Joseph Smith: Jézus Krisztus apostola
A Hetveneknek tartott egyik előadás átdolgozása.
A Tan és a szövetségekben azt olvashatjuk, hogy Joseph Smitht „Isten hív[ta] el, és elrendeltetett Jézus Krisztus apostolává” (T&Sz 20:2). Egy apostol elhívása először is az, hogy tanúbizonyságot tegyen Jézus Krisztusról. Az ószövetségi próféták bizonyságot tettek az Ő eljöveteléről. Az újszövetség apostolai személyes tanúbizonyságukat adták Krisztus létezéséről és feltámadásának feltétlen valóságáról. Ez az apostoli tanúbizonyság volt tanításuk alapja. „Lesztek nékem tanúim” (Cselekedetek 1:8), tanította Jézus az eredeti Tizenketteket. Péter pünkösd napján bizonyságát tette a zsidóknak, akik összegyűltek „minden nép közül” (Cselekedetek 2:5), hogy „ezt a Jézust feltámasztotta az Isten, minek mi mindnyájan tanúbizonyságai vagyunk” (Cselekedetek 2:32). Hasonlóképpen Pál azt írta a korinthusbelieknek, hogy Jézus „nékem is megjelent” (1 Korinthusbeliek 15:8). Krisztus létezésének és feltámadásának valósága az apostoli bizonyság első pillére.
A második pillér a Szabadító megváltó és szabadító erejére összpontosít. Péter azt tanítja, hogy az Úrról „a próféták mind bizonyságot tesznek, hogy bűneinek bocsánatját veszi az ő neve által mindenki, a ki hiszen ő benne” (Cselekedetek 10:43).
A bizonyság e Krisztussal kapcsolatos két pillére nélkül nem lehetnének apostolok. Az ilyen bizonyságok pedig a tapasztalat, az isteni parancs és tanítás gyümölcsei. Például Lukács azt írja, hogy Krisztus megmutatta magát az apostoloknak „az ő szenvedése után…, hogy ő él, negyven napon át megjelenvén nékik, és szólván az Isten országára tartozó dolgokról” (Cselekedetek 1:3).
Mennyire felel meg Joseph Smith próféta ezen apostoli követelményeknek? A válasz: tökéletesen!
Az első látomás
Joseph Smith apostoli képzése 1820-ben kezdődött. Vallási kérdéseken töprengve hamar rájött, hogy érveléssel és vitakozással lehetetlen határozott következtetésre jutni a különböző egyházak vagy tanaik helyességéről. Az ifjú Joseph, isteni megnyilatkozás híján csupán egy további véleménnyel toldhatta volna meg a már így is létező „szócsatákat és vélemények viharát” (Joseph Smith története 1:10). Ám Joseph a vallási kérdéseire Isten, az Atya, és az Ő isteni és élő Fia, Jézus Krisztus személyes, fizikai megjelenésével kapott választ. Ezt az élményt nevezik az első látomásnak.
Akárcsak az ősi apostolok esetében, Josephnek az Istenséggel kapcsolatos élménye közvetlen és személyes volt. Nem volt szükség mások véleményére, vagy egy tanács mérlegelésére, hogy meghatározzák, mit látott, vagy hogy ez mit jelentett neki. Joseph látomása először egy rendkívül személyes élmény volt, egy konkrét kérdésre kapott válaszként érkezett. Idővel azonban, további élményekkel és utasításokkal megvilágítva, a visszaállítást megalapozó kinyilatkoztatássá vált.
Habár Joseph Smith apostolságához szükséges volt ez a Krisztus létezéséről és feltámadásáról való megnyilvánulás, nem ez volt az egyetlen olyan dolog, amelyet Jézus tanítani akart neki. Az ifjú Joseph első leckéi Krisztus abszolút, mindenható és isteni erejének megnyilvánulásából származtak. Joseph, mikor a ligetben imádkozott, egy dolgot biztosan megtanult elsőkézből arról, mit jelent Krisztus megváltó és szabadító ereje. Beszámolt arról, mi történt, amikor imádkozni kezdett: „Sűrű sötétség gyűlt körém, és egy ideig úgy tűnt számomra, mintha azonnali pusztulásra lettem volna ítélve” (Joseph Smith története 1:15). Joseph minden erejével Istenhez könyörgött, hogy szabadítsa meg ennek az ellenségnek a markából.
„Abban a pillanatban, amikor kész voltam kétségbe esni és átadni magamat a pusztulásnak…, egy fényoszlopot láttam…
Amint megjelent, észrevettem, hogy megszabadultam az ellenségtől, mely fogva tartott” (Joseph Smith története 1:16–17).
Joseph Smithnek az ellenséggel való küzdelme Mózes élményére emlékeztet, amelyről a próféta néhány évvel később szerzett tudomást. Ellentétben az ifjú Josephfel, Mózes először meglátta Isten nagyságát, és ez után szembesült az ellenfél hatalmával, nem pedig miután kiszabadult annak hatása alól. (Lásd Mózes 1.)
Az események sorrendje jelentősen különbözik. Mózes már jóval érettebb volt, és rengeteg tudással és befolyással rendelkezett ezen esemény előtt. Az Úr azzal, hogy megmutatta Mózesnek bámulatos hatalmát, mielőtt az az ellenséggel szembesült volna, segített elnyernie a megfelelő rálátást az életére. Mózes, miután megtapasztalta Isten dicsőségét, azt mondta: „Most, ezen okból tudom, hogy az ember semmi, amely dolgot soha nem feltételeztem” (Mózes 1:10). Ez az esemény tette lehetővé Mózesnek, hogy ellenálljon az ellenség kísértéseinek, melyek ezután vártak rá.
Joseph Smith ezzel szemben egy tapasztalatlan fiatalember volt, aki élete során újra és újra szembesült az ellenség hatalmával, és az ezzel járó elsöprő gondokkal. Azáltal, hogy először az ellenséggel szembesült, majd megmenekült a támadásától az Atya és a Fiú megjelenésének köszönhetően, Joseph egy feledhetetlen leckét tanult: akármilyen döbbenetes is az ördög hatalma, az igazság megjelenésével mindig vissza kell vonulnia.
Ez a lecke roppant fontos volt Joseph apostoli képzésében. Erre a tudásra nemcsak az előtte álló személyes próbatételek miatt volt szüksége, hanem a hatalmas ellenszegülés miatt is, melyet az egyház megalapítása és igazgatásakor kellett megtapasztalnia.
Az ifjú Joseph bölcsességért ment a ligetbe, és meg is kapta azt. Apostoli képzése elkezdődött. Az első látomás nagy jelentőségű apostoli leckéinek témája között szerepelt a Szabadító és Mennyei Atyánk fizikai természete, valamint az ő hatalmukkal kapcsolatos elsődleges és alapvető tanítások, melyek mind az apostoli bizonyság pilléreit képezték.
A Mormon könyve
Joseph Smith korai apostoli képzése a Mormon könyve lefordításával folytatódott. A Mormon könyve biztosította Josephnek azt, hogy hozzáférjen „az örökkévaló evangélium teljességé[hez]” (Joseph Smith története 1:34), olyan tantételekhez, melyeket meg kellett értenie még az egyház megszervezése előtt. A próféta megismert számos, a Szabadítóval kapcsolatos „világos és igen értékes” (1 Nefi 13:26) prófétai és apostoli bizonyságot, melyek mintául szolgáltak a számára.
A Mormon könyve prófétái több mint 100 féle címmel illetik Krisztust a tanításaikban. Ezek is mind segítséget nyújtottak Josephnek, hogy megértse a Szabadító isteni szerepét.1 E tanításoknak köszönhetően Joseph közelebbről is megismerte az ősi prófétákat, így bepillantást nyerhetett feladatainak isteni céljába.
A Mormon könyve rávilágít Krisztus engesztelésének egyetemes voltára. A Szabadító szent áldozata nem korlátozódik csupán napjaink Szentföldjének határaira, vagy az ősi Tizenkettek apostoli világára. Az engesztelés kiterjed Isten minden teremtményére, a múltban, a jelenben és a jövőben egyaránt. Mekkora hatással lehetett az ifjú Joseph elméjére Jákóbnak a „végtelen engesztelésről” (2 Nefi 9:7) szóló tanítása, különösen korának keresztény tanításaival szemben!
A Mormon könyve szintén bemutatja a feltámadás és a többi, ahhoz kapcsolódó tanok egyetemességét. Lehi, Jákób, Benjámin király, Abinádi, Alma, Amulek, a lámánita Sámuel és Moróni erről szóló értekezései a tanítás gazdag kútfőjét jelentik.
A próféta a Mormon könyve fordítása közben további értékes, személyes tanításban részesült Krisztus megváltó és szabadító erejéről. 1828-ban Martin Harris meggyőzte Josephet, hogy adja neki kölcsön a Mormon könyve első 116 oldalnyi kéziratát. Amikor Martin Harris elveszítette az oldalakat, a próféta szörnyen kétségbeesett.2 Édesanyja, Lucy Mack Smith feljegyzése szerint Joseph így kiáltott fel: „Ó, én Istenem! […] Mindennek vége! Mindennek vége! Mit tegyek? Vétkeztem: én vagyok az, aki megkísértettem Isten haragját. […] Hogy álljak most az Úr elé? Micsoda dorgálást érdemlek a Magasságos angyalától!”3
Az Úr egy jó hónapig hagyta, hogy Joseph a megbánás eme szörnyű állapotában kínlódjon.4 Majd megnyugvás érkezett, és megkapta apostoli leckéjét. Az Úr így szólt Josephhez:
„Isten munkáit, terveit és szándékait nem lehet meghiúsítani, és nem is válhatnak semmivé.[…]
Mert bár kaphat az ember sok kinyilatkoztatást, és hatalmában állhat sok hatalmas cselekedet megtétele, ám ha saját erejével kérkedik, Isten tanácsait pedig semmibe veszi, és saját akaratának és testi vágyainak parancsait követi, akkor el kell buknia, és magára vonja egy igazságos Isten bosszúját” (T&Sz 3:1, 4).
Ezek a szavak hűen megfogalmazzák, mit tapasztalt meg Joseph Smith. Felismerte az apostoli elhívás sokat követelő természetét, és azt, hogy kinek tartozik az apostol – bármi áron – hűséggel. „Bár az emberek semmibe veszik Isten tanácsait és megvetik szavait – mondták Josephnek – neked mégis hűségesnek kellett volna lenned” (T&Sz 3:7–8). Joseph Smith egy időre nem nyúlhatott a lemezekhez, de egy felbecsülhetetlen leckét tanult meg. Később visszakapta a lemezeket, és visszakerült fordítói hivatalába is.
Joseph Smith apostoli elhívásában való fejlődésében döntő fontosságúak voltak azok a leckék, melyek a Mormon könyve fordításából származtak. A Mormon könyve „vallásunk záróköve”5, mert rengeteg prófétai tanúbizonyságot tartalmaz Krisztusról, és kézzelfogható tanúja a visszaállításnak.
További kinyilatkoztatások és szentírások
Miután 1829-ben befejezte a Mormon könyve fordítását, és 1830-ban megszervezte az egyházat, Joseph Smithnek lehetősége nyílt további apostoli tanításban részesülnie más szentírások fordítása során. Ezek közé tartozott a Biblia három év alatt történő lefordítása, majd 1835-től kezdve Ábrahám könyvének fordítása. A Biblia fordítása közben gazdagodott Joseph Smith tudása az ószövetségi prófétákról és az újszövetségi apostolokról, emellett a munka további kinyilatoztatáshoz is vezetett, nevezetesen Mózes könyvéhez.
Mózes könyve fontos tudással látta el a prófétát a Szabadító szolgálatáról, beleértve a teremtésben játszott szerepét. „Az Úr szólt Mózeshez, mondván: […] Én vagyok a kezdet és a vég, a Mindenható Isten; Egyszülöttem által teremtettem e dolgokat” (Mózes 2:1). Továbbá ezt mondta: „És számtalan világot teremtettem; […] és a Fiú által teremtettem őket, amely az én Egyszülöttem” (Mózes 1:33).
Mózes könyve tisztázta Krisztusnak az Atyához fűződő kapcsolatát a földi élet előtti létben, és megerősítette a próféta tudását az igazság növekvő erejéről. Az apostoli leckék közül, melyeket Joseph Smith kapott ebben a kinyilatkoztatásban az egyik legszebb az, amelyik Isten szeretetének megerősítéséről szólt. Annyira különbözött attól a szigorú, haragtartó és ítélkező személytől, amilyennek sokan Istent hitték; Mózes könyve egy végtelenül könyörületes Istenről tesz kijelentést. Énók látta, hogy „a menny Istene… könnyezett” (Mózes 7:28) azok miatt, akik nem fogadták be Őt. Énók tudni szerette volna, hogyan lehetséges ez. Olyan választ kapott, amely egy, a Bibliából ismerős érzést idéz fel bennünk: „Parancsolatot… adtam nekik, hogy szeressék egymást, és hogy válasszanak engem, Atyjukat; […] Ne könnyezzenek hát a mennyek, látván, hogy ezek szenvednek?” (Mózes 7:33, 37; lásd még 5 Mózes 6:5; 3 Mózes 19:18; Máté 22:37–39).
Mózes könyvének fordítása közben a próféta mélyebben megismerte a Szabadító megváltó és szabadító hatalmát is. Az Úr ezt mondta: ezt a földet „hatalmam szava által teremtettem” (Mózes 1:32) abból a célból, „hogy véghezvigyem az ember halhatatlanságát és örök életét” (Mózes 1:39). Sok-sok évvel azelőtt, hogy a Szabadító megtanította Tamás és a Tizenkettek számára, hogy „én vagyok az út, az igazság és az élet; senki sem mehet az Atyához, hanemha én általam” (János 14:6), kinyilatkoztatta Mózesnek, hogy „ez a szabadulás terve, minden ember számára, az én Egyszülöttem vére által, aki eljön az idők delén” (Mózes 6:62).
A ligetben történt első látomás, a Mormon könyve lefordítása, a Biblia átjavítása, Mózes könyvének kinyilatkoztatása, valamint Ábrahám könyvének lefordítása lefektette az egyház alapját. Ez nagyrészt a próféta Jézus Krisztusról szerzett, gyorsan megnövekedett tudásának és bizonyságának volt köszönhető.
A Joseph Smithnek adott kinyilatkoztatások, melyeket a Tan és a szövetségekben gyűjtöttek össze, gazdag tárházát jelentik a Szabadítóval kapcsolatos tudásnak. Tanulmányozhatjuk a Tárgymutatót, valamint a Kalauz a szentírásokhoz Jézus Krisztusról szóló részét, de ettől még nem biztos, hogy meg is értjük azt a tömérdek ismeretet a Szabadítóról, melyet Joseph Smith próféta hozott napvilágra. Hálás vagyok, hogy tudhatom: Jézus „kezdetben az Atyával volt…” (T&Sz 93:21). Hálás vagyok a tudásért, hogy Ő… elszenvedt[e] [értem] ezeket a dolgokat, hogy ha bűnbánatot tart[ok], akkor ne szenvedje[k]” (T&Sz 19:16).
Bizonyságom a próféta kinyilatkoztatásáról
Van még valami a Szabadító szolgálatával kapcsolatban, amely mélységesen megindítja a lelkemet, és amelyért oly nagyon hálás vagyok. Tanulmányozva Malakiás ígéreteit, Moróni Josephnél tett kezdeti látogatásait, a Szabadító nefitákhoz intézett szavait, valamint Illés prófétának a Kirtland templomban tett látogatását, megértettem, hogy Isten szereti a gyermekeit, és mindegyikük számára előkészítette az utat, hogy visszatérhessenek Hozzá. Nem tudok még egy olyan igazságos tanról, még egy olyan tanításról, amelyik több reményt adna, mint a halottak megváltásának tana. Nagyon hálás vagyok a kinyilatkoztatásokért, melyek megtanítják nekem, hogy a Szabadító engesztelése azokra is kiterjed, akik éltek, szerettek, szolgáltak, és egy jobb világot reméltek, de soha nem hallottak Jézusról, vagy nem volt lehetőségük befogadni az Ő evangéliumát. Ha semmi mást nem tudnék ezen kívül, már ez is elegendő lenne ahhoz, hogy megtérjek az evangéliumhoz. Ebben található meg – legalábbis számomra – a Jézus Krisztusról és az Ő engesztelő áldozatáról való végső bizonyság.
Akkor hát mit mondhatunk el Krisztus páratlan szabadító hatalmáról? Azt, amit Joseph Smith a Szent Ligetben megtudott az igazság hatalmáról, amely legyőzi a gonoszt, és előre vetíti a végső jelenetet. Így szól az Úr kinyilatkoztatása:
„Elvégezvén és befejezvén annak akaratát, akié vagyok, méghozzá az Atyáét, rám vonatkozóan – azért téve meg ezt, hogy minden dolgot magam alá vethessek –
Megtartva minden hatalmat, olyannyira, hogy elpusztítsam a Sátánt és az ő munkáit a világ végén, és az ítélet utolsó nagy napján” (T&Sz 19:2–3).
A Szabadítóról való saját bizonyságunknak Joseph Smith próféta bizonysága és tanításai adnak keretet. A visszaállítás e sáfárságában Joseph Smith próféta azt tanította, hogy „vallásunk alapvető tantételei az apostolok és próféták bizonysága Jézus Krisztusról, hogy Ő meghalt, eltemették, majd a harmadik napon feltámadt és felszállt a mennybe; és minden egyéb dolog, ami a vallásunkkal kapcsolatos, csak függeléke ennek.”6
Joseph Smith apostoli bizonyságát Jézus Krisztus isteni valóságáról és feltámadásáról, valamint a Szabadító megváltó és szabadító hatalmáról való tudását a legjobban a próféta saját szavai adják át, melyek gyönyörűen és erőteljesen fejezik ki tanúságát:
„És most, a sok tanúbizonyság után, amely őróla adatott, ez a legutolsó tanúbizonyság, amelyet mi adunk róla: Hogy ő él!
Mert láttuk őt, méghozzá Isten jobb kezénél; és hallottuk a hangot, amely bizonyságot tett arról, hogy ő az Atya Egyszülöttje –
Hogy általa, rajta keresztül és őtőle teremtetnek és teremtettek a világok, és azok lakói Istennek született fiak és leányok” (T&Sz 76:22–24).
Oly hálás vagyok Joseph Smith apostoli elhívásáért!
Joseph a vallási kérdéseire Isten, az Atya, és az Ő isteni és élő Fia, Jézus Krisztus személyes és fizikai megjelenésével kapott választ.
A Mormon könyve „vallásunk záróköve”, mert rengeteg prófétai tanúbizonyságot tartalmaz Krisztusról, és kézzelfogható tanúja a visszaállításnak.
Nagyon hálás vagyok a kinyilatkoztatásokért, melyek megtanítják nekem, hogy a Szabadító engesztelése azokra is kiterjed, akik éltek, szerettek, szolgáltak, és egy jobb világot reméltek, de soha nem hallottak Jézusról, vagy nem volt lehetőségük befogadni az Ő evangéliumát.
Ifj. Joseph Smith, A KÉPET A Krisztus Közössége archívuma bocsátotta rendelkezésünkre; jelenet a The Restoration című egyházi filmből
Szívem vágya. Készítette: Walter Rane. Az Egyháztörténeti és Művészeti Múzeum jóvoltából
Isten ajándéka és hatalma által. Készítette: Simon Dewey
Illés visszaállítja a papság pecsételő hatalmának kulcsait. Készítette: Robert Barrett