Krisztus követése
Krisztus követőiként Jézus Krisztusról, a mi Tökéletes Példaképünkről tanítunk és teszünk bizonyságot. Kövessük hát Őt azáltal, hogy elhagyjuk a viszálykodást!
Az idén milliókat ihletett meg az az evangéliumtanulmányozási terv, melynek a címe a Szabadító felhívására utal: Jöjj, kövess engem! Krisztus követése nem mellékes vagy alkalmi cselekedet. Ez egy olyan folyamatos elkötelezettség és életmód, amelynek mindig és mindenhol utat kellene mutatnia nekünk. Az Ő tanításai és példája jelölik ki az ösvényt Jézus Krisztus minden tanítványa számára. És mindenki meghívást kapott, hogy lépjen rá erre az ösvényre, mert Ő mindenkit hív, hogy jöjjön Őhozzá: „feketét és fehéret, szolgát és szabadot, férfit és nőt; …és mind egyforma Istennek”.
I.
Krisztus követésének az első lépése az, hogy engedelmeskedünk annak, amit Ő a nagy parancsolatnak nevezett a törvényben:
„Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből.
Ez az első és nagy parancsolat.
A második pedig hasonlatos ehhez: Szeresd felebarátodat, mint magadat.
E két parancsolattól függ az egész törvény és a próféták.”
Isten parancsolatai biztosítják az útmutató és megtartó erőt az életünkben. Halandó tapasztalataink hasonlítanak annak a kisfiúnak és édesapjának az élményéhez, akik egy szeles napon papírsárkányt eregettek. Ahogy a sárkány egyre magasabbra emelkedett, a fiú érezte, hogy a kezében lévő madzag megfeszül. Mivel vajmi kevés tapasztalattal rendelkezett a halandóság szeleivel kapcsolatban, azt javasolta, vágják el a madzagot, hogy a sárkány még magasabbra emelkedhessen. Bölcs édesapja ennek az ellenkezőjét tanácsolta, elmagyarázva, hogy pont a zsinór az, ami a halandóság szeleivel szemben megtartja a papírsárkányt. Ha elengedjük a madzagot, a sárkány nem emelkedik magasabbra. E szelek ide s tova hányják, majd végül elkerülhetetlenül lezuhan a földre.
Ez a nélkülözhetetlen zsinór a szövetségeket jelképezi, amelyek Istenhez, a mi Mennyei Atyánkhoz és az Ő Fiához, Jézus Krisztushoz kötnek minket. Amikor a parancsolataik betartásával tiszteletben tartjuk e szövetségeket és követjük a megváltástervüket, akkor az Ő megígért áldásaik lehetővé teszik számunkra, hogy celesztiális magasságokba szárnyaljunk.
A Mormon könyve gyakran kijelenti, hogy Krisztus „a világ világossága”. Amikor megjelent a nefitáknak, a feltámadt Úr így magyarázta nekik ezt a tanítást: „…példát mutattam nektek.” „[É]n vagyok a világosság, amelyet fel kell tartanotok – az, amit engem cselekedni láttok.” Ő a mi példaképünk. Azáltal tanuljuk meg, hogy Ő mit mondott és tett, ha tanulmányozzuk a szentírásokat és követjük a prófétai tanításokat, amint arra Russell M. Nelson elnök is buzdított minket. Az úrvacsora szertartása során minden egyes sabbatnapon szövetségben fogadjuk, hogy Őrá mindenkor emlékezünk és betartjuk a parancsolatait.
II.
A Mormon könyvében az Úr megadta nekünk az alapokat, melyeket Ő Krisztus tanának nevezett. Ezek a következők: hit az Úr Jézus Krisztusban; bűnbánat; keresztelkedés; a Szentlélek ajándékának az elnyerése; mindvégig kitartás; valamint az, hogy olyanná válunk, mint egy kisgyermek, ami azt jelenti, hogy bízunk az Úrban, és alávetjük magunkat mindannak, amit Ő vár tőlünk.
Az Úr parancsolatai kétfélék lehetnek: Krisztus tanához hasonlóan állandóak, valamint időlegesek. Az időleges parancsolatok az Úr egyházának vagy a hívek szükségleteinek a kielégítésére adatnak ideiglenes körülmények idején, ám félre kell tenni azokat az adott szükséglet megszűnésével. Ilyen időleges parancsolat volt például az Úr azon utasítása az egyház korai vezetőinek, hogy telepítsék át a szenteket New Yorkból Ohióba, Missouriba, majd Illinois-ba, végül pedig vezessék a pionír kivonulást a nyugati hegyvidék felé. Bár csak időlegesek voltak, az éppen érvényben lévő parancsolatoknak engedelmeskedni kellett.
Néhány állandó parancsolat esetében jelentős időre volt szükség, mire általános érvényűen betartották azokat. Például Lorenzo Snow elnök híres beszéde a tizedfizetés törvényéről egy korábban adott, ám az egyháztagok által akkor még általánosságban be nem tartott parancsolatot hangsúlyozott. Azon körülmények, melyekkel akkoriban az egyház és tagjai szembekerültek, szükségessé tették, hogy ismét ki legyen hangsúlyozva. Az egyház vagy az utolsó napi szentek jelenlegi körülményei miatt a közelmúltban is szükségessé vált néhány parancsolat újrahangsúlyozása. Idetartozik például a családról szóló kiáltvány, melyet Gordon B. Hinckley elnök adott ki egy nemzedékkel ezelőtt, valamint Russell M. Nelson elnök legutóbbi felhívása, mely szerint az egyházra a kinyilatkoztatott nevén, Az Utolsó Napi Szentek Jézus Krisztus Egyházaként hivatkozzunk.
III.
Úgy tűnik, a Szabadítónk egy másik tanítása szintén ismételt hangsúlyt igényel napjaink körülményei közepette.
A gyakori durva és sértő szavak időszaka ez a közbeszédben, sőt, néha még a családunkban is. A közpolitikai kérdésekkel kapcsolatos éles nézeteltérések gyakran vezetnek ellenséges, sőt, gyűlölködő cselekedetekhez a nyilvános és személyes kapcsolatokban. Ez az ellenséges légkör néha még a jogalkotásra való képességet is megbénítja olyan fontos ügyekben, amelyekben a polgárok többsége úgy látja, hogy a köz érdekében sürgősen cselekedni kell.
Mit tanítsanak és mit tegyenek Krisztus követői a mérgező kommunikáció ezen idején? Ő mit tanított és milyen példát mutatott?
Kiemelendő, hogy az egyik első tantétel, amelyet Jézus a nefitáknak tanított, amikor megjelent nekik, az volt, hogy kerüljék a viszálykodást. Bár ezt a vallási tan feletti viták kapcsán tanította, az Általa elmondott indokok egyértelműen érvényesek a kommunikációra és a kapcsolatokra a politika, a közpolitika és a családi kapcsolatok terén is. Jézus ezt tanította:
„[A]kiben ott van a viszálykodás lelke, az nem tőlem való, hanem az ördögtől, aki a viszálykodás atyja, és felserkenti az emberek szívét, hogy haragosan viszálykodjanak egymással.
Íme, ez nem az én tanom, hogy haragosan egymás ellen serkentsem az emberek szívét; hanem az én tanom az, hogy hagyjanak fel az ilyen dolgokkal.”
A nefiták között még hátralevő szolgálattétele során Jézus más parancsolatokat is tanított, amelyek szorosan kapcsolódnak a viszálykodás tilalmához. A Bibliából tudjuk, hogy ezeket már korábban is tanította az Ő nagyszerű hegyi beszédében, szinte pontosan ugyanazt a nyelvezetet használva, amelyet később a nefitáknál is használt. Az ismerős bibliai szöveggel idézem:
„Szeressétek ellenségeiteket, áldjátok azokat, a kik titeket átkoznak, jót tegyetek azokkal, a kik titeket gyűlölnek, és imádkozzatok azokért, a kik háborgatnak és kergetnek titeket.”
Ez Krisztus egyik legismertebb parancsolata – felettébb forradalmi és igen nehéz követni. Mégis az egyik legalapvetőbb részét képezi azon felhívásának, hogy mindenki kövesse Őt. Amint azt David O. McKay elnök tanította: „Nincs jobb módja az Isten iránti szeretet kifejezésének, mint az, ha önzetlen szeretetet tanúsítunk embertársaink iránt.”
Íme a mi Példaképünk egy másik alapvető tanítása: „Boldogok a béke[teremt]ők: mert ők az Isten [gyermekeinek] mondatnak.”
Béketeremtők! Mennyire megváltoztatná a személyes kapcsolatokat, ha Krisztus követői elhagynák a durva és sértő szavakat minden kommunikációjukban!
Egy tavalyi általános konferencián Russell M. Nelson elnök a következő felhívást intézte hozzánk:
„Jézus Krisztus igaz követőjét leginkább arról lehet felismerni, hogy mennyire bánik könyörületesen másokkal. […]
Jézus Krisztus igaz tanítványai béketeremtők. […]
A Szabadító becsben tartásának az egyik legjobb módja az, ha béketeremtővé válunk.”
Tanításai zárásaként ezt mondta: „A viszálykodás egy döntés. A béketeremtés egy döntés. Megvan az önrendelkezésetek, hogy válasszatok: viszálykodás vagy megbékélés. Arra buzdítalak benneteket, hogy válasszátok azt, hogy béketeremtők lesztek, most és mindig”.
A lehetséges ellenfeleknek azzal kelllene kezdeniük a megbeszéléseiket, hogy meghatározzák azokat a közös pontokat, amelyekben mindenki egyetért.
Ahhoz, hogy kövessük Tökéletes Példaképünket és az Ő prófétáját, gyakorolnunk kell azt, amit a köznyelvben „aranyszabályként” ismerünk: „A mit akartok azért, hogy az emberek ti veletek cselekedjenek, mindazt ti is úgy cselekedjétek azokkal; mert ez a törvény és a próféták.” Mindenkit szeretnünk kell, és mindenkivel jót kell tennünk. Kerülnünk kell a viszálykodást, és minden kommunikációnkban béketeremtőknek kell lennünk. Ez nem azt jelenti, hogy megalkuszunk a tantételeinkben és a fontossági sorrendünkben, hanem azt, hogy felhagyunk mások durva támadásával a sajátjaik miatt. Ezt tette a mi Tökéletes Példaképünk a szolgálattétele során. Ezt a példát állította elénk, amikor arra kért minket, hogy kövessük Őt.
Négy évvel ezelőtt egy ugyanilyen konferencián Nelson elnök prófétai felhívást intézett hozzánk a napjainkra vonatkozóan:
„Te hajlandó vagy engedni, hogy Isten uralkodjon az életedben? Te hajlandó vagy engedni, hogy Isten legyen a legfontosabb hatással az életedre? Hagyod, hogy az Ő szavai, parancsolatai és szövetségei hatással legyenek arra, amit nap mint nap teszel? Hagyod, hogy az Ő hangja minden más elé kerüljön?”
Krisztus követőiként Jézus Krisztusról, a mi Tökéletes Példaképünkről tanítunk és teszünk bizonyságot. Kövessük hát Őt azáltal, hogy elhagyjuk a viszálykodást! Amikor a közéletben az általunk előnyben részesített politikákra törekszünk, váljunk érdemessé az Ő áldásaira a béketeremtők nyelvezetének és módszereinek a használatával. A családunkban és más személyes kapcsolatainkban kerüljünk mindent, ami durva és gyűlölködő. Törekedjünk arra, hogy megszentelődjünk a Szabadítónkhoz hasonlóan, akinek a szent nevében bizonyságot teszek és az áldását kérem, hogy segítsen szenteknek lennünk. Jézus Krisztus nevében, ámen.