Bízzatok!
A Jézus Krisztus visszaállított evangéliuma tanába vetett megingathatatlan hitünk vezérli a lépteinket és nyújt nekünk örömöt.
Halandó életének utolsó napjaiban Jézus Krisztus beszélt az apostolainak az előttük álló üldöztetésekről és nehézségekről.1 Ezzel a nagyszerű bizonyossággal zárta a szavait: „E világon nyomorúságtok lészen; de bízzatok: én [le]győztem a világot” (János 16:33). Ez a Szabadító üzenete Mennyei Atyánk minden gyermeke számára. Ez a legfőbb jó hír mindegyikünk számára a halandó életünkben.
A bizakodásra és jó reménységre való buzdítás szükséges volt abban a világban is, amelybe a feltámadt Krisztus kiküldte az apostolait. „Mindenütt nyomorgattatunk – mondta Pál apostol később a korinthosziaknak –, de meg nem szoríttatunk; kétségeskedünk, de nem esünk kétségbe; üldöztetünk, de el nem hagyatunk; tiportatunk, de el nem veszünk” (2 Korinthusbeliek 4:8–9).
Kétezer esztendővel később mi is „mindenütt nyomorgattatunk”, és nekünk is szükségünk van ugyanerre az üzenetre, miszerint ne essünk kétségbe, hanem bízzunk. Az Úr különleges szeretettel és törődéssel viseltetik az Ő drága leányai iránt. Ismeri a vágyaitokat, a szükségleteiteket és a félelmeiteket. Az Úr mindenható. Bízzatok Benne!
Joseph Smith prófétának azt tanították, hogy „Isten munkáit, terveit és szándékait nem lehet meghiúsítani, és nem is válhatnak semmivé” (Tan és szövetségek 3:1). Az Úr ily nagyszerű bizonyosságokat adott a küszködő gyermekeinek:
„Íme, ez az Úr ígérete nektek, Ó ti, szolgáim.
Bízzatok tehát, és ne féljetek, mert én, az Úr, veletek vagyok, és mellettetek fogok állni; ti pedig bizonyságot tesztek rólam, méghozzá Jézus Krisztusról, hogy én vagyok az élő Isten Fia” (Tan és szövetségek 68:5–6).
Az Úr ott áll a közelünkben, és így szólt:
„…amit egynek mondok, mindenkinek mondom, bízzatok, kisgyermekek; mert én közöttetek vagyok, és nem hagytalak el titeket” (Tan és szövetségek 61:36).
„Mert sok megpróbáltatás után jönnek az áldások” (Tan és szövetségek 58:4).
Nővérek! Bizonyságomat teszem arról, hogy ezek az ígéretek, melyek üldöztetések és személyes tragédiák közepette adattak, mindegyikőtökre vonatkoznak a mai zűrzavaros körülményeitekben. Becsesek és emlékeztetnek mindegyikünket, hogy bízzunk, és örvendezzünk az evangélium teljességében, miközben előretörekedünk a halandóság kihívásain át.
A viszontagság és a kihívások a halandóság gyakori velejárói. Az ellenállás nélkülözhetetlen része a növekedésünk elősegítését célzó isteni tervnek2, és e folyamat során Isten biztosít minket afelől, hogy az örökkévalóság távlatát tekintve az ellenkezésnek nem engedtetik meg, hogy legyőzzön minket. Az Ő segítségével, valamint a mi hithűségünk és kitartásunk révén győzedelmeskedni fogunk. A halandó élethez hasonlatosan, melynek részét képezik, a megpróbáltatások mulandók. Egy katasztrofális háborút megelőző összetűzések idején Abraham Lincoln, az Amerikai Egyesült Államok akkori elnöke egy ősi bölcseletre emlékeztette a hallgatóságát, miszerint „ez is el fog múlni”3.
Mint tudjátok, a halandóság viszontagságai, melyekről beszélek – melyek megnehezítik a bizakodást –, néha sok más emberrel együtt érnek minket, például azzal a több millió emberrel együtt, akik jelenleg a Covid19 járvány számos romboló hatásán igyekeznek átvergődni. Hasonlóképpen, az Amerikai Egyesült Államokban milliók szenvednek az ellenségeskedéstől és viszálykodástól, amely úgy tűnik, mindig is az elnökválasztás velejárója, ám a jelenlegi időszak a legsúlyosabb, amelyre közülünk a legidősebbek vissza tudnak emlékezni.
Személy szerint is mindegyikünk küszködik a halandóság sok viszontagságának némelyikével, legyen az akár a szegénység, a rasszizmus, valamilyen betegség, a munkahely elvesztése, a csalódások, a tévelygő gyermekek, a rossz házasság vagy épp a házasság hiánya, illetve a bűn hatásai – akár a sajátunké, akár másoké.
Mégis, mindezek közepette nekünk szól a mennyei tanács, miszerint bízzunk, és találjunk örömöt az evangélium tantételeiben és ígéreteiben, valamint a munkánk gyümölcseiben.4 Ez a tanács mindig is így szólt, a prófétákhoz és mindannyiunkhoz. Tudjuk ezt elődeink tapasztalataiból és abból, amit az Úr nekik mondott.
Emlékezzünk csak vissza Joseph Smith próféta körülményeire. A viszontagságok lencséjén át szemlélve élete másból sem állt, mint nélkülözésből, üldöztetésből, csalódásból, családi tragédiákból és végül vértanúságból. Miközben börtönben sínylődött, felesége, gyermekei és a többi szent leírhatatlan nehézségeket szenvedtek el a Missouri államból való kiűzetésük során.
Amikor Joseph enyhülésért esedezett, az Úr így felelt:
„Fiam, békesség lelkednek; gyötrelmed és sanyargattatásaid csak egy rövid pillanatnyiak;
És aztán, ha jól kitartasz azokban, Isten fel fog magasztalni téged a magasban; és győzedelmeskedni fogsz minden ellenséged felett” (Tan és szövetségek 121:7–8).
Ez volt az a személyes, örök tanács, amely segített Joseph prófétának megőrizni a veleszületett bizakodó természetét, valamint népe szeretetét és hűségét. Ugyanezek a tulajdonságok erősítették meg az őket követő vezetőket és pionírokat is, és erősíthetnek meg benneteket is.
Gondoljatok azokra a korai egyháztagokra! Újra és újra egyik helyről a másikra űzték őket. Végezetül az azzal járó kihívásokkal kellett szembenézniük, hogy a vadonban kell felépíteniük otthonaikat és az egyházat.5 Két évvel azután, hogy a pionírok első csapata megérkezett a Nagy Sóstó völgyébe, még mindig bizonytalan volt a túlélésük azon az ellenséges vidéken. A legtöbb egyháztag még mindig úton volt a fennsíkon át, vagy épp még azzal küzdött, hogy szert tegyen az utazáshoz szükséges forrásokra. Azonban a vezetők és az egyháztagok mégis telve voltak reménnyel és bizakodással.
Noha a szentek még be sem rendezkedtek új otthonaikban, az 1849. októberi általános konferencián misszionáriusok új hulláma került kiküldésre a mai Skandinávia, Franciaország, Németország és Olaszország területére, valamint a Dél-csendes-óceáni szigetekre.6 Onnan, amit a legmélyebb hullámvölgynek lehetne tekinteni, a pionírok új magaslatokba emelkedtek. És csupán három évvel később újabb 98 személy kapott elhívást, hogy kezdje meg a szétszórt Izráel egybegyűjtését. Az egyházi vezetők egyike kifejtette, hogy ezek a missziók „általánosságban véve nem lesznek igen hosszúak; valószínűleg legfeljebb úgy 3 és 7 év között lesz bármely férfiú is távol a családjától”7.
Nővérek! Az Első Elnökség a szívén viseli a titeket érő kihívásokat. Szeretünk benneteket, és imádkozunk értetek. Ugyanakkor gyakorta adunk hálát azért, hogy a fizikai kihívásaink – eltekintve a földrengésektől, tűzvészektől, árvizektől és hurrikánoktól – általában csekélyebbek, mint amelyekkel az elődeinknek kellett szembenézniük.
A nehézségek közepette mindig is így szól a mennyei megerősítés: „bízzatok, mert én továbbvezetlek titeket. Tiétek a királyság, és tiétek annak áldásai, és tiétek az örökkévalóság kincsei” (Tan és szövetségek 78:18). Hogyan történik ez? Hogyan történt ez a pionírokkal? Hogyan fog ez történni az istenfélő nőkkel napjainkban? A prófétai útmutatást követve „a pokol kapui nem fognak diadalmaskodni felett[ünk]”, mondta az Úr kinyilatkoztatás útján 1830 áprilisában. Majd így folytatta: „igen, és az Úristen eloszlatja előletek a sötétség erőit, és megrázza az egeket tiérettetek és az ő nevének dicsőségéért” (Tan és szövetségek 21:6). „Ne félj tehát, kicsi nyáj; tegyél jót; hadd szövetkezzen ellened föld és pokol, mert ha a sziklámra lettél felépítve, akkor ők nem győzedelmeskedhetnek” (Tan és szövetségek 6:34).
Az Úr ígéreteivel felemeljük a szívünket és örvendezünk (lásd Tan és szövetségek 25:13), és „hálaadással, vidám szívvel és arccal” (Tan és szövetségek 59:15) lépdelünk előre a szövetség ösvényén. Legtöbbünk nem szembesül óriási horderejű döntésekkel, például nem kell elhagynunk az otthonunkat egy ismeretlen vidék benépesítéséért. Döntéseink leginkább életünk mindennapos teendői mentén mozognak, ahogy azonban az Úr megmondta: „Ne fáradjatok bele tehát a jó tevésébe, mert nagyszerű munka alapját fektetitek le. És kis dolgokból jő elő az, ami nagyszerű” (Tan és szövetségek 64:33).
Határtalan hatalom rejlik Jézus Krisztus visszaállított evangéliumának tanában. Az e tanba vetett megingathatatlan hitünk vezérli a lépteinket és nyújt nekünk örömöt. Megvilágosítja az elménket, valamint erőt és magabiztosságot ad a tetteinkhez. Ez az útmutatás, megvilágosodás és hatalom olyan megígért ajándékok, melyeket Mennyei Atyánktól kapunk. Azzal, hogy megértjük ezt a tant – beleértve a bűnbánat isteni ajándékát is –, és életünket összhangba hozzuk vele, bízhatunk, és jó reménységben lehetünk, miközben azon az ösvényen maradunk, amely örök rendeltetésünk felé vezet: a szerető mennyei szüleinkkel való újraegyesülés és felmagasztosulás felé.
„Talán elsöprő erejű kihívásokkal néztek szembe – tanította Richard G. Scott elder. – Ezek időnként olyannyira fajsúlyosak, olyannyira kérlelhetetlenek, hogy talán úgy érzitek, meghaladják az erőtöket. Ne nézzetek szembe a világgal egyedül! »Bizodalmad legyen az Úrban teljes elmédből; a magad értelmére pedig ne támaszkodjál [Példabeszédek 3:5].« […] Úgy van eltervezve, hogy az élet kihívást jelentsen, nem azért, hogy kudarcot valljatok, hanem hogy a győzedelmek révén sikerrel járhassatok.”8
Mindez része az Atyaisten és Fia, Jézus Krisztus tervének, amelyről a bizonyságomat teszem, és imádkozom, hogy mindannyian kitartsunk a mennyei célunkig. Jézus Krisztus nevében, ámen.