Megváltásunk öröme
Jézus Krisztus szeretete és hatalma mindegyikünket megszabadíthat a hibáinktól, gyengeségeinktől és bűneinktől, és segíthet valami többé válnunk.
Körülbelül 10 évvel ezelőtt késztetést éreztem arra, hogy fessek egy képet a Szabadítóról. Bár festőművész vagyok, ezt már az erőmet egy kissé meghaladó feladatnak éreztem. Hogyan fessek én egy olyan képet Jézus Krisztusról, amely megragadja az Ő lelkiségét?! Hogy fogjak hozzá? És hogy lesz rá időm?
A kérdéseim ellenére úgy döntöttem, hogy nekilátok, és bízom az Úr segítségében. Ám ehhez cselekednem kellett, és Őrá kellett hagynom azt, hogy mi lesz lehetséges. Imádkoztam, töprengtem, kutattam, vázlatokat készítettem, és megáldattam segítséggel és eszközökkel. Aztán az egykor fehér vászon kezdett valami mássá válni.
Nem haladtam könnyen. Olykor nem úgy alakult, ahogy reméltem. Olykor ihletett ecsetvonások és gondolatok jöttek. És sokszor csak újra és újra próbálkoznom kellett.
Amikor úgy gondoltam, az olajfestmény végre elkészült és megszáradt, elkezdtem áttetsző lakkal bevonni, hogy megvédjem a piszoktól és a portól. Eközben viszont észrevettem, hogy a festményen a haj elkezd megváltozni, elkenődni és szétfolyni. Hamar rájöttem, hogy túl korai volt a lakkozás, mert a kép még nem száradt meg azon a részen!
A lakkozással szó szerint letöröltem a festményem egy részét. Összeszorult a szívem. Úgy éreztem, tönkretettem, amit Isten segített nekem elkészíteni. Sírtam és a rosszullét kerülgetett. Kétségbeesésemben azt tettem, amit jellemzően bárki tenne egy ilyen helyzetben: felhívtam az édesanyámat. Ő bölcsen és higgadtan ezt mondta: „Nem fogod visszakapni azt, amid volt, de minden tőled telhetőt tegyél meg azzal, amid van.”
And I Partook [Kiittam a poharat]. Készítette: Kristin M. Yee
Így aztán imádkoztam, segítségért könyörögtem, és egész éjszakán át festettem, hogy helyrehozzam a dolgokat. És emlékszem, ahogy reggel a festményt néztem, jobbnak tűnt, mint azelőtt. Hogyan volt ez lehetséges? Amit menthetetlen hibának gondoltam, lehetőséget adott az Ő irgalmas kezének a megnyilvánulására. Nem hagyta magára sem a festményt, sem engem. Micsoda öröm és megkönnyebbülés töltötte el a szívemet! Dicsértem az Urat az Ő irgalmáért, ezért a csodáért, amely nem csupán megmentette a festményt, de többet tanított nekem az Ő szeretetéről és hatalmáról, amely mindannyiunkat megment a hibáinktól, gyengeségeinktől és bűneinktől, és segít valami többé válnunk.
Ahogy egyre mélyült a Szabadító iránti hálám, amint Ő irgalmasan segített helyrehozni a „helyrehozhatatlan” festményt, úgy nőtt a Szabadítóm iránti személyes szeretetem, miközben arra vágytam, hogy vele együtt dolgozzak a gyengeségeimen, és a hibáim bocsánatot nyerjenek. Örökké hálás leszek a Szabadítómnak azért, hogy meg tudok változni és meg tudok tisztulni. A szívem az Övé, és remélem, hogy megteszem, bármit is várjon el tőlem.
A bűnbánat lehetővé teszi számunkra, hogy érezzük Isten szeretetét, valamint oly módon ismerjük és szeressük Őt, ahogyan azt másképp sohasem tudnánk. Az asszonyról, aki megkente a Szabadító lábát, Ő ezt mondta: „Néki sok bűne bocsáttatott meg; mert igen szeretett; kinek kevés bocsáttatik meg, kevésbé szeret.” Ez az asszony nagyon szerette Jézust, aki sokat megbocsátott neki.
Micsoda enyhülést és reményt nyújt, hogy tudjuk, újra próbákozhatunk, s mint ahogy azt David A. Bednar elder tanította, a Szentlélek megszentelő hatalma által folyamatosan bocsánatot nyerhetünk a bűneinkre, amikor valóban és őszintén bűnbánatot tartunk.
Jézus Krisztus megváltó hatalma jelenti szövetségeink egyik legnagyobb megígért áldását. Elmélkedjetek ezen, amikor szent szertartásokban vesztek részt. Enélkül nem tudnánk visszatérni Mennyei Atyánk színe elé és a szeretteinkhez.
Tudom, hogy Urunknak és Szabadítónknak, Jézus Krisztusnak hatalmában áll megszabadítani. Isten Fiaként, aki engesztelést hozott a világ bűneiért és aki letette a saját életét, hogy újra felvegye azt, Ő rendelkezik a megváltás és a feltámadás hatalmával. Ő tette lehetővé a halhatatlanságot mindenki, az örök életet pedig az Őt választók számára. Tudom, hogy az Ő engesztelő áldozata révén bűnbánatot tarthatunk, valamint valóban megtisztulhatunk és megváltathatunk. Csoda, hogy Ő így szeret titeket és engem.
Ezt kérdezte: „[N]em tértek-e most vissza hozzám, és bánjátok meg bűneiteket, és tértek meg, hogy meggyógyíthassalak benneteket?” Meg tudja gyógyítani lelketek „pusztáit” – azokat a helyeket, amelyeket a bűn és a bánat szárazzá, zorddá és kietlenné tett –, és e pusztaságokból Édent tud teremteni.
Ahogy felfoghatatlan számunkra Krisztus szenvedésének a gyötrelme és mélysége a Gecsemánéban és a kereszten, éppúgy nem tudjuk felmérni a határait vagy megfejteni a mélységeit az Ő isteni megbocsátásának, irgalmának és szeretetének.
Időnként úgy érezhetitek, hogy a megváltás lehetetlen a számotokra, hogy talán Isten szeretete és a Szabadító engesztelő hatalma rátok nem vonatkozik amiatt, amivel éppen küszködtök, vagy amiatt, amit tettetek. De bizonyságomat teszem arról, hogy a Mester kinyújtott keze hozzátok is elér. A Szabadító „mindenek alá leereszkedett”, és isteni helyzetéből adódóan felemel és kikövetel benneteket a legsötétebb mélységből, hogy felvigyen „az ő csodálatos világosságá[ba]”. Szenvedésein keresztül utat készített mindegyikünk számára, hogy legyőzzük személyes gyengeségeinket és bűneinket. „Minden hatalma megvan arra, hogy minden embert megszabadítson, aki hisz az ő nevében, és bűnbánathoz illő gyümölcsöt hoz.”
Éppen úgy, ahogy a festmény kijavításához munkára és arra volt szükség, hogy a menny segítségét kérjem, ahhoz is munka, őszinte szív és alázat kell, hogy „bűnbánathoz illő gyümölcsöt” hozzunk. E gyümölcsök közé tartozik a Jézus Krisztusba és az Ő engesztelő áldozatába vetett hit és bizalom, a megtört szív és a töredelmes lélek felajánlása Istennek, a bűn megvallása és elhagyása, annak a legjobb képességeink szerinti helyreállítása, ami sérülést szenvedett, valamint az igazlelkű életre való törekvés.
Az igazi bűnbánathoz és változáshoz először is az szükséges, hogy meggyőzessünk a bűneinkről. Az ember nem látja szükségesnek, hogy gyógyszert szedjen, hacsak nem ismeri fel, hogy beteg. Előfordulhat, hogy olykor nem vagyunk hajlandóak magunkba nézni és meglátni azt, aminek igazából gyógyulásra és javításra van szüksége.
C. S. Lewis írásában Aslan egy olyan embernek mondja a következő szavakat, aki saját magának köszönhette sorsát: „Ó, [emberek], milyen leleményesen hárítjátok el magatoktól mindazt, ami javatokra válnék!”
Ti és én vajon milyen téren hárítjuk el esetleg magunktól azokat a dolgokat, amelyek a javunkra válnának?
Ne hárítsuk el magunktól azt a jót, amellyel Isten meg akar áldani minket! Azt a szeretetet és irgalmat, amelyet szeretne, ha éreznénk. Azt a világosságot és tudást, amelyet ránk szeretne ruházni. Azt a gyógyulást, amelyről tudja, hogy oly kimondhatatlanul szükségünk van rá. Azt a mélyebb szövetséges kapcsolatot, amelyet minden fiának és leányának szán.
Azért imádkozom, hogy tegyünk félre minden olyan „harci fegyvert”, amelyet tudatosan vagy akár öntudatlanul felvettünk, hogy elhárítsuk magunktól Isten szeretetének az áldásait. Olyan fegyvereket, mint a kevélység, az önzés, a félelem, a gyűlölet, a sértettség, az önteltség, a hamislelkű ítélkezés, az irigykedések – bármit, ami megakadályozhat minket abban, hogy teljes szívünkből szeressük Istent és megtartsuk a Vele kötött valamennyi szövetségünket.
Amikor a szövetségeink szerint élünk, az Úr meg tudja adni nekünk azt a segítséget és hatalmat, amelyre szükségünk van mind ahhoz, hogy felismerjük, mind pedig ahhoz, hogy legyőzzük a gyengeségeinket, köztük a kevélység lelki élősködőjét. Prófétánk szavaival élve:
„[A] bűnbánat jelenti az ösvényt a tisztaság felé, a tisztaság pedig erőt ad.”
„És ó, mily nagy szükségünk lesz az Ő hatalmára az előttünk álló napok során!”
Mint a festményem esetében is, az Úr nem fordul el tőlünk, amikor hibát vétünk, és nem is fut el, amikor megbotlunk. Az, hogy gyógyulásra és segítségre van szükségünk, nem jelent terhet az Ő számára, hiszen éppen ezért jött. Maga a Szabadító mondta:
„Íme, én azért jöttem a világra, hogy megváltást hozzak a világnak, hogy megmentsem a világot a bűntől.”
„Íme, ki van nyújtva felétek irgalmas karom, és aki jön, azt befogadom; és áldottak azok, akik hozzám jönnek.”
Így hát jöjjetek – jöjjetek, akik megfáradtak, elgyötörtek és szomorúak vagytok; jöjjetek, és hagyjátok munkálkodásotokat, és találjatok nyugalmat Őbenne, aki a legjobban szeret titeket. Vegyétek magatokra az Ő igáját, mert Ő szelíd és alázatos szívű.
Mennyei Atyánk és a Szabadítónk látnak titeket. Ismerik a szíveteket. Törődnek azzal, ami fontos számotokra, beleértve azokat is, akiket szerettek.
A Szabadító vissza tudja állítani azt, ami elveszett, beleértve a sérült és megromlott kapcsolatokat is. Utat készített a megváltás felé mindazoknak, akik elesnek – hogy életet leheljen abba, ami halottnak és reménytelennek tűnik.
Ha olyan helyzettel küszködünk, amelyről úgy gondoljuk, mostanra már túl kellene lennünk rajta – ne adjuk fel! Legyünk türelmesek magunkkal, tartsuk meg a szövetségeinket, tartsunk gyakori bűnbánatot, kérjünk segítséget a vezetőinktől, ha szükséges, és amilyen rendszeresen csak tudunk, menjünk el az Úr házába. Figyeljünk az Általa küldött késztetésekre, és szívleljük meg őket. Ő nem tesz le a velünk való szövetséges kapcsolatáról.
Voltak nehéz és bonyolult kapcsolatok az életemben, amelyekkel küszködtem, és amelyeken őszintén igyekeztem javítani. Időnként úgy éreztem, gyakrabban vallok kudarcot, mint nem. Elgondolkodtam: Vajon legutóbb nem hoztam már rendbe a dolgokat? Netán nem győztem le igazán a gyengeségemet? Idővel megtanultam, hogy nem feltétlenül bennem van a hiba; inkább gyakran több munkára és további gyógyulásra van szükség.
D. Todd Christofferson elder ezt tanította: „Bizonyos, hogy az Úr mosollyal tekint arra, aki érdemesen szeretne az ítélethez eljutni, aki nap mint nap eltökélten munkálkodik azon, hogy a gyengeséget erőre cserélje. A valódi bűnbánat, a valódi változás talán többszöri próbálkozást kíván, de van valami finomító és szent az effajta törekvésben. Az isteni megbocsátás és gyógyítás meglehetősen természetesen árad az ilyen lélekre”.
Jézus Krisztusnak köszönhetően minden egyes nap egy reménységgel és lehetőségekkel teli új nap. Ti és én mindennap felismerhetjük, amit Éva anyánk a „megváltásunk örömének” nevezett – annak az örömét, hogy teljessé tétettünk, és hogy érezzük Isten irántunk való kimeríthetetlen szeretetét.
Tudom, hogy Mennyei Atyánk és a Szabadító szeret titeket. Jézus Krisztus az egész emberiség Szabadítója és Megváltója. Ő él. Engesztelő áldozata által a bűn és a halál kötelékei örökre szétszakíttattak, hogy szabadon választhassuk a gyógyulást, a megváltást és az örök életet azokkal, akiket szeretünk. Ezekről a dolgokról teszek bizonyságot az Ő nevében, Jézus Krisztus nevében, ámen.