Új barátokra lelve

Dave J. Green, Egyesült Királyság, Anglia

A misszióm után néhány évvel elköltöztem egy városba, ahol senkit sem ismertem. Elmentem a felsőfokú hitoktatásra. Arra számítottam, hogy új barátokra lelek a környékbeli fiatal egyedülálló felnőttek között, ahogy ez már korábban is történt.

Ez azonban eleinte nehéznek tűnt. Senki nem volt barátságtalan, de úgy tűnt, nem sok minden történik. Néha magányosnak és kívülállónak éreztem magam azok között, akik már jól ismerték egymást. Ezzel ellentétben az egyházon kívül gyorsan szereztem jó barátokat.

Néha úgy tűnt, sokkal könnyebb lenne kihagyni a felsőfokú hitoktatást, mintsem eljárni rá. Autóm nem volt, így minden héten csak gyalog vagy kerékpárral tudtam eljutni az órákra. Máshol pedig jó barátokat találtam, akikkel hasonló volt az érdeklődési körünk. Ráadásul már megvolt a felsőfokú hitoktatási végbizonyítványom.

Amikor azonban végiggondoltam az indokokat, hogy miért ne menjek, eszembe jutott, milyen sokat fejlődtem korábban is az ott tanultak által, és mennyi barátom lett a hitoktatáson. A felsőfokú hitoktatás táplálta a bizonyságomat, és segített jobban megértenem az Úr számomra készített tervét. Úgy döntöttem, továbbra is járni fogok, és nagyon örülök, hogy ezt tettem. A tanév során fokozatosan sikerült jó barátságokat kötnöm a felsőfokú hitoktatáson. Meghívtak különböző összejövetelekre, és idővel sokkal jobban bevontak mindenbe.

Eleinte nehéz volt egy új területen részt venni a hitoktatáson, de mivel csak azért is jártam tovább, végül rengeteg áldásban volt részem lelki értelemben és a barátságok terén is, amelyekben máshogyan nem részesülhettem volna.