Soha ne feledd, hogy mormon vagy!
Thomas S. Monson kijelentése szerint, „amikor elbotlunk, vagy nem teszünk meg mindent, amit kellene, valójában édesanyánkról feledkezünk el. Az ember elfordul a gonoszságtól, és a jobbik természetének enged, amikor emlékezetébe idézi az édesanyját.”1
Monson elnök üzenete olyannyira megerősített, hogy szavait olvasva eszembe jutott az édesanyám, és bölcs tanácsa, melyet évekkel korábban adott, nemsokkal azután, hogy az egyház tagja lettem.
Édesanyám egy másik keresztény egyház tagja volt, de kedvesen fogadta a misszionáriusokat, akik az evangéliumot tanították nekem. Attól kezdve, hogy eldöntöttem, utolsó napi szent leszek, mindig támogatott.
Az egyház új tagjaként minden jól ment az életemben, amíg részt nem vettem az Újságírás Napja ünnepségen szülőhazámban, Peruban. A partin, amelyen részt vettem, beszédek és dicséretek hangzottak el, majd pohárköszöntőket mondtak. A parti hangulata fokozódott, ezzel együtt a kísértés is, hogy igyak a barátaimmal.
A változás, amely beköszönt az egyház megtértjeinek életébe, mikor elfogadják az evangéliumot, gyakran azt is jelenti, hogy új barátokat kell szerezniük. Bizonyos körülmények között, mint megtanultam, a korábbi barátok a kísértés eszközei lehetnek az ellenség kezében ahhoz, hogy megszegjük a parancsolatokat, és visszatérjünk a régi életünkhöz.
Amikor a munkatársaim megkínáltak egy pohár sörrel, én elfogadtam és megittam. Majd egyik pohár követte a másikat. A parti végére a lelkiismeretem bűntudatot ébresztett bennem. Tudtam, hogy elbuktam. Mit mondana az édesanyám?
Amikor hazaértem, szó nélkül aludni mentem. Édesanyám sem szólt semmit, én azonban szégyenkeztem, és úgy döntöttem, nem járok többet az egyházba. Egy hét múlva, vacsora közben mélyen a szemembe nézett, és azt mondta: – Fiam, soha ne feledd, hogy mormon vagy!
Munkába menet és hazafelé, a gyülekezeti ház előtt kellett elbicikliznem. Ilyenkor mindig lelkiismeret-furdalásom támadt. Egy este úgy éreztem, nem tudok tovább együtt élni a bűntudatommal. Leparkoltam a biciklimet közvetlenül a gyülekezeti elnök irodája előtt, bementem, és kértem, hogy tartson velem interjút.
Elmondtam neki, mit tettem, és megbocsátást kértem, miután tanácskozott velem. Ettől a pillanattól kezdve soha többé nem szegtem meg a Bölcsesség szavát.
Édesanyám már több mint 20 éve meghalt, de arra, amit mondott, mindig igyekeztem emlékeztetni magam, hogy soha ne feledjem: én Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza tagja vagyok.