A Lélek ajándékai

„Amennyiben őszinte szívvel engedelmeskedtek az evangéliumnak, az Úr nevében megígérem nektek, hogy a Szabadítónk által ígért ajándékok fognak kísérni benneteket.”

Joseph Smith életéből

A Mormon könyve címoldala elmagyarázza, hogy ez a figyelemre méltó szentíráskötet hogyan válik elérhetővé a világ számára. Az ősi időkben az aranylemezek „megírat[tak], lepecsételtet[tek] és az Úr számára elrejtet[tek], hogy el ne pusztítsák [őket]”. Az utolsó napokban kellett „Isten ajándéka és hatalma által… előkerül[niük]”, és „Isten ajándéka által” lefordíttatniuk. E jövendölések beteljesedéseképpen Isten Joseph Smitht választotta, hogy lefordítsa a szent feljegyzéseket. Világos, hogy Joseph azt a képességét, amellyel az ősi betűket lefordította, nem iskolázottsága által nyerte el: csupán elemi szintű tudással rendelkezett az olvasásról, az írásról és a számtanról. E feljegyzés lefordításához szükséges képességet, amelyet évszázadokkal korábban írtak egy olyan nyelven, amelyről nem volt ismerete, ajándékként kapta magától Istentől.

Emma Smith, aki a kezdetekben írnokként szolgált férje munkájában, bizonyságát tette erről az isteni ajándékról: „Senki sem diktálhatta volna a kézirat leírását, hacsak nem volt inspirálva; mert amikor írnokaként szolgáltam, [Joseph] órákon keresztül diktált nekem, és amikor evés vagy más szünet után visszatértünk hozzá, rögtön onnan kezdte, ahol abbahagytuk, anélkül, hogy látta volna a kéziratot, vagy egy részt felolvastam volna belőle”¹.

Az Úr megadta a prófétának mindazt a létfontosságú fizikai segítséget, amely lehetővé tette számára, hogy előrehaladjon a fordítás munkájával. Id. Joseph Knight, a próféta barátja, több alkalommal adott Josephnek pénzt és élelmet. Egy különösen reménytelen időszakban Knight testvér elment a próféta házához, és „egy hordó makrélát és az íráshoz néhány vonalas papírt” hozott Josephnek és Olivernek, továbbá „kilenc vagy tíz véka gabonát, és öt vagy hat véka krumplit”. Knight testvér így emlékezett vissza: „ Joseph és Oliver… hazatértek, és ott találtak engem az élelemmel, és nagyon örültek neki, mert már mindenből kifogytak”².

1829 áprilisában és májusában a próféta fordítói munkáját a Pennsylvania állambeli Harmonyban lévő otthonában egyre gyakrabban megszakították az üldöztetések. Oliver Cowdery írt egy barátjának, David Whitmernek, amelyben értesítette őt a szent munkáról, és megkérte, engedje meg, hogy a munkát a Whitmer házban folytathassák New York állam Fayette városában. 1829 májusának végén vagy júniusának elején a próféta és Oliver elutaztak David Whitmerrel annak egylovas kocsiján David édesapjának, id. Peter Whitmernek a farmjára. Június havában a Whitmer ház egyik emeleti szobájában befejeződött a fordítás Isten ajándéka és hatalma által.

Oliver Cowdery így írta le azt a csodálatos élményt, hogy a próféta írnokaként szolgálhatott: „Feledhetetlen napok voltak ezek – ott ülni és hallani a hangot, amit a menny sugalmazása diktál, e kebel legteljesebb háláját ébresztette fel! Nap nap után folytattam megszakítás nélkül mindazon dolgok leírását, amiket a száján kiejtett, míg az Urim és Tummim… segítségével lefordította a Mormon könyvének nevezett történetet, vagyis feljegyzést”³.

Ez alatt az idő alatt Joseph Smith megtanulta, hogy az isteni ajándék csak akkor volt vele, amikor érdemes volt a Lélek irányítására. David Whitmer erről így számol be: „Egyik reggel, amikor [ Joseph Smith] a fordítás folytatásához készülődött, valami nem volt rendben a ház körül, és emiatt megharagudott. Valami miatt, amit Emma, a felesége tett. Oliver és én felmentünk, Joseph pedig hamarosan utánunk jött, hogy folytassa a fordítást, de semmihez nem tudott hozzáfogni. Egyetlenegy szótagot nem bírt lefordítani. Lement, kiment a gyümölcsösbe, és az Úrhoz folyamodott; úgy egy óráig volt távol – majd visszajött a házba, bocsánatot kért Emmától, ezután feljött az emeletre, ahol mi voltunk, és a fordítás rendben folytatódott. Semmit nem tehetett, hacsak nem volt alázatos és hithű”⁴.

Alázatosan és hithűen használva azt az ajándékot, amelyet Isten adott neki, a fiatal próféta 1829 kora áprilisa és júniusának vége között végrehajtotta a Mormon könyve közel egész kötetének, látszólag lehetetlennek tűnő fordítási munkáját.

Joseph Smith tanításai

Mindannyian rendelkezünk a Lélek ajándékaival; minden egyes személy ajándékaira szükség van az egyházban

Hittételek 1:7: „Hiszünk a nyelvek, a prófécia, a kinyilatkoztatás, a látomások, a gyógyítás, a nyelvek fordításának ajándékában és így tovább”⁵.

„Mi… hiszünk a jövendölésben, a nyelvekben, a látomásokban és kinyilatkoztatásokban, az ajándékokban és a gyógyításokban; és hogy mindezek a dolgok a Szentlélek ajándéka nélkül nem élvezhetőek”⁶.

Amasa Potter így emlékezett vissza: „Emlékszem, amikor a próféta felállt, hogy a Nauvoo templomtól nyugatra fekvő ligetben egy nagyszámú közönségnek prédikáljon. Kijelentette, hogy a lelki ajándékokról fog prédikálni… Joseph kijelentette, hogy minden utolsó napi szent rendelkezik egy ajándékkal, és ha igaz-lelkűen élik az életüket, és kérik, akkor a Szentlélek kinyilatkoztatja azt nekik”⁷.

„Pál ezt mondja: »Egynek adatik a nyelvek ajándéka, másiknak a prófétálás ajándéka, megint másiknak a gyógyítás ajándéka«, továbbá: »Vagy mindnyájan próféták-é? Vagy mindnyájan szólnak-é nyelveken? Vagy mindnyájan magyaráznak-é?« Ez nyilvánvalóan megmutatja, hogy nem mindannyian rendelkeztek e különféle ajándékokkal; hanem hogy az egyik az egyik ajándékot kapta, a másik pedig egy másikat – nem mindannyian prófétáltak, nem mindannyian beszéltek nyelveken, nem mindannyian tettek csodákat; de mindannyiuk megkapta a Szentlélek ajéndékát; néha beszéltek nyelveken és prófétáltak az apostolok idejében, és volt, amikor nem…

Az egyház egy szilárd test, amely különböző részekből áll, és nagyon hasonlít az emberi szervezetre, és Pál, miután a különféle ajándékról beszélt, ezt mondja: »Ti pedig a Krisztus teste vagytok, és tagjai rész szerint; és pedig némelyeket rendelt az Isten az [egyházban] először apostolokul, másodszor prófétákul, harmadszor tanítókul; azután csodatévő erőket, aztán gyógyításnak ajándékait, gyámolokat, kormányokat, nyelvek nemeit. Avagy mindnyájan tanítók-é? Vagy mindnyájan csodatévő erők-é? Vagy mindnyájan szólnak-é nyelveken? Vagy mindnyájan magyaráznak-é?« Nyilvánvaló, hogy nem, mégis mindannyian egy testnek a részei. A természetes testnek nem minden része szem, fül, fej vagy kéz – a szem mégsem mondhatja a fülnek, hogy nincs rád szükségem, és a fej sem mondhatja a lábnak, hogy nincs rád szükségem; mindannyian egy tökéletes gépezet alkotórészei – a testé, és ha egy testrész szenved, az összes testrész szenved vele együtt, és ha az egyik testrész örül, akkor a többi is együtt örül vele. [Lásd 1 Korinthusbeliekhez 12:9–10, 18–21, 26–30.]

„Ezek tehát mind ajándékok; Istentől származnak; Istentől valók; mind a Szentlélek ajándéka”⁸.

A Lélek ajándékait engedelmesség és hit által kapjuk meg

„Mivel hiányzik a hit, ezért a gyümölcsei is hiányoznak. Mióta világ a világ, senki nem rendelkezett úgy hittel, hogy ne járt volna vele valami. Az ősi időkben élők megoltották a tűznek erejét, megmenekedtek a kard élitől, a nők visszanyerték halottaikat stb. A világok hit által lettek. [Lásd Zsidókhoz 11:3, 34–35.] Annak az embernek, aki nem rendelkezik egyik ajándékkal sem, nincs hite; becsapja önmagát, ha azt hiszi, hogy van. Hiányzott a hit nemcsak a pogányok között, hanem az állítólagos kereszténységben is, úgyhogy hiányoztak a nyelvek, a gyógyítások, a prófétálások, a próféták és az apostolok, és minden ajándék és áldás”⁹.

„Ezen a télen [1832–33] az időnket a szentírások fordításával, a Próféták Iskolájában és konferenciákon töltöttük. A felfrissülésnek sok dicsőséges időszakát éltem át. Az ajándékok, melyek az evangéliumban hívőket és annak engedelmeskedőket követik, az ősi időkhöz hasonlóan közöttünk is annak jeleként kezdtek kiáradni, hogy az Úr örökre ugyanúgy bánik az igazság alázatos szerelmeseivel és követőivel”¹⁰.

Edward Stevenson jelen volt, amikor Joseph Smith 1834-ben Michigan állam Pontiac városában prédikált. Így emlékszik vissza a próféta szavaira: „Amennyiben őszinte szívvel engedelmeskedtek az evangéliumnak, az Úr nevében megígérem nektek, hogy a Szabadítónk által ígért ajándékok fognak kísérni benneteket, és ezáltal bebizonyosodhat számotokra, hogy Isten igaz szolgája vagyok”¹¹.

A Lélek ajándékait általában csendesen és magunkban kapjuk meg, minden külső megnyilvánulás nélkül

„Az embereknek sokféle és egymásnak ellentmondó véleményük van a Szentlélek ajándékáról. Vannak, akiknek szokásuk minden természetfölötti megnyilvánulást Isten Lelkének tulajdonítani, míg vannak mások, akik azt gondolják, hogy egyáltalán semmilyen megnyilvánulással nincs kapcsolatban; és hogy mindez nem több, mint csupán az elme impulzusa, vagy egy belső érzés, vagy titkos bizonyság vagy bizonyíték, amellyel emberek rendelkeznek, és nem létezik semmilyen külső megnyilvánulás.

Nem csoda hát, hogy az emberek nagymértékben tudatlanok a szabadulás tantételeivel kapcsolatban, és legfőképp a Szentlélek ajándékának természetével, hivatalával, hatásával, ajándékaival és áldásaival kapcsolatban; ha arra gondolunk, hogy az emberi család az elmúlt évszázadokban sűrű sötétségbe és tudatlanságba volt burkolva, kinyilatkoztatás nélkül, vagy minden olyan jogos ismérv nélkül, [amely által] megismerhették volna Isten dolgait, amelyek kizárólag Isten Lelkén keresztül ismerhetők meg. Innentől fogva nem egy ritka eset az, hogy amikor ennek az egyháznak az elderei a világ lakosainak prédikálnak, miszerint, ha engedelmeskednek az evangéliumnak, akkor megkapják a Szentlélek ajándékát, hogy az emberek valami csodálatos megnyilvánulásra várnak, a hatalomnak valamilyen nagyszerű megjelenítésére, vagy valamilyen rendkívüli csodatételre…

Az emberi család nagyon is hajlamos túlzásokba esni, főleg vallási dolgokban, ennélfogva az emberek általában vagy valamilyen csodálatos megnyilvánulást akarnak, vagy egyáltalán nem fognak hinni a Szentlélek ajándékában. Ha egy elder ráhelyezi kezét egy emberre, sokan azt gondolják, hogy annak az embernek azonnal fel kell kelnie, és nyelveken kell szólnia, és prófétálnia kell; ez a gondolat onnan származik, hogy Pál bizonyos emberekre helyezte a kezeit, akiket korábban (állításuk szerint) már János keresztségére kereszteltek meg, és amikor ezt tette, »szólnak vala nyelveken, és prófétálnakvala«. [Lásd Cselekedetek 19:1–6.] …

Hisszük, hogy a Szentlelket kézrátétellel adományozhatják olyan személyek, akiknek felhatalmazásuk van rá, és hogy a nyelvek ajándéka, továbbá a prófétálás ajándéka a Lélek ajándékai, és őáltala lehet azokat elnyerni; de azt állítani, hogy az emberek kézrátétel után mindig prófétáltak és nyelveken beszéltek, hamis állítás lenne, az apostolok gyakorlatának ellentmondana, és eltérne a szentírástól. […]

A Léleknek nem mindegyik ajándéka érzékelhető természetes szemmel vagy emberi értelemmel; sőt, nagyon kevés van, amelyik igen… Az emberek nagy része csak néhányat ismerhet. Péter és János apostolok voltak, a zsidó bíróság mégis megkorbácsoltatta őket mint csalókat. Pál apostol és próféta volt, mégis megkövezték és börtönbe vetették. Az emberek semmit nem tudtak róla, pedig rendelkezett a Szentlélek ajándékával. A Szabadítónkat »fel-kent[ék]… örömnek olajával [az O] társai felett« [Zsidók 1:9], mégis ahelyett, hogy ismerték volna, azt mondták rá, hogy Belzebubtól van, és csalóként keresztre feszítették. Ki tudott rámutatni egy pásztorra, egy tanítóra vagy egy evangélistára a kinézete alapján, vagy ők nem rendelkeztek a Szentlélek ajándékával?

De hogy visszatérjünk az egyház tagjaihoz, és megvizsgáljuk azokat az ajándékokat, amelyekről Pál beszélt, azt találjuk, hogy a világ úgy általánosságban semmit nem tud róluk, és hogy csak egy-kettő létezik, amelyet azonnal fel lehetne ismerni, ha azok a kézrátétel után azonnal kiáradnának. [1 Korinthusbeliek 12:4–11-ben] Pál ezt mondja: »A[z]… ajándékokban pedig különbség van, de ugyanaz a Lélek. A szolgálatokban is különbség van, de ugyanaz az Úr. És különbség van a cselekedetekben is, de ugyanaz az Isten, a ki cselekszi mindezt mindenkiben. Mindenkinek azonban haszonra adatik a Léleknek kijelentése. Némelyiknek ugyanis bölcsességnek beszéde adatik a Lélek által; másiknak pedig tudománynak beszéde ugyanazon Lélek szerint;egynek hit ugyanazon Lélek által; másnak pedig gyógyítás ajándékai azon egy Lélek által; némelyiknek csodatévő erőknek munkái; némelyiknek meg prófétálás; némelyiknek pedig lelkeknek megítélése; másiknak nyelvek nemei; másnak pedig nyelvek magyarázása; de mindezeket egy és ugyanaz a Lélek cselekszi, osztogatván mindenkinek külön, a mint akarja.«

„Több ajándékról történik itt említés, mégis mindezek közül melyiket lehet felismerni a kézrátételnél? A bölcsesség beszéde és a tudás beszéde ugyanúgy ajándékok, mint mindegyik másik, mégis, ha egy ember mind a kettővel rendelkezik, vagy megkapja őket a kézrátétel által, ki fog arra rájönni? Egy másik a hit ajándékát kaphatja, és ugyanúgy nem lenne róla tudomásuk. Vagy tegyük fel, hogy egy ember rendelkezik a gyógyítás ajándékával vagy a csodatevés hatalmával, ezeket sem lehetne akkor felismerni; időbe telne, és olyan helyzetre lenne szükség, ahol ezeket az ajándékokat működésbe lehetne hozni. Tegyük fel, hogy egy ember rendelkezik a lelkek megítélésével, ki lenne olyan bölcs, hogy ezt felismerné? Vagy ha rendelkezne a nyelvek tolmácsolásával, hacsak valaki nem beszél valamilyen ismeretlen nyelven, akkor természetesen csöndben kellene maradnia; csupán két olyan ajándék van, amely felismerhetővé válhat: a nyelvek ajándéka és a prófétálás ajándéka. Ezek azok, amelyekről a legtöbbet beszélnek, és mégis, ha az illető ismeretlen nyelven szólalna meg, Pál bizonysága szerint idegen lenne mindazok előtt, akik jelen vannak [lásd 1 Korinthusbeliek 14:11]. Azt mondanák, hogy ez érthetetlen beszéd; és ha prófétálna, badarságnak kiáltanák ki. A nyelvek ajándéja talán mind közül a legkisebb ajándék, mégis leginkább erre törekednek.

Így tehát a szentírás bizonysága és a Léleknek az ősi időkben való megnyilvánulásai szerint a jelenlévő tömeg nagyon keveset tudhatott meg róla, kivéve néhány rendkívüli alkalomkor, mint például pünkösd napján. A legnagyobb, a legjobb és a leghasznosabb ajándékokról a megfigyelő semmit sem venne észre…

A Szentlélek ajándékának megnyilvánulásai, az angyalok szolgálata vagy Isten hatalmának, magasztosságának vagy dicsőségének megmutatkozása ritkán nyilvánul meg a nagyközönség előtt, és az is általában Isten népe számára történik, mint például az izráelitáknak; de legtöbbször, amikor angyalok jöttek, vagy Isten kinyilatkoztatta magát, egyéneknek tette, bizalmasan, a kamrájukban; a vadonban vagy mezőkön, és rendszerint hangzavar és felfordulás nélkül. Az angyal az éj leple alatt szabadította ki Pétert a börtönből; úgy jelent meg Pálnak, hogy társai előtt észrevétlen maradt; Máriának és Erzsébetnek mások tudta nélkül jelent meg; Keresztelő Jánoshoz úgy beszélt, hogy a körülötte lévők semmit nem tudtak róla.

Amikor Elizeus meglátta Izráel szekereit és azok lovasait, mások előtt mindez nem tárult fel. Amikor az Úr megjelent Ábrahámnak, a sátra ajtajánál tette; amikor az angyalok elmentek Lóthoz, rajta kívül senki nem ismerte őket, amely Ábrahám és felesége esetében is fennállt; amikor az Úr megjelent Mózesnek, az égő bokorban, a tabernákulumban vagy a hegy tetején tette; amikor Illést felvitte a tüzes szekér, a világ ezt nem látta; és amikor a szikla barlangjában volt, hangos mennydörgés támadt, de az Úr nem volt a mennydörgésben; földrengés támadt, de az Úr nem volt a földrengésben; majd egy halk és szelíd hang hallatszott, amely az Úr hangja volt, mondván: »Mit csinálsz itt Illés?« [Lásd 1 Királyok 19:11–13.]

Az Urat nem lehet mindig felismerni hangjának mennydörgése, dicsőségének megjelenítése vagy hatalmának megnyilvánulása által, és akik a leginkább szeretnék ezeket látni, a legkevésbé vannak felkészülve rájuk, és ha az Úr kinyilvánítaná hatalmát, mint ahogy Izráel gyermekeinek tette, ezek az emberek lennének az elsők, akik azt mondanák: »Isten ne beszéljen velünk, hogy meg ne haljunk.« [Lásd 2 Mózes 20:19.]”¹²

Javaslatok a tanulmányozáshoz és a tanításhoz

Vedd fontolóra ezeket az ötleteket, miközben a fejezetet tanulmányozod, illetve miközben felkészülsz a tanításra. További segítségért lásd a vii–xi.oldalakat!

Az Úr megadta Joseph Smith prófétának az aranylemezek fordításához való képesség ajándékát (119–121. o.). Az Úr mikor adott neked ajándékokat segítségképpen ahhoz, hogy részt vegyél a munkájában?
Mit tanulhatunk David Whitmer 120–121. oldalon található történetéből? Életednek milyen élményei tanították meg neked azt, hogy érdemesnek kell lenned ahhoz, hogy használhasd a lelki ajándékaidat?
Tekintsd át a 121. oldalon kezdődő részt! Az egyháznak miként válik javára az, hogy tagjai a Lélek különböző ajándékaival rendelkeznek? Miként vált javadra mások lelki ajándéka? Mikor láttál különböző ajándékokkal rendelkező embereket együtt dolgozni azon, hogy egymásnak segítsenek?
Tanulmányozd a 122. oldalon található részt! Gondolkozz el olyan lelki ajándékokon, amelyek erősítenének téged személyesen, vagy segítenének az Úr és mások szolgálatában! Döntsd el, mit fogsz tenni annak érdekében, hogy „[buzgón] keres[d] a legjobb ajándékokat” (T&Sz 46:8)!
Tekintsd át a 123. oldal tetején kezdődő részt. Gondolkozz el rajta, vagy beszéljétek meg azt a tanácsot, amelyet itt találsz arról, hogy a lelki ajándékok hogyan nyilvánulnak meg! Miért fontos emlékezni arra, hogy a lelki ajándékok „ritkán nyilvánulnak meg a nagyközönség előtt”? (125. o.). Szerinted miért van az, hogy sok lelki ajándék csendesen és titokban jön? Miért fontos emlékezni arra, hogy sok ajándék „időbe tel[ik], és olyan helyzetre [van] szükség, ahol [őket] működésbe lehet hozni”? (125. o.).
A fejezet elolvasása után mit gondolsz, milyen céljai vannak a lelki ajándékoknak?

Kapcsolódó szentírások:1 Korinthusbeliekhez 12:1–31; 3 Nefi 29:6; Moróni 10:6–23; T&Sz 46:8–33

Book of Mormon manuscript — A Mormon könyve eredeti kéziratából származó egyik oldal darabja. Ezek a szavak Lehi, az élet fájáról szóló beszámolójának egy részét képezik, amint az 1 Nefi 8:11–23-ban található.

Abraham receiving inspiration — „Isten hatalmának, magasztosságának vagy dicsőségének megmutatkozása ritkán nyilvánul meg a nagyközönség előtt… Amikor az Úr megjelent Ábrahámnak, a sátra ajtajánál tette [lásd 1 Mózes 18:1].”