Desideria Yáñez: Úttörő a nők között
Miután egy álom a visszaállított evangéliumhoz vezette, ez a mexikói utolsó napi szent az egyház rendíthetetlen úttörője lett.
Illusztrációk: Kathleen Peterson
1880 elejének egyik éjszakáján Desideria Yáñez éppen a kaktuszokkal szegélyezett nopalai dombok egyik kényelmes pueblójában aludt. Álmában látott egy füzetet Voz de Amonestación (A figyelmeztetés hangja) címmel, amely majd megváltoztatja az életét és lelkileg segíteni fogja. Amikor felébredt, tudta, hogy a füzetet kiadó férfiak Mexikóvárosban vannak.1 Azt is tudta, hogy fizikai képtelenség 120 kilométert utaznia a városig, de eltökélt volt, hogy követni fogja az álmában kapott benyomásokat, és megoldást fog találni.
Egy család hite
Desideria megbeszélte az álmát a fiával, Joséval, aki hitt neki, és helyette elutazott Mexikóvárosba. Buzgón szóba elegyedett az emberekkel, és végül találkozott az egyház egyik tagjával, Plotino Rhodakanatyval, aki a San Carlos szállodába irányította.2
A szállodában José megtalálta James Z. Stewart eldert, aki éppen Parley P. Pratt Voz de Amonestación című munkájának nyomdai kéziratát javította. Ez volt az a füzet, amelyet Desideria álmában látott. Miután José beszélt Stewart elderrel Desideria álmáról, a misszionárius adott neki más egyházi füzetekből, minthogy a Voz de Amonestación még nem volt kész. Stewart elder lejegyezte ezt az érdekes beszélgetést a naplójába.3
Sok poros mérfölddel később José viszontlátta az édesanyját. Amikor Desideria meghallotta, hogy a füzet létezik, tudta, hogy az álma igaz volt. Elmerült a José által hozott füzetekben, és az evangélium bennük foglalt alapvető tanításai megérintették a lelkét. Meg akart keresztelkedni.
Egy misszionárius látogatása
Minthogy Stewart elder még mindig a Voz de Amonestación befejezésével volt elfoglalva, egy spanyol misszionáriust, Melitón Trejo eldert küldték Nopalába, hogy felkeresse Desideriát és Josét. 1880. április 22-én Trejo elder megkeresztelte Desideria Quintanar de Yáñezt, José Maria Yáñezt és José lányát, Carment. Desideria volt a 22. ember, akit a Mexikó Misszióban megkereszteltek, és az első női egyháztag Mexikó középső részén.4
José még abban a hónapban újra ellátogatott Mexikóvárosba, és ezúttal a Voz de Amonestación tíz példányával tért haza. Desideria végre megláthatta azt a füzetet, amelyről korábban álmodott. Számára a füzet egy kézzelfogható emlékeztetője volt annak, hogy az Úr kinyújtotta a karját személyesen feléje, és a visszaállított evangéliumhoz terelte őt.
Az első spanyol nyelvű Mormon könyve
72 éves korában Desideria egészsége romlani kezdett. 1886-ra már nem tudott kimozdulni a Nopala melletti San Lorenzóban lévő kis otthonából. Egy rettenetes éjszakán rablók hatoltak be a házába, összeverték és elvittek tőle 3000 dollárt.5 Desideria életben maradt, és ahelyett, hogy elcsüggedt volna, hittel várt az Úr segítségére. Az álmából már régen megtanulta, hogy az Úr tisztában van a körülményeivel.
1886 októberében aztán egy apostol és két misszióelnök tett váratlan látogatást a környéken. José Yáñez beszélt nekik édesanyja szenvedéseiről. A fivérek Desideria otthonához siettek. Desideria el volt ragadtatva, hogy találkozhatott Erastus Snow elderrel a Tizenkét Apostol Kvórumából, aki a kezeit az asszony fejére téve papsági áldást adott neki.
A fivérek látogatása során az új misszióelnök, Horace Cummings, fontos hírekkel lepte meg Desideriát. Elmondta neki, hogy Salt Lake Cityben már majdnem elkészült a Mormon könyve első teljes spanyol fordítása. Desideria gyorsan kért egy példányt a leendő szentíráskötetből.
Egy hónappal később Cummings elnök a könyv egyik példányával tért vissza Desideria otthonába. Ezt írta erről az élményről: „Meglátogattam az idős, rokkant Yáñez nőtestvért, és adtam neki egy bekötetlen példányt a Mormon könyvéből, melyet Utahból hozattam. Ez volt az első spanyolul, melyet Mexikóban megkaptak. […] Nagyon boldognak tűnt miatta.”6 Ez volt az utolsó alkalom Desideria életében, hogy misszionárius látogatott el hozzá.
Elszigetelve, de nem elfeledve
1889-re – csupán 10 évvel azután, hogy a visszaállított evangélium elérte Mexikó középső területeit – az egyház vezetői arra éreztek késztetést, hogy az egyház korlátozott erőforrásait észak-mexikói telepek létrehozására csoportosítsák át. A Mexikóvárosban – a telepektől mintegy 1600 kilométerre – élő egyháztagok úgy érezték magukat, mint a pásztor nélkül maradt juhok, amikor a misszionáriusok eltávoztak északra. Bár a családja továbbra is körülvette, Desideria tudta, hogy ezután elszigeteltségben kell majd gyakorolniuk az evangéliumot. Ez azt is jelentette, hogy soha nem áll majd kiváltságában csatlakozni egy Segítőegylethez, vagy még életében részesülni a templom áldásaiban.
Azonban tisztában volt vele, hogy az Úr ismeri őt. Szolgáin keresztül nyilvánult meg az Úr ama vágya, hogy egyenként tegyen szolgálatot a nyája tagjainak. Az álmának, a papsági áldásnak és a Mormon könyvének köszönhetően Desideria tanúságot tudott tenni arról a tökéletes bizonyosságáról, miszerint Isten gondoskodik az ő lelki és fizikai szükségleteiről. Bár e tudás nem akadályozta meg, hogy megpróbáltatások és kihívások érjék az életben, viszont megadták számára az abba vetett bizalmat, hogy az Úr mindig enyhíteni fog a terhein.
Tartós örökség
1886 után a misszionáriusok először csak 1903-ban tértek vissza Mexikó déli részére. Találkoztak Joséval, aki azzal foglalta össze számukra Desideria végsőkig való kitartását és a hit örökségét, hogy elmondta, a felesége és az édesanyja is „a mormonizmusba vetett teljes hittel haltak meg”, és hogy ő maga is „a mormonizmusban remélt meghalni”7.
Miután látta az álmot, Desideria az evangélium ösvényére lépett, és egyike lett az egyház spanyol ajkú úttörő asszonyainak. Nem vesztek kárba a hit magjai, melyeket egy 1880-as álom vetett el: kihajtottak, ahogy Desideria megkötötte a keresztelés szövetségét, és hittel viselte a megpróbáltatásokat. Könnyű lett volna Desideria számára lelkileg elhervadni, amikor a családjával az egyház többi részétől elszigetelve gyakorolták az evangéliumot, de ő kitartott. Tudta, hogy Isten törődik vele, és figyel a világnak arra a kis szegletére, ahol ő van.
Habár nem tudott kimozdulni az otthonából, mégis a hit, a szorgalom, az engedelmesség és az állhatatosság példája lett, nemcsak a családja számára, de mindegyikünk számára is, akik az úttörő lelkületet szeretnénk továbbvinni.