Feloldódva Krisztus örömében
Bizonyságomat teszem arról, hogy Mennyei Atyánk meghallja könnyes könyörgéseiteket, és mindig tökéletes bölcsességben fog válaszolni rájuk.
Szeretünk, Kearon elder. Kölcsönvehetném az akcentusodat tíz percre?
Hőn áhított csodák
Az Újszövetségben olvashatunk a vak Bartimeusról, aki csodára vágyva Jézus nevét kiáltozta. „Jézus pedig monda néki: Eredj el, a te hited megtartott téged. És azonnal megjött a szemevilága”.
Egy másik alkalommal Bétszaidában találkozott egy gyógyulásra vágyó férfival. Az előzővel ellentétben ez a csoda nem következett be azon nyomban. Jézus kétszer is megáldotta, mielőtt a férfi „megépüle”.
Egy harmadik példában Pál apostol „háromszor könyör[gött] az Úrnak” sanyargattatásától sújtva, mégis, a legjobb tudomásunk szerint buzgó kérése nem adatott meg neki.
Három különböző ember. Három egyedi élmény.
Felmerül hát a kérdés: Miért van az, hogy egyesek hamar megkapják hőn áhított csodájukat, míg másoknak türelmesen ki kell tartaniuk, az Úrra várva? Talán nem ismerjük a miértet, azonban – hála az égnek! – ismerjük Őt, aki szeret minket és „mindent megtesz [a mi] jóllét[ünk]ért és boldogság[unk]ért”.
Isteni célok
Istenünk, aki kezdettől fogva látja a véget, biztosít minket afelől, hogy „gyötrelm[ünk] és sanyargattatásai[nk] csak egy rövid pillanatnyiak”, és „jav[unk]ra fogja szentelni” azokat.
Hogy segítsen további értelmet találnunk a megpróbáltatásainkban, Orson F. Whitney elder ezt tanította: „Semmilyen általunk elszenvedett fájdalom vagy megpróbáltatás sem hiábavaló. A tanulásunkat szolgálja. […] Minden, amit… eltűrünk… türelemmel…, építi jellemünket, megtisztítja szívünket, kitágítja lelkünket, továbbá gyengédebbé és jószívűbbé tesz minket. […] Bánat és szenvedés, fáradozás és nehézségek által részesülünk abban a tanításban, amelynek a megszerzéséért ide jöttünk, és amely egyre hasonlóbbá tesz minket [mennyei szüleinkhez].”
Megértve, hogy a gyötrelmeiben „Krisztus ereje lakoz[ik]” őbenne, Pál apostol alázatosan kijelentette: „mert a mikor erőtelen vagyok, akkor vagyok erős”.
Az élet kihívásai próbára tesznek minket. Még a Szabadító is „megtanulta… az engedelmességet”, a „szenvedések által… tökéletessé” téve.
És egy nap majd könyörületesen kijelenti: „[Í]me, megtisztítottalak; a megpróbáltatás kemencéjében választottalak ki téged.”
Az Isten mennyei céljaiba vetett bizalom reményt lehel a megfáradt lelkekbe és lángra lobbantja az eltökéltséget a gyötrelmekkel és szívfájdalmakkal teli időszakokban.
Isteni látószögek
Évekkel ezelőtt Russell M. Nelson elnök ezt az értékes meglátást osztotta meg: „Amikor örök látószögből tekintünk minden dologra, az jelentősen enyhíteni fog a terhünkön.”
Feleségemmel, Jill-lel nemrég tanúi voltunk ennek az igazságnak Holly és Rick Porter hithű életében, akiknek a 12 éves fia, Trey, életét vesztette egy tragikus tűzesetben. A szeretett fia megmentésére tett hősies küzdelemben szerzett súlyos égési sérülésekkel a kezein és a lábain, Holly az egyházközség úrvacsorai gyűlésén bizonyságát tette, milyen mély békességet és örömöt árasztott az Úr a családjukra a gyötrelmükben, olyan szavakat használva, mint csodálatos, hihetetlen és bámulatos!
E drága édesanya elviselhetetlen gyászát felváltotta a mindent felülmúló békesség, amikor ez a gondolat támadt az elméjében: Nem az én kezeim azok, amelyek megmentenek, hanem a Szabadító kezei! Ahelyett, hogy a sebhelyeimre annak az emlékeztetőjeként tekintenék, amit nem tudtam megtenni, emlékezetben tartom azokat a sebhelyeket, amelyeket a Szabadító visel.
Holly tanúsága beteljesíti prófétánk ígéretét: „Celesztiálisan gondolkodva új fényben látjátok majd a megpróbáltatásokat és az ellenállást.”
D. Todd Christofferson elder kijelentette: „Hiszem, hogy a megpróbáltatások leküzdésének és az általuk való növekedésnek a kihívása vonzó volt számunkra, amikor Isten a halandóság előtti világban bemutatta a megváltás tervét. Most abban a tudatban kell megközelítenünk ezt a kihívást, hogy Mennyei Atyánk támogatni fog bennünket. De ehhez elengedhetetlen, hogy Őhozzá forduljunk. Isten nélkül a szenvedések és megpróbáltatások sötét élményei általában csüggedéshez, kétségbeeséshez, sőt, akár megkeseredéshez is vezetnek.”
Isteni tantételek
Hogy elkerüljük az elégedetlenség sötétségét, és inkább nagyobb békességre, reményre, sőt, örömre leljünk az élet nehéz megpróbáltatásai közepette, három isteni tantételt osztok meg veletek felhívásként.
Az első: erősebb hit származik abból, ha Jézus Krisztust tesszük az első helyre. „Minden gondolatban reám tekintsetek – jelenti ki –; ne kételkedjetek, ne féljetek!” Nelson elnök ezt tanította:
„[Ö]rök élet[ünk] az Őbelé és az Ő engesztelésébe vetett hit[ünkön] múlik.”
„Miközben a nemrég szerzett sérülésemből fakadó heves fájdalommal küszködtem, még mélyebb nagyrabecsülést éreztem Jézus Krisztusért és az Ő engesztelésének a felfoghatatlan ajándékáért. Gondoljatok bele! A Szabadító »mindenféle fájdalmat és megpróbáltatást és kísértést« elszenvedett, hogy vigaszt nyújthasson nekünk, meggyógyíthasson és megmenthessen minket a szükség idején.”
Majd így folytatta: „Sérülésem arra indított, hogy újra és újra emlékezzek »Izráel Szentjének nagyságára«. Gyógyulásom alatt az Úr békés és félreérthetetlen módokon nyilvánította ki isteni hatalmát.”
„E világon nyomorúságtok lészen; de bízzatok – bátorít minket a Szabadító –: én [le]győztem a világot.”
A második: ragyogóbb reménység származik abból, ha elképzeljük az örökkévaló rendeltetésünket. Az abban rejlő erőről beszélve, amikor „az Atyánk által ígért rendkívüli áldásokat… mindennap szem előtt tartjuk”, Linda Reeves nővér a következőkről tanúskodott: „Nem tudom, miért van ennyi próbatételünk, de én úgy érzem…, hogy a jutalom oly nagy, …oly örömteli és annyira felfoghatatlan számunkra, hogy amikor elnyerjük, akkor talán ezt kérdezzük majd irgalmas, szerető Atyánktól: »Tényleg csak ennyit kellett tennem?« […] Mit számít majd…, hogy mit szenvedtünk el itt, ha végül… ezek a próbatételek tesznek majd minket alkalmassá Isten királyságában az örök életre…?”
Nelson elnök ezt a meglátást osztotta meg velünk: „Figyeljétek meg az Úr válaszát Joseph Smithnek, amikor a Próféta enyhülésért imádkozott Liberty fogházában. Az Úr azt tanította neki, hogy az embertelen bánásmód, amelyben részesítették, tapasztalatot ad neki és a javára válik majd. »[H]a jól kitartasz azokban – ígérte az Úr –, Isten fel fog magasztalni téged a magasban«. Az Úr arra tanította Josephet, hogy gondolkodjon celesztiálisan és lássa maga előtt az örök jutalmat, ahelyett, hogy az adott pillanat gyötrő nehézségeire összpontosítana.”
Joseph szemléletbeli változása egyre mélyülő megelégedettséget nyújtott, amint azt egy barátnak írt e levele is tükrözi: „Miután öt hónapig voltam bezárva egy börtön falai közé, olybá tűnik számomra, hogy szívem mindig gyengédebb lesz ezek után, mint amilyen valaha volt azelőtt. […] Úgy vélem, soha nem érezhettem volna úgy, mint most érzek, ha el nem szenvedem mindazon méltatlanságokat, melyeket elszenvedtem.”
A harmadik: nagyobb hatalom származik abból, ha az örömre összpontosítunk. Az örökkévalóság legsarkalatosabb és legkínzóbb óráiban a Szabadítónk nem hőkölt vissza, hanem kiitta a keserű poharat. Miként tette ezt? Azt olvassuk, hogy „az előtte levő öröm [miatt Krisztus] keresztet szenvedett”, és akarata feloldódott az Atya akaratában.
Mélyen megindít ez a kifejezés, hogy feloldódik. Még inkább felkeltette az érdeklődésemet, amikor megtudtam, hogy ez a feloldódik kifejezés spanyol fordításban: felemészt. Németül: bekebelez; kínaiul: magába szív. Így amikor az élet kihívásai a legfájdalmasabbak és legnehezebbek, felidézem az Úr ígéretét, mely szerint nem szenvedünk el semmiféle megpróbáltatást, csakis olyanokat, melyek feloldódnak – bekebeleződnek, felemésztődnek és felszívódnak – Krisztus örömében.
Oly sokatokban látom ezt az örömet, mely „[meghazudtolja a]… halandó értelmet”, annak ellenére, hogy keserű poharatok még nem távoztatott el. Köszönjük, hogy megtartjátok a szövetségeiteket, és Isten tanúiként álltok. Köszönjük, hogy kinyújtjátok kezeteket mindannyiunk megáldására, míg „csendes szíve[tekben] bánat rejlik, mit talán nem látha[tunk]”. Amikor elhozzátok másoknak a Szabadító enyhülését, akkor ti magatok is ráleltek, tanította Camille Johnson elnök.
Isteni ígéretek
Térjünk vissza most arra az úrvacsorai gyűlésre, ahol tanúi voltunk annak a csodának, hogy Holly Porter családját megsegítette az Úr. Ahogy ott ültem az emelvényen, azon elmélkedve, mit is mondhatnék, ami vigaszt nyújthatna ennek a bámulatos családnak és a barátaiknak, ez a gondolatom támadt: Idézd a Szabadító szavait. Így a mai napon azzal zárom, amit azon a sabbatnapon mondtam – az Ő szavaival, mely szavak „meggyógyítj[ák] a sebzett lelket”.
„Jőjjetek én hozzám mindnyájan, a kik megfáradtatok és megterheltettetek, és én megnyugosztlak titeket.”
„És megkönnyítem a terheket is, melyeket a vállaitokra raktak, hogy még csak nem is érzitek azokat a hátatokon, méghozzá azalatt, míg rabságban vagytok; …hogy biztosan tudhassátok, hogy én, az Úristen, meglátogatom népemet a megpróbáltatásaikban.”
Tanúságom
Örömteli áhítattal teszek tanúságot arról, hogy Szabadítónk él, és ígéretei bizonyosak. Különösen nektek, akik gondterheltek vagytok vagy bármiféle megpróbáltatáson mentek keresztül, bizonyságomat teszem arról, hogy Mennyei Atyánk meghallja könnyes könyörgéseiteket, és mindig tökéletes bölcsességben fog válaszolni rájuk. Áldjon meg Isten benneteket, ahogyan azt a családunkkal is tette a nagy szükség idején, hogy terheitek „könnyűek legyenek”, sőt, „feloldód[jan]ak Krisztus örömében”. Jézus Krisztus szent nevében, ámen.