A missziótok mindent megváltoztat majd
Jöjjetek, és legyetek részei a misszionáriusok valaha ismert legnagyszerűbb nemzedékének!
Egy éve már, hogy támogattatok az általános konferencián. Hálás vagyok ezért az évért, és mindazért a tapasztalatért, amelyet szereztem. Szeretem az Urat, és nagyon hálás vagyok az Ő áldozatáért és evangéliumáért. Szeretem Hinckley elnököt, és támogatom őt mint az Úr földi prófétáját. A többi hithű szenttel együtt bizonyságomat teszem korunk prófétáiról és apostolairól, és életemet az Ő ügyének szentelem.
Néhány évvel ezelőtt misszionáriusokkal készítettem interjút. Téli vihar tombolt odakinn, miközben misszionáriusok jöttek-mentek a nap folyamán. A vihar jégesőről hóra váltott, majd újra esőre. Néhány misszionárius vonattal érkezett a közeli városokból, és gyalog tették meg a gyülekezeti házhoz vezető utat a viharban. Mások kerékpárral jöttek. Szinte kivétel nélkül mind vidámak és boldogok voltak. Ők az Úr misszionáriusai voltak. Velük volt a Lelke, és a körülményeik ellenére örömüket lelték a szolgálatában.
Miután mindegyik társaság végzett az interjúval, soha nem felejtem el, amikor láttam őket újra kilépni a viharba, hogy hirdessék az evangéliumot, és azt tegyék, amire az Úr elhívta őket. Láttam az elkötelezettségüket és az elszántságukat. Éreztem az emberek és az Úr iránti szeretetüket. Miközben láttam őket elmenni, túláradó szeretetet éreztem irántuk, és az iránt a munka iránt, amelyet végeztek.
Később, aznap este, részt vettem egy papsági gyűlésen ugyanabban a városban. A vihar tovább folytatódott, és most már leginkább havazott. A nyitóének alatt belépett a kápolnába a legkisebb és legtávolabbi gyülekezet elnöke, valamint a két misszionárius tanácsosa, Warner elder és Karpowitz elder. Miközben arra készülődtek, hogy leüljenek, a két csodálatos misszionárius levette a téli sapkáját és kesztyűjét. Levették az esőkabátjukat. Ezután levették a télikabátjukat, és leültek. A nap korábbi szakaszában látott misszionáriusokhoz hasonlóan, ezek a misszionáriusok is boldogok voltak az időjárás ellenére. Érezték az Úr Lelkét az életükben. Az Úr ügyének szolgálatán keresztül olyan fajta szeretetet, melegséget és örömet éreztek, amelyet nehéz szavakba önteni.
Különleges élményben volt részem, miközben ezeket a nagyszerű misszionáriusokat néztem azon az estén. Lelki szemeimmel láttam, ahogyan a misszionáriusok missziószerte kilépnek abba a téli éjszakába. Néhányan ajtókon kopogtattak, és elutasítással néztek szembe, miközben Jézus Krisztus evangéliumát törekedtek tanítani. Néhányan házakban vagy lakásokban tanítottak egyéneket és családokat. Körülményeik ellenére megtettek minden tőlük telhetőt, hogy tanítsák Jézus Krisztus evangéliumát azoknak, akik hajlandóak meghallgatni őket, és boldogok voltak. Olyan érzés öntötte el a szívemet, amelyet nem tudok teljesen megmagyarázni.
A Lélek egy csodálatos ajándéka által éreztem az Ő szeretetét, Krisztus tiszta szeretetét, amelyet Ő érez a hithű misszionáriusok iránt világszerte, és ez örökre megváltoztatott engem. Megértettem, mily értékes számára minden misszionárius. Bepillantást nyertem abba, amit a próféták a miszszionáriusok valaha látott legnagyszerűbb nemzedékeként jellemeznének (lásd M. Russell Ballard „A misszionáriusok legnagyszerűbb nemzedéke”, Liahóna, 2002. nov., 47. o.). Kezdtem megérteni, miért volt szükség arra, hogy megemeljék a mércét: hogy a misszionáriusok mindenhol jogosultak legyenek arra a védelemre, irányításra és boldogságra, amely együtt jár az Úr Lelkével. Azt is kezdtem megérteni, hogy – szülőkként, püspökökként, cövekelnökökként és más vezetőkként – miért kell megtennünk minden tőlünk telhetőt azért, hogy segítsünk az egyház fiataljainak érdemesnek lenni a misszionáriusi szolgálat áldásaira.
Hinckley elnök, amikor saját misszionáriusi tapasztalatairól beszélt, megmagyarázta, mi történik minden olyan misszionárius szívében, aki életét és munkáját az Úrnak szenteli. Missziója elején járt, és el volt csüggedve. A munka nehezen ment, az emberek pedig nem voltak fogékonyak. Eljött azonban az idő, amikor csüggedése elkötelezettséggé változott. Számára a kezdetet édesapja hozzá intézett levele jelentette, amely így szólt: „Kedves Gordon! Megkaptam a leveledet… Csupán egyetlen tanácsom van: Feledkezz meg önmagadról, és menj dolgozni!” Így írta le, hogy mi történt ezután: „Letérdeltem a kicsi hálószobában …, és megfogadtam, hogy megpróbálom átadni magamat az Úrnak.
Az egész világ megváltozott. Felszállt a köd. Kisütött a nap az életemben. Új érdeklődési köröm lett. Megláttam ennek az országnak a szépségét. Láttam az emberek nagyszerűségét… Minden jó dolog, amely azóta történt velem, abban a kicsi házban tett elhatározásomhoz vezethető vissza” (Mike Cannon „Missionary Theme was Pervasive During Visit of President Hinckley”, Church News, 1995. szept. 9., 4. o.).
Hinckley elnök így folytatja: „Boldogok akartok lenni? Feledkezzetek meg önmagatokról, és merüljetek el ebben a nagyszerű munkában, és fordítsátok erőfeszítéseiteket az emberek segítésére” (Church News, 1995. szept. 9., 4. o.).
Minden fiatal férfitól ezt kérdezném: boldogok akartok lenni? Ha igen, jöjjetek és csatlakozzatok hozzánk, az egyre növekvő 52 000 fős sereghez, és az Úr misszionáriusaiként szolgáljátok felebarátaitokat! Kötelezzétek el magatokat, hogy az életetekből két évet az Úrnak adtok. Ez mindent megváltoztat majd. Boldogok lesztek. Felszáll a köd. Meg fogjátok szeretni azt a kultúrát és azt a népet, amely szolgálatára elhívtak benneteket. A munka nehéz lesz, ám nagyszerű megelégedés és öröm is társul mellé, miközben szolgáltok. Amennyiben hithűek vagytok a missziótok alatt és utána, visszanéztek majd az életetekre, és Hinckley elnökkel együtt elmondhatjátok: „Minden jó dolog, amely azóta történt velem, azon elhatározásomra vezethető vissza, hogy missziót szolgáljak, és életemet az Úrnak adjam.”
Hinckley elnök arra emlékeztetett minket, hogy nem csupán a fiatal elderek azok, akik jogosultak ezekre az áldásokra. A házaspárok csodálatos szolgálatot nyújtanak, és nagyon nagy szükség van rájuk. Bár a fiatal nővéreknek nem szükségszerű szolgálniuk, az elnök ezt mondta: „Szükség van néhány fiatal nőre is. Jelentős munkát végeznek” („Az egyház püspökeihez”, Világméretű vezetőképző gyűlés, 2004. június 19., 27. o.). Tudjuk azt is, hogy vannak olyanok, akiket egészségügyi vagy egyéb okok miatt, elismeréssel felmentenek a szolgálat alól. Szeretjük őket, és tudjuk, hogy Mennyei Atyánk kárpótlásul megáldja majd őket az életükben, miközben más módon nyújtanak szolgálatot, és hithűen élnek.
Egy évvel ezelőtt Ballard elder megkérte a szülőket, a püspököket és a gyülekezeti elnököket, hogy dolgozzanak együtt, és az egyház minden egyházközségében és gyülekezetében segítsenek legalább egy fiatal férfinek – azokon felül, akik egyébként is felkészülnek a szolgálatra – abban, hogy érdemessé váljon, és elhívást kapjon (lásd „Még egy”, Liahóna, 2005. máj., 69. o.). Sokan engedelmeskedtek. Vezetőkként mindannyiunknak újra el kell köteleznünk magunkat a mellett, hogy eleget tegyünk e sugalmazott kérésnek.
Fivérek és nővérek, számos jó püspök teljesíti már régóta Ballard elder kérését. Harminchat évvel ezelőtt, Matheson püspök felhívott engem otthon, és behívott az irodájába. A világban lévő körülmények miatt az egyházközségek korlátozott számú misszionáriust küldhettek, ám további helyek szabadultak fel, és az ő felelőssége volt még egy misszionáriust javasolni. Elmondta, hogy ő és a tanácsosai imádkoztak. Azt mondta, hogy azt a sugalmazást kapta, hogy az Úr most szeretné, ha missziót szolgálnék. Megdöbbentem. Soha azelőtt nem mondta senki nekem, hogy az Úr szeretné, ha megtennék valamit. Éreztem, hogy az Úr Lelke bizonyságot tesz nekem arról, hogy mennem kell, és hogy most kell mennem. Ezt mondtam a püspöknek: „Ha az Úr azt szeretné, hogy szolgáljak, akkor megyek.”
Minden megváltozott a számomra. A köd valóban felszállt, és boldogság és öröm költözött az életembe. Így vagy úgy, minden jó dolog, amely attól a naptól kezdve történt velem, azon elhatározásom eredménye volt, hogy szolgáljam az Urat és a gyermekeit, és két évet az életemből az Ő szolgálatának szenteljek.
Még egyszer mondom: Jöjjetek, és csatlakozzatok hozzánk! Jöjjetek, és legyetek tiszták! Jöjjetek, és legyetek boldogok! Jöjjetek, és tapasztaljátok meg azt a dolgot, amelyről az Úr azt mondta, hogy a „legértékesebb” (T&Sz 15:6) számotokra életetek ezen szakaszában! Jöjjetek, és legyetek részei a misszionáriusok valaha ismert legnagyszerűbb nemzedékének!
Ez az Úr munkája. Mennyei Atyánk él, és az Ő Fia, Jézus Krisztus vezeti és irányítja ezt a munkát a mai napokban. Erről teszek bizonyságot Jézus Krisztus nevében, ámen.