A vértanúhalál: a próféta saját vérével pecsételi meg a bizonyságát

„Nagyként élt és nagyként halt meg Isten és népe szemében.”

Joseph Smith életéből

1843–44 tele és tavasza hatalmas feszültség időszaka volt Nauvooban, mivel Joseph Smith ellenségei megnövelték erőfeszítéseiket, hogy elpusztítsák őt és az egyházat. Tudván, hogy földi szolgálata hamarosan befejeződik, a próféta gyakran összegyűlt a Tizenkét Apostol Kvórumának tagjaival, hogy tanítsa őket, és átadja nekik az egyház kormányzásához szükséges papsági kulcsokat. E készülődések csúcspontja 1844 márciusában zajlott le az apostolokkal és néhány közeli baráttal tartott gyűlésen. Ezen a rendkívüli tanácsülésen a próféta megbízta a Tizenketteket, hogy halála után ők kormányozzák az egyházat, elmagyarázván nekik, hogy korábban már minden ehhez szükséges szertartást, felhatalmazást és kulcsot nekik adományozott. „Az egyház vezetésének minden terhét és felelősségét a saját vállamról a tiétekre helyezem – jelentette ki. – Mostantól vállvetve álljatok alatta, férfiakhoz méltóan; mert az Úr most megengedi, hogy egy időre megpihenjek”¹.

1844. június 10-én Joseph Smith, Nauvoo polgármestere, valamint Nauvoo városi közgyűlése elrendelte a Nauvoo Expositor című folyóirat, illetve annak a nyomdaprésnek az elpusztítását, amelyen azt nyomtatták. A Nauvoo Expositor egy mormonellenes újság volt, amely rágalmazta a prófétát és más szenteket, valamint Nauvoo kinevezési okmányának visszavonását követelte. A város tisztségviselői attól tartottak, hogy ez a folyóirat zavargásokhoz fog vezetni. A polgármester és a városi közgyűlés lépésének következtében Illinois hatóságai alaptalanul zendüléssel vádolták meg a prófétát és a bátyját, Hyrumot, illetve más Nauvoo városi tisztviselőket. Illinois kormányzója, Thomas Ford, arra utasította őket, hogy az Illinois állambeli Carthage-ban, a megyeszékhelyen álljanak bíróság elé, és védelmet ígért nekik. Joseph tudta, hogy ha Carthage-ba megy, élete hatalmas veszélynek lesz kitéve a csőcselék miatt, akik megfenyegették őt.

Azt gondolván, hogy a csőcselék csak őket akarja, Joseph és Hyrum elhatározták, hogy nyugatra mennek, hogy mentsék az életüket. Június 23-án átkeltek a Mississippi folyón, de még aznap a testvérek Nauvooból rátaláltak a prófétára, és közölték vele, hogy a hadsereg beveszi a várost, ha nem adja fel magát a hatóságoknak Carthage-ban. A próféta beleegyezett, azt remélvén, hogy ezzel lecsillapítja a kormány tisztviselőit és a csőcseléket is. Június 24-én Joseph és Hyrum Smith elbúcsúztak a családjuktól, és Nauvoo városának más tisztségviselőivel elindultak Carthage-ba, majd másnap önként feladták magukat a megyei hivatalnokoknak Carthage-ban. Miután a testvéreket óvadék ellenében szabadlábra helyezték az eredeti vádpontban, alaptalanul megvádolták őket Illinois állam elleni hazaárulással, letartóztatták és bebörtönözték őket Carthage börtönébe, hogy ott várják ki a tárgyalást. John Taylor és Willard Richards elder, a Tizenkettek egyedüli tagjai, akik akkor épp nem missziót szolgáltak, önként csatlakoztak hozzájuk.

1844. június 27-ének délutánján a testvérek kis csoportja csendben és búsan ült a börtönben. Egyikőjük megkérte Taylor eldert, akinek gyönyörű tenor hangja volt, hogy énekeljen nekik. Hangja hamarosan felcsendült: „Egy vándor, árva és szegény, gyakran keresztezte utam, ki oly nagy alázattal kért, nemet mondani nem tudtam”² Taylor elder később visszagondolt arra, hogy az ének „nagyon is tükrözte az akkori érzéseinket, mert lelkünk levert, lehangolt, és komor volt”³.

Nem sokkal délután öt óra után támadók egy hatalmas csoportja viharzott be a börtönben, miközben puskáikkal a bent lévő férfiakra tüzeltek. Néhány percen belül véghezvitték a gaztettet. Hyrum Smitht lőtték le elsőnek, és majdnem azonnal meghalt. Richards elder csodával határos módon kis karcolással megúszta; Taylor elder pedig – bár súlyosan megsérült – túlélte, és később az egyház harmadik elnöke lett. Joseph próféta az ablakhoz rohant, ahol halálos lövést kapott. A visszaállítás prófétája és bátyja, Hyrum, vérükkel pecsételték meg a bizonyságukat.

Joseph Smith tanításai

Isten mindaddig megvédelmezte Joseph Smitht, míg földi küldetése be nem fejeződött

1842 augusztusában Joseph Smith ezt mondta: „Jelenleg úgy érzem, hogy amiképp a Mindenható Úr mind a mai napig megóvott engem, továbbra is meg fog óvni a szentek egyesített hitén és imáin keresztül, míg teljes mértékben el nem végzem küldetésemet ebben az életben, és olyan szilárdan meg nem alapítom a papság teljességének adományozási korszakát az utolsó napokban, hogy a föld és a pokol minden ereje sem tud győzedelmeskedni felette”⁴.

1843 októberében a próféta ezt mondta: „Dacolok az egész világgal, amely Isten munkáját el akarja pusztítani; és megjövendölöm, hogy soha nem lesz hatalmuk megölni engem, míg munkám be nem fejeződik, és készen nem állok arra, hogy meghaljak”⁵.

1844 májusában a próféta ezt mondta: „Isten mindaddig meg fog védeni, míg küldetésem be nem teljesedik”⁶.

1844 júniusában a próféta ezt mondta: „Nem becsülöm sokra az életemet. Hajlandó vagyok arra, hogy feláldoztassak ezért a népért; mert mit tehetnek az ellenségeink? Csak a testet tudják megölni, a hatalmuk ott véget ér. Álljatok szilárdan, barátaim; soha meg ne hátráljatok. Ne arra törekedjetek, hogy megmentsétek az életeteket, mert aki fél attól, hogy meghaljon az igazságért, elveszíti az örök életet. Tartsatok ki mindvégig, és feltámadunk, és olyanokká válunk, mint az istenek, és celesztiális királyságokban, fejedelemségekben és örök uradalmakban fogunk uralkodni”⁷.

1844. június 27-ének délelőttjén Joseph Smith a következőket írta Carthage-ból Emma Smithnek egy gyors levélben: „Nagyon is beletörődtem a sorsomba, tudván, hogy igazolva vagyok, és mindent megtettem, ami lehetséges volt. Add át szeretetemet a gyerekeknek és az összes barátomnak…; ami pedig a hazaárulást illeti, tudom, hogy nem követtem el, és még a látszatát sem tudják semmi ilyesminek rám bizonyítani, úgyhogy nem kell attól tartanod, hogy emiatt bármi baj érhet bennünket. Isten áldjon mindannyiótokat! Ámen”⁸.

Halála előtt Joseph Smith a Tizenkét Apostolnak adományozott minden papsági kulcsot és hatalmat, amelyet az Úr megpecsételt rajta

Wilford Woodruff, az egyház negyedik elnöke így emlékezett vissza: „[Joseph Smith] életének utolsó telét, három vagy négy hónapot a Tizenkettek Kvórumának tanításával töltött. Nemcsak néhány órát szolgálta nekik az evangélium szertartásait; hanem nap nap után, hét hét után, hónap hónap után tanította őket és még néhány más egyháztagot Isten királyságának a dolgairól”⁹.

Wilford Woodruff ezt mondta arról a gyűlésről, melyet Joseph Smith 1844 márciusában tartott az apostolokkal: „Emlékszem arra az utolsó beszédre, amelyet [Joseph Smith] adott nekünk a halála előtt… Mintegy három órán keresztül beszélt hozzánk. A szoba telve volt emésztő tűzzel, arca olyan tiszta volt, mint a borostyán, és Isten hatalmával volt felruházva. Elénk tárta a feladatunkat. Elénk tárta Isten nagyszerű munkájának a teljességét; és így szólt hozzánk: »Fejemen megpecsételtetett az élet és a szabadulás minden kulcsa, minden hatalom és minden tantétel, amelyet Isten valaha is adott bárkinek, aki a föld színén élt. E tantételek, e papság és hatalom pedig ahhoz a nagyszerű és utolsó adományozási korszakhoz tartozik, amelynek a földön való megalapításához a menny Istene kinyújtotta kezét. Nos – szólt a Tizenkettekhez –, megpecsételek a fejeteken minden kulcsot, minden hatalmat és minden tantételt, amelyet az Úr az én fejemen megpecsételt.« A továbbiakban ezt mondta: »Mind ez idáig nagyon hosszú ideig éltem, e között a nép között voltam, és a megváltás nagyszerű művében és munkájában. Szerettem volna megérni, hogy felépül ez a templom. Azonban soha nem fogom megérni, hogy megláthassam annak befejezését; de ti igen – ti igen.« […]

Miután így szólt hozzánk, ezt mondta: »Azt mondom nektek, hogy ennek a királyságnak a terhe most a ti vállatokon nyugszik; viselnetek kell azt széles e világon, és ha nem teszitek meg, elkárhoztok.«“¹⁰

A Tizenkettek Kvórumának tagjai ezt írták: „Mi, a [Tizenkettek], …jelen voltunk egy tanácsülésen, március havának vége felé tavaly [1844], amelyet Nauvoo városában tartottunk…

Ezen a tanácsülésen Joseph Smith lelke meglehetősen lehangolt volt, és megengedte magának, hogy megnyissa a szívét nekünk… : »Fivérek, az Úr azt parancsolja nekem, hogy siettessem azt a munkát, amelynek elköteleztük magunkat… Valami fontos esemény fog nemsokára történni. Előfordulhat, hogy az ellenségeim megölnek. És abban az esetben, ha megteszik, és azon kulcsok és hatalom, amely most én rajtam nyugszik, nincsenek átadva nektek, elvesznek a földről. Ha azonban sikerül őket a ti fejetekre helyeznem, akkor nyugodtan eshetek gyilkos kezek közé, ha Isten engedi azt, és teljes gyönyörűséggel és megelégedettséggel fogok elmenni tudván, hogy a munkám elvégeztetett, és az alapok le lettek fektetve, amelyeken Isten királysága fog növekedni az idők teljességének adományozási korszakában.

A Tizenkettek vállán kell, hogy mostantól az egyház vezetésének felelőssége nyugodjék, míg ki nem jelöltök másokat, hogy a helyetekbe lépjenek. Ellenségeitek nem ölhetnek meg titeket egyszerre, és ha meg is ölik bármelyikőtöket, kezeteket másokra helyezhetitek, hogy feltöltsétek a kvórumotokat. Így lehet fenntartani ezt a hatalmat és ezeket a kulcsokat a földön.« …

Soha nem fogjuk elfelejteni az akkori érzéseit és szavait. Miután ezeket elmondta, tovább járkált föl s alá, ezt mondván: »Mióta levettem a terhet a vállamról, olyan könnyűnek érzem magam, mint egy tollpehely. Úgy érzem, szabad vagyok. Köszönetet mondok Istenemnek ezért a megszabadításért.«”¹¹

Parley P. Pratt, a Tizenkettek Kvórumának tagja ezt írta: „Ez a nagy és jó ember halála előtt azt a sugalmazást kapta, hogy időről időre hívja össze a Tizenketteket, és tanítsa meg nekik a királyságra, a szertartásokra és Isten kormányzatára vonatkozó dolgokat. Gyakran megjegyezte, hogy ő lefektette az alapot, de a Tizenkettekre maradt az épület befejezése. Ezt mondta: »Nem tudom, miért; de valami okból úgy érzem, hogy fel kell gyorsítanom az előkészületeimet, és a Tizenkettekre kell ruháznom a papság minden szertartását, kulcsát, szövetségét, felruházását és pecsételő szertartását, és ezáltal eléjük kell tárnom egy mintát a [templom] szentélyére és a benne lévő felruházásra vonatkozó minden dologhoz.«

Miután ezt megtette, rendkívül örvendezett; mert – mondta – az Úr a terhet a ti vállatokra fogja fektetni, és engedi, hogy megpihenjek egy kis időre; és ha megölnek, folytatta, Isten királysága tovább fog haladni, mivel mostanra befejeztem azt a munkát, amelyet rám bíztak azáltal, hogy a mennyei látomás és a mennyből megmutatott minta alapján rátok ruháztam minden, a királyság felépítéséhez szükséges dolgot”¹².

Brigham Young, az egyház második elnöke ezt tanította: „Joseph a fejünkre ruházta az apostolsághoz tartozó összes olyan kulcsot és hatalmat, amelyet ő viselt, mielőtt meghalt, és senki vagy senkik nem állhatnak Joseph és a Tizenkettek közé ebben a világban vagy az eljövendőben. Milyen gyakran mondogatta Joseph a Tizenketteknek: »Lefektettem az alapot, és nektek kell rá építenetek, mert a ti vállatokon nyugszik a királyság.«”¹³

Joseph Smith próféta és bátyja, Hyrum nagyszerű életet éltek, és nagyszerű halált haltak az evangéliumról tett bizonyságukért

Amint az a Tan és a szövetségek 135:1–6-ban feljegyeztetett, John Taylor ezt írta, miközben a Tizenkettek Kvórumának tagjaként szolgált: „Megpecsételendő ennek a könyvnek és a Mormon könyvének a bizonyságát, bejelentjük Joseph Smith, a próféta és Hyrum Smith, a pátriárka vértanúhalálát. 1844. június 27-én, délután öt óra körül Carthage börtönében egy felfegyverzett, feketére mázolt, mintegy 150-200 személyből álló csőcselék lőtte le őket. Először Hyrum kapott lövést, és nyugodtan esett el, így kiáltva fel: Halott ember vagyok! Joseph kiugrott az ablakon, és ennek során lőtték le, míg ezt mondta: Ó Uram, én Istenem! Haláluk után mindkettőjükbe embertelen módon belelőttek, és mindketten négy golyót kaptak.

John Taylor és Willard Richards, ketten a Tizenkettek közül, voltak az egyedüliek, akik ebben az időben ott voltak a szobában. Az elsőt barbár módon négy golyó sebesítette meg, de azóta felépült; a második Isten gondviselése által megmenekült, egyetlen lyuk nélkül a ruháján.

Joseph Smith, az Úr prófétája és látnoka, – egyedül Jézust kivéve – többet tett az emberek megszabadulásáért e világon, mint bárki más, aki valaha is élt azon. Rövid húsz év alatt napvilágra hozta a Mormon könyvét, amelyet Isten ajándéka és hatalma által lefordított, és két földrészen kiadatta. Az abban foglalt örök evangélium teljességét elküldte a föld négy szegletébe. Előhozta az ezen könyvet, a Tan és szövetségeket alkotó kinyilatkoztatásokat és parancsolatokat, valamint sok más bölcs dokumentumot és utasítást, amely az emberek gyermekeinek javára szolgál. Összegyűjtött több ezer utolsó napi szentet, megalapított egy hatalmas várost, és olyan hírnevet hagyott hátra, amely nem pusztítható el. Nagyként élt és nagyként halt meg, Isten és népe szemében; és hasonlóan az Úr felkentjeinek többségéhez az ősi időkben, saját vérével pecsételte meg küldetését és munkáit; és fivére, Hyrum is így tett. Életükben nem volt közöttük megosztottság, és halálukban nem lettek elválasztva egymástól!

Amikor Joseph Carthage-ba ment, hogy átadja magát a törvény állítólagos követelményeinek, két vagy három nappal meggyilkolása előtt, azt mondta: »Úgy megyek, mint bárány a mészárszékre, de nyugodt vagyok, akár a nyári reggel; olyan lelkiismeretem van, amely Isten, és valamennyi ember elleni vétek nélkül való. Ártatlanul halok meg, és mondják még majd rólam azt: hidegvérrel gyilkolták meg.« – Ugyanezen a reggelen, miután Hyrum elkészült, hogy elinduljanak – mondhatnánk úgy is, a mészárlásra? igen, mert azt volt –, felolvasta a következő bekezdést a Mormon könyvéből, Ether tizenkettedik fejezetének vége felé, és behajtotta ott a lapot:

“És lőn, hogy imádkoztam az Úrhoz, hogy adjon a nemzsidóknak kegyelmet, hogy legyen bennük jószívűség. És lőn, hogy az Úr azt mondta nekem: Ha nincs bennük jószívűség, az neked mit sem jelent, te hűséges voltál; tisztává tétetnek tehát a ruháid. És mivel láttad gyengeségedet, erőssé tétetsz, és így leülhetsz arra a helyre, amelyet Atyám palotáiban készítettem el. És most én … búcsút mondok a nemzsidóknak; igen, és testvéreimnek is, akiket szeretek, míg nem találkozunk Krisztus ítélőszéke előtt, ahol minden ember tudni fogja, hogy véretek nem piszkította be ruháimat. [Ether 12:36–38.] A tanúságtevők mostanra halottak, és tanúbizonyságuk érvényben van.

Hyrum Smith negyvennégy éves volt 1844 februárjában, Joseph Smith pedig harmincnyolc 1843 decemberében; és ettől az időtől fogva nevük a vallási vértanúk közé tartozik majd; és az olvasót minden nemzetben emlékezteti majd arra, hogy a Mormon könyve, valamint az egyháznak e könyve, a Tan és a szövetségek, a tizenkilencedik század legjobb vérébe került, hogy előhozzák ezeket egy lerombolt világ megszabadulása érdekében; és ha a tűz belekaphat a zöldellő fába, Isten dicsőségére, mily könnyen égeti majd fel a száraz fákat, hogy megtisztítsa a szőlőskertet a romlottságtól. Dicsőségért éltek; dicsőségért haltak meg; és dicsőség az ő örök jutalmuk. Korról korra nevük úgy adatik tovább a leszármazottaknak, mint a megszenteltek drágaköve”¹⁴.

Joseph Smith teljesítette földi küldetését, bizonyságát pedig vérével pecsételte meg

Brigham Young kijelentette: „Jóllehet az ellenségnek hatalma volt megölni a mi prófétánkat, vagyis megölni a testét, nem végezte-e el mindazt, amit a szívében el akart végezni napjaiban? A legjobb tudásom szerint igen”¹⁵.

Brigham Young továbbá ezt tanította: „Ki szabadította ki Joseph Smitht az ellenségei kezéből mind a halála napjáig? Isten; bár időről időre közel került a halálhoz, és minden amellett szólt, hogy semmi esélye a kiszabadulásra. Amikor Missouriban börtönbe került, és senki nem számított arra, hogy valaha kimenekül a kezük közül, Ábrahámhoz hasonló hitem volt, és megmondtam a Fivéreknek, hogy ahogy az Úr Isten él, ki fog kerülni a kezükből. Jóllehet megjövendölte, hogy nem fogja megérni a 40. évét, mégis mindannyiunkban élt a remény, hogy ez hamis próféciának bizonyul, és mindörökké magunk mellett tarthatjuk. Azt gondoltuk, hitünk majd meghosszabbítja életét, de tévedtünk – végül vallásának mártírjaként esett el. Azt mondtam, minden rendben; most már bizonysága érvényben van; vérével pecsételte meg azt”¹⁶.

Wilford Woodruff így tette bizonyságát: „Egy időben különös érzéseim voltak a halálával és halála körülményeivel kapcsolat ban. Úgy éreztem, ha… Joseph kívánsága teljesülhetett volna, ő mutathatta volna az utat a Sziklás-hegységbe. Azóta azonban teljes mértékben megbékültem azzal a ténnyel, hogy mindez terv szerint történt, hogy ezt várták el tőle, mint ennek az adományozási korszaknak a vezetőjétől, hogy bizonyságát vérével pecsételje meg, és innen a lélekvilágba menjen, ennek az adományozási korszaknak a kulcsait viselve, hogy megnyissa azt a missziót, amely most a »börtönben lévő lelkeknek« hirdeti az evangéliumot.”¹⁷

Joseph F. Smith, az egyház hatodik elnöke ezt tanította: „Mit tanít nekünk [Joseph és Hyrum Smith] vértanúhalála? Azt a nagyszerű leckét, hogy »a hol végrendelet van, szükséges, hogy a végrendelkező halála bekövetkezzék« (Zsid. 9:16), hogy azt érvénybe léptesse. Továbbá pedig azt, hogy a vértanúk halála valójában az egyház magja. Az Úr engedélyt adott az áldozatra, hogy azoknak az erényes és igazlelkű embereknek a bizonysága tanúbizonyságként szolgáljon egy romlott és istentelen világ ellen. Továbbá arról a csodálatos szeretetről mutattak példát, amelyről a Megváltó beszél: »Nincsen senkiben nagyobb szeretet annál, mintha valaki életét adja az ő barátaiért« (János 15:13). Ezt a csodálatos szeretetet nyilvánították ki a szenteknek és a világnak, mert mielőtt elindultak Carthage-ba, mindketten felismerték és kifejezték meggyőződésüket afelől, hogy a halálba mennek… Bátorságuk, hitük, a nép iránt érzett szeretetük nem ismert határokat, és mindenüket odaadták a népnek, amijük volt. Ez az elkötelezettség és szeretet minden kétséget kizárt azoknak az elméjéből, akik élvezték a Szentlélek társaságát, a felől, hogy ezek a jó és igaz emberek valóban az Úr felhatalmazott szolgái.

Ez a vértanúság mindig is inspirációként szolgált az Úr népe számára. Segítette őket egyéni megpróbáltatásaikban; bátorságot adott nekik az igazlelkűség gyakorlásában, valamint az igazság megismerésében és gyakorlásában, és örökre az utolsó napi szentek szent emlékezetében kell élnie, akik megismerték azokat a nagyszerű igazságokat, amelyeket Isten a szolgáján, Joseph Smithen keresztül nyilatkoztatott ki”¹⁸.

George Albert Smith, az egyház nyolcadik elnöke kijelentette: „Joseph Smith elvégezte küldetését; és amikor eljött az ideje annak, hogy szemtől szembe került a halállal, ezt mondta: »Úgy megyek, mint bárány a mészárszékre, de nyugodt vagyok, akár a nyári reggel. Olyan lelkiismeretem van, amely Isten és valamennyi ember elleni vétek nélkül való. Ha megölnek, ártatlanul halok meg, és vérem bosszúért fog kiáltani a földből, és mondják még majd rólam azt: ‘Hidegvérrel gyilkolták meg.’« [Lásd T&Sz 135:4.] Nem félt attól, hogy Mennyei Atyánk örömet adó ítélőszéke elé kell állnia, és válaszolni kell a testben elkövetett cselekedeteiért. Nem félt attól, hogy szembenézzen azzal a váddal, amelyet felhoztak ellene, miszerint félrevezeti az embereket, és igazságtalanul bánik velük. Nem félt élete küldetésének eredményétől, és annak a munkának a végső győzelmétől, amelyről tudta, hogy isteni eredetű, és amiért feladta az életét”¹⁹.

Gordon B. Hinckley, az egyház tizenötödik elnöke így tette bizonyságát: „[Joseph Smith] olyannyira biztos volt abban az ügyben, amelyet vezetett, oly biztos az Istentől kapott elhívásában, hogy ezeket a saját életénél is nagyobbra értékelte. Közeledő halálát előrelátva feladta magát azoknak, akik védtelenül a csőcselék a kezére adták őt. Bizonyságát élete vérével pecsételte meg”²⁰.

Javaslatok a tanulmányozáshoz és a tanításhoz

Vedd fontolóra ezeket az ötleteket, miközben a fejezetet tanulmányozod, illetve miközben felkészülsz a tanításra! További segítségért lapozz a VII–XI. oldalakra!.

Röviddel azelőtt, hogy Joseph és Hyrum Smitht megölték, John Taylor elder elénekelte az „Egy vándor, árva és szegény” című éneket (555. o.). Olvasd el vagy énekeld el ennek az éneknek a szövegét (Hymns, 29. sz.). és gondolkozz el azon, hogy milyen összefüggésben van Joseph Smith próféta életével! Miért illett ez az ének a körülményekhez?
Tekintsd át azokat a kijelentéseket, amelyek arról tesznek bizonyságot, hogy Joseph Smith a Tizenkét Apostolnak adományozta a papsági kulcsokat (557–560. o.)! Szerinted az apostolok miért érezték fontosnak, hogy bizonyságot tegyenek ezekről az élményekről? Tedd bizonyságodat az egyház elnökségének utódlásáról!
Tanulmányozd át John Taylor beszámolóját Joseph és Hyrum Smith vértanúhaláláról (560–562. o.)! Hogyan védenéd meg azt a kijelentést, hogy Joseph Smith „egyedül Jézust kivéve, többet tett az emberek megszabadulásáért e világon, mint bárki más, aki valaha is élt azon”? Mielőtt Carthage börtönébe ment, Hyrum Ether 12:36–38-at olvasta, és behajtotta azt az oldalt. Hogyan vonatkozik ez a rész Josephre és Hyrumra? Milyen érzéseid támadnak, miközben arra az áldozatra gondolsz, amelyet Joseph és Hyrum hozott a Jézus Krisztusról való bizonyságáért?
Olvasd el az utolsó napi próféták bizonyságait az 562–564. oldalakon! Milyen köszönetet és bizonyságot tudsz hozzáfűzni az övéikhez?

Kapcsolódó szentírások: Zsidók 9:16–17; T&Sz 5:21–22; 98:13–14; 112:30–33; 136:37–40

mob at Carthage Jail — 1844. június 27-e délutánján a csőcselék beviharzott az Illinois állambeli Carthage börtönébe, és meggyilkolta Joseph Smith prófétát és Hyrum Smitht.

Joseph teaching — Wilford Woodruff visszaemlékezett arra, hogy Joseph Smith próféta „életének utolsó telét, három vagy négy hónapot a Tizenkettek kvórumának tanításával töltött[e]… Nap nap után, hét hét után, hónap hónap után”.