„Próbára tesszük őket ezzel”
Most van itt az idő a felkészülésre, valamint annak bizonyítására, hogy készek és képesek vagyunk mindent megtenni, bármit is parancsoljon nekünk az Úr, a mi Istenünk.
Imádkozom, hogy a Szentlélek támogasson mindannyiunkat, miközben megosztom azokat a gondolatokat és érzéseket, melyek erre az általános konferenciára készülve érkeztek az elmémbe és a szívembe.
A próbatételek jelentősége
A teljes idejű egyházi szolgálatra való elhívásomat megelőzően több mint két évtizeden át egyetemi tanárként és vezetőként dolgoztam. Oktatóként az elsődleges feladatom a hallgatók segítése volt abban, hogy megtanuljanak tanulni. Munkám elengedhetetlen része volt, hogy vizsgateszteket állítsak össze, értékeljek, valamint visszajelzést adjak a hallgatók teljesítményéről. Ahogyan azt személyes tapasztalatból már talán tudhatjátok, a tesztek általában nem a tanulási folyamat legkedveltebb részei a hallgatók körében.
A rendszeres megmérettetés azonban teljességgel elengedhetetlen a tanuláshoz. Egy hatékony felmérő segít összehasonlítani azt, amit tudnunk kellene azzal, amit valójában tudunk egy adott témáról. Ezen kívül egy olyan teljesítményszintet is meghatároz, amely alapján kiértékelhetjük tanulásunkat és a fejlődésünket.
A halandóság iskolájának tesztjei hasonlóképpen elengedhetetlen elemei az örökkévaló fejlődésünknek. Érdekes módon azonban az angol nyelvű alapművek szentírási szövegében egyetlen egyszer sem fordul elő a teszt kifejezés. Ehelyett a megpróbál, a megvizsgál, illetve a próbára tesz kifejezésekkel írják le azokat a különféle módokat, melyekkel megfelelően bemutathatjuk a Mennyei Atyánk örök boldogságtervével kapcsolatos lelki tudásunkat és ismereteinket, az aziránt való odaadásunkat, illetve azon képességünket, hogy a Szabadító engesztelésének áldásaira törekedjünk.
Ő, aki a szabadítás tervét megalkotta, halandó próbatételünk valódi célját a próbára tesz, a megvizsgál, valamint a megpróbál szavakkal írta le az ősi és a modern kori szentírásokban. „És próbára tesszük őket ezzel, hogy meglássuk, vajon megtesznek-e minden olyan dolgot, amit az Úr, az ő Istenük megparancsol nekik”1.
Figyeljétek meg a zsoltáríró Dávid ezen könyörgését:
„Próbálj meg, Uram, és kisérts meg, és vizsgáld meg veséimet és szívemet.
Mert kegyelmed szemem előtt van, és hűségedben járok-kelek.”2
1833-ban pedig az Úr kijelentette: „Ne féljetek tehát az ellenségeitektől, mert én szívemben elrendeltem, mondja az Úr, hogy minden dologban próbára teszlek titeket, vajon megmaradtok-e a szövetségemben, méghozzá mindhalálig, hogy méltónak találtathassatok.”3
Próbatétel és megpróbáltatás napjainkban
2020 részben egy világméretű járvány éve is volt, amely számos módon próbára tett, megvizsgált és megpróbált bennünket. Azért imádkozom, hogy egyénekként és családokként is megtanuljuk azokat az értékes leckéket, amelyeket kizárólag a próbára tevő élmények taníthatnak meg nekünk. Azt is remélem, hogy mindannyian teljesebb mértékben ismerjük el „Isten nagyságát”, valamint az igazságot, mely szerint „ő jav[unkra] fogja szentelni megpróbáltatásai[nkat]”4.
Két alapvető tantétel irányíthat és erősíthet bennünket, amikor próbára tevő és megpróbáló körülményekkel kerülünk szembe az életünkben, bármik legyenek is azok: (1) a felkészülés tantétele, valamint (2) a Krisztusba vetett állhatatossággal való előre törekvés tantétele.
Próbatétel és felkészülés
A Szabadító tanítványaiként parancsolatot kaptunk, miszerint: „készítsetek elő minden szükséges dolgot, és alapítsatok egy házat, méghozzá az ima házát, a böjtölés házát, a hit házát, a tanulás házát, a dicsőség házát, a rend házát, Isten házát”5.
Arra is ígéretet kaptunk, hogy „ha fel vagytok készülve, akkor nem fogtok félni.
És hogy megmenekülhessetek az ellenség hatalmától, és összegyűjtessetek nékem igazlelkű, szeplőtelen és ártatlan népként.”6
E szentírások tökéletes keretet biztosítanak az életünk és otthonunk megszervezéséhez és felkészítéséhez mind fizikailag, mind lelkileg. A halandóság próbára tevő élményeire való felkészülésünkre tett erőfeszítéseinknek a Szabadító példáját kell követniük, aki fokozatosan „gyarapodék bölcsességben és testének állapotjában, és az Isten és emberek előtt való kedvességben”7 – az intellektuális, fizikai, lelki és társasági felkészülés elegyében.
Néhány hónapja az egyik délután Susannal leltároztuk az élelmiszerraktárunkat, valamint a vészhelyzeti felszerelésünket. A Covid19 akkor épp rohamosan terjedt, és földrengések sorozata rázta meg utah-i otthonunkat. Házasságunk első napjaitól kezdve munkálkodtunk azon, hogy a prófétai tanácsot követve felkészüljünk az előre nem látott kihívásokra, így a vírus és a földrengések közepette jó és időszerű ötletnek tűnt, hogy „megvizsgáljuk” felkészültségi állapotunkat. Szerettük volna tudni az osztályzatunkat ezen a váratlan röpdolgozaton.
Rengeteget tanultunk ebből. A felkészülési munkánk számos területen megfelelő volt. Néhány másik területen azonban fejlődésre volt szükség, mivel korábban nem ismertünk fel bizonyos szükségleteket és nem foglalkoztunk velük időben.
Közben persze sokat nevettünk. Az egyik szekrény mélyén például olyan dolgokat találtunk, amelyek már évtizedek óta voltak az élelmiszerraktárunkban. Őszintén szólva egyes dobozokat féltünk kinyitni és megvizsgálni, nehogy újabb világjárványt idézzünk elő. Mindenki megnyugtatására mondom, hogy a veszélyes anyagokat megfelelően ártalmatlanítottuk, ezzel elhárítva a világot fenyegető egészségügyi kockázatot.
Néhány egyháztag úgy vélekedik, hogy a vészhelyzeti tervek és készletek, az élelmiszerraktározás, valamint a 72 órás csomagok ideje bizonyára már lejárt, hiszen a Fivérek mostanában nem beszéltek kimerítően ezekről és az ehhez kapcsolódó témákról az általános konferencián. A felkészülésre vonatkozó ismétlődő intés azonban évtizedek óta elhangzik az egyház vezetőinek szájából. A prófétai tanács következetessége az idő múlásával megteremti az egyértelműség és a figyelmeztetés hangerejének erőteljes koncertjét, amely sokkal hangosabb annál, mint amit a szóló előadások valaha is produkálhatnak.
Ahogy a kihívásokkal teli idők felfedik a fizikai felkészülés hiányosságait, úgy a lelki hanyagság és elkényelmesedés nyavalyái is a nehéz megpróbáltatások során fejtik ki leginkább romboló hatásukat. Példának okáért a tíz szűz példázatából megtanuljuk, hogy a felkészülés halogatása sikertelen próbatételhez vezet. Emlékezzetek vissza, miként vallott kudarcot az öt balga szűz a vőlegény érkezése napján eléjük tárt vizsgára való megfelelő felkészülés terén.
„A kik bolondok valának, mikor lámpásaikat elővevék, nem vivének magukkal olajat;
Az eszesek pedig lámpásaikkal együtt olajat vivének az ő edényeikben. […]
Éjfélkor pedig kiáltás lőn: Ímhol jő a vőlegény! Jőjjetek elébe!
Akkor felkelének mind azok a szűzek, és elkészíték az ő lámpásaikat.
A bolondok pedig mondának az eszeseknek: Adjatok nékünk a ti olajotokból, mert a mi lámpásaink kialusznak.
Az eszesek pedig felelének, mondván: Netalán nem lenne elegendő nékünk és néktek; menjetek inkább az árúsokhoz, és vegyetek magatoknak.
Mikor pedig venni járnak vala, megérkezék a vőlegény; és a kik készen valának, bemenének ő vele a menyegzőbe, és bezáraték az ajtó.
Később pedig a többi szűzek is megjövének, mondván: Uram! Uram! nyisd meg mi nékünk.”8
„Ő pedig felelvén, monda: Bizony mondom néktek, nem ismerlek titeket.”9
Ezen a vizsgán legalábbis, az öt balga szűz csupán az ige hallgatójának bizonyult, nem pedig cselekvőjének.10
Egyik barátom igen lelkiismeretes joghallgató volt. A félév során Sam mindennap időt szánt arra, hogy áttekintse, összegezze, illetve a jegyzeteiből megtanulja az összes tárgy anyagát, amelyre beiratkozott. Ugyanezt a mintát követte az összes tárgyból minden hét végén és minden hónap végén. Ezzel a technikával képes volt elsajátítani a jogot, nem csupán bemagolni a részleteket. Amikor pedig elérkeztek a záróvizsgák, Sam felkészült volt. Sőt, számára a záróvizsga időszaka volt a jogi képzése egyik legkevésbé megterhelő része. A hatékony és időben történő felkészülés megelőzi a sikeres próbatételt.
Az a hozzáállás, amelyet Sam alkalmazott a jogi tanulmányai során, kiemeli az Úr elsődleges növekedési és fejlődési mintájainak egyikét. „Mert íme, így szól az Úristen: Sort sorra, előírást előírásra, itt egy kicsit és ott egy kicsit adok az emberek gyermekeinek; és áldottak azok, akik hallgatnak előírásaimra, és meghallják tanácsomat, mert bölcsességet tanulnak; mert annak, aki befogadja, többet adok”11.
Mindannyiunkat arra kérek, hogy „gondol[juk] meg jól a [mi] útai[nkat]”12, és „kísérts[ük] meg mag[unkat], ha a hitben vagy[unk]-é? mag[unkat] próbálj[uk] meg”13. Mit tanultunk az elmúlt hónapok életmódbeli kiigazításaiból és korlátozásaiból? Mit kell kijavítanunk az életünkben lelkileg, fizikailag, társas kapcsolatokban, érzelmileg és intellektuálisan? Most van itt az idő a felkészülésre, valamint annak bizonyítására, hogy készek és képesek vagyunk mindent megtenni, bármit is parancsoljon nekünk az Úr, a mi Istenünk.
Bizonyítás és előre törekvés
Egyszer részt vettem egy fiatal misszionárius temetésén, aki egy balesetben hunyt el. A misszionárius édesapja beszélt a szertartáson, leírva, milyen szívszaggató a szeretett gyermektől való váratlan elszakadás a halandóságban. Őszintén kijelentette, hogy ő személy szerint nem érti az ilyen esemény okait és időzítését. Sohasem feledem azonban, ahogyan ez a derék ember azt is kijelentette, miszerint tudja, hogy Isten ismeri gyermeke távozásának okait és időzítését – ez pedig elegendő a számára. Elmondta az egybegyűlteknek, hogy bár ő és a családja szomorúak, mégis rendben lesznek; a bizonyságuk szilárd és állhatatos maradt. Beszédét a következő kijelentéssel zárta: „Szeretném, ha tudnátok, hogy ami Jézus Krisztus evangéliumát illeti, a családunk teljes mértékben elkötelezte mellette magát. Teljes mértékben elköteleztük mellette magunkat.”
Bár a drága szerettük elvesztése szívszaggató és nehéz volt, ennek a bátor családnak a tagjai lelkileg fel voltak készülve annak bizonyítására, hogy képesek örökkévaló jelentőségű leckéket megtanulni az általuk elszenvedett nehézségeken keresztül.14
A hithűség nem balgaság vagy elvakultság. Sokkal inkább azt jelenti, hogy megbízunk Jézus Krisztusban, és Szabadítónkként Őbelé, az Ő nevébe és az Ő ígéreteibe helyezzük a bizodalmunkat. Amikor „Krisztusba vetett állhatatossággal… törek[szünk] előre, tökéletesen ragyogó reménységgel, és Isten és minden ember szeretetével”15, akkor korlátozott halandó képességeinken messze túlnyúló örökkévaló látásmóddal és jövőképpel áldatunk meg. Képessé tétetünk arra, hogy „összegyűl[jünk], és szent helyeken áll[junk]”16, és „ne mozdul[junk] el, míg el nem jön az Úr napja”17.
1998 decemberében, mialatt a Brigham Young Egyetem – Idaho rektoraként szolgáltam, ellátogatott a kampuszra Jeffrey R. Holland elder, hogy beszédet mondjon az egyik heti áhítatunkon. Susannal meghívtunk néhány hallgatót, hogy találkozzanak és beszélgessenek Holland elderrel, mielőtt elmondja az üzenetét. Amikor a találkozó a végéhez közeledett, megkérdeztem Holland eldert: „Ha csak egyetlen dolgot taníthatnál ezeknek a hallgatóknak, mi lenne az?”
Ő így felelt:
„A polaritás irányába történő egyre nagyobb elmozdulásnak vagyunk a tanúi. Utolsó napi szentekként elveszik tőlünk a középút választásának lehetőségét. Az arany középút el fog tűnni.
Ha a folyó sodrában lebegünk a vizen, akkor eljutunk valahova. Egészen egyszerűen oda megyünk, ahová az áramlat visz. A folyó sodrásának irányában haladni, az árapály követése, az árral való sodródás azonban már nem lesz elegendő.
Döntéseket kell hoznunk. Ha nem döntünk, az is döntés. Tanuljatok meg most dönteni!”
Holland elder kijelentése az egyre fokozódó polarizációról prófétainak bizonyult, a kérdésemre adott válasz óta eltelt 22 év társadalmi trendjeit és eseményeit szemlélve. Holland elder az Úr és a világ útjai közötti egyre szélesedő szakadékot megjósolva figyelmeztetett arra, hogy gyorsan elillantak azok a napok, amikor még egyik lábbal kényelmesen állhattunk a visszaállított egyház talaján, míg a másik lábunkat a világban vetettük meg. Az Úr e szolgája arra biztatta a fiatalokat, hogy döntsenek, készüljenek fel, és váljanak a Szabadító elkötelezett tanítványaivá. Segített nekik felkészülni és előretörekedni a próbára tevő, megvizsgáló és megpróbáló élettapasztalatok felé.
Ígéret és bizonyság
A folyamat, melynek során próbára tesszük magunkat, alapvető része Mennyei Atya nagyszerű boldogságtervének. Megígérem, hogy amikor felkészülünk és előretörekszünk a Szabadítóba vetett hittel, akkor mindannyian elnyerhetjük ugyanazt az érdemjegyet a halandóság végső vizsgáján: „Jól vagyon jó és hű szolgám, kevesen voltál hű, sokra bízlak ezután; menj be a te uradnak örömébe.”18
Tanúsítom, hogy Isten, az Örökkévaló Atya, a mi Atyánk. Jézus Krisztus az Ő Egyszülött és élő Fia, a mi Szabadítónk és Megváltónk. Ezekről az igazságokról teszek örömteli bizonyságot az Úr Jézus Krisztus szent nevében, ámen.