz Jézus Krisztus evangéliumáról. Minden útról hazatérve azon tűnődünk, hogy vajon adtunk-e annyit, mint amennyit kaptunk.

Az utazásaink során kevés időnk van városnézésre. Amikor azonban lehetőségem nyílik rá, szentelek néhány pillanatot egy konkrét szenvedélyemnek. Érdekel az építészet és a formatervezés, különösen pedig a hidakat találom káprázatosnak. Ámulatba ejtenek a függőhidak. Legyen szó akár a tokiói Szivárvány hídról, a hongkongi Tsing Ma hídról, a londoni Tower Bridge-ről vagy bármely más hídról, melyet láttam, mindig elámulok azon a mérnöki zsenialitáson, amely ezekben a bonyolult szerkezetekben rejlik. A hidak olyan helyekre visznek el minket, ahová egyébként nem lennénk képesek eljutni. (Mielőtt folytatom, szeretném megjegyezni, hogy ennek a beszédnek az elkészülte óta tragikus hídbaleset történt Baltimore-ban. Gyászoljuk az elvesztett életeket, és részvétünket fejezzük ki az érintett családoknak.)

Egy pompás függőhíd

Nemrég egy konferenciai megbízás kapcsán Kaliforniába utaztam, ahol újra átkelhettem az ikonikus Golden Gate hídon, melyet a világ mérnöki csodájának tartanak. E hatalmas építményen megfigyelhetjük a gyönyörű külalak, a célszerűség és a mesteri mérnöki munka egybefonódását. Ez egy klasszikus függőhíd, a két végén egy-egy toronnyal, melyeket óriási pillérek támasztanak alá. Az óceán fölé magasodó hatalmas, fenséges súlytartó ikertornyok voltak az első elemek, amelyeket megépítettek. Ezek együttesen veszik át a hosszú, fő tartókábelek, valamint a függesztőkábelek terhét, amelyek az alattuk húzódó úttestet tartják. A rendkívüli stabilizáló képesség, a torony ereje jelenti a híd mérnöki tervezésében rejlő varázslatot.

Az építkezésről készült korai képek erről a mérnöki elvről tanúskodnak. Az egyes hídelemek a szimmetrikus tornyoktól kapnak támaszt a súly megtartásához, amelyek kölcsönösen kapcsolódnak egymáshoz.

Miután a híd már elkészült – a két erős tornya szilárdan a helyén, a pillérek az alapkőzetbe horgonyozva –, a látvány erőt és szépséget közvetít.

Ma arra kérlek benneteket, hogy evangéliumi lencsén át tekintsetek erre a lenyűgöző hídra, melynek a magasba törő ikertornyai erős alapra épültek.

Jézus Krisztus szolgálattételének alkonyán – amelyet mi nagyhétnek nevezünk – egy farizeus, aki törvénytudó volt, feltett a Szabadítónak egy olyan kérdést, amelyről tudta, hogy szinte lehetetlen megválaszolni: „Mester, melyik a nagy parancsolat a törvényben?” A törvénytudó, aki „kisértvén őt”, álnoknak tűnő szándékkal jogászkodó válaszra törekedett, őszinte, szent, isteni választ kapott.

„Jézus pedig monda néki: Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből.

Ez az első és nagy parancsolat.” Ha a híd hasonlatát vesszük alapul, akkor ez az első torony.

„A második pedig hasonlatos ehhez: Szeresd felebarátodat, mint magadat.” Ez a második torony.

„E két parancsolattól függ az egész törvény és a próféták.” Ez pedig a híd többi elemét jelenti.

Vizsgáljuk meg mind a két nagy parancsolatot, melyek Jézus Krisztus válaszában elhangoztak és kinyilatkoztatásra kerültek. Amint így teszünk, folyamatosan lebegjen lelki szemeitek előtt a pompás függőhíd képe.

Szeresd az Urat!

Az első, hogy szeressétek az Urat teljes szívetekkel, lelketekkel és elmétekkel.

Ebben a válaszban Jézus Krisztus az Ószövetség szent tanításaiban megtestesülő törvény lényegét foglalja össze. Az Úr iránti szeretet középpontjában először is a szívetek – a természetetek – áll. Az Úr arra kér benneteket, hogy szeressetek teljes lelketekkel – egész megszentelt lényetekkel –, végül pedig, hogy szeressetek teljes elmétekkel: az értelmetekkel és a gondolkodásotokkal. Az Isten iránti szeretet nem korlátozott vagy véges, hanem végtelen és örökkévaló.

Számomra az első nagy parancsolat alkalmazása néha elvontnak, sőt ijesztőnek tűnik. Szerencsére, amikor elgondolkodom Jézus további szavain, ez a parancsolat sokkal kézzelfoghatóbbá válik: „Ha engem szerettek, az én parancsolataimat megtartsátok.” Ezt meg tudom tenni. Tudom Mennyei Atyát és Jézus Krisztust szeretni, ami aztán imához, szentírás-tanulmányozáshoz és templomi hódolathoz vezet. Tizedfizetés, a sabbatnap megszentelése, erényes és erkölcsös élet, valamint engedelmesség által szeretjük az Atyát és a Fiút.

Az Úr szeretetét gyakran apró, napi cselekedetekben, a szövetség ösvényén hagyott lábnyomokban mérik. A fiatalok esetében például: a közösségi médiát arra használják-e, hogy építsenek, ne pedig romboljanak; otthagyják-e azt a bulit, filmet vagy tevékenységet, ahol a normák követése próbára tétethet; áhítatot tanúsítanak-e szent dolgok iránt.

Gondolkodjatok el ezen a gyengéd példán. Böjti vasárnap volt, amikor Vance és én bekopogtattunk egy kicsiny, szerény otthon ajtaján. A többi diakónussal együtt a kvórumból már számítottunk a „gyertek csak be!” hívásra, melyet erős német akcentussal, barátságosan, ám elég hangosan kiáltottak ahhoz, hogy meghalljuk az ajtón keresztül. Müller nővér egyike volt az egyházközségünkben élő számos bevándorló özvegyasszonynak. Mivel vak volt, nem tudott könnyen ajtót nyitni. A halványan megvilágított otthonba belépve kedves kérdésekkel üdvözölt minket: Hogy hívnak benneteket? Hogy vagytok? Szeretitek az Urat? Feleltünk, majd elmondtuk, hogy a böjti felajánlását jöttünk átvenni. Még oly fiatalon is nyilvánvalóak voltak számunkra a szűkös körülményei, hittel teli válasza pedig mélységesen meghatott minket: „Ma reggel kitettem egy tízcentest a pultra. Nagyon hálás vagyok azért, hogy befizethetem a böjti felajánlásomat. Lennétek olyan kedvesek, hogy borítékba teszitek és kitöltitek a böjti felajánlási szelvényt?” Az Úr iránti szeretete erősebbé tette a hitünket minden egyes alkalommal, amikor eljöttünk az otthonából.

Benjámin király figyelemre méltó erőt ígért azoknak, akik követik az első nagy parancsolatot. „[A]zt szeretném kérni, ha azoknak az áldott és boldog állapotán is elgondolkodnátok, akik betartják Isten parancsolatait. …áldottak ők minden dologban, …és ha mindvégig hűségesen kitartanak, befogadják őket a mennybe, …a boldogság egy soha véget nem érő állapotában.”

Az Úr szeretete örök boldogsághoz vezet!

Szeresd felebarátodat!

Jézus ezután ezt mondta: „A második pedig hasonlatos ehhez: Szeresd felebarátodat, mint magadat.” Ez a híd második tornya.

Itt Jézus mintegy híddal köti össze a mennyei, felfelé irányuló tekintetünket (hogy szeressük az Urat) a földi, kifelé irányuló tekintetünkkel (hogy szeressük felebarátainkat). Az egyik kölcsönösen függ a másiktól. Az Úr szeretete nem teljes, ha elhanyagoljuk a felebarátainkat. Ez a kifelé irányuló szeretet Isten minden gyermekét magában foglalja, nemre, társadalmi osztályra, rasszra, nemi irányultságra, jövedelemre, korra vagy etnikumra való tekintet nélkül. Felkutatjuk azokat, akiket megbántottak és megtörtek, akiket kirekesztettek, hiszen „mind egyforma Istennek”. „[Segítjük] a gyengéket, [felemeljük] a lecsüggesztett kezeket, és [megerősítjük] az ellankadt térdeket.”

Figyeljétek meg a következő példát: Evans fivér meglepődött, amikor arra érzett késztetést, hogy megálljon az autójával, és bekopogjon egy ismeretlen család ajtaján. Amikor egy több mint tízgyermekes özvegy édesanya nyitott ajtót, nehéz körülményei és nagy szükségletei azonnal nyilvánvalóvá váltak számára. Az elsőt – a ház kifestését, amin könnyen lehetett segíteni – e családnak tett sokévnyi fizikai és lelki szolgálat követte.

Ez a hálás édesanya később ezt írta a menny által küldött barátjáról: „Az életedet arra fordítottad, hogy a legkisebbeket felkarold. Ó, hogy szeretném hallani azokat a dolgokat, amiket az Úr mondani fog neked, amikor kifejezi nagyrabecsülését mindazért a jóért, amelyet anyagilag és lelkileg tettél azokért, akikről csak te és Ő fogtok valaha is tudni! Köszönjük, hogy oly sokféleképpen megáldottál minket, …s a misszionáriusoknak nyújtott segítségedet. […] Gyakran eltűnődöm, hogy vajon az Úr szándékosan téged választott-e ki, vagy csupán te voltál az egyetlen, aki meghallotta Őt.”

Felebarátotok szeretetéhez hozzátartoznak a kedvesség és szolgálat krisztusi cselekedetei. Képesek vagytok elengedni a sérelmeket, megbocsátani az ellenségeiteknek, befogadni és szolgálni a felebarátaitokat, és segíteni az időseknek? Mindegyikőtöknek sugalmazásokban lesz része, miközben a felebarátotok iránti szeretetetek tornyát építitek.

Russell M. Nelson elnök ezt tanította: „Segítséget nyújtani másoknak – tudatos erőfeszítést tenni azért, hogy annyira vagy még jobban törődjünk másokkal, mint amennyire magunkkal törődünk –, ez a mi örömünk. [K]ülönösen akkor, amikor nem kényelmes, és amikor emiatt a kényelmi körünkön kívülre kerülünk. Ama második nagy parancsolat szerint élni jelenti a kulcsot ahhoz, hogy Jézus Krisztus igaz tanítványává váljunk.

Kölcsönösen függve egymástól

Jézus így folytatta tanítását: „E két parancsolattól függ az egész törvény és a próféták”. Ez nagyon tanulságos. Fontos összefüggés van aközött, hogy szeretjük az Urat és szeretjük egymást. Ahhoz, hogy a Golden Gate híd be tudja tölteni a tervezett célját, mindkét tornyát ugyanolyan erősre építették, és mindkettőre egyformán nehezedik a függesztőkábelek, az úttest és a hídon átkelő forgalom súlya. E mérnöki szimmetria nélkül a híd veszélybe kerülhet, sőt, akár össze is omolhat. Ahhoz, hogy bármely függőhíd eleget tudjon tenni a feladatának, a tornyoknak teljes összhangban kell működniük egymással. Hasonlóképpen, a Jézus Krisztus követésére való képességünk is azon múlik, hogy mennyi erőnk és hatalmunk van egyensúlyban és ugyanolyan odaadással élni az első és a második parancsolat szerint.

A világban egyre növekvő viszálykodás azonban arra utal, hogy időnként ezt nem látjuk vagy megfeledkezünk erről. Néhányan annyira a parancsolatok betartására összpontosítanak, hogy kevés elfogadást tanúsítanak azok iránt, akiket kevésbé igazlelkűnek tartanak. Néhányan nehezen tudják szeretni azokat, akik úgy döntenek, hogy a szövetségen kívül vagy akár bármilyen vallási részvételtől távol élnek.

Ugyanakkor vannak, akik anélkül hangsúlyozzák mások szeretetének a fontosságát, hogy elismernék: mindannyian felelősséggel tartozunk Istennek. Néhányan teljes mértékben elutasítják azt az elképzelést, mely szerint létezik olyan, hogy végérvényes igazság vagy helyes és helytelen, és az egyetlen dolog, amit megkövetelnek tőlünk, az mások döntéseinek a teljes eltűrése és elfogadása. Ezen egyensúlytalanságok bármelyike a lelki hidunk kibillenését vagy akár összeomlását okozhatja.

Dallin H. Oaks elnök így fogalmazott ezzel kapcsolatban: „Ez azt jelenti, hogy a parancsolat szerint mindenkit szeretnünk kell, mivel Jézusnak az irgalmas szamaritánusról szóló példázata azt tanítja, hogy mindenki a felebarátunk. Azonban e második parancsolat betartása iránti buzgóságunknak nem szabad elfeledtetnie velünk az elsőt, hogy szeressük Istent teljes szívünkből, teljes lelkünkből és teljes elménkből.”

Összegzés

A kérdés tehát mindannyiunk számára az, hogy miként építjük fel a saját hitünk és odaadásunk hídját, magas tornyokat emelve mind az Isten iránti, mind pedig a felebarátaink iránti szeretetnek. Nos, egyszerűen csak kezdjünk hozzá! Az első erőfeszítéseink esetleg egy szalvéta hátuljára firkált tervhez, vagy a reményeink szerint majdan megépülő híd kezdeti tervrajzához hasonlíthatnak. Állhatnak néhány elérhető célból, például hogy jobban megértsük az Úr evangéliumát, vagy hogy kevesebbet ítélkezzünk mások felett. Senki sem túl fiatal vagy túl idős ahhoz, hogy elkezdje.

Idővel, imádságos és átgondolt tervezéssel, a kezdeti ötleteket finomítani tudjuk. Az új cselekedetek szokássá válnak. A korai piszkozatokból kifinomult tervrajzok lesznek. A személyes lelki hidunkat a Mennyei Atyának és az Ő Egyszülött Fiának szentelt szívvel és elmével építjük, valamint a testvéreinknek, akikkel együtt dolgozunk, játszunk és élünk.

Arra kérlek benneteket, hogy a jövőben, amikor egy fenséges függőhídon haladtok át, vagy ha csak láttok egy képet a magasba törő tornyairól, emlékezzetek a két nagy parancsolatra, melyről Jézus Krisztus az Újszövetségben beszélt. Nyerjünk sugalmazást az Úr utasításaiból! Forduljunk a szívünkkel és az elménkkel felfelé, hogy szeressük az Urat; és kifelé, hogy szeressük a felebarátainkat.

Ez erősítse meg a hitünket Jézus Krisztusban és az Ő engesztelésében, melyről bizonyságot teszek Jézus Krisztus nevében, ámen.