Üdvözlünk az öröm egyházában!
Köszönhetően Szabadítónk, Jézus Krisztus megváltó életének és küldetésének, mi lehetünk – és legyünk is – a legörömtelibb emberek a földön.
Közel 37 éve annak, hogy 1987 szentestéjén megkereszteltek Az Utolsó Napi Szentek Jézus Krisztus Egyházába. Ez egy igazán csodálatos nap volt az életemben és az örökkévaló utazásomon, és mélységesen hálás vagyok azoknak a barátaimnak, akik előkészítették az utat, és odavezettek engem ennek az új születésnek a vizéhez.
Akár tegnap, akár évekkel ezelőtt keresztelkedtetek; akár egy nagy, több egyházközség által használt épületben gyűléseztek, akár egy fonott tető alatt; akár thai, akár szuahéli nyelven részesültök az úrvacsorából a Szabadító emlékezetére – azt szeretném mondani nektek: Üdvözlünk az öröm egyházában! Üdvözlünk az öröm egyházában!
Az öröm egyháza
Köszönhetően Mennyei Atyánk szeretetteljes, mindegyik gyermeke számára megalkotott tervének, valamint Szabadítónk, Jézus Krisztus megváltó életének és küldetésének, mi lehetünk – és legyünk is – a legörömtelibb emberek a földön. Még amikor az élet viharai ostromolnak is bennünket ebben a gyakorta nyugtalan világban, mi egyre növekvő és maradandó örömöt és belső békességet táplálhatunk a Krisztusba vetett reménységünknek és annak köszönhetően, hogy megértjük, mi a saját helyünk a boldogság gyönyörű tervében.
Amióta az egyház elnöke lett, Russell M. Nelson elnök, az Úr rangidős apostola szinte minden beszédében kitért arra az örömre, amely a Jézus Krisztusra összpontosító életből fakad. Tömören így foglalta össze: „Az öröm Tőle származik, és Őmiatta van benne részünk. […] Az utolsó napi szentek számára Jézus Krisztus örömöt jelent.”
Jézus Krisztus egyházának a tagjai vagyunk. Az öröm egyházának a tagjai vagyunk! És hol máshol legyen népünk öröme nyilvánvalóbb, mint amikor minden egyes sabbatkor összegyűlünk az úrvacsorai gyűléseinken, hogy minden öröm forrásának hódoljunk?! E helyen összegyűlünk az egyházközségi és gyülekezeti családunkkal, hogy megünnepeljük az úrvacsora szentségét, a bűntől és haláltól való megszabadulásunkat, valamint a Szabadító hatalomteljes kegyelmét. E helyre jövünk, hogy megtapasztaljuk a Jézus Krisztus által meglelhető örömöt, menedéket, megbocsátást, hálaadást és összetartozást!
Vajon ti ezt, a Krisztusban való közös örvendezés lelkületét lelitek meg? Vajon ti ezt hozzátok magatokkal? Talán úgy gondoljátok, hogy ennek nincs sok köze hozzátok, vagy talán egyszerűen csak hozzászoktatok ahhoz, ahogyan a dolgok mindig is történtek. Ám függetlenül az életkorunktól és az elhívásunktól, mindannyian hozzá tudunk járulni ahhoz, hogy az úrvacsorai gyűléseinket azzá az örömmel teli, Krisztusra összpontosító, befogadó egy órává tegyük, amellyé azok válhatnak, miközben élettel tölti meg őket az örömteli áhítat lelkülete.
Örömteli áhítat
Örömteli áhítat? Létezik ilyen? – kérdezhetitek. Nos, igen, létezik. Mélységesen szeretjük, tiszteljük és becsüljük Istenünket, és áhítatunk egy olyan lélekből fakad, amely örvendezik Krisztus bőséges szeretetében, irgalmában és a szabadításában! Ennek az Úr iránti örömteli áhítatnak kellene jellemeznie szentséges úrvacsorai gyűléseinket.
Sokak számára azonban az áhítat csak ezt jelenti: karjainkat szorosan összekulcsoljuk a mellkasunk előtt, lehajtjuk a fejünket, behunyjuk szemünket, majd nyugton maradunk – akármeddig! Ez hasznos módszer lehet az eleven kisgyermekek tanítására, de amint növekszünk és tanulunk, lássuk be, hogy az áhítat ennél sokkal több. Vajon így tennénk, ha a Szabadító itt lenne a körünkben? Nem, hisz’ Őnála „teljes öröm van”!
Nos, ez az átalakulás az úrvacsorai gyűléseken sokunk számára gyakorlást fog igényelni.
Látogatás kontra hódolat
Nem egyszerűen azért gyűlünk össze a sabbaton, hogy ellátogassunk az úrvacsorai gyűlésre, és ezzel kipipáljuk. Azért gyűlünk össze, hogy hódoljunk. Lényegi különbség van a kettő között. A látogatás azt jelenti, hogy jelen vagyunk. Ám a hódolat azt jelenti, hogy készakarva dicsérjük és imádjuk Istenünket oly módon, hogy az átalakít minket!
Az emelvényen és a padsorokban
Amikor a Szabadítóra és az Őáltala lehetővé tett megváltásra emlékezve gyűlünk össze, akkor az arcunk is tükrözze az örömünket és a hálánkat! F. Enzio Busche elder egyszer elmesélte azt a történetet, amikor gyülekezeti elnök volt, és a padsorokból egy kisfiú felnézett rá az emelvényen, majd hangosan megkérdezte: „Mit csinál ott fent az a morcos bácsi?” Azok, akik az emelvényen ülnek – a beszélők, a vezetők, a kórustagok – és azok is, akik a padsorokban gyűlnek össze, arckifejezésükkel ezt üzenik egymásnak: Üdvözlünk az öröm egyházában!
Himnuszok éneklése
Miközben énekelünk, vajon egyesülünk-e abban, hogy Istenünket és Királyunkat dicsérjük, függetlenül a hangunk milyenségétől, vagy csupán magunk elé mormogunk, esetleg egyáltalán nem éneklünk? A szentírások feljegyzik, hogy az igazlelkűek éneke imádság Istennek, melyben gyönyörködik a lelke. Énekeljünk hát! És dicsőítsük Őt!
Beszédek és bizonyságtételek
Beszédeinket és bizonyságtételeinket Mennyei Atyánkra és Jézus Krisztusra összpontosítjuk, valamint az Ő evangéliumuk szerinti alázatos élet gyümölcseire, melyek „édesek, felülmúlva mindazt, ami édes”. Akkor valóban „addig lakmározunk majd, amíg el nem telünk, hogy nem éhezünk és nem is szomjazunk”, terheink pedig könnyebbé válnak a Fiú öröme által.
Az úrvacsora
Istentiszteleteink dicsőséges középpontját magának az úrvacsorának – az Úr engesztelő ajándékát jelképező és összegyűlésünk értelmét adó kenyérnek és víznek – a megáldása és az abból való részesülés alkotja. Ez „a lelki megújulás szent alkalma”, amikor újból tanúságot teszünk arról, hogy készek vagyunk magunkra venni Jézus Krisztus nevét, valamint ismét megkötni azt a szövetséget, hogy mindig emlékezünk a Szabadítóra és betartjuk a parancsolatait.
Az élet bizonyos időszakaiban talán nehéz szívvel és erőn felüli terhekkel közelítünk az úrvacsorához. Máskor gondoktól és bajoktól mentesen, azokkal nem terhelve érkezünk. Amikor figyelmesen hallgatjuk a kenyér és a víz megáldását, és részesülünk ezekből a szent jegyekből, akkor késztetést érezhetünk, hogy elgondolkodjunk a Szabadító áldozatán, gyötrelmein a Gecsemánéban, kínjain a kereszten, valamint az értünk elviselt bánatain és fájdalmain. Ez fogja majd enyhíteni a lelkünket, amikor is a szenvedésünket az Övéhez kapcsoljuk. Máskor arra érzünk majd késztetést, hogy hálás ámulattal töprengjünk el az afeletti „átható és édes” örömön, amit Jézus pompás ajándéka lehetővé tett az életünkben és az örökkévalóságunkban! Örvendezni fogunk afelett, ami még csak ezután jön: a nagy becsben tartott újbóli találkozónk szeretett Atyánkal és a feltámadt Szabadítónkkal.
Talán a neveltetésünk okán azt feltételezzük, hogy az úrvacsora célja az, hogy ott üljünk a padsorokban, csakis azon gondolkodva, mi mindent szúrtunk el az előző héten. Ámde fordítsuk meg ezt a gyakorlatot! Mialatt csend van, elgondolkozhatunk azon, hogy milyen sokféleképpen láttuk, amint az Úr azon a héten fáradhatatlanul a nyomunkban volt az Ő csodálatos szeretetével. Átgondolhatjuk azt is, hogy mit jelent felfedezni a mindennapi bűnbánat örömét. Hálát adhatunk azokért az alkalmakért, amikor a Szabadító a küzdelmeink és a diadalaink részévé vált, valamint azokért a helyzetekért, amikor éreztük az Ő kegyelmét, megbocsátását és hatalmát, erőt adva nekünk a nehézségeink legyőzéséhez és a terheink türelemmel, sőt, vidáman történő viseléséhez.
Igen, elgondolkodunk azokon a szenvedéseken és igazságtalanságokon, melyek a bűneink miatt jutottak osztályrészül a Megváltónknak, és ez valóban megfontolt elmélkedést eredményez. Csakhogy néha le is ragadunk itt: a kertben, a keresztnél, a sírkamrában. Elmulasztunk elindulni felfelé: a kitáruló sír öröméhez, a halál vereségéhez, valamint Krisztus győzelméhez mindazon dolgok felett, amelyek megakadályozhatnának bennünket abban, hogy békességet nyerjünk és visszatérjünk mennyei otthonunkba. Akár a bánat könnyeit, akár a hála könnyeit hullatjuk az úrvacsora alatt, legyen az egy elragadó rácsodálkozás arra az örömhírre, melyet az Atya ajándéka – az Ő Fia – jelent!
Szülők olyan gyermekekkel, akik még kicsik vagy különleges szükségleteik vannak
Ami a kisgyermekes vagy különleges igényű gyermekek szüleit illeti, számotokra gyakran nem létezik az úrvacsora alatti csend és nyugodt elmélkedés. A hét apró pillanatai során azonban példa által taníthattok arról a szeretetről, háláról és örömről, amelyet a Szabadító iránt és Őtőle éreztek, miközben folyamatosan gondoskodtok az Ő kis bárányairól. Ebben a törekvésben nincs elvesztegetett erőfeszítés. Isten nagyon is figyel rátok.
Családi, egyházközségi és gyülekezeti tanácsok
Szintén már otthon elkezdhetjük fokozni az istentiszteleten töltött időnkre vonatkozó reményeinket és elvárásainkat is. A családi tanácsokban megbeszélhetjük, hogyan járulhat hozzá minden egyes ember tartalmasan ahhoz, hogy mindenkit üdvözöljünk az öröm egyházában. Megtervezhetjük, miként legyen örömteli élményben részünk az istentiszteleten, aztán pedig számíthatunk is rá.
Az egyházközségi és gyülekezeti tanácsok felvázolhatják és kialakíthatják az úrvacsorai óránk iránti örömteli áhítat kultúráját, meghatározva az ezt elősegítő gyakorlati lépéseket és szemléletes, ráutaló elemeket.
Öröm
Az öröm mindenkinek mást és mást jelent. Egyesek számára talán a bejáratnál tanúsított túláradó üdvözlést. Mások számára esetleg azt, hogy kedves és nyitott szívvel segítenek az embereknek otthon érezni magukat azáltal, hogy rájuk mosolyognak és melléjük ülnek. Azok számára, akik kihagyva vagy félretolva érzik magukat, az efféle üdvözlés szívélyessége döntő fontosságú. Végső soron megkérdezhetjük magunktól azt, hogy a Szabadító vajon mit szeretne, milyen legyen az úrvacsorai óránk. Mit szeretne, miképpen üdvözöljék mindegyik gyermekét, miként gondoskodjanak róluk, táplálják és szeressék őket? Mit szeretne, mit érezzünk, amikor eljövünk, hogy Őrá emlékezve és Neki hódolva megújuljunk?
Összegzés
Hitbéli utazásom kezdetén a Jézus Krisztusban való öröm volt az első nagy felfedezésem, és ez megváltoztatta a világomat. Ha ti még nem fedeztétek fel ezt az örömöt, vágjatok bele ebbe a küldetésbe. Felhívás ez arra, hogy fogadjuk be a Szabadító ajándékát, mely a békesség, a világosság és az öröm – hogy leljük benne kedvünket, csodálkozzunk rá és örvendezünk benne minden sabbatkor.
Ammon a Mormon könyvében az én szívem érzéseit fejezi ki, amikor ezt mondja:
„Mármost, nincs-e okunk az örömre? Igen, azt mondom nektek, hogy a világ kezdetétől fogva nem voltak olyan emberek, akiknek oly nagy okuk lett volna az örömre, mint minekünk; igen, és örömöm elragadott, méghozzá a kérkedésig az én Istenemben; mert nála van minden hatalom, minden bölcsesség és minden értelem; ő minden dolgot felfog, és ő egy irgalmas Lény, olyannyira, hogy megszabadítja azokat, akik bűnbánatot tartanak és hisznek az ő nevében.
Mármost, ha ez kérkedés, akkor bizony kérkedni fogok; mert ez az én életem és világosságom…, az én örömöm és az én nagy hálaadásom…”
Üdvözlünk az öröm egyházában! Jézus Krisztus nevében, ámen.