A Lélek kipótolta azt, ami hiányzott. Liahóna, 2024. szept.
Utolsó napi szentek történetei
A Lélek kipótolta azt, ami hiányzott
Éreztem az egyházközség tagjainak a szeretetét, amikor a zenei kíséretem nélkül énekeltek.
Illusztrálta: Katy Dockrill
Georgia állam egyik kisvárosában laktunk a családommal, amikor megtudtam, hogy édesapám – mindössze 55 évesen – meghalt. A legtöbb rokonunk egy másik államban élt. A köztünk lévő 3200 kilométer még soha nem érződött többnek, mint akkor.
Kis egyházközségünkben a férjem volt a püspök, én pedig az orgonista. Mindaz a sok érzelem és stressz, amivel a temetési előkészületekben való segédkezésem járt, különösen kimerített, mire azon a vasárnapon eljött az ideje az úrvacsorai gyűlés záró himnuszának: Isten veled, míg újra látlak! (Himnuszok, 152. sz.).
A második versszak felénél erőt vett rajtam a gyász. Valahogy még végigjátszottam a versszakot, de a kezeim remegtek, a szemem pedig olyannyira könnyezett, hogy abba kellett hagynom játékot, miközben még hátravolt egy egész versszak. Nem tudtam abbahagyni a sírást.
Ekkor egy rövid szünet állt be, amikor a gyülekezet észrevette, hogy elhallgatott az orgona. Aztán az egyházközség tagjai elkezdtek kíséret nélkül énekelni. Az éneklés nem volt tökéletes, elvégre kevesen is voltunk hozzá, de a Lélek kipótolta azt, ami hiányzott. A könnyeim és zavarom ellenére is éreztem az emberek szeretetét, miközben énekeltek.
Isten veled, míg újra látlak!
Óvó karja átöleljen,
A haláltól Ő megvédjen.
Isten veled, míg újra látlak!
Amikor a himnusz véget ért, a zenei vezető átkarolt, miközben végigzokogtam a záróimát. Ezután többen is könnyes szemmel jöttek oda az orgonához, hogy részvétüket nyilvánítsák édesapám miatt.
Később elmondtam a zenei vezetőnek, hogy zongorázni fogok a temetésen. A történtek után ez valószínűleg rossz ötletnek tűnt, de édesapám nagyon szerette hallgatni, ahogy zongorázom. Neki akartam zongorázni. Ráébredtem, milyen közel éreztem őt a záró himnusz alatt.
Nagyon hálás vagyok a himnuszokért. Tanúsítom, hogy a zene oly módon taníthat és vigasztalhat bennünket, ahogyan arra a szavak gyakran képtelenek. Amint azt az Első Elnökség a himnuszoskönyv előszavában írta: „A himnuszok… megvigasztalják az elcsüggedteket, felszárítják a gyászolók könnyeit, és arra buzdítanak minket, hogy tartsunk ki mindvégig.” Hálás vagyok a jóságos egyházközségem szeretetéért is, amikor oly messze voltam a saját családomtól. Tudom, hogy édesapámmal valóban újra találkozni fogunk.