Szabadítókká válni Sion hegyén

„Hogyan válhatnak szabadítókká Sion hegyén? Azáltal, hogy felépítik templomaikat, felállítják keresztelőmedencéiket, majd bemennek, és részesülnek az összes szertartásban… azokért az őseikért, akik már meghaltak.”

Joseph Smith életéből

Az 1840-es években azok az egyháztagok, akik Nauvooban laktak, legnagyobb figyelmüket a halott rokonaikért végzendő helyettesítő munkának szentelték. Azóta, hogy 1840-ben megtörtént az első helyettesítő keresztelések elvégzése ebben az adományozási korszakban, a szentek genealógiai adatok után kutattak az őseikről, és sokan beléptek a keresztelővízbe elhunyt szeretteikért.

Először a Mississippi folyóban vagy a helyi patakokban végezték a halottakért való kereszteléseket. 1841 januárjában azonban, amikor a szentek tervezni kezdték a Nauvoo templomot, az Úr kijelentette: „Mert nincs a földön olyan keresztelőmedence, ahol ők, az én szentjeim, megkeresztelkedhetnének azokért, akik halottak – mert ez a szertartás házamhoz tartozik, és nem fogadható el számomra, csakis szegénységetek napjaiban, amikor nem tudtok házat építeni nekem” (T&Sz 124:29–30).

1841. október 3-án véget értek a folyóban végzett helyettesítő keresztelkedések, amikor a próféta bejelentette: „Mindaddig nem lesz több halottakért való keresztelkedés, míg a szertartást el nem lehet végezni az Úr házában… Mert így szól az Úr!” ¹ A szentek gyorsan elkezdtek építeni egy ideiglenes famedencét a Nauvoo templom újonnan kiásott alagsorában. A medence, amelyet wisconsini fenyőből készítettek, 12 faökör hátán nyugo dott. November 8-án szentelték fel használatra, „míg a templom el nem készül, amikor is egy tartósabb medence fogja ezt felváltani”². 1841. november 21-én a Tizenkettek Kvórumának hat tagja 40 olyan emberért végzett kereszteléseket, akik már meghaltak, és ezek voltak az első halottakért végzett keresztelések a medencében.

A szentek halottakért végzett keresztelésekkel kapcsolatos korai tapasztalatai megtanították nekik a nyilvántartás vezetésének fontosságát az Úr egyházában. Bár a helyi patakokban végzett helyettesítő keresztelések a megfelelő papsági felhatalmazás által történtek, nem jegyezték fel őket hivatalosan. Következésképp ezeket a kereszteléseket újra el kellett végezni. 1842. augusztus 31-én a próféta így magyarázta el egy beszédben: „Minden személy mellett, aki a halottakért keresztelkedik, kell, hogy legyen jelen egy jegyző, hogy szemtanúként feljegyezhesse azt, továbbá tanúskodhasson nyilvántartásának igazságáról és érvényességéről… Ezért mostantól kezdve fordítsunk különös figyelmet a halottakért történő keresztelések feljegyzésére és azokon a tanúk részvételére”³. A próféta másnap a szentekhez írt levelében, illetve egy másik levélben, amelyet szeptember 6-án írt, hosszasan taglalta ezt a témát. E két levél ma a Tan és a szövetségek 127. és 128. szakasza.

A 127. szakaszban a próféta a következő, Úrtól kapott utasításokat jegyezte fel: „Amikor bárki közületek megkeresztelkedik a halottaitokért, legyen ott egy jegyző, és legyen szemtanúja a kereszteléseiteknek; hallja a saját fülével, hogy tanúságot tehessen az igazságról, mondja az Úr; hogy minden feljegyzésetek fel lehessen jegyezve a mennyben… Továbbá, legyen minden feljegyzés rendbe szedve, hogy el lehessen tenni őket szent templomom archívumába, hogy emlékezetben maradjanak nemzedékről nemzedékre” (T&Sz 127:6–7, 9).

Miközben a szentek előrehaladtak ezzel a szent munkával, „hamar nyilvánvalóvá vált, hogy néhányan hosszú feljegyzésekkel rendelkeztek a halottaikról, akikért szolgálni szerettek volna”, emlékezett vissza George A. Smith, a Tizenkettek Kvórumának tagja. Ezt egy mérhetetlen nagy munka elejének tekintettük, és láttuk, hogy nem lesz könnyű feladat az evangélium szertartásait a halottak seregei számára elvégezni. A Tizenkettek közül néhányan megkérdezték Josephet, hogy nincs-e egy rövidebb módja annak, hogy ilyen sok ember számára szolgáljanak. Joseph gyakorlatilag ezt válaszolta: »Az Úr törvényei nem változnak; tökéletesen engedelmeskednünk kell annak, amit kinyilatkoztattak nekünk. Nem szabad azt várnunk, hogy ezt a halottakért végzett mérhetetlen nagy munkát rövid idő alatt elvégezhetjük.«”⁴

Joseph Smith tanításai

A halottak megszabadításának tana Isten bölcsességének és könyörületének nagyszerűségét bizonyítja

„Mindazoknak, akiknek nem volt lehetőségük arra, hogy hallják az evangéliumot, és egy sugalmazott ember szolgálhasson nekik a testben, ezután kell ezt megkapniuk, mielőtt részesülhetnének a végső ítéletben”⁵.

„Semmivel sem hihetetlenebb az, hogy Isten megszabadítja a halottakat, mint az, hogy feltámasztja őket.

A lélek soha nem lesz túl idős ahhoz, hogy Istenhez járuljon. Mindenki megbocsátó irgalom határain belülre esik, aki nem követte el a megbocsáthatatlan bűnt, amelyre nincs bocsánat sem ebben a világban, sem az eljövendőben. Van egy módja annak, hogy szabadon bocsássuk a halottak lelkét; ez a papság hatalma és felhatalmazása által történik – a földön történő megkötéssel és feloldással. Ez a tan dicsőségesnek tűnik, mivelhogy az isteni könyörület és jóindulat nagyszerűségét fejezi ki az emberiség szabadulása tervének kiterjesztésében.

Ezt a dicsőséges igazságot pontosan arra szánták, hogy növelje az értelmet, és támogassa a lelket a csapások, a nehézségek és a gyötrelmek idején. Szemléltetésképpen vegyük két ember, két testvér példáját, akik egyformán intelligensek, tanultak, erényesek és szeretetre méltóak, akik becsületességben és tiszta lelkiismerettel élnek, már amennyire képesek felismerni, mi az igaz és helyes a hagyomány homályos folyamában, illetve a természet könyvének tintafoltos lapján.

Az egyikőjük meghal és eltemetik, soha nem hallván a megbékülés evangéliumáról; a másikhoz elküldetik a szabadulás üze nete, ő azt meghallja és elfogadja, és az örök élet örökösévé tétetik. Váljon az egyik a dicsőség részesévé, a másik pedig legyen reménytelen kárhozatra szánva? Nincs lehetősége a megmenekülésre? A felekezetek azt válaszolják: »Nincs.« …

Ez a tan világos fényben mutatja be Isten bölcsességét és irgalmát a halottak szabadulására való szertartás előkészítésében, és a helyettesítő keresztség által nevük feljegyeztetik a mennyben, és a testben elkövetett cselekedeteiknek megfelelően lesznek megítélve. Ez a tan volt a szentírások központi üzenete. Azok a szentek, akik elhanyagolják mindezt az elhunyt rokonaikért, a saját szabadulásuk kárára teszik”⁶.

1840 decemberében a próféta a következőket írta a Tizenkettek Kvóruma tagjainak és más papsági vezetőknek, akik Nagy Britanniában szolgáltak missziót: „Feltételezem, hogy a »halottakért való keresztelés« tanának híre már elért hozzátok, és talán felmerült bennetek néhány kérdés ezzel kapcsolatban. Ebben a levélben nem adhatok meg minden információt, amit a témával kapcsolatban hallani szeretnétek; de… elmondanám, hogy az ősi gyülekezetek is bizonyosan gyakorolták azt; és Szt. Pál ez alapján próbálja bebizonyítani a feltámadás tanát, amikor ezt mondja: »Különben mit cselekesznek azok, a kik a halottakért keresztelkednek meg, ha a halottak teljességgel nem támadnak fel? Miért is keresztelkednek meg a halottakért?« [1 Korinthusbeliek 15:29]

A tant először Seymour Brunson testvér temetési beszédében említettem meg a nyilvánosság előtt, és azóta általános utasításokat adtam az egyházban a témával kapcsolatban. A szenteknek kiváltságuk van megkeresztelkedni azokért a rokonaikért, akik meghaltak… Anélkül, hogy bővebben kifejtenénk a témát, kétségtelenül látni fogjátok annak következetességét és ésszerűségét; Krisztus evangéliumának valószínűleg nagyobb keretet kölcsönöz, mint azt néhányan elképzelték”⁷.

Szabadítókká válunk Sion hegyén azáltal, hogy szent szertartásokat végzünk a halottakért

„Ha Isten Fia papságának felhatalmazása által megkeresztelhetünk egy embert az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek nevében a bűnök bocsánatára, akkor ugyanolyan kiváltságunk az is, hogy közvetítőként cselekedjünk, és megkeresztelkedjünk a bűnök bocsánatára azon halott rokonaink helyett és javára, akik még nem hallották az evangéliumot vagy annak teljességét”⁸.

„A Biblia ezt mondja: »Elküldöm néktek Illyést, a prófétát, mielőtt eljön az Úrnak nagy és félelmetes napja; és az atyák szívét a fiakhoz fordítja, a fiak szívét pedig az atyákhoz, hogy el ne jőjjek és meg ne verjem e földet átokkal« [Malakiás 4:5–6].

Nos, a fordít szót a köt vagy a pecsétel szóra kellene fordítani. De mi is a célja ennek a fontos küldetésnek ? Vagy hogyan teljesedik ez majd be? A kulcsokat át kell adni, Illés lelkének el kell jönnie, az evangéliumot meg kell alapozni, Isten szentjeit össze kell gyűjteni, Siont fel kell építeni, és a szenteknek szabadítók-ként kell feljönniük Sion hegyére [lásd Abdiás 1:21].

De hogyan válhatnak szabadítókká Sion hegyén? Azáltal, hogy felépítik templomaikat, felállítják keresztelőmedencéiket, majd bemennek, és részesülnek az összes szertartásban, keresztelésben, konfirmálásban, megmosásban, megkenésben, elrendelés ben és pecsételő hatalomban a fejükön azokért az őseikért, akik már meghaltak, és megváltják őket, hogy előjöhessenek az első feltámadáskor, és dicsőség trónjaira magasztaltatathassanak velük együtt; és ebben rejlik az a lánc, amely az atyák szívét a gyermekekhez köti, a gyermekeket pedig az atyákhoz, amely beteljesíti Illés küldetését…

„A szenteknek nincs túl sok idejük arra, hogy megszabadítsák és megváltsák a halottaikat, valamint összegyűjtsék az élő rokonaikat, hogy ők is megszabadulhassanak, mielőtt lesújtanak a földre, és az elrendelt pusztítás a világra tör.

Azt tanácsolnám minden szentnek, hogy menjenek minden erejükkel, és gyűjtsék össze az összes élő rokonukat a [templomba], hogy összepecsételtethessenek és megszabadulhassanak, hogy felkészülhessenek arra a napra, amikor a pusztító angyal kimegy; és ha az egész egyház teljes erejével menne, és megszabadítanák a halottait, összepecsételné az utódait, és összegyűjtené az élő barátait, és semennyi időt sem töltene a világ érdekében, aligha lenne készen a munkával, mire eljön az éj, amikor már senki sem dolgozhat”⁹.

„Van keresztség stb., azok számára, akik élnek, és van keresztség a halottak számára, akik az evangélium ismerete nélkül haltak meg… Nemcsak az szükséges, hogy megkeresztelkedjetek a halottaitokért, hanem az is, hogy végigmenjetek értük minden szertartáson, ugyanúgy, ahogyan a saját szabadulásáért tettétek. […]

Kell, hogy legyen egy olyan hely, ahová időről időre minden nemzet feljöhet, hogy megkapja a felruházását; és az Úr azt mondta, hogy ez lesz az a hely, ahol a halottakért történő kereszteléseket végzik. Mindenkinek, aki már megkeresztelkedett, és a királysághoz tartozik, joga van megkeresztelkedni azokért, akik már elmentek; és amint barátaik, akik helyettesítőjükként szolgálnak, engedelmeskednek az evangélium törvényének, az Úr szolgái majd kiszabadítják őket. Az ember helyettesítőként szolgálhat a saját rokonai számára; így teljesednek be általuk az evangélium szertartásai, amelyeket a világ megalapozása előtt elrendeltek, és megkeresztelkedhetünk azokért, akikhez jó viszony fűz minket”¹⁰.

„Mindazok, akik a hitben haltak meg, elmennek a lelkek börtönébe, hogy prédikáljanak azoknak, akik halottak a testben, de lélekben élnek; és azok a lelkek prédikálnak a lelkeknek [akik a börtönben vannak], hogy Isten szerint élhessenek a lélekben, és az emberek szolgálnak értük a testben; …ezáltal lesznek ők boldogok [lásd 1 Péter 4:6]. Ezért azok, akik megkeresztelkednek a halottaikért, szabadítók Sion hegyén, és meg kell kapniuk halottaikért a megmosatásukat és megkenésüket, mint ahogyan azt magukért megkapták”¹¹.

Isten hatalmas felelősséget helyezett ránk, hogy kutassunk a halottaink után

„Megnyitom szemeiteket a halottakkal kapcsolatban. Mindazt, amit Isten az Ő végtelen bölcsességében jónak és helyesnek lát kinyilatkoztatni nekünk a halandó testünkkel kapcsolatban, míg a halandóságban lakunk, elvonatkoztatva és e halandó tabernákulumtól függetlenül teszi; a lelkünknek nyilatkoztatja ki azokat, pontosan úgy, mintha nem is lenne testünk; és azok a kinyilatkoztatások, amelyek megváltják a lelkünket, meg fogják váltani a testünket is. Isten úgy nyilatkoztatja ki ezeket nekünk, hogy meg sem fordul a fejében a test vagy tabernákulum örök feloszlásának a gondolata. Innen származik a felelősségünk, az a komoly felelősség, amely ránk lett bízva a halottainkkal kapcsolatban; mert mindazoknak a lelkeknek, akik testben nem engedelmeskedtek az evangéliumnak, engedelmeskedniük kell a lélekben, vagy elkárhoznak. Mély gondolat! Félelmetes gondolat! Nincs mit tenni? Nincs felkészítés – nincs szabadulás apáink és barátaink számára, akik anélkül haltak meg, hogy lehetőségük lett volna az Ember Fiának rendeleteit betartani? …

Milyen ígéreteink vannak a halottak megváltásával kapcsolatban? És milyen jellemmel rendelkeznek azok, akik megszabadulhatnak attól függetlenül, hogy testük a sírban mállik és bomlik? Amikor parancsolatai tanítanak bennünket, azt örökkévaló szemszögből teszik; mert Isten úgy tekint ránk, mint akik az örökkévalóságban léteznek. Isten az örökkévalóságban létezik, és nem úgy látja a dolgokat, mint mi.

A legnagyobb felelősség, amelyet Isten ránk ruházott ebben a világban, a halottaink felkutatása. Az apostol ezt mondja: »nálunk nélkül tökéletességre nem juthatnak« [lásd Zsidók 11:40]; mert szükséges, hogy kezünkben legyen az összepecsételő hatalom, hogy összepecsételjük a gyermekeinket és a halottainkat az idők adományozási korszakának teljességére – arra az adományozási korszakra, amelyben beteljesednek Jézus Krisztus ígéretei, amelyeket a világ megalapozása előtt az ember szabadítására tett.

…Szükségszerű, hogy azok, akik előttünk jártak, és akik utánunk következnek, velünk együtt meg legyenek váltva; így Isten kötelezővé tette ezt az ember számára. Isten ezért ezt mondta: »Én elküldöm néktek Illyést, a prófétát, mielőtt eljön az Úrnak nagy és félelmetes napja. És az atyák szívét a fiakhoz fordítja, a fiak szívét pedig az atyákhoz, hogy el ne jőjjek és meg ne verjem e földet átokkal« [Malakiás 4:5–6].”¹²

Joseph Smith próféta a következőket írta a szenteknek egy levélben, amelyet később a Tan és a szövetségek 128:15–18, 22, 24-ben jegyeztek fel: „És most, igen szeretett testvéreim, hadd biztosítsalak titeket arról, hogy ezek a tantételek a halottakkal és az élőkkel kapcsolatban nem vehetők könnyedén, ami a szabadulásunkat illeti. Mert az ő szabadulásuk szükséges és elengedhetetlen a mi szabadulásunkhoz, amint azt Pál az atyákat illetően megmondja – hogy nélkülünk nem lehetnek tökéletesek – éppen úgy mi sem lehetünk tökéletessé a halottaink nélkül.

És most, a halottakért végzett kereszteléssel kapcsolatban, mondok nektek még egy idézetet Páltól, a korinthusbeliekhez írt első levél 15:29-es versét: Különben mit cselekednek azok, akik a halottakért keresztelkednek meg, ha a halottak egyáltalán nem támadnak fel? Miért keresztelkednek meg akkor a halottakért?

Továbbá, ezen idézethez kapcsolódóan mondok nektek egy idézetet az egyik prófétától, aki a papság visszaállítására szegezte szemét, az utolsó napokban kinyilatkoztatásra kerülő dicsőségekre, különösképpen pedig az örök evangélium minden tárgya közül a legdicsőségesebbre, nevezetesen a halottakért végzett keresztelésre; mert Malakiás az utolsó fejezet 5. és 6. versében azt mondja: Íme, el fogom küldeni hozzátok Illést, a prófétát, az Úr nagy és félelmetes napjának eljövetele előtt. És az atyák szívét a gyermekekhez fogja fordítani, és a gyermekek szívét az atyáikhoz, nehogy eljöjjek és átokkal sújtsam a földet.

Világosabb fordítását is adhattam volna ennek, de ahogy most áll, úgy is elég világos ahhoz, hogy célomnak megfeleljen. Elegendő tudni ebben az esetben azt, hogy átok sújtja majd a földet, ha nincs valamiféle összekötő kapocs az atyák és a gyermekek között, valamilyen dologban – és vajon mi ez a dolog? A halottakért végzett keresztelés. Mert nélkülük mi nem lehetünk tökéletessé; és ők sem lehetnek tökéletessé nélkülünk. […]

Örvendjen a szívetek, és legyetek rendkívül örömteliek. Törjön ki éneklésbe a föld! Zengjék a halottak az örök dicséret himnuszait Immánuel Királynak, aki mielőtt lett volna a világ, elrendelte azt, ami lehetővé teszi számunkra a börtönből való kiváltásukat; mert a foglyok szabadon bocsáttatnak. […]

Ajánljunk fel igazlelkűségben felajánlást az Úrnak egyházként és népként; és mutassunk be az ő szent templomában, amikor elkészül, egy olyan könyvet, amely halottaink feljegyzéseit tartalmazza, ami teljes elfogadásra méltó”¹³.

Javaslatok a tanulmányozáshoz és a tanításhoz

Vedd fontolóra ezeket az ötleteket, miközben a fejezetet tanulmányozod, illetve miközben felkészülsz a tanításra! További segítségért lapozz a vii–xi. oldalakra!

Tekintsd át a 493–495. oldalakat, és figyeld meg, hogy Joseph Smith és a korai szentek hogyan növekedtek a halottakért végzett keresztelés tanának megértésében! Gondolkozz el azon, hogy a szentek hogyan érezhették magukat, amikor először hallottak a halottak szabadulásáról! Mit éreztél, amikor először vettél részt halottakért végzett szertartásokban?
Olvasd el a 495. oldalon található harmadik és negyedik bekezdést! A halottak szabadulásának tana hogyan bizonyítja Isten könyörületét és irgalmát? Ez a tan hogyan „növeli az értelmet”, és hogyan „támogatja a lelket”?
Mit jelent szabadítónak lenni Sion hegyén? (Példákért lapozz a 496–499. oldalakra!) Szerinted miért lehetetlen az elhunyt őseink számára tökéletessé válni nélkülünk? Szerinted miért lehetetlen tökéletesé válnunk az elhunyt őseink nélkül?
Tekintsd át Joseph Smith próféta néhány tanítását a „halottaink felkutatásának” hatalmas felelősségéről (499–501. o.)! Milyen élményeid voltak, miközben az őseid után kutattál? Miként erősödött meg a családod iránti szereteted, valamint Istenbe vetett hited, miközben az őseidről tanultál? Az őseidért elvégzett templomi szertartások elvégzése milyen hatással volt az irántuk táplált érzéseidre?
Mit tehetünk annak érdekében, hogy segítsünk gyermekeinknek megbecsülni a családi örökséget? Mit tehetünk azért, hogy segítsünk a gyermekeinknek részt venni a templomi és a családtörténeti munkában?

Kapcsolódó szentírások: Rómabeliek 14:9; T&Sz 128:8–11