„Az érzések egyesülésével hatalmat nyerünk Istennel”
Amikor az érzések egyesülésére törekszünk, lehívhatjuk Isten hatalmát, hogy teljessé tegye az erőfeszítéseinket.
Gordonnak azt mondta az édesanyja, hogy ha befejezi a házimunka rá eső részét, süt neki egy pitét. Méghozzá a kedvencét. Egyedül neki. Gordon nekilátott a házimunkának, az anyukája pedig elkezdte kinyújtani a pite tésztáját. Később a nővére, Kathy toppant be a házba egy barátjával. Meglátta a pitét, és megkérdezte, hogy a barátjával ehetnek-e belőle egy-egy szeletet.
„Nem – mondta Gordon –, ez az én pitém. Anya nekem sütötte, és meg kellett érte dolgoznom.”
Kathy ráförmedt a kisöccsére. Olyan önző és irigy! Hogy lenne képes magának megtartani az egészet?
Órákkal később, amikor Kathy készült hazavinni a barátját és kinyitotta a kocsi ajtaját, az autó ülésén két szépen összehajtott szalvéta, két villa, és két tányéron egy-egy nagy szelet pite várta őket. Kathy Gordon temetésén mesélte el ezt a történetet, rámutatva, hogy Gordon hajlandó volt megváltozni és kedvesnek lenni azokkal, akik ezt nem mindig érdemelték meg.
1842-ben a szentek keményen dolgoztak a Nauvoo templom felépítésén. A Segítőegylet márciusi megalapítását követően Joseph próféta gyakran látogatott el a gyűléseikre, hogy felkészítse őket azokra a szent, egyesítő szövetségekre, melyeket hamarosan megkötnek majd a templomban.
Június 9-én a Próféta „azt mondta, hogy az irgalomról fog prédikálni… Képzeljük el, hogy Jézus Krisztus és [az] angyalok minden apróságot szóvá tennének rajtunk. Mi lenne úgy belőlünk? Irgalmasnak kell lennünk és elnéznünk a kis dolgokat.” Smith elnök így folytatta: „Szomorúsággal tölt el, hogy nincs teljesebb közösségi szellem – ha egy egyháztag szenved, azt mindenki érzi – az érzések egyesülésével hatalmat nyerünk Istennel.” 1
Ez a kis mondat villámcsapásként ért. Az érzések egyesülésével hatalmat nyerünk Istennel. Ez a világ nem olyan, amilyennek szeretném. Annyi mindent szeretnék befolyásolni és jobbá tenni. És őszintén szólva elég nagy az ellenállás a reményeimmel szemben, és néha tehetetlennek érzem magam. Mostanában vizsgálódó kérdéseket teszek fel magamnak: Hogyan tudnám jobban megérteni a körülöttem lévő embereket? Miként leszek képes létrehozni „az érzések egyesülését”, amikor annyira különbözünk egymástól? Isten mely hatalmához férhetek hozzá, ha csak egy kicsit nagyobb egységben élek másokkal? Az önvizsgálatomból három javaslat született. Talán nektek is segítenek.
Legyetek irgalmasok!
A Jákób 2:17 így szól: „Gondoljatok a testvéreitekre úgy, mint magatokra, és legyetek nagyon barátságosak mindegyikükkel, és bőkezűek a javaitokkal, hogy ők is gazdagok lehessenek, mint ti.” Helyettesítsük be a javak szót az irgalom szóval: legyetek bőkezűek az irgalmatokkal, hogy ők is gazdagok lehessenek, mint ti.
Gyakran étel vagy pénz tekintetében gondolunk a javakra, azonban amiből talán mindannyiunknak kicsit többre van szüksége a szolgálattételünkben, az az irgalom.
Az én saját segítőegyleti elnököm nemrég ezt mondta: „Megígérem… nektek, hogy a nevetek biztonságban lesz nálam. […] Annak foglak látni benneteket, akik a legjobb pillanataitokban vagytok. […] Sosem fogok olyat mondani rólatok, ami nélkülözi a kedvességet, ami ne emelne fel benneteket. Arra kérlek titeket, hogy tegyétek meg ugyanezt értem, mert hogy őszinte legyek, teljesen megrémiszt, hogy netán cserben hagylak titeket.”
Azon a júniusi napon 1842-ben Joseph Smith ezt mondta a nővéreknek:
„Amikor az emberek a legkisebb kedvességet és szeretetet nyilvánítják ki irántam, ó, micsoda hatalma van annak az én elmém felett. […]
Minél közelebb kerülünk mennyei Atyánkhoz, annál inkább hajlandóak leszünk könyörülettel tekinteni a veszendő lelkekre; úgy érezzük majd, hogy bűneiket magunk mögé dobva, vállunkra akarjuk emelni őket. Az egész egylethez [szól a beszédem]: ha azt szeretnétek, hogy Isten irgalmas legyen veletek, ti is legyetek irgalmasak egymással.” 2
Ezt a tanácsot kifejezetten a Segítőegyletnek adta. Ne ítéljük meg egymást, szavaink pedig ne legyenek maróak. Tartsuk biztonságban egymás nevét, és nyújtsuk az irgalom ajándékát. 3
Engedjétek, hogy a hajótok harmóniában ússzon!
1936-ban egy jelentéktelen evezős csapat a Washingtoni Egyetemről Németországba utazott, hogy részt vegyen az olimpiai játékokon. Ez a nagy gazdasági világválság mélypontja idején történt. Munkásosztálybeli fiúkról volt szó, akiknek az apró bánya- és fakitermelő városkái adományoztak kisebb pénzösszegeket, hogy a csapat elutazhasson Berlinbe. Úgy tűnt, hogy a verseny minden tekintetben ellenük szól, azonban a megmérettetésen történt valami. Az evezés világában ezt „harmóniának” nevezik. Figyeljétek meg ezt a leírást az Egy csónakban című könyv alapján:
„Létezik egy jelenség az evezésben, amit nehéz előidézni, és még nehezebb körülírni… Ez a harmónia. Kizárólag akkor fordul elő, amikor mind[egyik] …evezős tökéletes szinkronban mozog, és egyetlen apró mozdulata sem tér el a többiekétől. […]
Miközben az evezősöknek le kell mondaniuk gyakran igen erős függetlenségükről…, valahogyan hűeknek kell maradniuk az egyéniségükhöz. […] A versenyeket… nem klónok nyerik. […] A jó csapatok mindig különböző személyiségekből tevődnek össze: kell valaki, aki vezeti a támadást; valaki, aki tartalékol az erejével; aki harcias; aki kibékít. […] Nem lehet kijelenteni, hogy egyikük ettől szükségszerűen jobb lenne a másiknál; …ugyanolyan fontos[ak] a hajó szempontjából. De ha jól akarnak együtt evezni, mindnyájuknak alkalmazkodniuk kell a többiek képességeihez és igényeihez. [A] rövidebb karú evezős kicsit előbbre nyúl, a hosszabb karú kicsit rövidebbet húz. […]
Csak ily módon érhető el, hogy a különböző képességekből adódó eltérések… inkább előnyt jelentsenek, semmint hátrányt. […] Csak akkor fogják úgy érezni, mintha a hajó önmagától haladna. Csak akkor adja át a helyét a fájdalom teljes egészében a diadalmámornak. Ha egy csapat rátalál a harmóniára, az maga a költészet.” 4
A föléjük tornyosuló akadályok ellenére ez a csapat megtalálta a tökéletes harmóniát és megnyerte a versenyt. Az olimpiai arany vérpezsdítő volt, azonban az az egység, amelyet aznap mindegyik evezős megtapasztalt, olyan szent pillanat volt, amely egész életükben velük maradt.
Távolítsátok el a rosszat olyan ütemben, amilyenben a jó növekedni képes!
A Jákób 5 rendkívüli allegóriájában a szőlőskert Ura jó fát ültetett jó földbe, azonban az idővel megromlott és vad gyümölcsöt termett. A kert Ura nyolcszor említi, hogy „elkeserít, ha elveszítem ezt a fát”.
A szolga így szólt a kert Urához: „Kíméld meg még egy kis ideig. És az Úr így szólt: Igen, meg fogom kímélni még egy kis ideig” 5 .
Ezután egy olyan utasítás következik, mely mindannyiunkra vonatkoztatható, akik próbálunk keresgélni és jó gyümölcsöt találni a saját kis kertünkben: „távolítsátok el tehát a rosszat, ahogyan a jó növekszik” 6 .
Az egység nem varázsütésre jön létre; munkát igényel. Zavaros, néha kényelmetlen, és fokozatosan következik be, amikor olyan ütemben távolítjuk el a rosszat, amilyenben a jó növekedni képes.
Soha nem vagyunk egyedül azon erőfeszítéseinkben, hogy egységet teremtsünk. A Jákób 5 így folytatódik: „a szolgák elmentek és szívvel-lélekkel dolgoztak; és a kert Ura is velük dolgozott” 7 .
Mindnyájunknak lesz része mély sebeket ejtő élményekben; olyan dolgokban, amelyeknek soha nem lenne szabad megtörténniük. Továbbá, alkalmanként mindnyájan teret adunk a gőgnek és az önteltségnek, hogy megrontsák a gyümölcsöt, amelyet termünk. Azonban Jézus Krisztus minden dologban a Szabadítónk. Az Ő hatalma leér a legnagyobb mélységig, és Ő megbízhatóan ott van számunkra, amikor szólítjuk Őt. Mindannyian irgalomért könyörgünk a bűneink és a hibáink végett. Ő ezt szabadon adja. Tőlünk pedig azt kérdi, hogy tudunk-e mi is adni egymásnak ugyanabból az irgalomból és megértésből.
Jézus nyíltan fogalmazott: „Azt mondom nektek, legyetek egyek; és ha nem vagytok egyek, akkor nem vagytok az enyéim.” 8 Azonban ha egyek vagyunk – ha képesek vagyunk félretenni egy szeletet a piténkből, vagy úgy idomítani a tehetségünket, hogy a hajó a tökéletes harmónia egységében ússzon –, akkor az Övéi vagyunk. Ő pedig majd segít eltávolítani a rosszat olyan ütemben, ahogyan a jó növekszik.
Prófétai ígéretek
Talán még nem tartunk ott, ahol szeretnénk, és még nem vagyunk ott most, ahol a jövőben leszünk. Hiszem, hogy azt a változást, amelyet magunkban és azokban a csoportokban keresünk, amelyekhez tartozunk, nem annyira eredményezi majd az aktivizmus, mint az, hogy mindennap aktívan igyekszünk jobban megérteni egymást. Hogy miért van ez így? Mert Siont építjük – egy olyan népet, mely „egy szív és egy elme” 9 .
Szövetséges nőkként széles körű a befolyásunk. Ezt a befolyást gyakoroljuk hétköznapi pillanatokban, amikor együtt tanulmányozunk egy baráttal, lefektetjük a gyermekeinket, beszélgetünk a buszon a mellettünk ülővel, vagy előadást készítünk egy munkatárssal. Megvan a hatalmunk arra, hogy eltávolítsuk az előítéleteket és egységet építsünk.
A Segítőegylet és a Fiatal Nők nem csupán osztályok. Felejthetetlen élmények is lehetnek, ahol egymástól igen különböző nők ülnek be ugyanabba a hajóba, és addig eveznek, amíg harmóniára nem lelnek. Az alábbi felhívást szeretném felétek intézni: legyetek részesei egy olyan egyesített erőnek, amely jó irányba változtatja meg a világot. A szövetséges feladatunk az, hogy szolgálattételt végezzünk, hogy felemeljük a lecsüggesztett kezeket, hogy a hátunkra és a karjainkba vegyük a küszködőket és hordozzuk őket. Nem túl bonyolult rájönni arra, hogy mit kell tennünk, az azonban gyakran szembemegy az önös érdekeinkkel, és próbálkoznunk kell. Az ezen egyházban lévő nőknek határtalan lehetőségük van megváltoztatni a társadalmat. Lelkileg teljesen bízom abban, hogy amikor az érzések egyesülésére törekszünk, lehívhatjuk Isten hatalmát, hogy teljesebbé tegye az erőfeszítéseinket.
Amikor az egyház megemlékezett az 1978-ban a papságról szóló kinyilatkoztatásról, Russell M. Nelson elnök egy erőteljes papsági áldást terjesztett ki ránk: „Az az én imám, és mindazoknak szóló áldásom, akik a szavaimat hallják, hogy kerekedjünk felül az előítéletek minden terhén, és járjunk egyenes derékkal Isten – és egymás – mellett, tökéletes békességben és összhangban.” 10
Merítsünk erőt ebből a prófétai áldásból, és használjuk arra az egyéni és közös erőfeszítéseinket, hogy növeljük az egységet a világban. Az Úr Jézus Krisztus alázatos, időtlen imájának szavaival hagyom veletek a bizonyságomat: „Hogy mindnyájan egyek legyenek; a mint te én bennem, Atyám, és én te benned, hogy ők is egyek legyenek mi bennünk” 11 . Jézus Krisztus nevében, ámen.