A reménység és vigasz szavai a halál beköszöntekor

„Mi szolgál számunkra vigaszul a halottainkkal kapcsolatban? A föld bármely népe közül nekünk van a legnagyobb reményünk és vigaszunk a halottainkkal kapcsolatban.”

Joseph Smith életéből

Szeretteinek gyászolása újra és újra megérintette Joseph Smith próféta életét. 1828. június 15-én Joseph és Emma első fia, Alvin, röviddel a születését követően meghalt a Pennsylvania állambeli Harmonyban. Amikor 1831 februárjában Joseph és Emma New Yorkból az Ohio állambeli Kirtlandbe költöztek, Emma ismét terhes volt, ezúttal ikrekkel. Joseph és Emma, röviddel a Kirtlandbe való megérkezésüket követően egy egyháztag, Isaac Morley farmjára költöztek egy fakunyhóba. Itt történt, hogy április 30-án megszületett a kicsi Thadeus és Louisa, de nem sokáig éltek, mert néhány órával a születésüket követően meghaltak.

Ugyanekkor történt az, hogy a közeli Warrensville városában Ohióban, John Murdock testvér elveszítette feleségét, Juliát, aki éppen akkor adott életet egy egészséges ikerpárnak. Mivel a családja most már öt gyermeket számlált, Murdock testvér úgy érezte, hogy képtelen lesz gondoskodni az újszülöttekről, ezért megkérte Josephet és Emmát, hogy fogadják őket örökbe. Joseph és Emma ezt megtette, és hálatelt szívvel fogadták be családjukba a két csecsemőt, akiket Josephnek és Juliának neveztek el. A kis Joseph azonban tizenegy hónappal később, 1832 márciusában tragikus halált halt, amikor ki lett téve a hideg éjszakai levegőnek, miközben kanyaróban szenvedett, amikor a prófétát kátránnyal és tollakkal borította a csőcselék. Ezzel a halálesettel a gyászoló szülők első öt gyermekük közül négyet eltemettek, és már csak Julia maradt nekik egyedüli gyermekként.

Joseph és Emma tizenegy gyermeke közül – kilenc saját és két örökbefogadott – csupán öt érte meg a felnőttkort. Julia 1831-ben született; III. Joseph 1832-ben; Frederick 1836-ban; Alexander 1838-ban; David pedig 1844 novemberében, öt hónappal édesapja halála után. Joseph és Emma 14 hónapos fia Don Carlos 1841-ben halt meg, az 1842-ben született fiuk pedig még a születése napján elhunyt.

Joseph Smith még életében idejekorán elvesztette három fivérét. Ephraim 1810-ben halt meg, nem sokkal születését követően. Joseph legidősebb bátyja 1823-ban halt meg 25 évesen, és legfiatalabb öccse, Don Carlos 1841-ben szintén 25 évesen hunyt el.

A próféta még egy rendkívüli veszteséget elszenvedett, amikor édesapja, akire tanácsért és erősségért támaszkodott, 1840-ben elhunyt az Illinois állambeli Nauvooban. Amikor Smith atya rájött, hogy közeleg halálának órája, az ágyához hívta családját. Feleségéhez fordulva így szólt: „Amikor a gyermekeimre tekintek, és megállapítom, hogy bár azért születtek, hogy az Úr munkáját elvégezzék, mégis ameddig ezen a földön élnek, fájdalmon és megpróbáltatáson kell keresztülmenniük, a szívem megszakad értetek, és rettegek itthagyni benneteket ellenségekkel körülvéve”¹.

Majd egymás után külön-külön beszélt mindegyik fiához és leányához, és még utoljára megáldotta őket. A próféta édesanyjának feljegyzése szerint ezeket a megnyugtató szavakat intézte Joseph prófétához:

»Joseph, fiam, magas és szent elhívást kaptál. Mégpedig az Úr munkájára hívattál el. Tarts ki hitben, és áldott leszel, és a gyermekeid is utánad. Megéred azt, hogy befejezd a munkádat.«

Joseph erre könnyek között felkiáltott: »Ó, Apám, igaz ez?« »Igen – válaszolta az apja –, megéred azt, hogy lefektesd mindannak a munkának a tervezetét, amelyet Isten neked adott. Ez az én haldokló áldásom a te fejedre, Jézus nevében.«”²

Saját életének e nehéz perceiből, valamint a Szabadító engeszteléséről való inspirált tudásából merítve Joseph Smith próféta sok gyászoló szentnek tudott vigasztalást nyújtani.

Joseph Smith tanításai

Amikor szeretett családtagjaink vagy barátaink elhunynak, hatalmas vigaszt nyújt az a tudás, hogy az elkövetkezendő világban újra találkozni fogunk velük

A próféta 1844. április 7-én beszédet mondott a Nauvooban tartott egyházi konferencián. Barátjáról, King Follettről beszélt, aki akkoriban hunyt el: „Szeretett Szentek! Az egybegyűltek figyelmét kérem most, miközben a halottak témájáról fogok beszélni. Szeretett testvérünk, King Follett elder halála, akit egy beomló kút zúzott halálra, vezet engem ehhez a témához. Barátai és rokonai kértek fel a beszédre; mivel azonban nagy számban vannak ebben a gyülekezetben olyanok – ebből a városból, illetve máshonnan –, akik veszítettek már el barátokat, ezért a témáról általánosságban fogok beszélni, és képességeim szerint, illetve a Szentlélek sugalmazása alapján osztom meg gondolataimat. Imáitokat és hiteteket kérem, hogy velem lehessen a Mindenható Isten sugalmazása és a Szentlélek ajándéka, hogy olyan dolgokat jelentsek ki, melyek igazak, és amelyeket könnyen megérthettek, és hogy a bizonyság meggyőződést keltsen a szívetekben és elmétekben annak igazságáról, amelyről beszélni fogok. […]

Tudom, hogy a bizonyságom igaz; ezért, amikor e gyászolókhoz beszélek, mit veszítettek el? A rokonaik és barátaik csupán a testüktől váltak meg egy kis időre: lelkük, amely Istennel együtt létezett, úgymond elhagyta egy rövid pillanatra a porhüvelyt; és most egy olyan helyen élnek, ahol ugyanúgy beszélgetnek egymással, mint ahogy mi tesszük itt a földön. […]

Mi szolgál számunkra vigaszul a halottainkkal kapcsolatban? A föld bármely népe közül nekünk van a legnagyobb reményünk és vigaszunk a halottainkkal kapcsolatban; mert láttuk, ahogy érdemesen jártak közöttünk, és láttuk őket, ahogy álomba merültek Jézus karjaiban…

Nektek, gyászolóknak, örvendezni van okotok King Follett elder halálával kapcsolatban; mert férjetek és édesapátok elment, hogy kivárja a halottak feltámadását – míg tökéletessé nem válik; mert a feltámadáskor barátotok tökéletes boldogságban fog feltámadni, és celesztiális dicsőségbe fog menni…

Felhatalmazást kaptam a Szentlélek felhatalmazása által, hogy elmondjam, nincs okuk a félelemre; mert ő hazatért az igazak otthonába. Ne gyászoljatok, ne sírjatok! Mindezt a bennem lévő Szentlélek bizonysága által tudom; és számíthattok arra, hogy barátaitok előjönnek majd, hogy találkozzanak veletek a celesztiális világ hajnalán…

Apám, fivéreim, gyermekeim és barátaim mentek el a lélekvilágba. Csak egy pillanatig vannak távol. Lélekben vannak, és hamarosan újra találkozni fogunk. Hamarosan eljön az idő, amikor megszólal a harsona. Amikor eltávozunk, üdvözölni fogjuk anyáinkat, atyáinkat, barátainkat, és mindazokat, akiket szeretünk, és akik Jézusban szunnyadnak. Nem fogunk félni a csőcseléktől, az üldöztetésektől vagy alattomos perektől és letartóztatásoktól, hanem örökkévaló boldogságban lesz részünk”³.

Lorenzo D. Barnes elder missziója közben vesztette életét Angliában. A próféta egy gyűlésen beszélt a haláláról, amelyet a befejezetlen Nauvoo templomban tartottak: „Elmondom, hogy mit akarok. Ha holnap elhívnak arra, hogy feküdjek a sírba, a feltámadás hajnalán hadd fogjak kezet édesapámmal, és kiáltsam: »Apám!«, mire ő ezt fogja mondani, »Fiam, fiam!«, ahogy a sírkő meghasad, mielőtt kijövünk sírjainkból.

És eltűnődhetünk-e így e dolgokról? Igen, ha megtanuljuk, hogyan éljünk, és hogyan haljunk meg. Amikor lefekszünk, eltűnődünk azon, hogyan fogunk reggel felkelni; társaknak kellemes együtt lefeküdniük a szeretet karjaiba zárva, egymás ölelésében elaludni és felébredni, és ismét feleleveníteni beszélgetésüket.

Különösnek tartanátok, ha elmondanám, hogy mit láttam látomásban, ami ehhez az érdekes témához kapcsolódik? Azok, akik Jézus Krisztusban haltak meg, számíthatnak arra, hogy amikor előjönnek, belépnek az örömnek mindabba a beteljesülésébe, amellyel itt rendelkeztek, vagy amelyre itt számítottak.

Annyira érthető volt a látomás, hogy ténylegesen láttam az embereket, mielőtt kiszálltak volna a sírból, mintha lassan keltek volna fel. Megfogták egymás kezét, és ezt mondták egymásnak: »Apám, fiam, anyám, leányom, öcsém, húgom.« És amikor a hang a halottakért kiált, hogy keljenek fel, tegyük fel, hogy apám mellett temettek el, mi lenne szívem első öröme? Hogy találkozhatok apámmal, anyámmal, bátyámmal, nővéremmel; és amikor az oldalamon vannak, megölelem őket, és ők is engem…

A halál gondolatánál sokkal fájdalmasabb nekem a megsemmisülés gondolata. Ha nem számíthatok arra, hogy újra látni fogom apámat, anyámat, fivéreimet, nővéreimet és barátaimait, szívem egy pillanat alatt megszakadna, és a sírba szállnék. Annak a reménye, hogy láthatom barátaimat a feltámadás reggelén, felvidítja a lelkemet, és segít elviselnem az élet gonoszságait. Olyan, mintha egy hosszú utazásra mennének, és visszatérésükkor fokozott örömmel találkoznánk velük…

Marcellus Batesnek [egy egyháztag, akinek meghalt a felesége] hadd szolgáljak vigasszal. Hamarosan a dicsőség világában fogod élvezni párod társaságát, és ugyanez vonatkozik Barnes testvér barátaira is, és minden szentre, akik gyászolnak. Ez figyelmeztető hang volt mindannyiunk számára, hogy legyünk mértékletesek és szorgalmasak, és tegyük félre a mulatozást, a hiúságot és a könnyelműséget, és készüljünk fel arra, hogy holnap meghalhatunk”⁴.

Azok a szülők, akiknek gyermekeik meghalnak, ugyanúgy fogják visszakapni őket a feltámadáskor, mint ahogy eltemették őket

A kétéves Marian Lyon temetésén a próféta ezt mondta: „Megint csak elhangzott a figyelmeztető hang közöttünk, amely rámutat az emberi élet bizonytalanságára; és a szabad perceimben elgondolkoztam ezen a témán, és feltettem a kérdést, hogy miért van az, hogy csecsemők, ártatlan gyermekek elvétetnek tőlünk, és főleg azok, akik a legintelligensebbnek és legérdekesebbnek tűnnek. Ezek a legerősebb okok, amelyek az elmémbe jöttek: Ez a világ egy nagyon gonosz világ; és… egyre gonoszabbá és erkölcstelenebbé válik… Az Úr sokat elvisz, már csecsemőkorban is, hogy elkerülhessék az ember irigységét, és a jelen világ gyötrelmeit és gonoszságait; túl tiszták, túl szeretetre méltóak voltak ahhoz, hogy a földön éljenek; ezért, ha jól megfontoljuk, ahelyett, hogy gyászolnánk, örvendezésre van okunk, amiért megszabadultak a gonosztól, és hamarosan ismét velünk lesznek. […]

Az egyetlen különbség egy idős és egy fiatal ember halála között az, hogy az egyik hosszabb ideig él a mennyben, az örök világosságban és dicsőségben, mint a másik, és valamivel hamarabb szabadul meg ettől a nyomorúságos, gonosz világtól. E dicsőség ellenére egy pillanatra mindezt szem elől veszítjük, és gyászoljuk a veszteséget, de nem úgy gyászolunk, mint azok, akiknek nincs reménységük”⁵.

„Felmerül a kérdés: »A gyermekek az örökkévalóságban is az édesanyjukkal lesznek?« Igen! Igen! Anyák, veletek lesznek a gyermekeitek, mert örök életük lesz, hisz az adósság ki lett fizetve”⁶.

„A gyermekek… ugyanúgy fognak feltámadni, mint ahogy meghaltak; ott majd üdvözölhetjük szeretetre méltó csecsemőinket ugyanazzal a dicsőséggel – ugyanazzal a szeretetreméltósággal a celesztiális dicsőségben”⁷.

Joseph F. Smith elnök, az egyház hatodik elnöke így számolt be: „Joseph Smith tanította azt a tant, miszerint a kiskorú gyermek, akit eltemetnek, a feltámadáskor gyermekként jön elő; és egy élettelen gyermek édesanyjára mutatva ezt mondta neki: »Részed lesz abban az örömben, gyönyörűségben és megelégedettségben, hogy feltámadása után felnevelheted, míg el nem éri lelkének teljes termetét.« …

1854-ben találkoztam [Agnes Smith] nagynénémmel, nagybátyám, Don Carlos Smith feleségével, aki annak a kislánynak [Sophroniának] volt az édesanyja, akiről Joseph Smith, a próféta beszélt, amikor azt mondta az anyának, hogy része lesz abban az örömben, gyönyörűségben és megelégedettségben, hogy felnevelheti azt a gyermeket a feltámadás után, míg el nem éri lelkének teljes termetét; és hogy sokkal nagyobb örömben lesz része, mint amennyire itt a halandóságban valaha is lehetősége lenne, mert szabad lesz a halandóság gyötrelmeitől, félelmeitől és gyengeségeitől, és többet fog tudni, mint amennyit ebben az életben tudhatna. Találkoztam azzal az özveggyel, annak a gyermeknek az édesanyjával, és ő mondta el nekem ezt az esetet, és bizonyságát adta arról, hogy ez volt az, amit Joseph Smith próféta mondott, amikor a kislánya temetésén beszélt”⁸.

Mary Isabella Horne és Leonora Cannon Taylor mindketten elveszítették fiatal gyermeküket. Horne nőtestvér így emlékezett vissza arra, amikor Joseph Smith próféta a két nőtestvérnek ezeket a vigasztaló szavakat mondta: „Azt mondta nekünk, hogy a feltámadás reggelén ugyanúgy fogjuk visszakapni azokat a gyermekeket, mint ahogy eltemettük őket, tisztán és ártatlanul, és édesanyjukként fogjuk őket táplálni és gondoskodni róluk. Azt mondta, hogy a gyermekek ugyanúgy fognak feltámadni, mint ahogy eltemették őket, és hogy el fogják nyerni mindazt az intelligenciát, amelyre szükségük lesz ahhoz, hogy elfoglalhassanak trónokat, fejedelemségeket és hatalmakat”⁹.

Bár gyászolunk szeretteink halálakor, bízhatunk abban, hogy „az egész föld Istene igazságot fog cselekedni”

A 24 éves Ephraim Marks temetésén a próféta kijelentette: „Ez egy nagyon megrendítő és rettenetes időszak. Még soha nem éreztem magam ennyire megrendültnek; emlékeztet legidősebb bátyámnak, Alvinnek a halálára, aki New Yorkban halt meg, és legkisebb öcsémnek, Don Carlosnak a halálára, aki Nauvooban hunyt el. Nehéz itt élnem a földön és azt látnom, hogy ezek a fiatalemberek, akik támaszt és vigaszt jelentenek a számunkra, fiatalságuk teljében vétetnek el tőlünk. Igen, nehéz megbékélni ezekkel a dolgokkal. Néha arra gondolok, hogy jobban megbékéltem volna ezzel, ha én magam hívattam volna el, ha ez lett volna Isten akarata; mégis tudom, hogy meg kell nyugodnunk, és tudnunk kell, hogy ez Istentől van, és meg kell békélnünk az Ő akaratával; minden rendben van. Rövidesen mi is ugyanígy elhívatunk: velem is ugyanúgy megtörténhet, mint veletek”¹⁰.

1832. június 6-án Joseph Smith ezt írta Emma Smithnek: „Nagy fájdalmat okozott, amikor meghallottam, hogy Hyrum elveszítette kisgyermekét. Úgy gondolom, hogy valamennyire együtt tudunk vele érezni, de mindannyiunknak meg kell békélnünk a sorsunkkal, és azt kell mondanunk, hogy legyen az Úr akarata szerint”¹¹.

1840. január 20-án Joseph Smith ezt írta Emma Smithnek: „Levelet kaptam Hyrumtól, és szívem megörült a hírnek, hogy családom mind életben van. Mégis szívem gyászol mindazokért, akik elvétettek tőlünk, de nem reménytelenül, mert újra látni fogom őket, és újra velük leszek. Ezért jobban megbékélhetünk Isten cselekedeteivel”¹².

„A Sionban történt halálesetekkel kapcsolatban gyászolunk mindazokkal, akik gyászolnak, de emlékezzünk arra, hogy az egész föld Istene igazságot fog cselekedni”¹³.

„Sok haláleset történt, amely szomorú érzéseket hagy, de nem tehetünk semmit. Amikor Isten a mennyekből elszólít minket innen, alá kell vetnünk magunkat az Ő rendelkezésének”¹⁴.

James Adams temetésén a próféta ezt mondta: „Először Springfieldnél [Illinois] találkoztam vele, amikor Missouriból Washingtonba tartottam. Rám talált, amikor idegen voltam, befogadott a házába, biztatott és felvidított engem, és pénzt adott nekem. Bizalmas barát volt… Kinyilatkoztatásokat kapott a távozásáról, és elment, hogy elvégezzen egy sokkal fontosabb munkát. Amikor az emberek felkészültek, jobban járnak, ha elmennek innen. Adams testvér elment, hogy megnyisson egy eredményesebb ajtót a halottaknak. Az igazak lelke felmagasztaltatik egy nagyszerűbb és dicsőségesebb munkára; ezért áldottak a lélekvilágba való távozásukban”¹⁵.

Javaslatok a tanulmányozáshoz és a tanításhoz

Vedd fontolóra ezeket az ötleteket, miközben a fejezetet tanulmányozod, illetve miközben felkészülsz a tanításra! További segítségért lásd a vi–xi. oldalakat!

Milyen gondolataid vagy érzéseid támadnak, miközben elolvasod a 179–180. oldalakon található beszámolókat? Ezek az események milyen hatással lehettek arra, ahogy Joseph próféta a halálról és a feltámadásról tanított?
Ez a fejezet olyan üzeneteket tartalmaz, amelyeket Joseph Smith osztott meg azokkal az emberekkel, akik szeretteik halálát gyászolták (181–187. o.). Ezekben az üzenetekben a próféta „reményt és vigaszt” nyújtott azáltal, hogy az evangélium tanait tanította, és megmutatta a hallgatóságának, hogy ezek a tanok miként vonatkoztak az ő életükre. Miközben elhunyt szeretteidre gondolsz, vagy azokra, akik hamarosan eltávozhatnak, mely evangéliumi igazságok nyújtanak vigaszt a számodra? Miért értékesek számodra ezek az igazságok?
Olvasd el azt a tanácsot, amelyet Joseph Smith adott, amikor Barnes elder haláláról beszélt, beleértve az arról szóló tanácsot, hogy „hogyan éljünk és hogyan haljunk meg” (182–183. o.)! Mit jelent számodra ez a tanács? Gondolkozz el azon, hogy az életed hogyan változna meg, ha emlékeznél erre a tanácsra!
Tekintsd át a próféta szavait, amelyeket olyan szülőkhöz intézett, akik elveszítették kisgyermeküket (183–185. o.)! Ezek a tanok hogyan nyújthatnak reményt a gyászoló szülőknek?
Tanulmányozd Joseph Smith tanácsát, miszerint békéljünk meg Isten akaratával, amikor szeretteink meghalnak (185–187. o.)! Isten akaratának elfogadásáról hozott döntésünk hogyan befolyásolhatja érzelmeinket? Szavainkat és cselekedeteinket? Döntésünk hogyan segíthet másoknak?

Kapcsolódó szentírások: János 20:1–29; Móziás 16:7–8; Alma 40:11–12; Moróni 8:11–20; T&Sz 42:45–46