Sion Babilon közepén
Nem kell átvennünk Babilon normáit, szokásait és erkölcsét. Képesek vagyunk megteremteni Siont Babilon közepén!
Tavaly nyáron feleségemmel lehetőségünk volt elutazni a kaliforniai San Diegóba, ahol az Old Globe színházban megnéztük Shakespeare Macbethjét. Két előa-dást is megnéztünk, mert a lányunk, Carolyn, játszotta a darabban szereplő három boszorkány egyikét. Természetesen boldogok voltunk, hogy láttuk őt ebben a darabban, de még inkább örültünk, mikor egy drámai pillanatban a következő híres sorokat mondta: „Ujjaim bizsergésében érzem, valami gonosz közeleg” (Macbeth: IV. felvonás, 1. szín).
Mikor ezt hallottam, arra gondoltam, hogy milyen hasznos dolog lenne egy olyan előrejelző rendszer, ami figyelmeztetne a gonosz közeledtére, hogy felkészülhessünk rá. Mert a gonosz közeledik felénk, akár van előrejelző rendszerünk, akár nincs.
Egy más alkalommal egyik este az országúton autózva a feleségemmel, egy nagy város felé közeledtünk. Ahogy felértünk a dombokon és megláttunk a horizonton az éles fényeket, oldalba böktem feleségem és azt mondtam: „Íme, Babilon városa!”
Természetesen napjainkban nem létezik egy olyan város, ami Babilont személyesíti meg. Az ősi Izrael idejében Babilon volt az a város, ami érzékivé, hanyatlóvá, és romlottá vált. A város fő épülete egy olyan templom volt, amit egy hamis istennek emeltek, akit gyakran Bélként vagy Baálként említünk.
Ez a fajta érzékiség, romlottság és hanyatlás, valamint a hamis istenek imádata azonban sok városban, kicsiben és nagyban egyaránt, látható az egész földön. Az Úr azt mondta: „Nem keresik az Urat, hogy megalapozzák az ő igazlelkűségét, hanem minden ember a saját útján jár, saját istenének képmása szerint, akinek képmása a világra hasonlít” (T&Sz 1:16).
A világban túl sok az olyan ember, aki az ősi Babilonra kezdett hasonlítani azáltal, hogy a saját útján jár, és egy olyan istent követ, „akinek képmása a világra hasonlít”.
Az egyik legnagyobb kihívás, amivel szembe kell néznünk az, hogy képesek legyünk abban a világban élni, de nem annak a világnak. Meg kell teremtenünk Siont Babilon közepén.
„Sion Babilon közepén.” Micsoda izzó és fényes kifejezés! Mint egy fény, mely a lelki sötétségben ragyog. Milyen nagyszerű elgondolás, melyet a szívünkben őrizhetünk, miközben látjuk, ahogy Babilon egyre jobban elterjed. Babilont látjuk városainkban, közösségeinkben, mindenhol.
És határait átszakítva Babilon közepén kell Siont megteremtenünk. Nem szabad megengednünk magunknak, hogy a minket körülvevő kultúra elnyeljen bennünket. Ritkán vesszük csak észre, hogy milyen mértékben is formál minket napjaink és lakóhelyünk kultúrája.
Az ősi Izrael napjaiban, az Úr népe az egy igaz Isten szigete volt, melyet a bálványimádás óceánja vett körül. Ennek az óceánnak a hullámai szakadatlanul ostromolták Izrael partjait. Annak a parancsolatnak ellenére, hogy ne csináljunk magunknak faragott képet, és ne boruljunk le előtte, Izrael látszólag nem tudta megakadályozni, hogy a hely és az akkori idők kultúrája befolyással legyen rá. Az Úr tiltása ellenére, a próféták és papok szavainak dacára, Izrael újra és újra különös istenek után kutatott és leborult előttük.
Hogyan tudta Izrael elfelejteni azt az Urat, aki kihozta őket Egyiptomból? Abban a környezetben, ahol éltek, állandóan az őket körülvevő népszerű dolgok nyomása alatt álltak.
Milyen alattomos dolog ez a kultúra, amelyben most élünk! Áthatja környezetünket, mi pedig azt hisszük, hogy ésszerűen és logikusan gondolkodunk, miközben már-már túl gyakran formál bennünket erkölcsi világképével, vagy ahogy a németek mondják, korszellemével, napjaink és lakóhelyünk kultúrája.
Mivel feleségemmel már tíz különböző országban is volt lehetőségünk élni, láttuk az erkölcsi világkép hatását. Egyes szokásokat, melyeket az egyik kultúrában teljesen elfogadnak, egy másikban már elfogadhatatlannak tartanak; az egyik helyen illedelmesnek mondott beszéd egy másikon már irtózatosnak számít. Az emberek minden kultúrában az önelégültség és önámítás védőburka alatt mozognak, teljesen meggyőződve arról, hogy a dolgok valóban úgy vannak, ahogy ők látják azokat.
Úgy tűnik, hogy kultúránk határozza meg, hogy milyen ételeket szeretünk, hogyan öltözködünk, mi számít illedelmes viselkedésnek, mit kell sportolnunk, milyen legyen a zenei ízlésünk, mennyire tartjuk fontosnak az oktatást, és hogy milyen a becsületességhez való hozzáállásunk. Befolyásolja a férfiakat a szórakozás vagy vallás fontosságát illetően, befolyásolja a nőket a karrierépítés vagy a gyermeknevelés fontosságát illetően, és erőteljes hatással van a hozzáállásunkra a gyermeknemzés és az erkölcsi dolgok tekintetében. Túl gyakran csak zsinóron rángatott bábok vagyunk, mert a kultúránk határozza meg, hogy mi számít „menő” dolognak.
Persze van egy olyan korszellem is, amelynek figyelmet kell szentelnünk. Ez pedig az Úrtól jövő szellemiség, Isten népének kultúrája. Péter ezt mondta: „Választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet, megtartásra való nép vagytok, hogy hirdessétek Annak hatalmas dolgait, a ki a sötétségből az ő csodálatos világosságára hívott el titeket” (1 Péter 2:9).
Ez azok szellemisége, akik betartják az Úr parancsolatait, az Ő útjain járnak és „minden olyan szó szerint… élne[k], amely Isten szájából előjön” (T&Sz 84:44). Ha ez tesz minket különlegessé, hát legyen!
Az, hogy a Manhattan Templom építésében részt vehettem, lehetőséget adott arra, hogy a felszentelés előtt elég gyakran járjak a templomban. Csodálatos volt a celesztiális szobában a tökéletes csöndben ülni, ahova egy pisszenés sem hallatszik be a zajos New York-i utcákról. Hogyan volt lehetséges, hogy a templomban olyan áhítatos csend uralkodott, miközben a nagyváros forgataga csak egy pár méterre volt tőle?
A válasz a templom építésében rejlik. Egy meglévő épület falain belülre építették. A templom belső falai pedig csak néhány ponton kapcsolódnak a külső falakhoz. Így csökkentette a templom (azaz Sion) Babilon, vagyis a külső világ hatását.
Ebben egy tanítás rejlik számunkra. Megteremthetjük a valódi Siont magunk között azáltal, hogy behatároljuk, hogy Babilon milyen mértékben gyakoroljon hatást az életünkre.
Mikor körülbelül 600 évvel időszámításunk előtt Nabukodonozor eljött Babilonból és legyőzte Júdát, magával hurcolta az Úr népét. Nabukodonozor kiválasztott néhány fiatal férfit, hogy különleges oktatásban és képzésben részesüljenek.
Ezek között volt Dániel, Ananiás, Misáel és Azariás. Ők lettek a kiváltságosak a Babilonba vitt fiatalok között. A király szolgája elrendelte nekik, hogy egyenek a király ételéből, és igyanak a borából.
Legyünk tisztában mindannyian azzal a nyomással, ami erre a négy fiatalra nehezedett. Egy leigázó hatalom fogolyként hurcolta el őket, és egy olyan király udvarában voltak, aki élet és halál ura volt felettük. Dániel és fivérei azonban visszautasították, hogy olyat tegyenek, amit ők helytelennek hittek, bármennyire elfogadott is volt az a babiloni kultúrában. Hűségükért és bátorságukért az Úr megáldotta őket, és „tudományt, minden írásban való értelmet és bölcsességet” (Dániel 1:17) adott nekik.
Kultúránk vonzásának engedve gyakran alig vesszük észre bálványimádásunkat, miközben zsinórjainkat a babiloni világ népszerű dolgai rángatják. Valóban, ahogy Wordsworth, a költő mondta: „A világ túlságosan velünk van” („The World Is Too Much with Us; Late and Soon”, The Complete Poetical Works of William Wordsworth [1924], 353. o.).
János ezt írja első levelében:
„Írtam néktek…, mert erősek vagytok, és az Isten ígéje megmarad bennetek, és meggyőztétek a gonoszt.
Ne szeressétek a világot, se azokat, a mik a világban vannak” (1 János 2:14–15).
Nem kell átvennünk Babilon normáit, szokásait és erkölcsét. Képesek vagyunk megteremteni Siont Babilon közepén. Lehetnek saját, zenére, irodalomra, táncra, filmre és beszédre vonatkozó normáink. Lehetnek saját normáink az öltözködésre és viselkedésre, illedelmességre és tiszteletadásra vonatkozólag. Összhangban élhetünk az Úr erkölcsi törvényeivel. Megszabhatjuk, hogy mennyi Babilont engedünk be az otthonunkba a média csatornáin keresztül.
Ha szeretnénk, Sion népeként élhetünk. Nehéz lesz? Hát persze, hogy az lesz, mivel a babiloni kultúra szüntelenül ostromolni fogja partjainkat. Bátornak kell lennünk? Természetesen igen.
Mindig is ámulatba ejtenek minket a bátorságról és az olyanokról szóló mesék, akik félelmetes helyzetekkel néztek szembe és győztek. A bátorság az alapja az összes többi erényünknek. A bátorság hiánya pedig minden más, általunk birtokolt erényt legyengít. Ha Siont akarunk teremteni Babilon közepén, bátorságra lesz szükségünk.
Elképzeltétek már, hogy mikor próbatétel elé álltok, valamilyen bátor tettet fogtok véghez vinni? Kisfiúként, én igen. Elképzeltem, hogy valaki veszélyben volt, és hogy én az életem kockáztatásával mentettem meg. Vagy, hogy valamilyen veszélyes összetűzésbe kerültem egy félelmetes ellenséggel, és elég bátor voltam ahhoz, hogy legyőzzem. Fiatal korunkban ilyenekről képzelődünk.
Az elmúlt közel hetvenévnyi élet megtanította nekem, hogy kevés ilyen hősies lehetőség adódik, ha egyáltalán adódik.
Az olyan lehetőségek viszont gyakrabban jönnek, amikor a helyes dolgok mellett állunk ki, még akkor is, ha nagy a nyomás, és még a barátaink is arra bíztatnak, hogy engedjünk napjaink bálványainak. Olyankor nincs ott fotós, hogy megörökítse a hősiességet, nincs újságíró, aki címlapsztorit fog róla írni. Csakis a lelkiismeretünk csendes megvizsgálása közben fogjuk tudni, hogy a bátorság e próbájával álltunk szemben: Sion vagy Babilon?
Félre ne értsétek! Babilon legnagyobb része, ha talán nem az egész, gonosz. A mi ujjunk nem fog bizseregni, hogy figyelmeztessen minket. Sőt a hullámok egymás után csak jönnek és ostromolják majd partjainkat. Siont, vagy Babilont választjuk?
Ha Babilon a világ városa, akkor Sion Isten városa. Az Úr ezt mondta Sionról: „Sion nem épülhet fel, csakis a celesztiális királyság törvényének tantételei által” (T&Sz 105:5), és „mert ez Sion – a tisztaszívűek” (T&Sz 97:21).
Akárhol is vagyunk, bármilyen városban is élünk, a celesztiális királyság alapelvei által felépíthetjük saját Sionunkat, és mindig törekedhetünk arra, hogy tisztaszívűek legyünk. Sion a gyönyörű, és az Úr az Ő saját kezeiben tartja. Saját otthonaink is olyan menedékül és védelmül szolgálhatnak, mint Sion.
Nem kell, hogy a napjaink és lakóhelyünk kultúrájának bábjai legyünk. Bátrak lehetünk, és az Úr útjain, és az Ő lábnyomait követhetjük. Ha így teszünk, Sionnak fognak minket hívni, és az Úr népe leszünk.
Imádkozom, hogy erősek legyünk, hogy ellen tudjunk állni Babilon támadásainak, és hogy Siont tudjunk teremteni otthonainkban és közösségeinkben.
Azért keressük Siont, mert az Urunk, Jézus Krisztus, a mi Megváltónk és Szabadítónk lakhelye. Sionban és Sionból az Ő ragyogó és izzó fénye fog világítani, és Ő fog uralkodni mindörökké. Bizonyságomat teszem arról, hogy Ő él és szeret minket, és hogy vigyázni fog ránk.
Jézus Krisztus nevében, ámen.