Család: a legédesebb egység az időre és az örökkévalóságra

„A legédesebb egység és boldogság szőtte át az otthonunkat. Semmilyen összezördülés, semmilyen viszály nem zavarta meg a békénket, és nyugalom uralkodott közöttünk.” (Lucy Mack Smith)

Joseph Smith életéből

1843-ban – jóllehet a Nauvoo templom még nem volt befejezve – a próféta bejelentette a halottak szabadulásának tanát, és levezette a templomi felruházást a hithű szentek egy csoportjának. A templomok szent munkájának egy fontos részét azonban még be kellett vezetni. 1843. május 16-án a próféta Nauvooból az Illinois állambeli Ramusba utazott, ahol közeli barátja, Benjamin F. Johnson házában szállt meg. Azon az estén Johnson testvért és nőtestvért, valamint néhány közeli barátot „a házasság új és örökkévaló szövetségéről” tanította. Elmagyarázta, hogy ez a szövetség a „papság rendje”, amely szükséges a celesztiális királyság legmagasabb fokának eléréséhez. (Lásd T&Sz 131:1–4.) Azt is tanította, hogy az örökkévaló házasság szövetségébe való belépés nélkül a férfi és a nő „halálukkal megszűnnek gyarapodni; vagyis nem lesz több gyermekük a feltámadás után”. Azok, akik belépnek ebbe a szövetségbe, és hithűek maradnak, „tovább fognak gyarapodni, és gyermekeik lesznek a celesztiális dicsőségben”¹.

Két hónappal később, 1843. július 12-én, a vöröstégla kereskedésének emeleti irodájában a próféta lediktálta William Claytonnak az örökkévaló házasság tanáról szóló kinyilatkoztatást (lásd T&Sz 132). A próféta már egy ideje tudott erről a tanról, és tanította azt. Ebben a kinyilatkoztatásban az Úr kijelentette, hogy ha egy férj és egy feleség nincs összepecsételve a szent papság hatalma által, „nem gyarapodhatnak…, hanem külön és egyedül maradnak, felmagasztosulás nélkül, megszabadított állapotukban, az egész örökkévalóságra” (lásd T&Sz 132:15–18). A felmagasztosulás elnyerése érdekében a férjek és feleségek legyenek összepecsételve a papság hatalma által, és maradjanak hithűek a szövetségeikhez:

„Bizony mondom nektek, ha egy ember feleséget vesz magának szavam által, amely az én törvényem, és az új és örök szövetség által, és azt megpecsételi számukra az ígéret Szent Lelke az által, akit felkentek, akinek kijelöltem ezt a hatalmat és e papság kulcsait; …akkor minden dologban úgy tesznek velük, amit csak szolgám reájuk helyez az időben, és mind az örökkévalóságon át; és az teljességgel érvényes lesz, amikor kikerülnek a világból; és akkor elhaladnak az odaállított angyalok és az istenek mellett felmagasztosulásukig és dicsőségükig minden dologban, amint az meg lett pecsételve a fejükön, amely dicsőség magjaik teljessége és folytatása lesz örökkön örökké.

Akkor lesznek istenekké, mert nem lesz végük; tehát örökkévalóságtól örökkévalóságig lesznek, mert folytatódnak; akkor mindenek felett lesznek, mert minden dolog alájuk lesz rendelve. Akkor istenek lesznek, mert minden hatalom az övék lesz, és alájuk lesznek vetve az angyalok. Bizony, bizony mondom nektek, ha nem maradtok meg törvényemben, nem juthattok el erre a dicsőségre” (T&Sz 132:19–21).

Parley P. Pratt elder, a Tizenkettek Kvórumának tagja számára e tan ismerete felerősítette a családja iránt táplált szeretetét: „Joseph Smith volt az, aki megtanította nekem, hogyan becsüljem meg a szeretetre méltó apai és anyai, férj és feleség közötti, testvéri és gyermeki kapcsolatokat. Tőle tudtam meg azt, hogy keblem felesége az időre és az egész örökkévalóságra az enyém lehet, és hogy az a tiszta vonzalom és szeretet, amelyek megkedveltették velünk egymást, az örök isteni szeretet kútjából fakadtak. Tőle tudtam meg azt, hogy ezeket az érzéseket táplálhatjuk, és az egész örökkévalóságig fejlődhetünk és növekedhetünk bennük, miközben végtelen egységünk eredménye olyan nagyszámú utód lesz, mint a mennyek csillagai vagy a tengerpart homokszemcséi… Ezelőtt is szerettem, de nem tudtam, hogy miért. Most azonban tisztasággal szeretek – egy emelkedett, felmagasztosult érzés intenzitásával, amely kiemeli lelkemet e hitvány szféra mulandó dolgaiból, és kiterjeszti, mint az óceánt… Egyszóval most már a lélekkel és értelemmel tudok szeretni”².

Joseph Smith tanításai

A férjek és a feleségek azáltal tisztelik egymást, hogy szeretetet, kedvességet és gyengéd érzéseket mutatnak egymás iránt

„A házasság mennyei intézmény, amelyet az Éden kertjében vezettek be”³.

„A férj feladata az, hogy szeresse és becsülje a feleségét, gondoskodjon róla, és őhozzá ragaszkodjon, és senki máshoz [lásd T&Sz 42:22]; úgy kell tisztelnie őt, mint önmagát, és érzéseit gyengédséggel kell figyelembe vennie, mert a saját húsa és csontja, aki azért teremtetett, hogy segítsen neki mind a fizikai, mind pedig a lelki dolgokban; egy olyan valaki, akinek fenntartás nélkül elmondhatja minden panaszát, aki hajlandó (a terv szerint) arra, hogy megossza vele a terhét, és gyengéd hangjával megnyugtassa és bátorítsa férje érzéseit.

A férfi szerepe az, hogy családja élén álljon, …nem azért, hogy zsarnokként uralkodjon a feleségén, viszont olyan se legyen, aki attól tart, illetve féltékeny, hogy felesége kilép a szerepéből, és megakadályozza, hogy felhatalmazását gyakorolhassa. Az ő feladata, hogy Isten embere legyen (mert Isten embere a bölcsesség embere), aki minden időben kész arra, hogy a szentírásokból, a kinyilatkoztatásokból és a magasságból olyan útmutatásokat kapjon, amelyek szükségesek háza népe épüléséhez és szabadulásához”⁴.

A Segítőegylet nőtestvéreinek egyik gyűlésén Joseph Smith ezt mondta: „Ne gyötörjétek férjeteket tetteik miatt, hanem éreztessétek ártatlanságotok, kedvességetek és szeretetetek súlyát, amely sokkal hatalmasabb, mint a nyakba akasztott malomkő; nem háború, perlekedés [veszekedés], ellentmondás vagy vita, hanem szelídség, szeretet, tisztaság – ezek azok a dolgok, amelyek naggyá tesznek benneteket minden jó férfi szemében. […]

Amikor egy férfit problémák terhelnek, amikor aggodalom és nehézség kínozza, ha vitatkozás vagy morgás helyett egy mosollyal találná magát szembe – ha szelídséggel találkozna, az megnyugtatná a lelkét, és lecsillapítaná az érzéseit; amikor az elméjét kétségek gyötrik, a szeretet és a kedvesség enyhítő hatására van szüksége… Amikor hazamentek, soha ne szóljatok goromba vagy barátságtalan szót a férjetekhez, hanem mostantól koronázza kedvesség, jószívűség és szeretet a munkátokat”⁵.

Eliza R. Snow így számolt be: „[Joseph Smith próféta] arra buzdította a nőtestvéreket, hogy hitüket és imáikat összpontosítsák férjükre, és vessék bizalmukat őbelé, akit Isten jelölt ki a számukra, hogy tiszteljenek”⁶

A gyermekek azáltal tisztelik szüleiket, hogy kifejezik irántuk hálájukat, és egész életükön át szeretetet mutatnak irántuk

1835 októberében a próféta több napon keresztül minden nap meglátogatta a súlyosan beteg édesapját, akit „nagy aggodalommal” ápolt. A próféta naplójában a következő bejegyzés található: „Megint édesapámnak segítettem, aki nagyon beteg. A reggeli titkos imámban az Úr ezt mondta: »Szolgám, a te édesapád, élni fog.« Egész nap segítettem neki Istenhez emelt szívvel Jézus Krisztus nevében, hogy állítsa vissza az egészségét, hogy megáldathassak az ő társaságával és tanácsával, mert az egyik legnagyobb földi áldásnak tekintem azt, hogy olyan szülők társaságával vagyunk megáldva, akiknek az érett kora és tapasztalata képessé teszi őket arra, hogy a legjobb tanácsot adják. Este átjött David Whitmer testvér. Rendkívüli imával szólítottuk az Urat Jézus Krisztus nevében, és kezünket reá helyeztük, és megdorgáltuk a betegséget. Isten pedig meghallgatta imáinkat, és válaszolt rájuk – lelkünk nagy örömére és megelégedésére. Idősödő apánk felkelt, felöltözött, felkiáltott, és dicsőítette az Urat”⁷.

„Áldott az én édesanyám, mert lelke mindig is jóindulattal és jótékonysággal van telve; és korának ellenére erőre fog kapni, és megvigasztaltatik háza népe körében, és örök élete lesz. És áldott az én édesapám, mert az Úr karja felette lesz, mert látni fogja, ahogy gyermekei szerencsétlenségei elmúlnak; és amikor élete gyümölcsei teljesen megérnek, magát olajfaként fogja látni, amelynek ágai gyümölcsök alatt roskadoznak; és a magasságban lesz lakóhelye”⁸.

„Visszaemlékeztem gyermekkorom eseményeire. Visszagondoltam édesapámra, aki már meghalt… Nemes termetű volt, és emelkedett, szent, felmagasztosult és erényes elmével rendelkezett. Lelke mindazon gonosz és hitvány tantétel felett szárnyalt, amelyek oly vonzóak az emberi szív számára. Most azt mondom, hogy tudomásom szerint életében soha nem tett semmilyen gonosz cselekedetet, amelyről azt lehetne mondani, hogy igazságtalan volt. Szeretem édesapámat és az emlékét; és nemes tetteinek emléke jelentős súllyal nyugszik az elmémen, és sok hozzám intézett kedves és atyai szava van felírva szívem táblájára.

Szentek számomra azok a gondolatok, amelyeket élettörténetéből becsben tartok, amelyek áthaladtak az elmémen, és születésem óta bevésődtek oda a megfigyeléseim által. Számomra szent a pora, és a hely, ahová temették. Számomra szent az a sír, amelyet én készítettem, hogy fejét körülvegye. Örökké éljen az én édesapám emléke… Az én szeretett Istenem tekintsen le fentről, szabadítson meg az ellenségeimtől, és fogja meg a kezem, hogy Sion hegyén állhassak, és ott apámmal együtt örökre megkoronázzon engem.

A szavak és a nyelv alkalmatlanok arra, hogy kifejezzem azt a hálát, amellyel Istennek tartozom, amiért ilyen tiszteletre méltó szülőket adott nekem.

Édesanyám a legnemesebb és legjobb asszonyok közé tartozik. Isten hosszabbítsa meg napjait és az enyéimet is, hogy sokáig éljünk és élvezzük egymás társaságát”⁹.

„Amikor visszagondolunk arra, hogy szüleink milyen gondoskodással és milyen lankadatlan szorgalommal vigyáztak ránk, és milyen sok bánattal és aggodalommal teli órát töltöttek el bölcsőnk felett és ágyunk szélén a betegség idején, mennyire oda kell figyelnünk érzéseikre idős korukban! Nem lehet kedves visszaemlékezés forrása számunkra, ha bármi olyat mondunk vagy teszünk, amely ősz fejüket bánatba hajtva bocsátja le a koporsóba”¹⁰.

A testvérek közötti szeretet lehet kedves és hosszan tartó

A próféta ezt írta két fivéréről, akik fiatalemberként haltak meg: „Alvin, a legidősebb bátyám – jól emlékszem arra bánatra, amely halálakor ifjú keblemet olyan éles fájdalommal töltötte el, hogy fiatal szívem majdnem megszakadt. Apám családjában ő volt a legidősebb és legnemesebb. Az emberek fiai között ő volt az egyik legnemesebb… Semmilyen csalárdság nem volt benne. Gyermekora óta szeplőtelenül élt… Ő volt legmértékletesebb emberek egyike, és amikor meghalt, utolsó pillanataiban az Úr egy angyala látogatta meg…

Öcsém, Don Carlos Smith… nemes fiú volt; soha semmilyen hibát nem találtam benne; születésétől egészen a haláláig soha semmilyen erkölcstelen cselekedetet, vagy hitetlenségre és aljasságra való hajlandóságot nem találtam a gyermekben. Szeretetre méltó, jóindulatú, jószívű, erényes, hithű és becsületes gyermek volt; ahová az ő lelke megy, hadd menjen az enyém is oda”¹¹.

Joseph Smith a következőket írta Hyrum bátyjához intézett levelében: „Drága, szeretett Hyrum bátyám, nagyon aggódtam miattad, de mindig megemlékeztem rólad az imáimban, és arra kértem Istent, hogy védjen meg az emberektől és az ördögöktől… Isten védelmezzen téged”¹².

Hyrumról a próféta ezt írta: „Azért imádkozhatnék a szívemben, hogy mindegyik testvérem olyan lehessen, mint szeretett Hyrum bátyám, aki egy bárány szelídségével és egy Jób becsületességével rendelkezik, egyszóval Krisztus szelídségével és alázatosságával; és én azzal a szeretettel szeretem őt, amely erősebb a halálnál”¹³.

Azok a szülők, akik szeretik, támogatják gyermekeiket, és imádkoznak értük, mérhetetlen áldásokat visznek gyermekeik életébe

1823 szeptemberében, a Kumóra-dombnál tett látogatása után Joseph Smith elmesélte családjának az élményeit, és a későbbiekben is megosztotta velük tapasztalatait. A próféta édesanyja ezt írta: „Minden este összegyűjtöttük a gyermekeinket. Azt gondolom, hogy a legkülönlegesebb család képét nyújthattuk, amely valaha is a földön élt, ahogy mindannyian körben ültünk, apa, anya, fiak és leányok, lélegzetvisszafojtott izgatottsággal hallgatva egy [tizenhét] éves fiú vallási tanításait…

Immáron meggyőződtünk arról, hogy Isten valami olyasmit készült napvilágra hozni, amire jobb, ha odafigyelünk; olyasvalamit, ami tökéletesebb tudást fog nekünk nyújtani, mint amelyet ezelőtt tanítottak nekünk, és hatalmas volt az örömünk. A legédesebb egység és boldogság szőtte át az otthonunkat. Semmilyen összezördülés, semmilyen viszály nem zavarta meg a békénket, és nyugalom uralkodott közöttünk”¹⁴.

1834 júniusában, Sion tábora útjának vége felé Joseph és Hyrum Smith sokakkal együtt megbetegedett kolerában. Édesanyjuk a következőket írta arról, amit átéltek: „Hyrum és Joseph… rendkívül örvendtek, hogy egészségben láthattak viszont minket, főleg azon veszedelmek után, amelyektől a távollétükben megmenekültek. Leültek mindkét oldalamon, Joseph megfogta az egyik kezemet, Hyrum a másikat, és az utazásukról nagy vonalakban a következőt mesélték: …

»A betegség azonnal ránk szállt, és néhány perc leforgása alatt szörnyű kínban voltunk. Némán jeleztünk egymásnak, majd elhagytuk a házat, hogy egy félreeső helyen könyörögjünk Istenhez, hogy szabadítson ki bennünket ebből a szörnyűséges betegségből. De még mielőtt elég távol juthattunk volna ahhoz, hogy magunk lehessünk, már alig tudtunk megállni a lábunkon, és rendkívül megijedtünk, hogy ebben a nyugati vadonban fogunk meghalni, oly távol a családunktól, anélkül, hogy kiváltságunk lehetne még egyszer megáldani a gyermekeinket, vagy még utoljára elbúcsúzni tőlük. Hyrum felkiáltott: ’Joseph, mit tegyünk? Kivágatunk a föld színéről e szörnyű átok miatt?’ ‘Térdeljünk le – mondta [Joseph] – és imádkozzunk Istenhez, hogy elmúljék a görcs és a többi fájdalom, és hogy visszaadja az egészségünket, hogy visszatérhessünk a családunkhoz.’ Így is tettünk, de minden hiába volt, mert egyre csak rosszabbul lettünk…

Majd úgy döntöttünk, hogy újra Istenhez fohászkodunk irgalomért, és addig fel nem kelünk a térdükről, míg egyikünk vagy másikunk bizonyságot nem kap arról, hogy meggyógyulhatunk… Egy rövid idő múltán Hyrum felpattant, és így kiáltott fel: ’Joseph, vissza fogunk térni a családunkhoz. Nyílt látomásban láttam, ahogy anya egy almafa alatt imádkozik értünk, és most is sírva kéri Istent, hogy mentse meg az életünket, hogy még viszontláthasson bennünket a testben. A Lélek bizonyságát teszi nekem, hogy az imája és a mi imáink meghallgatásra találtak.’ És ettől a pillanattól kezdve meggyógyultunk, és örvendezve távoztunk.«

»Ó, anyám – mondta Joseph –, hányszor volt az, hogy imái segítségünkre siettek, amikor a halál árnyéka megkörnyékezett bennünket!«”¹⁵

Lucy Mack Smith, fiai iránt táplált szeretetét jól szemlélteti a prófétáról és Hyrum bátyjáról szóló beszámolója, amikor 1836 novemberében a Missouri állambeli Far Westből fogolyként vitték őket Missouri Independence majd Richmond városába, ahol börtönbe vetették őket. A család attól tartott, hogy Josephet és Hyrumot megölik: „Amikor a hírek eljutottak hozzánk, hogy fiainkat elviszik, a futár azt mondta nekünk, hogy amennyiben még egyszer utoljára élve akarjuk látni a fiainkat, akkor azonnal menjünk hozzájuk, mert már a szekéren ülnek, és néhány perc múlva indulnak is. A férjem túl beteg volt ahhoz, hogy eljöjjön, de én és Lucy [egyik leányuk] elindultunk egyedül, mert a családban csak mi voltunk egészségesek.

Körülbelül háromszázötven méterre lehettünk a szekértől, ahonnan már nem mehettünk tovább, mert az emberek körbeállták. »Én vagyok a próféta édesanyja – kiáltottam –, van itt egy úriember, aki átvezetne a tömegen a szekérhez, hogy még egy utolsó pillantást vethessek a gyermekeimre, és egy utolsó szót szólhassak hozzájuk, mielőtt meghalnak?» Egy ember felajánlotta a segítségét, és átvágtunk a katonák között, a kardok, puskák, pisztolyok és szuronyok közepette, amelyek minden lépésnél halállal fenyegettek, mígnem a szekérhez értünk. A férfi, aki elkísért, odaszólt Hyrumnak, aki elől ült, hogy itt van az édesanyja, és azt szeretné, ha kinyújtaná neki a kezét. Ő ezt megtette, de én nem láthattam, mert a szekér le volt fedve egy nehéz szövettel, amelyet elől szorosan lekötöztek, az oldalain pedig leszögeltek…

A barátunk ekkor a szekér hátsó részéhez vezetett, ahol Joseph volt, és azt mondta: »Mr. Smith, itt van az édesanyja és a húga, és szeretnének kezet fogni Önnel.« Joseph kidugta a kezét a szekér és a ponyva között, ahol az a hátsó deszkához hozzá volt szögelve. Mi megfogtuk a kezét, de ő nem szólt hozzánk. Nem bírtam volna elviselni, hogy úgy menjen el, hogy nem hallom a hangját. »Ó, Joseph – mondtam –, szólj még egyszer a szegény édesanyádhoz. Nem tudok elmenni, amíg nem hallom a hangod.«

»Isten áldja, anyám« – mondta, majd ekkor egy kiáltás hallatszott, és a szekér elindult, elszakítva tőlünk a fiamat, épp amikor Lucy a szájához emelte a kezét, hogy egy utolsó testvéri csókot leheljen rá, mert tudtuk, hogy kivégzésre ítélték őket.

Sikerült hazaérnünk, bár alig tudtuk egymást támogatni… Egy ideig mást sem lehetett hallani a házban, mint sóhajtozást és nyöszörgést, mivel azt gondoltuk, hogy utoljára láttuk Josephet és Hyrumot. Fájdalmam közepette azonban minden földi vigaszt felülmúló vigasztalásra leltem. Eltöltött Isten Lelke, és a prófétálás ajándéka által a következőket kaptam: »Vigasztalódjék meg a szíved a gyermekeiddel kapcsolatban, mert a hajuk szála sem fog meggörbülni.« […] »Gyermekeim – mondtam –, ne sírjatok többet. A csőcselék nem fogja őket megölni, mert az Úr kijelentette nekem, hogy ki fogja szabadítani őket az ellenségeik kezéből.« Ez mindannyiunk számára hatalmas vigaszt nyújtott, és többé már nem gyötrődtünk amiatt, hogy elveszik az életüket”¹⁶.

Javaslatok a tanulmányozáshoz és a tanításhoz

Vedd fontolóra ezeket az ötleteket, miközben a fejezetet tanulmányozod, illetve miközben felkészülsz a tanításra! További segítségért lapozz a vii–xi. oldalakra!

Tekintsd át Parley P. Pratt elder leírását arról, hogy miként áldotta meg életét az örökkévaló házasság tana (505. o.)! Ez a tan hogyan befolyásolhatja a családunk iránti érzéseinket? És azt, ahogyan egymással bánunk otthon?
Olvasd el Joseph Smith tanácsát, amelyet a férjeknek és a feleségeknek adott (506–507. o.)! Gondolkozz el azon, hogy ez a tanács miként vonatkozik mind a nőkre, mind pedig a férfiakra! Miért fontos az, hogy mind az édesapák, mind pedig az édesanyák olvassák a szentírásokat, és kinyilatkoztatásokat kapjanak családjuk vezetésére? Mit tehet egy férfi, amikor látja, hogy feleségét „problémák terhelik”? Miért szükséges az, hogy mind a férjek, mind pedig a feleségek kerüljék a „goromba vagy barátságtalan” szavak használatát?
Felnőttként Joseph próféta továbbra is élvezte azt, hogy együtt lehet a szüleivel, kikérte a véleményüket, és tisztelte őket (507–508. o.). A próféta melyik, szüleiről tett kijelentése tett rád különleges benyomást? Milyen példákkal találkoztál, hogyan gyakorolhatnak maradandóan jó hatást a szülők gyermekeikre? Gondolkozz el, mit tehetsz azért, hogy jobban tiszteld a szüleidet?
Tekintsd át a próféta kijelentéseit Alvin, Don Carlos és Hyrum testvéreiről (509–510. o.)! Szerinted miért lehet olyan maradandó és erős a testvérek közötti kapcsolat? Mit tehetnek a szülők, hogy arra biztassák gyermekeiket, hogy legyenek jó barátok? Mit tehetnek a testvérek, hogy ápolják a barátságukat?
Tekintsd át Lucy Mack Smith visszaemlékezését arról, ahogy Joseph tanította a családot (510. o.)! Milyen élményeket tudsz megosztani arról, amikor „egységet és boldogságot” éreztél a családodban? Mit tanulhatnak a szülők abból az esetből, amikor Joseph és Hyrum kigyógyult a kolerából? (Lásd 511–512. o.)

Kapcsolódó szentírások: 2 Mózes 20:12; 1 Korinthusbeliek 11:11; Efézusbeliek 6:1–4; Móziás 4:14–15; Mózes 3:18, 21–24

family praying — Parley P. Pratt kijelentette: „ Joseph Smith volt az, aki megtanította nekem, hogyan becsüljem meg a szeretetre méltó apai és anyai, férj és feleség közötti, testvéri és gyermeki kapcsolatokat.”

Smith family — Joseph Smith olyan családban nőtt fel, ahol a szülők és a gyermekek szerették és tisztelték egymást. Ez a festmény a Smith családot ábrázolja, amint 1816-ban viszontlátják édesapjukat, miután megelőzte őket a New York állambeli Palmyrába való költözésüknél.

Joseph teaching — „Minden este összegyűjtöttük a gyermekeinket – emlékezett vissza Lucy Mack Smith –, apa, anya, fiak és leányok, lélegzetvisszafojtott izgatottsággal hallgatva egy [tizenhét] éves fiú vallási tanításait.”