Tápláljátok a gyökereket, és növekedni fognak az ágak
Bizonyságotok ágai erőt merítenek majd a Mennyei Atyába és az Ő Szeretett Fiába vetett, egyre mélyülő hitetekből.
Egy régi kápolna Zwickauban
A 2024-es év afféle mérföldkő számomra. Azt jelöli, hogy 75 éve kereszteltek meg és konfirmáltak Az Utolsó Napi Szentek Jézus Krisztus Egyháza tagjává Németországban, Zwickauban.
Becses számomra a tagságom Jézus Krisztus egyházában. Életem egyik legnagyobb megtiszteltetése, hogy Isten szövetséges népéhez számláltathatok, veletek együtt, fivéreim és nővéreim.
Amikor a tanítványságom személyes utazására gondolok, a gondolataim gyakran visszatérnek egy régi zwickaui villához, ahonnan nagy becsben tartott emlékeket őrzök arról, amikor gyermekként részt vettem Jézus Krisztus egyháza úrvacsorai gyűlésein. Bizonyságom „facsemetéje” ott részesült a legkorábbi táplálásában.
Ennek a kápolnának volt egy régi, fújtatóval ellátott orgonája. Minden vasárnap valamelyik fiatal férfit bízták meg azzal, hogy a fújtatót működtető méretes kart felhúzva és lenyomva üzemeltesse az orgonát. Időnként abban a nagyszerű kiváltságban volt részem, hogy én segíthettem ebben a fontos feladatban.
Miközben a gyülekezet a szeretett himnuszainkat énekelte, én minden erőmmel pumpáltam, hogy az orgona ki ne fogyjon a levegőből. A fújtatófiú székéből nagyszerűen ráláttam néhány káprázatos ólomüveg ablakra: az egyik a Szabadító Jézus Krisztust ábrázolta, a másik pedig Joseph Smitht mutatta a Szent Ligetben.
Még mindig emlékszem, milyen szentséges érzéseim voltak, miközben a szentek bizonyságát hallgatva és Sion himnuszait énekelve azokat a napfényben fürdő ablakokat néztem.
Azon a szent helyen Isten Lelke tanúságot tett az elmémnek és a szívemnek arról, hogy ez igaz: Jézus Krisztus a világ Szabadítója. Ez az Ő egyháza. Joseph Smith próféta látta az Atyaistent és Jézus Krisztust, és hallotta a hangjukat.
Idén egy Európába szólító megbízás során alkalmam adódott visszatérni Zwickauba. Szomorú, de ez a szeretett régi kápolna már nincs meg. Sok évvel ezelőtt lebontották, hogy helyet csináljanak egy nagy társasháznak.
Mi örökkévaló, és mi nem az?
Bevallom, szomorú az a tudat, hogy gyermekkorom e szeretett épülete ma már csak emlék. Szentséges épület volt számomra. De csak egy épület volt.
Ezzel szemben viszont nem múlt el az a lelki tanúság, amelyet oly sok évvel ezelőtt a Szentlélektől kaptam. Sőt, erősebb lett. Mindaz, amit fiatalon tanultam Jézus Krisztus evangéliumának az alapvető tantételeiről, egész életemben a szilárd alapom volt. Az a szövetséges kapcsolat, melyet Mennyei Atyámmal és az Ő Szeretett Fiával kiépítettem, velem maradt – jóval azután is, hogy a zwickaui kápolnát elbontották és az ólomüveg ablakok elvesztek.
„Az ég és a föld elmúlnak – mondta Jézus –, de az én beszédeim semmiképen el nem múlnak.”
„[A] hegyek eltávoznak, és a halmok megrendülnek; de az én irgalmasságom tőled el nem távozik, és békességem szövetsége meg nem rendül, így szól könyörülő Urad.”
Az egyik legfontosabb dolog, amit ebben az életben megtanulhatunk, az a különbség aközött, ami örökkévaló és ami nem az. Amint ezt megértjük, minden megváltozik: a kapcsolataink, a meghozott döntéseink, a bánásmódunk az emberekkel.
A Jézus Krisztusról és az Ő egyházáról való bizonyság növeléséhez kulcsfontosságú tudni, hogy mi örökkévaló és mi nem.
Ne keverjétek össze az ágakat a gyökerekkel!
Amint azt Joseph Smith próféta tanította, Jézus Krisztus visszaállított evangéliuma „elfogad[ja] az igazságnak minden egyes elemét”. Ez azonban nem jelenti azt, hogy minden igazság ugyanannyit ér. Bizonyos igazságok alapvetőek, nélkülözhetetlenek, és hitünk gyökeréhez tartoznak. Mások pedig toldalékok avagy ágak – értékesek, de csak akkor, amikor összekapcsolódnak az alapokkal.
Joseph Smith próféta ezt is mondta: „Vallásunk alapvető tantételei az apostolok és a próféták bizonysága Jézus Krisztusról; az, hogy Ő meghalt, eltemették, és harmadnap feltámadt, és felemelkedett a mennybe; és a vallásunkra vonatkozó minden más dolog ennek csupán függeléke.”
Más szavakkal: Jézus Krisztus és az Ő engesztelő áldozata a bizonyságunk gyökeréhez tartozik. Minden egyéb pedig az ága.
Ami nem jelenti azt, hogy az ágak ne lennének fontosak. Egy fának szüksége van ágakra. Ahogy azonban a Szabadító megmondta a tanítványainak, „a szőlővessző nem teremhet gyümölcsöt magától, hanemha a szőlőtőkén marad”. Ha nincs meg a kapcsolódás a Szabadítóhoz – a gyökerekben található táplálékhoz –, az ág elszárad és elpusztul.
Amikor a Jézus Krisztusról való bizonyságunk táplálásáról van szó, azon tűnődöm, vajon időnként nem gondoljuk-e gyökereknek az ágakat. Ez volt az a hiba, melyet Jézus megfigyelt a korabeli farizeusoknál. Olyannyira a törvény viszonylag apró részleteire figyeltek, hogy végül elhanyagolták azokat, amik a Szabadító szavai szerint „fontosabb dolgok” – az olyan alapvető tantételeket, mint „az igazságosságot, az irgalmat és a hitet”.
Ha táplálni szeretnétek egy fát, akkor nem az ágakra locsoljátok a vizet. A gyökereket öntözitek. Ehhez hasonlóan, ha azt szeretnétek, hogy bizonyságotok ágai növekedjenek és gyümölcsöt teremjenek, tápláljátok a gyökereket. Ha bizonytalanok vagytok egy adott tant vagy gyakorlatot vagy egyháztörténeti részletet illetően, törekedjetek tisztánlátásra Jézus Krisztusba vetett hittel. Törekedjetek arra, hogy megértsétek az értetek hozott áldozatát, az irántatok táplált szeretetét, a rátok vonatkozó szándékát. Kövessétek Őt alázattal! Bizonyságotok ágai erőt merítenek majd a Mennyei Atyába és az Ő Szeretett Fiába vetett, egyre mélyülő hitetekből.
Ha például erősebb bizonyságot szeretnétek a Mormon könyvéről, összpontosítsatok a Jézus Krisztusról tett tanúságára. Figyeljétek meg, ahogy a Mormon könyve bizonyságot tesz Róla, amit tanít Róla, és ahogy arra hív és ihlet titeket, hogy Őhozzá jöjjetek.
Ha tartalmasabb élményre törekedtek az egyházi gyűléseken vagy a templomban, próbáljátok meg a Szabadítót keresni az ott elnyert szent szertartásokban. Találjátok meg az Urat az Ő szent házában!
Ha bármikor úgy érzitek, hogy kiégtek vagy kimerültök az egyházi elhívásotokban, próbáljátok ismét Jézus Krisztusra összpontosítani a szolgálatotokat. Tegyétek azt az Iránta való szeretetetek kifejezésévé.
Tápláljátok a gyökereket, és növekedni fognak az ágak. Idővel pedig gyümölcsöt fognak teremni.
Meggyökerezvén és tovább épülvén Ő benne
A Jézus Krisztusba vetett erős hit nem jön létre egyik napról a másikra. Nem. Ebben a halandó világban csak a kétely tövisei és bogáncsai nőnek maguktól. A hit egészséges, gyümölcsöző fája tudatos erőfeszítést igényel. Ezen erőfeszítésnek pedig egy létfontosságú része annak a biztosítása, hogy szilárdan Krisztusban gyökerezzünk.
Például eleinte talán azért vonz minket a Szabadító evangéliuma és egyháza, mert lenyűgöznek minket a barátságos egyháztagok vagy a kedves püspök vagy a kápolna letisztultsága. Ezek a körülmények kétségtelenül fontosak az egyház növekedéséhez.
Mindazonáltal, ha bizonyságunk gyökerei soha nem terjeszkednek ennél mélyebbre, mi történik, amikor egy kevésbé lenyűgöző épületben gyűlésező egyházközségbe költözünk, olyan egyháztagokkal, akik nem ennyire barátságosak, és a püspök mond valamit, ami sért bennünket?
Másik példa. Ugye, milyen észszerű abban reménykedni, hogy ha betartjuk a parancsolatokat és egymáshoz pecsételnek minket a templomban, akkor megáldatunk egy nagy, boldog családdal, ragyogó, engedelmes gyermekekkel, akik mindannyian tevékenyek maradnak az egyházban, missziót szolgálnak, énekelnek az egyházközségi kórusban, és önként vállalkoznak rá, hogy minden szombat reggel segítenek kitakarítani a gyülekezeti házat?
Szívből remélem, hogy mindannyian megtapasztaljuk ezt az életünkben. De mi van, ha nem történik meg? Vajon a körülményektől függetlenül is megmaradunk-e a Szabadítóhoz kötve – bízva Őbenne és az Ő időzítésében?
Fel kell tennünk magunknak a kérdést: Vajon a bizonyságom azon alapszik, amiről azt remélem, hogy be fog következni az életemben? Mások cselekedeteitől vagy hozzáállásától függ-e? Vagy pedig szilárdan Jézus Krisztuson alapszik, „meggyökerezvén és tovább épülvén Ő benne”, függetlenül az élet változó körülményeitől?
Hagyományok, szokások és hit
A Mormon könyve beszámol arról a népről, akik „szigorúak voltak Isten szertartásainak betartásában”. Csakhogy aztán jött egy Korihór nevű kétkedő, kigúnyolva a Szabadító evangéliumát, „balgának” és „atyáik ostoba hagyományainak” nevezve azt. Korihór „sokak szívét vezet[t]e félre, azt okozván nekik, hogy fejüket felemelték gonoszságaikban”. Másokat azonban nem tudott megtéveszteni, mert számukra Jézus Krisztus evangéliuma sokkal több volt egy hagyománynál.
A hit akkor erős, amikor mélyen gyökerezik a személyes tapasztalatokban, a Jézus Krisztus iránti személyes elkötelezettségben, függetlenül attól, hogy mik a hagyományaink, illetve mit mondanak vagy tesznek mások.
Bizonyságunk próbára fog tétetni. A hit nem hit, ha soha nem tétetik próbára. A hit nem erős, ha soha nem tapasztal ellenállást. Ne csüggedjetek hát, ha a hitetek próbatételeit tapasztaljátok vagy megválaszolatlan kérdéseitek vannak!
Ne számítsunk arra, hogy mindent megértünk, mielőtt cselekednénk! Az nem hit. Amint azt Alma tanította, „a hit nem a dolgok tökéletes ismerete”. Ha addig várunk a cselekvéssel, amíg minden kérdésünkre választ nem kapunk, akkor súlyosan korlátozzuk az általunk megvalósítható jót, és korlátozzuk a hitünk hatalmát.
A hit azért gyönyörű, mert akkor is állhatatos, amikor az áldások nem a remélt módon érkeznek. Nem látjuk a jövőt, nem ismerjük az összes választ, de bízhatunk Jézus Krisztusban, miközben tovább haladunk előre és felfelé, mert Ő a mi Szabadítónk és Megváltónk.
A hit elviseli az élet próbatételeit és bizonytalanságait, mert szilárdan Krisztusban és az Ő tanában gyökerezik. Jézus Krisztus, valamint Mennyei Atyánk, aki elküldte Őt, együtt alkotják a bizalmunk eltéríthetetlen, tökéletesen megbízható tárgyát.
A bizonyság nem olyasmi, amit egyszer felépítetek, és aztán örökké tart. Inkább olyan, mint egy fa, amelyet állandóan tápláltok. Isten szavának a szívetekbe ültetése csak az első lépés. Amint a bizonyságotok növekedni kezd, akkor kezdődik a valódi munka! Ekkor jön az, amikor „táplálj[áto]k nagy gonddal, hogy gyökeret verjen, hogy felnőjön, és gyümölcsöt hozzon”. Kell hozzá „nagy szorgalom…” és a „türelmetek… az ige iránt”. Ám az Úr ígéretei biztosak: „[L]earatjátok majd hitetek és szorgalmatok és türelmetek és hosszútűrésetek jutalmát, várván, hogy a fa gyümölcsöt hozzon nektek.”
Kedves fivéreim és nővéreim! Drága barátaim! Az énem egy részének hiányzik a régi zwickaui kápolna és az ólomüveg ablakai. Ám az elmúlt 75 év során Jézus Krisztus olyan utazásra vezetett engem az életen át, amely sokkal izgalmasabb, mint azt valaha is el tudtam volna képzelni. Megvigasztalt a megpróbáltatásaimban, segített felismernem a gyengeségeimet, meggyógyította a lelki sebeimet, és táplált a növekvő hitemben.
Őszinte imám és áldásom az, hogy folyamatosan táplálni fogjuk a Szabadítóba, az Ő tanába és az Ő egyházába vetett hitünk gyökereit. Erről teszek bizonyságot Jézus Krisztus, a mi Szabadítónk, a mi Megváltónk, a mi Mesterünk szent nevében – Jézus Krisztus nevében, ámen.