Égjen még a fáklyád, mikor célba érsz

Írta: Dieter F. Uchtdorf elnök

második tanácsos az Első Elnökségben

Volt az ókori Görögországban egy lampadedromia elnevezésű futóverseny.¹ Ezen a versenyen a futók fáklyát tartottak a kezükben, majd átadták azt a következő futónak és így tovább, amíg a csapat utolsó tagja is be nem ért a célba.

A díjat nem a leggyorsabban futó csapat kapta. Az a csapat kapta, amelyik úgy ért elsőnek célba, hogy még égett a fáklyája.

Van ebben egy mélyenszántó tanulság, melyet az ősi és a mai próféták tanításai is tartalmaznak: habár fontos elindulni a versenyen, ennél is fontosabb, hogy égjen még a fáklyánk, mikor célba érünk.

Salamon erős kezdése

A nagy Salamon király az erős kezdést példázza. „Szereté pedig Salamon az Urat, járván Dávidnak az ő atyjának parancsolatiban” (1 Királyok 3:3) ifjú korában. Isten elégedett volt vele, és így szólt hozzá: „Kérj, a mit akarsz, hogy adjak néked” (1 Királyok 3:5).

Gazdagság és hosszú élet helyett Salamon „értelmes szívet” kért, „hogy tudja ítélni a te népedet, és tudjon választást tenni a jó és gonosz között” (1 Királyok 3:9).

Ez annyira tetszett az Úrnak, hogy nemcsak bölcsességgel áldotta meg Salamont, hanem mérhetetlen vagyonnal és hosszú élettel is.

Habár Salamon tényleg nagyon bölcs volt, és sok nagy dolgot tett, a befejezés nem sikerült ilyen erősre. Sajnos az élete későbbi éveiben „gonosz dolgot cselekedék Salamon az Úr szemei előtt, és nem követé olyan tökéletességgel az Urat” (1 Királyok 11:6).

Célba érni a saját versenyünkön

Vajon hányszor kezdtünk bele olyasmibe, amit azután nem fejeztünk be? Fogyókúrák? Rendszeres testmozgás? A szentírások napi olvasására vonatkozó fogadkozások? Azok az elhatározásaink, hogy jobb tanítványai legyünk Jézus Krisztusnak?

Vajon milyen gyakran teszünk fogadalmakat januárban – izzó eltökéltséggel kitartva mellettük pár napig, pár hétig, vagy akár pár hónapig is –, hogy azután októberben azzal szembesüljünk, hogy elkötelezettségünk lángjából szinte csak kihűlt hamu maradt?

A minap láttam egy vicces képet. Egy kutya hevert az általa szétmarcangolt papír mellett, amelyen ez állt: „Igazolás kutyaiskola elvégzéséről”.

Néha mi is ilyenek vagyunk.

Jók a szándékaink. Erősen indítunk. A legjobb formánkat akarjuk hozni. A végén azonban szétmarcangolva, eldobva és elfelejtve hevernek körülöttünk a fogadalmaink.

Az emberi természethez hozzá tartozik a botlás, a kudarc, és néha a verseny feladásának vágya is. Jézus Krisztus tanítványaiként azonban nem csupán a versenyen való indulást vállaltuk, hanem azt is, hogy befejezzük azt – méghozzá egy fényesen égő fáklyával a kézben. A Szabadító ezt ígérte a tanítványainak: „De a ki mindvégig állhatatos marad, az idvezül” (Máté 24:13).

Hadd fogalmazzam át a Szabadító napjainkra vonatkozó ígéretét: Ha megtartjuk a parancsolatait, és ég még a fáklyánk, amikor célba érünk, akkor örök életünk lesz, amely Isten összes ajándéka közül a legnagyobb (lásd T&Sz 14:7; lásd még 2 Nefi 31:20).

A soha meg nem szűnő világosság

Néha – a botlások, esések vagy akár feladások után – elbátortalanodunk, és úgy hisszük, hogy a fényünk kialudt és a versenyt elvesztettük. Bizonyságomat teszem azonban, hogy Krisztus világosságát nem lehet kioltani. Az a legsötétebb éjszakában is ragyog, és újra bevilágítja a szívünket, amihez nem kell mást tennünk, csak felé hajtanunk a szívünket (lásd 1 Királyok 8:58).

Nem számít, milyen gyakran vagy milyen mélyre bukunk, Krisztus világossága mindig fényesen lángol. És még a legmélyebb éjszakában is elegendő, ha csak egyet lépünk Felé – az Ő világossága felemészti az árnyakat és ismét tüzet gyújt a lelkünkben.

A tanítványság eme versenye nem rövidtávfutás, hanem maraton. Ebben pedig nem sokat számít a sebességünk. Sőt, kizárólag úgy veszíthetjük el a versenyt, ha végül meghátrálunk vagy feladjuk.

Amíg folyamatosan felemelkedünk és a Szabadító felé haladunk, fényesen égő fáklyával nyerjük meg a versenyünket.

A fáklya fénye ugyanis nem belőlünk fakad, sem nem abból, amit teszünk.

A fény a világ Szabadítójától jön.

Méghozzá egy olyan világosság az, melyet soha nem lehet elhalványítani. Olyan világosság, amely elnyeli a sötétséget, begyógyítja a sebeinket, és még a legmélyebb bánat és a felfoghatatlan sötétség közepette is lobog.

Olyan világosság, amely minden értelmet felülmúl.

Kívánom, hogy mindannyian érjünk célba a megkezdett ösvényünkön! Szabadítónk és Megváltónk, Jézus Krisztus segítségével pedig örömtelien, egy még mindig égő fáklyával fogunk célba érni.