20. Fejezet
Egy szeretettel és hittel teli szív: A próféta levelei a családjához
„Emlékezz arra, hogy örökre igaz és hűséges barátod maradok neked és a gyermekeknek. Szívem örökkön-örökké a tiéd köré van fonódva. Ó, Isten áldjon mindannyiótokat!”
Joseph Smith életéből
Prófétai elhívásában Joseph Smithnek rengeteget kellett utaznia, hogy eleget tudjon tenni a rohamosan terjeszkedő szervezet szükségleteinek. Miután 1831 nyarán megállapította, hogy Missouri állam Independence városa lesz a Sion felépítésére szolgáló hely, az egyház gyorsan elkezdett ott nőni, miközben az Ohio állambeli Kirtlandben is tovább növekedett. 1831-től 1838-ig az egyház népességének két központja volt, az egyik Missouriban, a másik pedig Kirtlandben, ahol a próféta élt. Ez alatt az időszak alatt a próféta ötször tette meg Missouriba az 1448 kilométeres utat, hogy ellenőrizze ott az egyház fejlődését.
1833-ban, majd 1837-ben Joseph Smith meglátogatta Felső-Kanadát, ahol az evangéliumot hirdette, és erősítette a gyülekezeteket. 1834-ben és 1835-ben elutazott Michiganbe, hogy meglátogassa az egyháztagokat. Az évek során az Illinois állambeli Springfieldben, a Massachussetts állambeli Bostonban és Salemben; a New Jersey állambeli Monmouth megyében, a New York állambeli New York Cityben és Albanyben, az Ohio állambeli Cincinnatiben, a Pennsylvania állambeli Philadelphiában, Washington D.C.-ben, és sok más helyen hirdette az evangéliumot, és intézte az egyház ügyeit.
A próféta utazásai gyakran elszólították otthonról és a családjától, ahogyan az üldöztetések is, amelyekkel újra és újra szembe találta magát. Számos alkalommal lett igazságtalanul letartóztatva és bebörtönözve, és számtalan alaptalan pernek esett áldozatául. Például 1837. július 27-én a próféta és több másik egyházi vezető elhagyta Kirtlandet, hogy meglátogassák a Kanadában élő szenteket. Ahogy az Ohio állambeli Painesville-hez értek, „egész nap alattomos és bosszantó perekkel tartották fel” őket. Mivel nem jutottak Kirtlandtől messzire, ezért visszafordultak, hogy otthon kipihenjék magukat, és másnap újra nekilássanak az útjuknak. „Naplemente körül beszálltam a lovaskocsimba, hogy visszatérjek Kirtlandbe – írta a próféta. – Ebben a pillanatban a seriff felugrott a kocsira, megragadta a gyeplőt, és átnyújtott nekem még egy idézést”1.
A próféta gyakori távolléte otthonról súlyos megpróbáltatás volt az ő és a családja számára. Emmának címzett levelei tanúskodnak az átélt magányosságáról, és arról a vágyakozásról, amelyet iránta és a gyermekeik iránt érzett. Mindig a családja iránt érzett nagy szeretetéről és Istenbe vetett hitéről írt. Bátorító szavakat is írt a családjának, amelyekben kifejezte a jövőbe vetett derűlátását mindazon csapásoknak ellenére, amelyekkel szembe találták magukat.
1832. április 1-jén a próféta elhagyta otthonát, hogy másodszor is leutazzon Missouriba, csupán egy héttel azután, hogy a csőcselék kátránnyal és tollakkal borította be, és csak két nappal azután, hogy örökbefogadott fia meghalt. Szíve bizonyosan nehéz volt a szomorúságtól, valamint felesége, Emma és az egyetlen élő gyermekük, Julia iránt érzett aggodalmától. A következő hónapban, hazafelé tartó útja során, mikor már alig várta, hogy viszontláthassa a családját, hetekig feltartóztatták az Indiana állambeli Greenville-ben. Egy lovaskocsi balesetben súlyosan megsérült a próféta egyik utazótársa, Newel K. Whitney püspök lába, akinek fel kellett gyógyulnia, mielőtt ismét útnak tudott indulni. Ez alatt az idő alatt a prófétát valamilyen úton-módon megmérgezték, amely olyan heves hányást okozott nála, hogy kiakadt az állkapcsa. Odavonszolta magát Whitney püspökhöz, aki – bár még mindig ágyhoz volt kötve – papsági áldást adott Josephnek. A próféta azonnal meggyógyult.
Röviddel a történtek után a próféta ezeket a sorokat írta feleségének: „Megjött Martin Harris testvér, és jó híreket hozott arról, hogy családjaink jól voltak akkor, amikor eljött onnan, ami felettébb felvidította a szívünket, és megerősítette a lelkünket. Köszönetet mondunk Mennyei Atyánknak az irántunk és mindannyiótok iránt tanúsított jóságáért… Helyzetem rendkívül kellemetlen, bár az Úr segedelmével megpróbálok elégedett lenni… Nagyon szeretném látni a kicsi Juliát, és még egyszer a térdemre venni, és beszélgetni veled… Maradok hűséges férjed. Az Úr áldjon meg benneteket, és béke legyen veletek, most búcsúzom, míg vissza nem térek”2.
Joseph Smith tanításai
A családtagok imádkoznak egymásért, megvigasztalják és erősítik egymást
Emma Smithnek 1832. október 13-án a New York állambeli New York Cityből: „Ma New York városának legpompásabb részén sétáltam keresztül. Az épületek igazán nagyszerűek és csodálatosak, minden szemlélődőt ámulatba ejtenek… Miután megnéztem mindazt, amihez kedvem volt, visszatértem a szobámba, hogy eltöprengjek, és megnyugtassam az elmémet; és íme, az elmémet elárasztották a gondolatok az otthonomról, valamint Emmáról és Juliáról, és egy pillanatra azt kívántam, hogy bárcsak velük lehetnék. Keblem egy szülő és férj minden érzésével és gyengédségével telt meg, és ha veletek lehetnék, sok mindent mesélnék nektek…
Érzésem szerint szeretnék valami vigasztalót mondani neked ebben a megpróbáltatásodban és jelen gyötrelmedben [Emma ekkor várandós volt]. Remélem Isten erőt ad majd neked, hogy el ne gyengülj. Imádkozom, hogy Isten megenyhítse a körülötted lévők szívét, hogy kedvesek legyenek hozzád, és amennyire lehetséges, levegyék válladról a terhet, és ne szomorítsanak el téged. Együttérzek veled, mert ismerem állapotodat, és hogy mások ezt nem ismerik, de meg kell, hogy vigasztald magad, tudván, hogy Isten a mennyben lévő barátod, és hogy van egy hűséges és élő barátod a földön, a te férjed”3.
Emma Smithnek 1838. november 12-én a Missouri állambeli Richmondból, ahol fogolyként tartották fogva: „Megkaptam a leveledet, amelyet újra és újra elolvastam; édes morzsa volt a számomra. Ó, Isten, engedd meg, hogy kiváltságom legyen még egyszer viszontlátni az én szeretetre méltó családomat, hogy újra élvezhessem a szabadság és a társas élet áldásait. Kimondhatlan hálával töltené meg a szívemet, ha keblemhez szoríthatnám őket, és megcsókolhatnám bájos arcukat. Mondd meg a gyermekeknek, hogy életben vagyok, és bízom benne, hogy rövidesen eljövök, és láthatom őket. Vigasztald meg a szívüket, amennyire csak tudod, és te is próbálj megvigasztalódni, amennyire csak tudsz…
Ui. Írj, amilyen gyakran csak tudsz, és ha lehetséges, gyere el meglátogatni, és ha lehet, hozd el a gyermekeket is! Tégy a saját érzéseid és legjobb belátásod szerint, és próbálj megvigasztalódni, ha lehetséges, és bízom benne, hogy minden a legjobban fog alakulni”4.
Emma Smithnek 1839. április 4-én Missouri állam Liberty városának börtönéből: „Kedves Emmám, állandóan rád és a gyermekekre gondolok… Szeretném látni a kicsi Fredericket, Josephet, Juliát és Alexandert, Johannát [egy árva, aki Smithékkel lakott], és öreg Őrnagyot [a család kutyája]. Ami pedig téged illet, ha szeretnéd tudni, mennyire szeretnélek viszontlátni, vizsgáld meg az érzéseidet, hogy te mennyire szeretnél engem látni, és ítéld meg saját magad. Örömmel elgyalogolnék innen tehozzád mezítláb, fedetlenül és félig mezítelenül, hogy láthassalak, és nagy gyönyörűséget jelentene a számomra, és soha nem gondolnék arra, hogy ez vesződség… Állhatatosan viselem minden elnyomásomat; és azok is, akik velem vannak. Még egyikünk sem hátrált meg”5.
Emma Smithnek 1840. január 20-án a Pennsylvania állambeli Chester megyéből: „Annyira szeretnélek mindannyiótokat még egyszer viszontlátni ebben a világban. Hosszúnak tűnik az az idő, amíg nélkülöznöm kell a társaságotokat, de az Úr segedelmével nem fog már sokáig tartani… Állandó nyugtalanság tölt el, és ez mindaddig így lesz, míg haza nem érek. Imádkozom, hogy Isten megtartson benneteket, míg haza nem térek. Kedves Emmám, szívem körülfon téged és azokat a kisgyermekeket. Szeretném, ha emlékeznél rám. Mondd meg a gyermekeknek, hogy szeretem őket, és amint tudok, hazajövök. Maradok tiéd a szeretet kötelékében, a te férjed”6.
Minden pillanatban felelősek vagyunk gyermekeink tanításáért
Emma Smithnek 1838. november 12-én a Missouri állambeli Richmondból, ahol fogolyként tartották fogva: „Mondd meg a kicsi Josephnek, hogy legyen jó fiú; apa tökéletes szeretettel szereti őt. Ő a legidősebb, és nem szabad, hogy bántsa a nálánál kisebbeket, hanem meg kell őket vigasztalnia. Mondd meg kicsi Fredericknek, hogy apa teljes szívével szereti őt; ő egy szeretetre méltó kisfiú. Julia egy bájos kislány! Őt is szeretem. Ő egy reményteljes gyermek. Mondd meg neki, hogy apa azt szeretné, ha emlékezne őrá, és hogy legyen jó kislány. Mondd meg a többieknek, hogy gondolok rájuk, és mindannyiukért imádkozom… A kicsi Alexander állandóan a gondolataimban van. Ó, drága Emmám, szeretném, ha emlékeznél rá, hogy örökre igaz és hűséges barátod maradok neked és a gyermekeknek. Szívem örökkön-örökké a tied köré van fonódva. Ó, Isten áldjon mindannyiótokat, ámen. Férjed vagyok, bilincsben és megpróbáltatás közepette”7.
Emma Smithnek 1839. április 4-én Missouri állam Liberty városának börtönéből: „Azt szeretném, hogy ne engedd, hogy azok a kicsinyek elfelejtsenek engem. Mondd meg nekik, hogy apa tökéletes szeretettel szereti őket, és mindent megtesz, hogy elszökhessen a csőcseléktől, és eljöhessen hozzájuk. Tanítsd [a gyermekeket] mindarra, amire tudod, hogy jó értelemmel rendelkezzenek. Légy gyengéd és kedves hozzájuk; ne légy ingerlékeny velük, hanem hallgasd meg, hogy mit szeretnének. Mondd meg nekik, apa azt szeretné, hogy jó gyerekek legyenek, és hallgassanak az édesanyjukra. Kedves Emmám, hatalmas felelősség nyugszik most rajtad, hogy megőrizd előttük a méltóságodat és higgadtságodat, és hogy megtanítsd nekik a helyes dolgokat, hogy fiatal és gyengéd elméjüket úgy formáld, hogy az igaz ösvényeken induljanak el, és ne szennyeződjenek be fiatalon azáltal, hogy istentelen példákat látnak”8.
Emma Smithnek 1839. november 9-én az Illinois állambeli Springfieldből: „Mindaddig állandó nyugtalanság fog eltölteni miattad és a gyermekek miatt, míg nem hallok felőled, és főleg a kicsi Fredericktől. Annyira fájdalmas volt otthagyni betegen. Remélem, hogy úgy vigyázol azokra a zsenge csemetékre, ahogy az egy anyához és egy szenthez illő, és megpróbálod művelni az elméjüket, és [megtanítod] őket olvasni, és mértékletesnek lenni. Ne engedd, hogy ki legyenek téve az időjárásnak, nehogy megfázzanak, és próbálj meg pihenni, amennyit csak lehet. Hosszú és magányos lesz a távollétem nélküled… Légy türelmes, míg haza nem jövök, és tégy meg minden tőled telhetőt. Nem tudom leírni, amit szeretnék, de higgy nekem, a legjobb érzésekkel viseltetek mindannyiótok iránt”9.
Isten a mi barátunk, és bízhatunk benne gyötrelmeink idején
Emma Smithnek 1832. június 6-án az Indiana állambeli Greenville-ből: „Majdnem minden nap ellátogattam egy ligetbe, amely a város mögött helyezkedik el, ahová elvonulhatok minden halandó szeme elől, és ahol elmélkedés és ima által szabad folyást engedhetek szívem minden érzésének. Visszaemlékeztem életem elmúlt pillanataira, amely gyászolásra és könnyontásra késztet az oktalanságaim felett érzett bánat miatt, amiért megengedtem lelkem ellenségének, hogy olyan nagy hatalma lehessen felettem, mint amilyennel az elmúlt időkben rendelkezett. De Isten irgalmas, és megbocsátotta bűneimet, és örvendezek, amiért elküldte a Vigasztalót mindazok számára, akik hisznek, és megalázkodnak előtte…
Megpróbálok megelégedni a sorsommal, tudván, hogy Isten a barátom. Őbenne vigaszra találok. Életemet az Ő kezébe adtam. Fel vagyok készülve arra, hogy elmenjek, amikor hív. Szeretnék Krisztussal lenni. Nekem nem számít kedvesnek az életem, [hacsak nem] az Ő akaratát cselekszem”10.
Emma Smithnek 1834. június 4-én a Mississippi folyó partjáról, Illinois nyugati részén; Joseph próféta ekkor Sion táborával utazott: „Időnként a gondolataink kimondhatatlan nyugtalansággal időznek feleségünkön és gyermekeinken – a test szerinti rokonságunkon, akik szívünk köré vannak fonódva –, valamint a testvéreinken és a barátainkon… Mondd meg Smith atyának és az egész családnak és Oliver [Cowdery] testvérnek, hogy vigasztalódjanak meg, és nézzenek annak a napnak elébe, amikor ennek az életnek a megpróbáltatásai és csapásai véget érnek, mi pedig élvezni fogjuk munkánk gyümölcsét, ha mindvégig kitartunk, és imádkozom, hogy mindannyiunknak ez a boldogság jusson osztályrészül”11.
Emma Smithnek 1838. november 4-én a Missouri állambeli Independence-ből, ahol fogolyként tartották fogva: „Keblem kedves és szeretett társa a megpróbáltatásban és a szenvedésben, értesítelek, hogy jól vagyok, és hogy mindannyian jó kedélyállapotban vagyunk sorsunkat illetően… Rendkívül nyugtalankodom miattad és szeretetre méltó gyermekeim miatt. Szívem gyászol és vérzik fivéreimért és nőtestvéreimért, valamint Isten népének legyilkolása miatt… Hogy Isten mit fog tenni értünk, nem tudom, de mindig, minden körülmények között a legjobbat remélem. Bár a halálba megyek, bízok Istenben. Hogy a csőcselék milyen erőszakot fog elkövetni, nem tudom, de valószínűnek tartom, hogy kevés önmérsékletet fognak tanúsítani, vagy egyáltalán semennyit. Ó, Isten legyen hozzánk irgalmas… Isten mind ez ideig megőrzött néhányunkat; talán valamilyen szinten még ki fogja terjeszteni irgalmát ránk…
Nem tudok sok mindent biztosan ebben a helyzetben, amelyben vagyok, és csak imádkozni tudok a szabadulásért, míg az meg nem adatik, és addig is mindent türelemmel és állhatatossággal veszek, ahogy jön. Remélem, hogy hithű leszel, és igaz maradsz minden bizalomhoz. Ebben a helyzetben nem tudok sokat írni. Minden ügyet úgy intézz, ahogy körülményeid és szükségleteid megkívánják. Adjon Isten neked bölcsességet, körültekintést és higgadtságot, amelyre minden okom megvan, hogy higgyem, hogy meg fogod [kapni].
Azok a kisgyermekek állandóan töprengésem tárgyai. Mondd meg nekik, hogy apa még él. Adja Isten, hogy viszontláthassa őket. Ó, Emma, …ne hagyj el engem, se az igazságot, hanem emlékezz rám; ha ebben az életben többé nem találkozom veled, adja Isten, hogy a mennyben találkozhassunk. Nem tudom kifejezni az érzéseimet; szívem megtelt. Búcsúzom, ó, kedves és szerető Emmám. Tiéd vagyok mindörökké, a te férjed és igaz barátod”12.
Emma Smithnek 1839. március 21-én Missouri állam Liberty városának börtönéből: „Kedves Emmám, nagyon jól ismerem fáradozásaidat, és együttérzek veled. Ha Isten még egyszer megkíméli az életemet, hogy kiváltságom legyen gondoskodni rólad, megkönnyítem a munkádat, és megpróbálom megvigasztalni a szívedet. Azt szeretném, hogy gondoskodj a családról, amennyire csak tudsz. Hiszem, hogy meg fogsz tenni minden tőled telhetőt. Sajnálattal hallom, hogy Frederick beteg, de remélem, hogy felépül, és hogy mindannyian jól vagytok. Szeretném, ha időt tudnál szakítani, hogy írj egy hosszú levelet, és elmondj mindent, amit tudsz, még azt is, hogy öreg Őrnagy életben van-e még, és hogy mit mondanak azok a kis fecsegők, akik a nyakadon csüngenek… Mondd el nekik, hogy azért vagyok börtönben, hogy az ő életük megszabadulhasson…
Isten irányít minden dolgot saját akaratának tanácsa szerint. Benne van az én bizodalmam. Lelkem szabadulása rendkívüli fontossággal bír a számomra, mert biztosan tudok az örök dolgokról. Ha a mennyek késlekednek, nekem az nem számít. [Hajómat] biztonságban kell kormányoznom, és ezt szándékozom tenni. Szeretném, ha te is ezt tennéd. Tiéd mindörökké”13.
Emma Smithnek 1842. augusztus 16-án, az Illinois állambeli Nauvoohoz közel; a próféta ellenségei elől rejtőzött: „Bátorkodom őszinte köszönetemet kifejezni neked azért a két érdekes és vigasztaló látogatásért, amellyel megtiszteltél engem szinte száműzött helyzetemben. Nincs az a nyelv, amely kifejezhetné szívem háláját azért a meleg és igazszívű barátságért, amelyet ezekben a dolgokban kinyilvánítottál nekem. Mióta elmentél, mind ez idáig kellemesen telt az idő, elmém tökéletesen megbékült a sorsommal, legyen, aminek lennie kell…
Mondd meg a gyermekeknek, hogy édesapjuk mind ez ideig jól van, és továbbra is buzgó imádsággal fordul a Mindenható Istenhez önmaga, te és az ő biztonságukért. Mondd meg Smith anyának, hogy fiával minden rendben lesz, legyen az az életben vagy a halálban; mert ezt mondja az Úr Isten. Mondd meg neki, hogy mindig megemlékezek róla és Lucyról [Joseph húga], és a többiekről. Mindannyian örvendjenek… A legszívélyesebb üdvözletemet küldöm, a te szerető férjed mindhalálig, az örökkévalóságon keresztül, mindörökké”14.
Javaslatok a tanulmányozáshoz és a tanításhoz
Vedd fontolóra ezeket az ötleteket, miközben a fejezetet tanulmányozod, illetve miközben felkészülsz a tanításra! További segítségért lásd a VII–XI. oldalakat!
-
Röviden tekintsd át ezt a fejezetet, és figyeld meg Joseph Smith Emma és gyermekeik iránt táplált érzéseit! Példája mit tanít arról, hogy miként beszéljünk és cselekedjünk a családunkban? Mit tanulhatunk Joseph és Emma Smith azon erőfeszítéseiből, hogy megpróbáltak egymásnak írni, és egymást látni? Mit tettél annak érdekében, hogy megmutasd a családod tagjainak, hogy szereted őket?
-
Joseph próféta azt mondta Emmának, hogy „örökre igaz és hűséges barát[ja] marad [neki] és a gyermekeknek”, és megköszönte neki a „meleg és igazszívű barátság[át]” (252., 257. o.). Mit tehetnek a férjek és a feleségek azért, hogy táplálják a barátságukat?
-
Leveleiben Joseph Smith kimutatta Emmába vetett bizalmát, és kifejezte abbéli bizodalmát, hogy jó döntéseket fog hozni, és mindent meg fog tenni, hogy gondoskodjék a családról (255–256. o.). A bizalomnak e kifejezései milyen hatással lehetnek egy férj és egy feleség kapcsolatára?
-
Olvasd el Joseph próféta üzenetét a gyermekei számára a 257. oldal második bekezdésében! Hogyan segíthetett e hír a gyermekeinek? Mit tehetnek a szülők a megpróbáltatás idején azért, hogy megmutassák gyermekeiknek, hogy van hitük Istenben?
-
Tekintsd át Joseph Smith Istenbe vetett bizodalmának a kifejezéseit a 254–257. oldalakon! Keress több olyan kifejezést, amely különösen megérint téged! Hogyan alkalmazhatod ezeket az igazságokat az életedben?
Kapcsolódó szentírások: 1 Mózes 2:24; 1 Korinthusbeliek 11:11; Efézusbeliek 5:25; Móziás 4:14–15; T&Sz 25:5, 9, 14; 68:25–28
A próféta sok kötelezettsége, illetve az üldöztetések, amelyekkel szembe találta magát, gyakran elszólították a családjától. Míg ő és bátyja, Hyrum, be voltak börtönözve Liberty börtönében, a próféta felesége, Emma, és fiuk, Joseph, eljöttek meglátogatni őt.
Annak a levélnek egy része, amelyet Joseph Smith próféta 1839. március 21-én írt Emma Smithnek Liberty börtönéből.