A magány vége – a kapcsolatteremtés 7 módja

Írta: Julianne Holt-Lunstad

a Brigham Young Egyetem pszichológiaprofesszora

A magány olyan kihívás, melyet némi erőfeszítéssel, érzelmi lendülettel és a Szabadító segítségével le lehet győzni.

Valószínűleg mindannyian meg fogjuk tapasztaljuk néha a magányt. A magány alkalmankénti érzései valójában egészségesek és termékenyek lehetnek, ha belülről jövő intő jelként fogjuk fel arra, hogy erősebb kapcsolatokat kell kialakítanunk. A folyamatos magány azonban gyakran a boldogság egyik komoly akadálya.

Mennyei Atyánk boldogságterve magában foglalja azt, hogy egybegyűjt minket családokban és egyházközösségekben. Ez nemcsak az örök fejlődésünkben segít, hanem abban az emberi szükségletünkben is, hogy mások között legyünk, érezzük, hogy tartozunk valahova, hogy érzelmi támogatást nyújtsunk és abban részesüljünk. A tudomány kezdi felismerni, hogy a társas kapcsolatok az egészségünkhöz és túlélésünkhöz kapcsolódó biológiai szükségletet jelentenek.

Egyúttal pedig lelki szükségletet is. Szükségünk van egymásra a lelki jóllétünkhöz és fejlődésünkhöz. Az örökkévaló kapcsolatokkal teli mennyország gondolata pedig különösen örömteli (lásd Tan és szövetségek 130:2).

Gondold át a következő ötleteket a magány leküzdéséhez az életedben:

Támaszkodj a Szabadítóra. Mennyei Atyád és Jézus Krisztus tudnak a magányodról, és segíteni szeretnének. Ha tisztában vagy azzal, hogy a Szabadító ismeri a magány fájdalmát, az segíthet tudnod azt is, hogy Ő megérti az érzéseidet. Ha imádkozás, a szentírások tanulmányozása, valamint a sabbatnapi és templomi hódolat által közelebb kerülsz Mennyei Atyához és a Szabadítóhoz, az segíteni fog tudnod, hogy soha nem vagy egyedül. Amint azt Russell M. Nelson elnök tanította: „Amikor életünket… Jézus Krisztusra és az Ő evangéliumára [összpontosítjuk], akkor örömöt érezhetünk, függetlenül attól, hogy mi történik – vagy mi nem történik – az életünkben.”
Légy barátságos. A magány néha kételyt ébreszthet bennünk aziránt, hogy bármiféle erőfeszítés a részünkről segíthet enyhíteni a fájdalmunkat. Végezz egy önvizsgálatot, hogy vajon nem vagy-e borúlátó. Amikor barátságokat keresel, ne feledd, hogy ehhez gyakran barátságosnak is kell lenni. Már az is sokat jelenthet, ha csak odaköszönsz a szomszédnak. Amikor pedig keresed a lehetőségeket olyan emberek életének a megáldására, akik szintén a magánnyal küszködnek, az talán mind közül a leghathatósabb lépés.
Építs a közös érdeklődésre. Keress olyan embereket és csoportokat, akiknek az érdeklődési körei, látásmódja és elvei hasonlóak a tiédhez. Kereshetsz (vagy akár el is indíthatsz!) egy könyvklubot, szolgálati klubot, kirándulóklubot, énekcsoportot, otthoniest-csoportot vagy egy „kirepültek a gyerekek” csoportot.
Erősítsd a meglévő kapcsolatokat. A legtöbb embernek már vannak meglévő kapcsolatai a családtagokkal, a barátokkal, a szomszédokkal és az egyházközség tagjaival. E kapcsolatok ápolása kiváló kiindulópont a magány leküzdéséhez. A barátságok természetes kialakulásához idő kell, ezért légy türelmes, miközben ápolod a kapcsolatokat. Ne feledd, hogy a kapcsolataid minősége fontosabb, mint az, hogy hány kapcsolatod van.
Keress lehetőségeket a szolgálatra, és oszd meg a tehetségeidet és a lelki ajándékaidat. Szinte korlátlanul vannak lehetőségek a szolgálatra az egyházban, a családunkban és a közösségünkben. Amikor úgy érezzük, hogy erőfeszítéseink kedvező hatással vannak másokra, az értelmet és célt adhat az életünknek. Az az érzés, hogy az életünk jelent valamit mások számára, erőteljesen elűzi a magányt.
Tervezz előre az emberpróbáló időkre. Az ünnepek és az emlékezetes dátumok, mint például egy szerettünk halálának az évfordulója, nehezek tudnak lenni. Próbálj az ilyen napokra elfoglaltságot szervezni a barátaiddal vagy a családtagjaiddal, elkerülendő azt, hogy egykorvolt vagy sosemvolt kapcsolatok körül forogjanak a gondolataid.
Vegyél részt templomi és családtörténeti munkában. Ez igen hathatós módja annak, hogy az ember vigaszt és összetartozást érezzen. Dale G. Renlund apostol számos, általunk elnyerhető áldást ígért. Ezek közé tartozik a „fokozottabb szeretet és nagyrabecsülés az őseink és az élő hozzátartozóink iránt, mely által többé nem érezzük magunkat egyedül”.

A legtöbb ember számára a magány olyan kihívás, melyet némi erőfeszítéssel, érzelmi lendülettel és a Szabadító segítségével le lehet győzni.