Királyi papság

James E. Faust elnök

második tanácsos az Első Elnökségben

Míg a papság viselése nagyszerű áldásokat hoz, hatalmas kötelezettségekkel is jár.

Drága fivéreim, mindig nagy kiváltság és súlyos felelősség az egyház papságviselőihez szólni. Lehet, hogy ez a legnagyobb papsági gyűlés az egész világtörténelemben. Fiatal férfiak, hozzátok szeretnék szólni arról, hogy milyen áldottak vagytok, hogy az ároni papságot, vagy más néven az „alacsonyabb papságot” viselhetitek. Az alacsonyabb szó azonban semmiképpen sem csökkenti fontosságát. Semmilyen kis dolog nincs benne – különösen, mikor látom, hogy a fiatal férfiak közül néhányan mekkorára nőttek.

Biztosan emlékeztek, milyen izgatottak voltatok, mikor először osztottatok úrvacsorát. Amikor az ároni papsági viselőiként segítetek előkészíteni, megáldani, kiszolgálni és kiosztani az úrvacsorát, segítetek azoknak az egyháztagoknak, akik vesznek belőle, hogy újra elkötelezzék magukat az Úr mellett, és hogy megújítsák a Szabadító engesztelésébe vetett hitüket. Az úrvacsora emlékezteti az egyháztagokat, akik abból vesznek, hogy vegyék magukra a Fiú nevét, mindig emlékezzenek Őrá, tartsák be a parancsolatait és törekedjenek arra, hogy Lelke velük legyen. Remélem, hogy értékelni fogjátok a papságotokat, és mindig tiszteletben tartjátok papsági kötelességeiteket!

Nemrég olvastam néhány diakónusról, akik kicsit hanyagok lettek az úrvacsora osztásával kapcsolatban. Úgy kezdtek gondolni rá, mint valamilyen a házimunkára, amit senki más nem akart elvégezni. Gyakran elkéstek, és előfordult, hogy a ruházatuk sem volt megfelelő. Egy vasárnap a papsági tanácsadójuk azt mondta nekik: „Ma nem kell foglalkoznotok az úrvacsorával. Már intézzük.”

Ők ezt hallva persze meglepődtek, de szokásukhoz híven persze elkéstek az úrvacsoragyűlésről. A nyitóének alatt cseppet sem zavartatva magukat beosontak és leültek a gyülekezet tagjai közé. Ekkor vették észre, hogy kik ültek a diakónusok padján – tanácsadójuk és az egyházközség főpapjai, akik közt voltak olyanok is, akik már püspökként és cövek elnökként is szolgáltak. Mindannyian sötét öltönyt, fehér inget és nyakkendőt viseltek. Sőt mindezek felett, mikor az úrvacsorai tálcákat sorról sorra adták, azt teljes áhítattal tették. Az úrvacsora aznap valahogy mélyebb jelentéssel bírt és kifejezőbb volt. Azok a kötelességeiket elhanyagoló diakónusok példa által tanulták meg, hogy az úrvacsora kiosztása szent feladat és az egyik legnagyobb tisztség.¹ Elkezdték megérteni, hogy a papság, ahogy Pál apostol is nevezte, egy „királyi papság”².

Általában az ároni papság feladata az úrvacsora kiszolgálása és kiosztása, a püspökség irányítása alatt. Saját egyházközségünkben, itt Salt Lake Cityben, van sok hithű, idősebb egyháztag, de kevesen vannak azok, akik ároni papság korúak. Az évek alatt figyeltem, ahogy ezek a főpapok és elderek, hithű és nagy dolgokat véghez vitt férfiak, alázatosan és áhítattal osztják ki az úrvacsorát szentségét. Egy ideig e papságviselő sorai között volt többek közt egy magas rangú szövetségi bíró, aki Utah állam kormányzói posztjára is esélyes volt, valamint más kiemelkedő személyek is. Mégis megtiszteltetésnek és kiváltságnak tekintették, hogy ennek a szent papsági kötelességnek eleget tehetnek.

Az ároni papság a lelki erő nagyszerű ajándéka, melyet az Úr Áronra és fiaira ruházott.³ Rendelkezik az „angyalok és szolgálatának és az előkészítő evangéliumának”⁴, valamint a „bűnbánat evangéliumának, és a bűnök bocsánatára alámerítéssel történő keresztelésnek”⁵ a kulcsaival.

Szeretnék pár szót szólni az angyalok szolgálatáról. Mind az ősi, mind pedig a mai időkben angyalok jelentek meg és adtak utasításokat, figyelmeztetéseket és útmutatást, melyek azok hasznára váltak, akiket meglátogattak. Tudatosan nem is fogjuk fel, hogy az angyalok szolgálata milyen mértékben érinti saját életünket. Joseph F. Smith elnök azt mondta: „Hasonlóképpen, apáink, anyáink, testvéreink és barátaink, akik elhagyták ezt a földet, ha hűek és érdemesek voltak arra, hogy élvezzék e jogokat és kiváltságokat, lehetséges, hogy kaptak egy olyan küldetést, hogy újra meglátogassák földi rokonaikat és barátaikat, elhozva Isten jelenlétéből a szeretet, a figyelmeztetés, a feddés és az útmutatás üzenetét azoknak, akiket megtanultak a testben szeretni.”⁶ Sokan érezzük úgy, hogy részünk volt ebben az élményben. Az ő szolgálatuk az evangélium nagyon fontos részét képezte és képezi most is. Angyalok szolgáltak Joseph Smithnek, ahogy helyreállította az evangéliumot annak teljességében.

A fiatalabb Almának is személyes élménye volt az angyalok szolgálatáról. Fiatal férfiként a hitetlenek közé számlálták, és „sokakat rávitt, hogy az ő gonoszságainak mintájára cselekedjenek.” Egy nap, „míg Isten egyházának elpusztítására törekedve járt-kelt” Móziás fiaival együtt, „az Úr egy angyala megjelent nekik, és leereszkedett, mintha egy felhőben lett volna; és mennydörgés hangján szólt volna, mely megrengette a földet, melyen álltak.” Aztán az angyal így kiáltott: „Alma, kelj fel, és állj elő, mert miért üldözöd Isten egyházát?”

Almára olyan hatással volt ez az élmény, hogy elájult, és az apja elé kellett vinni őt. Alma csak azután nyerte vissza teljes egészségét és erejét, hogy apja és mások két napig böjtöltek és imádkoztak. Aztán felállt, és azt mondta: „Megbántam bűneim, és megváltott az Úr; íme a Lélektől születtem.”⁷ Alma ezután a Mormon könyve egyik legnagyszerűbb misszionáriusa lett. A misszionáriusi szolgálat hosszú évei alatt azonban soha nem beszélt az angyal látogatásáról. Helyette inkább úgy döntött, hogy bizonyságát teszi arról, hogy Isten szent Lelke megismertette vele az igazságot.

Hatalmas áldás lenne, ha egy angyaltól kapnánk utasításokat. Mindezek ellenére, ahogy Alma tanított minket, a végső és maradandó megtérése csak azután következett be, hogy „sok napot böjtöl[t] és imádkoz[ott]”⁸. Teljes megtérése a Szentlélektől jött, aki mindannyiunk számára elérhető, amennyiben érdemesek vagyunk rá.

A csodákat nem mindig kísérte megtérés. Például, mikor Lámán és Lemuel fizikailag bántalmazták öccseiket, egy angyal jelent meg és figyelmeztette őket, hogy hagyják abba. Az angyal az összes fivért meg is erősítette abban, hogy Lábánt a kezükbe fogja adni. Egyrészről Nefi hitt és meg is szerezte a rézlemezeket Lábántól. Lámán és Lemuel azonban nem hittek, és a viselkedésükön sem változtattak az angyal látogatása után. Nefi így emlékeztette őket: „Hogyan van az, hogy elfelejtettétek, hogy láttátok az Úrnak egy angyalát?”⁹

Ti, fiatal férfiak, építitek a bizonyságaitokat. Ezek a Szentlélektől jövő lelki szentesítés által erősödnek meg az élet mindennapos élményein keresztül. Jóllehet, valamilyen nagy megnyilatkozás erősítené a bizonyságotokat, nem valószínű, hogy ez úgy is lesz.

Míg a papság viselése nagyszerű áldásokat hoz, hatalmas kötelezettségekkel is jár.

Minden papságviselőnek fel kell magasztalnia elhívását, az Úr nevében cselekedve, olyan mértékben, ahogy azt a hivatala és az elhívása megengedi. Azáltal magasztaljuk fel az elhívásainkat, hogy követjük a kvórum elnökség, a püspökség és a kvórum tanácsadó irányítását. Ez annyit jelent, hogy úgy készítjük elő, szolgáljuk ki és osztjuk az úrvacsorát, ahogy arra minket megkértek. Azt is jelenti, hogy az ároni papság többi kötelességét is elvégezzük, úgy mint az egyházi épületek takarítását, székek elrendezését a cövekkonferenciák vagy más gyűlések alkalmával, valamint eleget teszünk a többi kiszabott kötelességnek.
Az ároni, vagy előkészítő, papság viselőiként alkalmassá kell válniuk a magasabb papságra, és képzésben kell részesülnünk az egyházi szolgálat nagyobb kötelezettségei terén.
Az ároni papsággal együtt jár az a kötelesség is, hogy jó példák legyünk, tiszta gondolatokkal és megfelelő viselkedéssel. Ezekre a tulajdonságainkra a papsági feladataink elvégzése közben teszünk szert.
Kvórumaitokban és más tevékenységeken kapcsolatba kerültök olyan fiatal férfiakkal, akik ugyanazokat az értékeket vallják, mint ti. Erősíthetitek egymást.
Tanulmányozhatjátok a szentírásokat és az evangélium alapelveit, ami segít majd felkészülni a missziótokra.
Megtanulhatjátok, hogyan kell imádkozni és felismerni a válaszokat.

A Tan és a Szövetségek az ároni papsághoz kapcsolódóan többféle felhatalmazásról ír. Elsőként azt, hogy a papságba történő elrendelés adja meg a felhatalmazást a szertartások elvégzésére és az ároni papság erejének birtoklására. A püspökség képezi az ároni papság elnökségét az egyházközségben.¹⁰ Másodszor, ezen papság keretein belül különböző hivatalok vannak, melyeknek mindegyike külön kötelességekkel és kiváltságokkal jár. A diakónusoknak helyi lelkészként kell őrködniük az egyház felett.¹¹ A tanítóknak, az őrködés mellett, az is feladatuk, hogy „velük legyen és erősítse őket”¹² Papként pedig az a kötelességetek, hogy prédikáljatok, tanítsatok, kifejtsetek, buzdítsatok és kereszteljetek, és hogy minden egyháztag házát meglátogassátok.¹³ Püspökötök, aki főpapi hivatallal rendelkezik, a papok kvórumának elnöke is, és ő irányítja a kvórum munkáját.

Ahogy fejlődtök az ároni papság egyik hivatalából a következőbe, az előző felhatalmazásait is birtokolni fogjátok. Például, papokként még mindig rendelkeztek a felhatalmazással, hogy mindent megtegyetek, amit diakónusként és tanítókként is megtettetek. Sőt, amikor végül elrendelnek titeket a melkisédeki papságba, továbbra is meg fogjátok tartani és tevékenykedni fogtok az ároni papság hivatalaiban is. A néhai LeGrand Richards elder, aki a Tizenkettek Kvórumának volt hosszú évekig tagja, jól értette ezt a tantételt. Gyakran ezt mondta: „Én csak egy felnőtt diakónus vagyok.”

Amint már említettem, a tanítás az ároni papság egyik fontos kötelessége. A fiatal tizenévesek számára a tanítás lehetősége gyakran édesapjukkal, vagy valamely más melkisédeki papságviselővel házitanítóként szolgálva adatik meg. A lelki és fizikai szükségletekről való gondoskodás igen jelentős részét képezi az egyház felett való őrködésnek.

Joseph Smith próféta nagy fontossággal tekintett a házitanításra. Ezra Oakley testvér volt a próféta házitanítója, és minden alkalommal, mikor Oakley testvér látogatni meg Smithék otthonába, „a próféta összehívta családját, és saját székét átadta Oakley testvérnek, majd mondta családjának”, hogy gondosan figyeljenek Oakley testvérre.¹⁴

Nektek, fiatal ároni papsági tisztségviselők, rendelkeznetek kell a Lélekkel mind a személyes életetekben, mind pedig a házitanítások alkalmával, az úrvacsora előkészítésekor vagy kiosztásakor, vagy más papsági tevékenységek során. El kell kerülnötök néhány buktatót. Ezek közül az egyik legnagyobb a függőség.

Mindannyiótoknak tanácsolom fivéreim, hogy kerüljetek mindenfajta kísértést. Sátán és az ő követői jelenleg is rabságban tartanak néhányat a legkiválóbb fiataljaink közül az alkohol, mindenféle drogok, pornográfia, dohányt, szerencsejáték vagy más szenvedélybetegség okozta függőség által. Néhány ember úgy tűnik, hogy az ilyen dolgokkal szembeni gyengeséggel született, így akár egy egyszeri kísérlet is leküzdhetetlen függőséget fog okozni. Néhány függőség ténylegesen befolyásolja az elmét, és olyan hiányérzetet okoz, ami felülkerekedik a józan ítélőképességen. Ezek a függőségek nemcsak azok életét döntik romba, akik nem tudnak ellenállni nekik, hanem szüleikét, házastársukét és gyermekeikét is. Ahogy Jeremiás próféta siralmaiban olvashatjuk: „Nem hitték a föld királyai, sem a föld kerekségének lakosai, hogy szorongató és ellenség vonuljon be”¹⁵ a kapukon.

Az Úr az Ő bölcsességében figyelmeztetett minket, hogy kerüljük az olyan anyagokat, melyek nem jók nekünk. Figyelmeztettek minket, hogy ne próbáljuk ki az első italt, cigarettát, vagy az első kábítószert. A kíváncsiság és a kortársak nyomása csupán önző okok arra, hogy függőséget okozó anyagokkal szennyezzük be magunkat. Meg kell állnunk, és el kell gondolkoznunk az összes következményen, nem csak mi magunkra és a jövőnkre, hanem szeretteinkre vonatkozólag is. Ezek fizikai következmények, de a lélek elvesztése szempontjából kockázatosak, és a Sátán befolyása alá hajtanak minket.

Bizonyságomat teszem papság az életemre gyakorolt tisztító, lelki, vigasztaló, erősítő és visszatartó erejéről. Egész életemben a lelki befolyása alatt éltem – a nagyapám otthonában, az apám otthonában, és most a saját otthonomban. Alázattal tölt el, hogy használhatom a papság mindent felülmúló hatalmát és felhatalmazását mások megerősítésére, gyógyítására és megáldására. Éljünk érdemesen a papsági felhatalmazás viselésére, hogy Isten nevében tudjunk cselekedni. Ez az én imám, Jézus Krisztus nevében, ámen.