A Jézusról való tanúság
Kérlek benneteket, már most tegyetek azért, hogy olyasvalakiként biztosítsátok a helyeteket, aki hősies a Jézusról való bizonyságában.
1832-ben Joseph Smith és Sidney Rigdon figyelemre méltó látomást kapott Isten gyermekei örökkévaló rendeltetését illetően. Ez a kinyilatkoztatás három mennyei királyságról szólt. Dallin H. Oaks elnök tavaly októberben beszélt a dicsőség e királyságairól, s megjegyezte, hogy „a Bárány győzelme és dicsősége által” – viszonylag kevesek kivételével – végül mindenki megváltásban részesül e királyságok egyikében „azon vágyak alapján, amelyeket választásaik révén kinyilvánítottak”. Isten megváltásterve egyetemes lehetőséget jelent az Ő valamennyi gyermeke számára, bármikor és bárhol is éljenek a földön.
Habár a három királyság közül még a legalacsonyabbnak, a telesztiálisnak a dicsősége is „minden értelmet meghalad”, Atyánk azt reméli, hogy mi e királyságok közül a legmagasabbat és a legdicsőségesebbet fogjuk választani – és az Ő Fiának a kegyelme által kiérdemelni –, ahol Krisztus örököstársaiként örök életben lehet részünk. Russell M. Nelson elnök arra buzdított bennünket, hogy „gondolkodj[un]k celesztiálisan… Tűzz[ü]k ki örökkévaló cél[un]kul a celesztiális királyságot, azután pedig alaposan fontolj[u]k meg, hogy az itt a földön meghozott egyes döntései[n]k hová fognak helyezni [minket] a következő világban.”
A celesztiális királyságban lévők azok, „akik befogadták a Jézusról való tanúságot, …akik igaz emberek, tökéletessé téve Jézus, az új szövetség közbenjárója által”. A második, vagyis a terresztriális királyság lakóit úgy jellemzik, mint akik alapvetően jók, s köztük vannak „a föld tiszteletre méltó emberei, akiket elvakított az emberek csalárdsága”. Legfőbb tulajdonságbéli hiányosságuk az, hogy „nem hősiesek a Jézusról való bizonyságban”. Ezzel szemben az alacsonyabb, vagyis a telesztiális királyságban azok vannak, akik „nem fogadták be az evangéliumot, sem a Jézusról való tanúságot”.
Vegyük észre, hogy az egyes királyságok lakói abban különböznek egymástól, hogy miként viszonyulnak „a Jézusról való tanúság[hoz]”: kezdve 1.) a teljes odaadással, 2.) a nem hősies hozzáálláson át 3.) a nyílt elutasításig. Az egyes emberek örökkévaló jövője azon múlik, hogy ezek közül mit választanak.
I.
Mi is a Jézusról való tanúság?
Ez a Szentlélek által tett tanúság arról, hogy Ő Isten Fia, a Messiás és a Megváltó. Ez János bizonyságtétele arról, hogy Jézus kezdetben Istennel volt, Ő az ég és a föld Teremtője, és „Őbenne volt az evangélium, és az evangélium volt az élet, és az élet volt az emberek világossága”. Ez „az apostolok és próféták bizonyságtétele…, hogy Ő meghalt, eltemették, és harmadnap feltámadt, és felemelkedett a mennybe”. Ez az arról való tudás, hogy „[n]em adatott más név, mely által szabadítás jön”. Ez a „legutolsó tanúság”, amelyet Joseph Smith próféta tett róla: „Hogy Ő él! […] [H]ogy Ő az Atya Egyszülöttje – Hogy általa, rajta keresztül és őtőle teremtetnek és teremtettek a világok, és azok lakói Istennek született fiak és leányok.”
II.
E tanúságon túl felmerül a kérdés: mit kezdjünk vele?
A celesztiális királyság örökösei a legteljesebben befogadják a Jézusról való tanúságot azáltal, hogy megkeresztelkednek, befogadják a Szentlelket, és hit által győzedelmeskednek. Jézus Krisztus evangéliumának a tantételei és igazságai vezérlik a fontossági sorrendjüket és a döntéseiket. A Jézusról való bizonyság megnyilvánul abban, hogy kik ők és mivé válnak. Indítékuk a jószívűség, „Krisztus tiszta szeretete”. Arra összpontosítanak, hogy érettségben eljussanak Krisztus teljességének a mértékére.
Legalább néhányan azok közül, akik a terresztriális királyságba kerülnek majd, szintén elfogadják a Jézusról való tanúságot, de megkülönbözteti őket az, amit nem tesznek meg ezzel kapcsolatban. Ha nem vagyunk hősiesek a Szabadítóról való bizonyságban, az egy bizonyos fokú közönyösséget vagy nemtörődömséget – langymelegséget – sugall, ellentétben például a Mormon könyve-beli Ammon népével, akiket megkülönböztetett az „Isten… iránt tanúsított buzgóságuk”.
A telesztiális királyság lakói azok, akik elutasítják a Jézusról tett tanúságot az Ő evangéliumával, szövetségeivel és prófétáival együtt. Abinádi úgy jellemzi őket, mint akik a „saját testi akaratuk és vágyaik szerint jártak; és soha nem szólították az Urat, míg ki volt nyújtva feléjük az irgalom karja; mert ki volt nyújtva feléjük az irgalom karja, és ők nem akarták”.
III.
Mit jelent hősiesnek lenni a Jézusról való bizonyságban?
Számos lehetőséget fontolóra vehetünk e kérdés megválaszolása során. Megemlítek néhányat. Hősiesnek lenni a Jézusról való bizonyságban biztosan magában foglalja e bizonyság táplálását és megerősítését. Az igaz tanítványok nem hagyják figyelmen kívül azokat a látszólag kis dolgokat, amelyek fenntartják és megerősítik a Jézusról való bizonyságukat. Ilyen az ima, a szentírások tanulmányozása, a sabbat megtartása, az úrvacsoravétel, a bűnbánat, a szolgálattétel, valamint a szolgálat és a hódolat az Úr házában. Nelson elnök arra emlékeztet minket, hogy „[i]jesztő gyorsasággal roskadhat össze az a bizonyság, melyet nem táplálnak naponta »Isten jó szavával« [Moróni 6:4]. […] [T]ehát… naponta kell megtapasztalnunk az Úrnak való hódolatot és az Ő evangéliuma tanulmányozását.” Majd hozzátette: „Kérve kérlek benneteket, engedjétek, hogy Isten uralkodjon az életetekben. Adjatok Neki egy méltányos részt az időtökből. Miközben ezt teszitek, figyeljétek meg, mi történik a pozitív lelki lendületetekkel.”
A hősiesség azt is sugallja, hogy nyíltak és közlékenyek vagyunk a tanúságunkat illetően. Keresztelkedéskor megerősítjük, hogy hajlandóak vagyunk „Isten tanújaként állni mindig és mindenben és minden helyen, ahol csak vagy[unk], méghozzá egészen halál[unkig]”. Különösen ebben a húsvéti időszakban, örömmel, nyilvánosan és fenntartás nélkül hirdetjük a tanúságunkat a feltámadt, élő Krisztusról.
Amikor hősiesek vagyunk a Jézusról való bizonyságban, többek közt azt jelenti, hogy odafigyelünk az Ő hírnökeire. Isten nem kényszerít minket a jobb ösvényre, a szövetség ösvényére, hanem azt az utasítást adja a prófétáinak, hogy teljes mértékben tárják elénk a döntéseink következményeit. És nem csupán az Ő egyházának a tagjai elé. Prófétáin és apostolain keresztül szeretetteljesen kéri az egész világot, hogy szívleljék meg az igazságot, amely szabaddá teszi és megkíméli őket a szükségtelen szenvedéstől, valamint tartós örömöt hoz nekik.
Hősiesnek lenni a Jézusról való bizonyságban azt jelenti, hogy szavakkal és példával is biztatunk másokat – különösen a saját családunk tagjait –, hogy legyenek hasonlóképpen hősiesek. Neal A. Maxwell elder egyszer beszédet intézett az egyház „alapvetően »tiszteletreméltó« tagjaihoz, akik a felszínt karcolgatják ahelyett, hogy elmélyítenék a tanítványságukat, és akik tessék-lássék módon, nem pedig »buzgón munkálkod[nak]« [Tan és szövetségek 76:75; 58:27]”. Megjegyezve, hogy mindenki szabadon választhat, Maxwell elder így bánkódott: „Sajnos azonban, amikor valaki a lazaság mellett dönt, akkor az nem csupán saját magára, hanem a következő és az azt követő nemzedékre is hatással lesz. A szülők apró köntörfalazásai nagy elhajlásokat okozhatnak a gyermekeikben! Előfordulhat, hogy bár a család korábbi nemzedékeiben elkötelezettség tükröződött, egyesek a jelenlegi nemzedékben ennek láthatóan híján vannak. Sajnálatos módon az erózió olyan kárt tesz, hogy a következő nemzedékben némelyek talán az elszakadást választják.”
Évekkel ezelőtt John H. Groberg elder elmesélt egy történetet egy fiatal családról, mely egy kis gyülekezethez tartozott Hawaiin az 1900-as évek elején. Körülbelül két éve voltak az egyház tagjai, amikor az egyik lányukat ismeretlen kór támadta meg, és emiatt kórházba került. A következő vasárnap az apa és a fia előkészítették az úrvacsorát, ahogy azt a legtöbb héten tették, de amikor a fiatal apa letérdelt, hogy megáldja a kenyeret, a gyülekezeti elnök – ráeszmélve, hogy ki van az úrvacsorai asztalnál – felugrott, és így kiáltott: „Állj! Nem nyúlhatsz az úrvacsorához. A lányod ismeretlen betegségben szenved. Azonnal távozz, majd valaki más gondoskodik új úrvacsorai kenyérről. Nem lehettek itt. Menjetek!” A megdöbbent édesapa fürkészve nézett a gyülekezeti elnökre, majd pedig a gyülekezetre, és érzékelvén, hogy mindenki szorong és zavarban van, intett a családjának, s csendben elhagyták a kápolnát.
Egyetlen szó sem hangzott el, amint a lesújtott család hazafelé tartott a kis házukhoz vezető ösvényen. Körbeültek, s az apa így szólt: „Kérlek benneteket, maradjatok csendben, amíg készen nem állok arra, hogy megszólaljak.” A fiatal fiuk azon töprengett, mit fognak tenni, hogy bosszút álljanak az elszenvedett szégyenért: megölik a gyülekezeti elnök disznóit, vagy felgyújtják a házát, esetleg másik egyházhoz csatlakoznak? Öt, tíz, tizenöt, huszonöt perc telt el csendben.
Az apa megfeszült öklei elernyedtek, és könnyek gyűltek a szemébe. Az anya felzokogott, és hamarosan az összes gyermek csendesen sírt. Az apa a feleségéhez fordult, és azt mondta: „szeretlek”, majd mindegyik gyermeküknek elismételte ugyanezt. „Mindnyájatokat szeretlek és azt szeretném, hogy örökre együtt legyünk családként. És az egyetlen módja ennek az, hogy mindannyian legyünk jó tagjai Az Utolsó Napi Szentek Jézus Krisztus Egyházának, és a templomban egymáshoz legyünk pecsételve a szent papság által. Ez nem a gyülekezeti elnök egyháza. Ez Jézus Krisztus egyháza. Nem engedjük, hogy bárki, vagy bármilyen sértés, megszégyenítés vagy kevélység megakadályozzon minket abban, hogy örökre együtt legyünk. Jövő vasárnap újra elmegyünk istentiszteletre. Távol maradunk a többiektől addig, amíg ki nem derül, milyen betegségben szenved a lányunk, de újra el fogunk menni.”
El is mentek újra, a lányuk felépült, és miután a Hawaii Laie templom elkészült, ott egymáshoz pecsételték őket. Ma már jóval több mint 100 lélek nevezi az apját, nagyapját és dédapját áldottnak, mert ez az ember az örökkévalóságra tekintett.
Az általam megemlítendő egyik utolsó vonatkozása annak, hogy hősiesek vagyunk a Jézusról való bizonyságunkban, az egyéni törekvésünk a személyes szentségre. Jézus a mi nélkülözhetetlen Megváltónk, aki arra kérlel, hogy „[t]artsatok bűnbánatot, mind, ti földnek szélei, és jöjjetek hozzám, és keresztelkedjetek meg az én nevemben, hogy a Szentlélek befogadása megszentelhessen benneteket, hogy szeplőtelenül állhassatok előttem az utolsó napon”.
Mormon próféta ír a szentek egy csoportjáról, akik kitartottak ily módon, noha „sok megpróbáltatáson vergőd[tek] át”:
„Mindazonáltal ezek gyakran böjtöltek és imádkoztak, és alázatosságukban egyre erősebbekké és erősebbekké váltak, és egyre szilárdabbakká és szilárdabbakká Krisztus hitében, mígnem örömmel és vigasztalással telt meg a lelkük, igen, és megtisztult és megszentelődött a szívük, mely megszentelődés abból ered, hogy átengedték a szívüket Istennek.” Erre a hatalmas szívbéli változásra törekszünk, miközben átengedjük szívünket Istennek, és lelkileg újjászületünk a Szabadító kegyelme által.
Kérlek benneteket, már most tegyetek azért, hogy olyasvalakiként biztosítsátok a helyeteket, aki hősies a Jézusról való bizonyságában. Amikor arra van szükség, „ne halogassátok a… bűnbánatotok napját”, különben „olyan órában, amikor nem gondoljátok, elmúlik a nyár, és vége lesz az aratásnak, és nem szabadul meg a lelketek”. Legyetek buzgók az Istennel kötött szövetségeitek megtartásában! Ne bántódjatok meg „az ige szigorúsága miatt”! „[Emlékezzetek] rá, hogy mindig a szívetekbe írva tartsátok ezt a nevet [Krisztusét], hogy …meghalljátok és ismerjétek a hangot, melyen szólítani fognak, és a nevet is, melyen elhív majd benneteket.” Végül pedig határozzátok el a szívetekben, hogy megteszitek azokat a dolgokat, amelyeket Jézus tanít és parancsol nektek.
Atyánk azt szeretné, ha minden gyermeke, aki úgy akarja, örökké Vele élne az Ő celesztiális királyságában. Jézus szenvedett, meghalt és feltámadt, hogy ezt lehetővé tegye. „[F]elment a mennybe és leült Isten jobb keze felől, hogy igényt tartson az Atyánál jogaira az irgalom tekintetében, melyekkel az emberek gyermekei felett rendelkezik”. Azért imádkozom, hogy mindannyian megáldassunk az Úr Jézus Krisztusról való lángoló bizonysággal, hogy örvendezzünk és hősiesek legyünk ebben a bizonyságban, és életünk során folyamatosan élvezzük az Ő kegyelmének a gyümölcseit. Jézus Krisztus nevében, ámen.