Közel a segítség
A szerző az Amerikai Egyesült Államokban, Utahban él.
Már elmúlt éjfél, de Tomi tudta, hogy itt az idő beszélgetni.
„Ó, hallgatnom kell mindig szelíd hangjára! Mert Ő majd segít mindennap, hogy a jót válasszam” (Gyermekek énekeskönyve, 56).
Tomi éberen feküdt a sötétben, megpróbálva visszatartani a könnyeit. Már imádkozott segítségért, de úgy érezte, mintha egy nagy fekete felhő takarta volna el előle a Lelket.
„Mi lesz, ha soha nem tudom elfelejteni azt a szörnyű tévéműsort?” – gondolta kétségbeesetten.
Néhány nappal korábban hamarabb végzett a házi feladatával, és bekapcsolta a tévét. De arra egyáltalán nem számított, hogy olyat fog látni a képernyőn. Tomi úgy megdöbbent, hogy elfelejtette elég gyorsan kikapcsolni a készüléket.
Véletlen volt. Esze ágában sem volt olyan műsort nézni, de most már nem tudta elfelejteni. Néha hirtelen eszébe jutott az iskolában, a vacsoránál – de még istentisztelet közben is. Olyankor nagyon örült, hogy Anya és Apa nem gondolatolvasók. Tomit arra tanították a szülei, hogy ne nézegessen olyan képeket, ahol nincs ruha az embereken. Azt is tudta, hogy szeretnék, ha elkerülné az erőszakos műsorokat, filmeket és számítógépes játékokat.
„Most már tudom, hogy miért” – motyogta Tomi.
Kimászott az ágyból és megint térdre ereszkedett. Mit tegyen?
„Mennyei Atyám – suttogta Tomi. – Kérlek, segíts, hogy ne gondoljak többet arra, amit láttam.” Letörölte a szeme sarkában összegyűlt könnyeket, és figyelt. A szíve gyorsabban vert. Mintha a Szentlélek késztetését érezte volna, de nem az a válasz érkezett, amit várt.
El kell mondania a szüleinek.
„Miért?” Tomi eltöprengett. Úgy érezné magát, mint egy kisbaba, ha átmenne a szülei szobájába az éjszaka közepén. És még mondja is el nekik? Megint elszégyellte magát, és a rosszullét kerülgette.
Azután egy nagyon világos gondolat ötlött az eszébe: a Mennyei Atya azt akarja, hogy ő boldog legyen. A Mennyei Atya azt akarja, hogy ő ismét érezhesse a Lelket, hogy jó dolgokra gondoljon, és hogy őszinte legyen a családjával. Főként pedig azt akarja, hogy Tomiból érdemes áronipapság-viselő legyen, amikor pár hónap múlva betölti a tizenkettőt. Tomi rájött, hogy ha megtartja magának a látottakat, és eltitkolja, akkor ettől boldogtalan marad.
Tudta, hogy segítségre van szüksége – a Szentlélek pedig épp most mondta el neki, hogy hol talál segítséget.
Tomi ránézett az ágya melletti órára. A kijelzőn világító számok szerint már majdnem hajnali 1:00 óra volt. Felállt, és a sötét előszobán keresztül a szülei szobájához ment. Idegesen nyelt egyet és bekopogott.
„Anya? Apa?”
„Tomi, te vagy az?” – kérdezte Anya álmos hangon.
„Valami baj van?” – kérdezte Apa is.
„Ühüm – felelte Tomi. – Beszélhetünk? Kaphatnék esetleg egy áldást is?”
Apa felkapcsolta a lámpát az éjjeli szekrényen és behívta Tomit. Tomi napok óta most először érzett melegséget, reményt és világosságot.
Illusztráció: Mark Robison